Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-24 / 70. szám
1990. március 24. Kelet-Magyarország IS Mától: nyári időszámítás Ne feledje ma előrehúzni és holnap egy órával korábban kelni! (B-zs.) Micsoda i portéka! \ I Az utca népe kirakatról kirakatra vándorol. Vágyakozva bámulja, amit , nem tud megvásárolni. Én is ugyanezt teszem. Hirtelen egy csak férfiakból álló csoportba ütközöm. Szinte rátapadnak a kirakat üvegére. — Micsoda portéka! — sóhajtja az egyik elöl álló. — Ha eladó lenne, nem várnám meg a leértékelést! — Az asszony meg kivágna vele együtt! ( Mivel a tömegtől nem látok semmit, csak tippeltem, mi lehet a vágy tárgya. Horgászcikk, bélyegalbum, sportújság. A kedves feleségeknek ezektől megy fel a vérnyomásuk. A kíváncsiság modorta- Ionná tesz. Leszegett fejjel addig törtetek, míg a kirakat üvegéhez nem I érek. \ Hirtelen felhördül a lö- I meg. Ijedten visszané- [ zek, de a szemek nem i rám, hanem a kirakatra I kerekednek. I Odapillantok. Az enyém l is kerekedik. i A miniszoknyás kira- I katrendezö ismét mélyre l hajolva igazítja meg a kí- 1 nálandó árut. I Micsoda portéka! (tapolcai) A MŰVÉSZETI HETEK újabb színházi rendezvényére került sor csütörtökön a Krúdy Színpadon. A Gárdonyi Géza Színház vendégjátékában, Kapás Dezső rendezésében Dosztojevszkij: Bűn- hődés című darabját láthattuk, amelyet A. Wajda, a hires filmrendező állított színpadra. Miskin Epres Attila, Rogozsin Megyeri Zoltán volt. E HÉT VÉGÉN, szombaton és vasárnap is hívható a telefonos lelkisegély-szolgálat a 13-097-es és a 13-804-es telefonszámor.. Amadeus Hat éwed- ezelőtt kapott Oscar-díjat a cseh származású amerikai rendező, Milos Forman Amadeus című filmje. Hozzánk csak most érkezett el a zseniális zeneszerző, Mozart, és a rá szakmai okokból féltékeny udvari muzsikus, Salieri kapcsolatát, a rendkívüli tehetség és a •középszer viszonyát feldolgozó film, amely tehát nem Mozart-életrajz. A késedelem magyarázata egyébként igen prózai: Forman alkotása az Oscar elnyerése, a világsiker után túlságosan drága volt ahhoz, hogy még azon frissiben megvásárolhassuk. De mielőtt örvendeznénk, hogy a hétvégén Nyíregyházán is megnézhetjük a filmet, le kell hűtenünk a kedélyeket: véletlenül tudtuk meg, hogy a plakátokon meghirdetett műsortól eltérően a Krúdy mozi végül úgy döntött, hogy csak pénteken vetíti (vetítette) az Amadeust. A magyarázat egyelőre nem ismeretes. FOGADÓÓRÁK. Bornemisza Lajos vezérőrnagy, a nyíregyházi rendőrkapitányság vezetője március 29-én délelőtt 10 órától 12-ig fogadóórát tart hivatali helyiségében. Rákóczi András, a kisvárdai tanács megbízott elnöke március 26-án délután három és öt óra között fogadja az állampolgárokat hivatali helyiségében. HEAVY METAL klub Mátészalkán. Nemrég alakult meg Mátészalkán a kemény zene rajongóinak klubja, amelynek keretében március 24-én 18 órától a 6. sz. általános iskola aulájában bemutatkozik a nyíregyházi Diamond együttes. A PREMIER ELŐTTI vetítést követően a nézők találkozhattak a Könnyű vér című új magyar film alkotóival. A Krúdy moziban tartott rendezvényen élénk beszélgetés alakult ki napjaink számos erkölcsi problémájáról. Bush és a brokkoli Mk/em szeretem a brokkolit, kölyökkorom óta utalni lom. pedig a mamám állandóan azt akart etetni velem. Az Egyesült Államok elnöke vagyok, és soha többé nem vagyok hajlandó brokkolit enni — jelentette be George Bush amerikai elnök csütörtöki sajtóértekezletén. Az elnök régi ellenszenve a zöldség iránt azért került most a nagy nyilvánosság elé. mert a kaliforniai brokkolitermelők tiltakozásuk jeléül a napokban egy teherautónyi zöldséget küldtek Washingtonba. miután értesültek arról, hogy tiush elnök száműzte a Fehér Házból a tápláló növényt. George Bush a sajtó képviselői előtt bevallotta, hogy családja megosztott a kérdésben, mivel felesége, Barbara asszony lelkes brokkolievő. s számos kísérletet tett arra, hogy férjét is rávegye fogyasztására. Szerda éjjel, a Mazowiecki lengyel kormányfő tiszteletére adott díszvacsorán Bush elnök a vendég legnagyobb elképedésére függetlenségi nyilatkozat”-ot tett közzé: — Miként Lengyelország fellázadt az önkényuralom ellen, én is fellázadok a brokkoli ellen, s ebből nem engedek! Az Európa Parlament brüsszeli irodájának tisztségviselői gyűjtést szerveztek az erdélyiek támogatására, öt tonna élelmiszert, tisztálkodási eszközt és ruhaneműt raktak kocsira és a napokban indultak el a szállítmánnyal Belgiumból. Nyíregyházán az ortodox egyház irodájában tartottak egy megbeszélést. A humanitárius szolgálatot teljesítőket a Máltai Lovagok Szövetségének nyíregyházi irodája aktívan, közreműködéssel segítette. Felvételűnk a találkozón készült. (H. P.) Friderikusz-show Mikor szűnik meg a járadék ? Több olvasónk a tsz-ből szeretné kivenni a földjét. A falujukban úgy informálták őket, hogy ha azt megteszik, akkor megszűnik a tsz-öregségi és munkaképtelenségi járadékra való jogosultságuk. Kérdésük: Igaz-e ez? Ólmán Zoltánná, a Sza- bolcs-Szatmár Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság nyugdíj osztályának vezetője lapunkat úgy tájékoztat^ hogy a 17/1975. MT számú rendelet 156. paragrafusának 1. bekezdése szerint az öregségi és a munkaképtelenségi járadékot meg kell szüntetni annak a hónapnak az utolsó napjával, amikor a tsz-járadékos mezőgazdasági szövetkezeti tagsági viszonya megszűnik. — Amennyiben a tsz úgy intézkedik, hogy a föld kiadásával egyidejűleg az illető tsz-tagságát is megszünteti, s az illető öregségi, vagy munkaképtelenségi járadékos, úgy a tagsági viszony megszüntetésével egyidejűleg a járadékra jogosultsága is érvényét veszti, mert már nem tagja a tsz-nek. Dr. Mikola András jogtanácsos elmondta, hogy azok a szövetkezeti tagok, akik jelenleg a termelőszövetkezet használatában lévő földeken földtulajdonnal rendelkeznek, maguk döntenek arról, hogy szövetkezeti keretek között vagy magán- gazdaságban kívánják-e a földjüket hasznosítani. Ha az illető az utóbbit választja, akkor a termelőszövetkezet veztőségéhez kilépési kérelmét kell benyújtani és abban a földviszakérést megjelölni. A tsz a földet köteles számára visszaadni, de előbb a kérelmező tagsági viszonya megszűnik. Aki a földjét maga műveli, az földjáradékra nem jogosult. Ez a nyugdíjjogosultságot nem érinti. A termelőszövetkezeti öregségi járadék folyósítása a tagsági viszony megszűnésével egyidejűleg abbamarad. (cselényi) Hétfőn, március 26-án folytatódik Friderikusz Sándor tavaly ősszel megkezdett sorozata a megyei művelődési központban. A népszerű műsor vendége ezúttal Tamási Eszter tévébemondó, aki súlyos betegsége miatt hosszú hónapok óta hiányzik a képernyőről, továbbá Csik- lai Erzsébet orvos, aki kitanulta a talpmasszírozás tuA Család Alkoholellenes Klub első foglalkozását tartotta a héten Nyíregyházán, a római katolikus egyház plébániájának pincéjében. A klub megalakulásával immár tíz alkoholellenes csoport működik a megyében. Dr. Horváth Endre, a nagykál- lói elme- és ideggyógyintézet igazgatója a résztvevőknek hangsúlyozta, hogy mekkora jelentősége van az ilyen önsegítő közösségeknek a betegek gyógyításában. Egymásnak erkölcsi támaszt, kitartást tudnak adni. Nagy teljesítmény, ha valaki le tudja tenni a poharat és hátat fordít korábbi életmódjának. Ezeket az embereket meg kell tanítani a szépre, a jóra, hogy önbizalommal térjenek vissza a mindennapi életbe. A klubtagoknak indulásként a helyi tanács 30 ezer forintot adott. Az egyháztól Csépányi Ferenc prépost úr elmondta, hogy fáradságot nem kímélve, szívesen segítenek a klubtagoknak. Palánki Istvánnak, a klub egyik tagjának a szervezésében nagyon sok~ segítséget adott Bá- gyi István római katolikus lelkész. dományát, és pusztán a talp tapintásából számos betegséget tud megállapítani. Itt lesz a fiatalok kedvence. Nagy Feró. a „nemzet csótánya” is, aki legújabban köz- társasági elnökjelölt. Bizonyára sokan kíváncsiak Pécsi Ildikó színművésznőre is. aki lehet, hogy rövidesen színházigazgató lesz. A műsor este nyolc órakor kezdődik. Ha mindennap azt tesszük ami igazán fontos, ami valód érték, akkor kiszorulhatnak • káros szenvedélyek, és Így nen lehet helye életünkben az alko hóinak. Erre az életvitelre vál lalkozott most tizenöt ember. Lottótájékoziató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 12. heti lottónyeremények az illeték levonása után a következők. 5 talála- tos nem volt. A 4 találatos szelvényekre egyenként 198 656 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 1271 forintot, a 2 találatos szelvényekre egyenként 42 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt nettó jutalom összege 9 millió forint. A közölt adatok nem véglegesek. A nyeremények‘ellenőrzése folyamatban van. A nyereményösszegek változhatnak. (MTI) TECHNIKAI OKOK miatt elmarad a megyei és városi művelődési központban működő értelmiségi klub március 26-ra hirdetett foglalkozása. Áramszünet. Értesítjük fogyasztóinkat, hogy az alábbi helyeken és időpontokban áramszünet lesz! 1990. március 26-án 7-től du. 15-ig: Tölgyes. Sikló, Csongor, Westsik V., Cserje, Csatorna, Kincs, Kótaji, Gém út és a Gém úttól északra eső terület. 1990. március 27-én 7-től du. 15-ig: Tokaji, Kopogó, Sirály, Kagyló. Árvácska, Kapor, Repülőtér, Acél Rozmaring. 1990. március 28-án 7-től du. 15-ig: Labda, Kőris, fv, Rajk L„ Munkás. Rózsa F„ Derű. Császy L., Prága, Sallai, Fürst S„ Hámán K„ Alkotás, Levél, Verseny, Kerék, Barát, Szikla. Tiszavasvári út, valamint a Szélsőbokori—Ív—Fészek—Legyező üt által határolt területen. 1990. március 29-én 7-től du. 15- ig: Bokréta út területén. Kérjük a lakosság szives megértését. (1062) Szeptemberben még így nézett ki az egyébként is viharvert Kossuth-kastély Komlódtótfaluban. Sajnos, március 22-én arról értesültünk a tűzoltóktól, hogy a födém és a tető- szerkezet teljes terjedelmében leégett. Tekintettel a műemléki szempontból értékes kastélyra, a tűzoltók nagy erőkkel siettek a helyszínre. A mátészalkai, a kisvárdai, a nyírbátori állami és a csengcri önkéntesek 18 perc alatt megfékezték a lángokat, ám a kár így is 180 ezer forint. A tüzet az okozta, hogy a szabadban — a tilalom ellenére — meggyújtották az avart. Búcsú a pohártól ÚJABB ALKOHOLELLENES KLUB Hétvégi orvosi ügyelctck BETEGELLÁTÁS: Nyíregyházán munkanapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a megyei rendelőintézetben — Bocskai utca 73., telefon: 11-000, és 12-222 — tartanak ügyeletet. Az éjszakai ügyelet munkanapokon csak a nyíregyházi, nyír- szőlősi. orcsi és nagycserkeszi betegeket fogadja, mert a városkörnyéki többi községben a helyi körzeti orvosok tartanak készenléti ügyeletet. Hétvégén szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig van állandó orvosi szolgá'at a központi ügyeletén. Ott látják el ez idő alatt Nagycserkeszről, Nyírtelekről, Kótajból, Sé- nyőről. Nyírturáról, Kálmánhá- záról és Nvírpazonyból érkező gyermek- és felnőtt betegeket. AZ INJEKCIÓKAT felnőtteknek és gyermekeknek a Vay Á. körút 3. szám — közismert nevén piros ház —, a Jósaváros- ban, a Korányi köz 2. sz. alatti orvosi rendelőben adják be szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig. FOGÁSZÁT: Ezen a héten szombaton és vasárnap a Bocskai u. 73 sz. földszint 407-es rendelőjében van ügyelet, ahol csak sürgős esetekben fogadják a betegeket reggel 8 órától 20 óráig. GYÓGYSZERTÁRÁK: Nyíregyházán az állandó éjjel-nappalos ügyeletes a Szabadság téri (Korona épületében lévő) gyógyszertár, mely szombaton és vasárnap folyamatosan nyitva tart. A nappali nyitva tartás renje: reggel 7 óra 30 perctől este 20 óra 30 percig. Az éjszakai ügyelet csak sürgős esetben ad ki gyógyszert. A Bocskai utcai gyógyszertár — mindennap — hétfő reggel 8 órától péntek-este 7 óráig árusít, szombaton pedig zárva. A Felszabadulás utca 3—5. szám alatt lévő patika minden szombaton reggel 8—13 óráig tart nyitva. Állatorvosi ügyelet : Ezen a hét végén szombaton reggel 6 órától hétfő reggel 8 óráig az I-es körzetben (Nyíregyháza—N y írszőlős—Kál- mánháza, Butyka Vadas) dr. ifj. Gubicz Pál, Nyíregyháza, Ív u. 1., telefon: 14-066, a Il-es körzetben (Nyíregyháza-Oros, Nyírpazony, Napkor, Sóstó, Sóstóhegy, Borbánya) dr. Pon- csák Miklós, Nyíregyháza- Oros, Magyar u. 14., telefon: Oros-25 — tart ügyeletet. 24., szombat Qábúr napja A Nap kél 5 óra 40 perckor —, nyugszik 18 óra 01 perckor. A Hold kél 4 óra 27 perckor —, nyugszik 15 óra 17 perckor. Nyolcvan éve született Szabadkán, és Budapesten halt meg Ortutay Gyula Í 1910—1978) néprajztudós, tllami-díjas akadémikus. 1990. március 25., vasárnap IRÉN, ÍRISZ NAPJA A Nap kél 6 óra 38 perckor —, nyugszik 19 óra 03 perckor. A Hold kél 5 óra 47 perckor —, nyugszik 17 óra 3T perckor. Százhatvan éve született Várpalotán és Budapesten hunyt el Fuchs Emil (1830— 1896) kertész, a maga korában különösképpen ismert és megbecsült neves kerté- szeti szakember. Időjárás Várható időjárás az országban ma estig: nyugaton és északon eleinte időnként még megnövekszik a felhőzet, néhol záporeső is várható, egyébként folytatódik a derült, száraz idő. Az északnyugati szél kezdetben még többfelé élénk, a Dunántúlon időnként viharos lesz, később jelentősen mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 16 és 20 fok között valószínű. — Meg kellene szabadulnia attól a rögeszméjétől — mondja a pszichiáter a betegnek —, hogy ami az életben magának a legfontosabb, az egy harmadik televízióműsor! — De az a baj, doktor úr, hogy se az első, se a második műsor mellett nem tudok elaludni! Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Délutáni és esti hírügyeletes: CSERVÉNYAK KATALIN Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. ^• *■ V ' •■’s' mm I I 1 il * ? Mm K 1 i ' .1 3 «I I I 1 l i ft 1111 _______________________ II Kelet[Magyarország | KÉPEK | ÍÍM||M „mnl,,, ^ ^ * * CnjilB