Kelet-Magyarország, 1990. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-07 / 82. szám
1990. április 7. HÉTVÉGI MELLÉKLETE 9 Vers vagy te is József Attila József Attila Vidám és jó volt s tán konok, ha bántották vélt igazában. Szeretett enni s egyben-másban istenhez is hasonlított. Egy zsidó orvostól kapott kabátot és a rokonok úgy hívták: Többé-itt-ne-lássam. A görög-keleti vallásban nyugalmat nem lelt, csak papot - országos volt a pusztulásban, no de hát ne búsuljatok. Szilágyi Domokos Circumdederunt Köpilvettenek engem az élet ördögei, árnyai, hús-vér árnyak, közöttük csak pokolra szállani lehet. Megszokható. Hisz évezrede megunt következetességgel ott az igazi circumdederunt. Vettenek körül engem rózsák, liliomok, talajuk televény lélek, talajuk lelki homok, terméketlen poézis és meddőség, buja. És itt csukódik be a költészet kapuja. Körülvettenek engem — körül hogy vettenek! Hogy iszonyú pofájuk csupa egy rettenet, hogy csupa borzalom, megkísértés, tömény kárhozat — Isten, Isten! erre ítéltettem én! Körülvettenek engem a világ dolgai, és nincs erő közülük kiszabadítani. Talán nem is akarnám. Tán így rendjénvaló. Halál elől ne meneküljön, azki meghaló. Hervay Gizella Fordított Fordított szerelem — merülök lassan magányba. Útszélén éltem — szemedbe üt az ága. Szemedből kiestem — növekszem felnőtt halálra. Bodnár István: Az útipoggyász Pilinszky János emlékére t Minek az óra, és minek a térkép A tengericsillag nyugalma és a havasi gyopár igyekezete a ránk testált útipoggyász A költészet létigazoló érvei A tűz mellől felhangzó sámán éneke varázsolta el először a hallgatókat? Vagy a természet kínálta ritmushoz szükségszerűen kapcsolódott egy idő után a szöveg? A költészet forrásvidéke jórészt ismeretlen, csak az bizonyos, hogy nélküle elgondolhatat- lanul üres lenne az életünk. ' . A szakemberek azt mondják, hogy nem minden nép lelkiségéhez kötődik olyan szorosan a költészet, mint a magyaréhoz. A mi irodalmunkban azonban kitüntetett hely illeti meg, a magyar költők gyakran vállaltak költészeten túli feladatokat, gyakran képviselték a nemzetet, tudatosították a rá váró feladatot, mozgósítottak, lelkesítettek. Szembenézésre kényszerítettek, lét igazoló érveket fogalmaztak meg. A magyar kiiltészet mindig több volt versek sokaságánál, a sorsából felmagasodni képtelen ember fohásza jajdult benne, a méltósággal viselt tragédia gyászának lobogása. De benne vibrált az újrakezdés mámoros hite is, hogy mindennek ellenére érdemes. Az elfutó pillanatok megörökítésével tiltakozik ez a költészet a végesség ellen, a természetre, az emberre, a világra csodálkozó gesztusában a megmaradás vágya muzsikál. De a költészet a nemzedékek kézfogása is. Azok szorítják meg egymás kezét, akik művelik a csodát, s azok, akik napról napra hisznek abban, hogy a legnagyobb csoda az ember. Nagy László Ki viszi át a Szerelmet Létem ha végleg lemerűlt ki imád tücsök-hegedűt? Lángot ki lehel deres ágra? Ki feszül föl a szivárványra? Lány hantú mezővé a sziklacsípőket ki öleli sírva? Ki becéz falban megeredt hajakat, verőereket? S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist? Létem ha végleg lemerült, ki rettenti a keselyűt! S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra! Nagy István Attila 14 610 Kányádi Sándor Tizennégyezer-hatszáztíz remény az éjszakák fenyvesében s ugyanennyi józanság a nappal hitet oszlató égboltja alatt magad nyújtod meg a bánat bombához futó zsinórját hamuszínre váltó arcod hiába lángol ölelésbe futó rettenések löknek a másnapok kifent kardjaiba a mégis remény veled suttogja: építhető ház pillanat-téglákból mosolyok kötik a falakat a kezed ha tétován elindul tizennégyezer-hatszáztíz nappal elhamvadni készül, s mert nagyon fázol betakar bennünket ez a felnőtt éjszaka Kérdések Hudák Erzsébet Feküdtél-e már késeken, háltál-e jégen meztelen, hagyott-e már úgy el a vér, öntött-e már úgy el a vér, hogy ne hallj, ne láss? Borult-e rád már óceán, nyelved volt-e már celofán, robbant-e szét már szemgolyód, mint a mélyvízből kifogott halaké? Voltál-e lábon égetett, , tépték-e ki a gyökered, faragták-e a csontodat, millió tonna súlya alatt nyögtél-e már? Vertek-e földbe, mint karót, rügyezett-e már két karod, hullattál-e már lombokat, voltál-e üresen maradt fészek a fán? Reménytelen c\rrj * v'V '• Talán már ki sem mondható elszalasztódott az a szó mely választ összeköt elold Túl látatlan határokon üvegfalú hiányodon így vagy velem Áprily Lajos Antal Attila Madár János: Véts vagy te is Indulsz. A mozdony sürget már dohogva és a tavaszba messze-fut veled. Ne vidd a vádat és a bút magaddal, hogy bűvös szóval megsértettelek. Vers vagy te is. Ezért van harc közöttünk. Rég vívom érted a művész-tusát. Ki a hibás, ha túlságos közelből nem hallom lelked tiszta ritmusát? Ki a hibás, ha néha feltolulva egy kusza hang harmóniádba tép, és gúnnyal int szivárványos magasban a büszke, győzhetetlen eszme-kép? Vers vagy te is. A harcban meg nem érzed, hogy míg hozzád ér, bennem fáj a gáncs. A fájó gáncs nem céltalan civódás, s kedves, nem ok, hogy érte visszabánts... * Már távolodsz. A gép repít robogva. Nem is tudod, hogy most lettél enyém. Varázs-ütésre dallamod kiépül, s zengő egész vagy, zengő költemény. Mit akarsz? Szelek szeretkeznek, szelek szeretkeznek, minden szavadban vétkezel. Minden szavadban megtanulod újra és újra a csöndet. Elásott csontok ősanyanyelvét —■ mit akarsz halott anyánkkal?! Mit akarsz ellopni kőszelíd szeméből?, hogy folyton faggatod megtiltott ujjait. Nem tudok élni. A többi káprázat és elbeszélni nincs kegyelem Genezis Gyűrött csikk- és papír-hegyek a hajnal konyhaasztalán kkVL iyá2'éj&ákd ybéérgéjvel V$Ol\A V.'jcy,> A y. már-már elejtik az inak ágai s akkor a napfény bezuhog az álmos ablaküvegen s a lélek csönd-ágyában felnyitja szemét s dúdolva magára eszmél a VERS Ratkó József Nélkülük Nélkülük nincs haza sem, nincs föld, kisebbre nő a fa, a búza megnyomorodik, és megnyomorodik a lélek, hegyek válnak gerinctelenné, nélkülük megfolyik a kő, kiönt, madarak torkáig árad, öleléseink elszáradnak, elvadul a szó is a szájtól, mert nélkülük nincs haza, nincs föld, nép, anyanyelv, keres magának más nevet a rög, a Kerék csillag küllői kiüttetnek, leszünk a Halál szegényei, világ jobbágyi, fiainkkal fizetünk harmadot, kilencedet, asszonyunk arcát jég veri, szemünkön aszály pusztít. Magyar József: Erdélyi töredék Olyanok vagyunk fiam, mint az eldobott kövek. Gyűrűzik utánunk a víz. merülünk mindörökre. Az oldalt összeállította: Nagy István Attila------------------------h || Kelet hi a ropjfHrorsz??
