Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-28 / 73. szám

A nap híre: Walesa tiltakozása A szovjet katonai nyomás abbahagyására és a litván kormánnyal való politikai párbeszéd megkezdésére szólította fél Mihail Gorba- csovot Lech Walesa a szov­jet elnöknek írt levelében. Ennek szövegét kedden hozták nyilvánosságra Var­sóban. A Szolidaritás No- bel-békedíjas elnöke ebben leszögezi: „A legnagyobb nyugtalansággal a szovjet fellépé^Sfftahiá- han. Segély az NSZK-MI Lapzártakor mén tartott a szavazatok értékelése Nyíregyházára érkezett az NSZK Vöröskereszt rnhase­gély-szállító kamionja, ami 20 tonna ruhát hozott a Ma­gyar Vöröskeresztnek. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vöröskereszt 5 tonna ruhát kapott, ez jelentős segítséget nyújt a megyei segélyalap megteremtéséhez. (H. P. fdv.) Jövendőbe tekintő bágyadt reményeink éledése köze­pette jegyezgettük hétfőn és kedden a választások rész- eredményeit, hasonlítgattuk össze az esélyeket, s eközben ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy aligha van éle­tünknek olyan területe, ahol ne érvényesülne a „magyar módra” való megoldás. Lám, most is, az első sza­bad választásoknál is. A méltósággal lezajlott válasz­tási eseményeket nem követ­te sajnos a méltó folytatás. A nemzetközi választási sajtóközpontban Kara Pál, az OVB titkára a késést el­sősorban azzal indokolta, hogy a bizottság nem jutott hozzá a szükséges adatokhoz, a jegyzőkönyvek egy része még mindig nem áll rendel­kezésére. Elítélően szólt ar­ról is, hogy az adatok feldol­gozásával foglalkozó számí­tógépes szakemberek fáradt­ságra hivatkozva hétfőn fél­beszakították munkájukat, s ugyanilyen kritika érte a te­rületi választási bizottságok egyes tagjait is, akik ugyan­csak pihenőt engedélyeztek maguknak a munka befeje­zése előtt. Kolozsvári István, az OVB MDF-es tagja arról tájékoz­tatott: kedd reggel a bizott­ság megdöbbenéssel tapasz­talta, hogy a jegyzőkönyvek hiányosan érkeztek meg, a szavazás gépi úton feldolgo­zott eredményének ellenőrzé­séhez szükséges érdemi ada­tokat nem tartalmaztak. Azonnal intézkedtek a hi­ányzó oldalak pótlásáról, s néhány jegyzőkönyvet már továbbítottak is telefaxon a bizottsághoz. Mint mondta, mindenkinek fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy a szava- zások második fordulóját áp­rilis 8-ára kiírhassák, de a választások pontos eredmé­nyének ismerete nélkül ezt most még nem tehetik meg. Salamon Ferenc, aki az OVB-ben az SZDSZ-t képvi­seli, elmondta, hogy a vá­lasztási bizottságok egy ré­sze — nem kis számban — csak azután volt hajlandó le­hetővé tenni az adatok szá­mítógépre vitelét, mintán az adatokat tartalmazó jegyző­könyvet a bizottságuktól füg­getlen személyek ellenőriz­ték, holott az OVB nem ren­delkezett így, s éppen ezt kí­vánta minden súlyával meg­akadályozni a gyorsaság ér­dekében. Salamon Ferenc szerint az, hogy a dolgok így alakulhattak, a választási tör­vény hibájaként is felróható. Az SZDSZ képviselője úgy vélekedett, hogy a felelősség kérdése felmerülhet o BM választási irodáját illetően. de elvileg szóba kerülhet a felelősség megállapítása az ÁNH-t illetőleg is. bár ez utóbbinak — szerinte — cse­kély a valószínűsége. Kara Pál ehhez még annyit tett hozzá személyes véleménye­ként. hogy alapvető admi­nisztrációs hibát és tévedést követett el a BM választási iroda. Salamon Ferenc han- got adott annak a meggyő­ződésének. hogy mindenkép­pen szükséges lesz majd a jelenlegi választási törvény módosítása, vagy új válasz­tási törvény kidolgozása. A válaszási eredmények összesítése Pest megyében készült el utoljára. A mi­érttel kapcsolatban egyes •híradások alapján elterjedt az, hogy a megyei válasz­tási bizottság tagjai elfá­radtak, hazamentek pihenni. Petrük János, a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizott­ságának titkára viszont az Halálos ítélet a Valra Romaneasca-tói Fenyegetés Chrudinák ellen Életveszélyesen megfenyegették Chrudinák Alajost, a Magyar Televízió külpolitikai főszerkesztőjét. A magyar nyelvű fenyegető levelet a Vatra Romaneasca nevű na­cionalista román szervezetre hivatkozva írták. Az üze­net hangsúlyozza, hogy a Vatra Romaneasca vezetői meghozták ítéletüket: Chrudinák Alajost halálra ítélték, és az ítéletet 72 órán belül végrehajtják budapesti meg- bízottaikkal. „A legszörnyűbb halál is kicsi büntetés magának azök miatt, amit Románia ellen elkövetett. Ezért kell meghalnia” — olvasható a levélben. Az alá­írás: a Vatra Romaneasca ítélőszéke. A szerzők kiléte ismeretlen, egyelőre nem megállapít­ható tehát, hogy valóban állnak-e valamilyen kapcsolat­ban a román szervezettel, vagy egyéni akcióról, provoká­cióról, esetleg durva tréfáról van szó. A Magyar Televízió vezetése azzal a kéréssel fordult a hatóságokhoz, hogy nyújtsanak védelmet a Panoráma munkatársainak és a főszerkesztőnek. MTI munkatársának adott nyilatkozatában rámutatott: szó sem volt erről, a megyei választási bizottság tagjai nem azért mentek haza hétfőn délután, mert fárad­tak voltak. hanem azért, mert úgy értelmezték, hogy a számítógépek megállítása miatt a munkát csak más­nap lehet folytatni. Reméltük, hogy szerdára részletes és friss eredmé­nyekkel tudunk szolgálni ol­vasóinknak a választások ki­meneteléről. Sajnos, ezt nem tehetjük, mivel az Országos Választási Bizottság lapzár­táig nem hozta nyilvános­ságra még a nem hivatalos eredményeket sem. így a leg­utolsó információ szerint kö­zöljük a pártok sorrendjét a szavazatok mintegy 90 szá­zalékának ismeretében. MDF 24,76, SZDSZ: 21,60, FKgFPP 11,89, MSZP: 10,72, FIDESZ 8,96, KDNP: 6,29. Ezekből kiderül; változatlan a pártok sorrendje. Agrára helyett Pécsi Bőrgyár Másfél év a váltásra Két évig tartó szanálás, majd felszámolás után új névtábla került az egykori Nyírbátori Auróra Cipő­gyár felirat helyére. Már­cius 26-tól az új gazda a Pécsi Bőrgyár. Hétfőn bemutatkozott a ki­nevezett igazgató Molnár Fe­renc, aki elmondta, hogy a pécsiek valamennyi dolgozót átvettek. Az üzem új neve Pécsi Bőrgyár nyírbátori ci­pőgyára lett, és hozzákap­csolódik a csengeri üzemegy­ség. Továbbra is cipőgyártással foglalkoznak mind Nyírbá­torban. mind Csengerben, de az eddigi 2,5 millió pár he­Krízisköltségvetés Tanácsülés Nyírbátorban Közel kétórás vita után fo­gadta el a Nyírbátori Városi Tanács azt a módosított ha­tározattervezetet, amely az idei költségvetésről, gazdál­kodásról rendelkezik. Amint azt Levendáné dr. Lengyel Valéria tanácselnök­helyettes bevezetőjében hang­súlyozta: az idei terv krízis­terv, melynek megalkotása, elfogadása egyaránt nehéz. A napirendi pont tárgyalá­sának befejezéseként elfoga­dott módosított határozat- tervezet megfogalmazza: ké­rik a megyei tanácsot vizs­gálja felül költségvetését, ad­jon garanciát arra, hogy megadja a Nyírbátornak járó 20 milliós Áfa-visszatérítést, s határoz arról, hogy a tes­tület levelet juttat el a me­gyei tanácshoz. lyett egymillió párt gyárta­nak. A pécsi vezetés egy- másfél évet adott arra. hogy nyereségessé tegyék a két üzemet. A nyírbátoriak önál­lóan döntenek a bőrvásár­lástól kezdve a cipők eladá­sáig. Várhatóan Nyírbátor­ban csökken az adminisztra­tív létszám. Az improduktív munkakörben dolgozóknak felajánlják, hogy ezentúl a termelésben dolgozzanak. Szovjet piacra barter kereté­ben, valamint tőkés exportra női és férficipőket. vala­mint női csizmákat és szan­dálokat készítenek. A csengeri üzemegység ve­zetőjének Bencsik Mihályt nevezték ki. aki elmondta, hogy a hosszadalmas bizony­talanság után úgy érzik, hogy a Pécsi Bőrgyárban jó gaz­dára találtak. Várhatóan évi 250 ezer cipőt, valamint fél­millió felsőrészt készítenek, utóbbi felét tőkés exportra. A jövő héten kezdik az ola­szoknak szánt cipők gyártá­sát. Újdonság még Csengerben, hogy a korábbi üzemvezető. Juhász János szinte a teljes tűzödei doigozólétszámmal. (körülbelül 70 fő) kffc-t ala­pít cipőgyártásra az egykori tanműhely helyén. Kiváló gépszerelők Ma ünnepélyes díjkiosztással zárul a hét elejétől Tisza- vasváriban megrendezett Szakma Kiváló Tanulója orszá­gos verseny mezőgazdasági gépszerelő szakmában. Az or­szág minden megyéjét képviselő 21 tanuló írásbeli, gya­korlati és szóbeli vizsgákon mérettetett meg, melynek tét­je az első hat szakmunkásként fejezheti be az iskolát. A verseny a 115-ös számú Szakmunkásképző Intézet, a MÉM és a Munka Tsz. közös szervezésében jöhetett létre. Képünkön a gyakorlati vizsga egy pillanata. (Balázs At­tila felv.) Szakszervezetek tanácskozása Tulajdonos — de miből? Sikerrel zárult az a két­napos tanácskozás, amelyet Nyíregyházán a kereske­delmi szakszervezetek szb- titkárai tartottak. Amint azt Mrenkó Lászlótól, a Ke­reskedelmi Szakszervezet megyei Szövetségeinek tit­kárától megtudtuk, a részt­vevők között leginkább a kereskedelemben is min­denre kiterjedő privatizáció várható hatásai körül bon­takozott ki a legnagyobb vita. Nem véletlenül. A klasszi­kusnak nevezhető szakszer­vezeti teendők között eddig ismeretlen fogalmakkal, el­méletekkel kellett megbir­kózniuk. A privatizáció, az átalakulási törvény megva­lósítása során olyan érdek- védelmi * teendőkkel számol­nak. amelyek jócskán adnak feladatot. Mint a vita során kiderült. a privatizáció jó cél. csak éppen nehezen va­lósítható meg. Az a törek­vés. hogy a dolgozó legyen tulajdonos, vagy éppen rész­vényes. minden résztvevő­nek tetszett. Kétségek csak akörül támadtak. vajon lesz-e ehhez a kereskedelem­ben dolgozóknak elegendő pénzük? Köztudott ugyanis, hogy az állami boltok dol­gozói igen alacsony jövedel­műek. így legtöbbjüknek nemhogy részvények vásár­lására, gyakran még a meg­élhetésre is alig akad pén­zük. Rendet a fejekben! Hang­zott el a jelszó, amikor ar­ról esett szó, hogy ezentúl egy cégen belül több szak- szervezet is működhet. Eh­hez azonban mindenekelőtt a jogkörök tisztázása szüksé­ges. Ugyancsak újdonságnak számít az úgynevezett keret- kollektív szerződés, amely a munkáltató és munkavállaló viszonyát, konkrét teendőit és elvárásait rögzíti, s lehe­tőséget teremt arra is. hogy a különféle érdekvédelmi szervezetek, az új tanácsi önkormányzati szervek a szakszervezetek segítő part­nerei legyenek. Aranyat ér A z éjjel esett az eső és ez mosi aranyat ért. Az ég továbbra is bo­rult és a meteorológiai elő­rejelzések szerint még lesz eső. Nagyon kell ez nekünk Főleg a homokon, hiszen a januári csapadékmérleg mindössze néhány millimé­ter, februárban a Szaboics- Szatmár-Bereg térségében szeszélyes eloszlásban 2 és 20 milliméter közötti hó, il­letve eső esett. A talaj fel­ső 50 centiméteres nedves­ségtartalma nem éri el az 50 százalékot, magyarán ez szántóföldjeinknél 60—65 milliméter vízhiányt jelent Hogy ez a hiány megszűn­jön, itt most napokig tartó csendes és áztató esőre len­ne szükség, fagyos napol: nélkül, hiszen a fagy már komoly károkat okozna. Essen hát az eső, hiszen a szántó-vető ember már veti a magot és abban remény­kedik, hogy a mag kicsírá­zik, gyökeret ereszt és ter­mést ad. A remény, a tett­vágy ösztönzője, hajlórugé- ja és ennek híjában soha­sem volt a gazdálkodó. Ta­valy ősszel például 100 ezer hektáron vetettek őszi ka­lászost. A szokásos télvégi becslés alápján most min­den korábbinál szomorúbb a kép. Ahcl kikelt a mag, ott az állománynak csak 30 százaléka a megfelelő, 40 százaléka a közepes és har­minc százaléka a gyenge Sokhelyütt már kiszántot­ták a repcét, tőhiányos bú­za és rozsföldeket vetnek be újra, hiszen a földnek te­remni kell. A megmaradt kalászosokat csak az eső hozhatja helyre. — Kell az eső a tavaszi­akra is. A mákot, a lucer­nát, a borsó egy részét és a csillagfürtöt a legtöbb he­lyen mái elvetették. Kész a talaj a korai burgonyának, de elmunkálták fnár a zöld­ség- és a kukoricaföldeket is. Sajnos a talajművelő gé­pek mögött porzik a tala-,, a kötöttebb rétegeknél vi­szont törik, szakad az acci. Jó volt tehát, hogy esett az eső és még jobb lesz, ha he­tekig el sem áll. Ne sajnál­juk tehát, hogy rosszabbra fordult az idő, hogy meg­szakadt ez a májusi nyár. Ne bánkódjunk azért sem, ha szeszélyes lesz az április, csak az eső essen. Aki sok tavaszt látott, az tapasztalt már néhány aszá­lyos esztendőt. Sokan mond­ják, hogy 1990-ben is aszá­lyosnak ígérkezik. Ne le­gyen igazuk, már csak azért sem, mert van gondunk elég. A szántó-vető meg ne figyeljen a baljóslatokra. Vessenek, hogy arathassa­nak, hiszen a legnagyobb bajunk az lenne, ha mező­kön elmaradna a betakarí­tás. XLVII. évfolyam, 73. szám ÁRA: 4,30 FORINT 1990. március 28., szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom