Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-24 / 70. szám

IC Kelet-Magyarország — SPORT 1990. március 24. Tornászbajnokság a főiskolán Tomászbajnokság! Bessenyei György Tanárképző Főisko­la sportcsarnoka, péntek este. Ünnepé­lyes külsőségek kö­zepette, izmos íiúk kecses lányok gyü­lekeznek a terem­ben, várják az or­szágos egyetemi és főiskolai tomász­bajnokság ünnepé lyes megnyitóját. Aztán mintegy va­rázsütésre, fegyel­mezett csoporttá vá­lik a kép, elkezdő- dődik a ceremónia. Szignál hangzik, majd a Himnusz hangjai után dr. Székely Gábor fő­iskolai főigazgató lép a mikrofon elé, köszönti a megjelenteket, az ország S egyeteme, illetve főiskolája kép­viseletében induló kilencven tor­nászt, eredményes versenyzési kívánva nekik. „Alakuljon ne mes verseny, győzzön a leg­jobb. legszebb gyakorlatot be­mutató tornász jusson kifeje­zésre a fair play, a sportszerű­ség” — mondta többek között. A sportinduló hangjaira elvo­nulnak a főszereplők, s pontosan 18 órakor kezdetét veszi a férfi csapatverseny. Korlát. gyűrű, talaj, ló, nyújtó, ugrás. .. A tör­ténelmi hűség kedvéért el kell mondani, hogy a szabolcsiak Im­már harmadszor lehetnek rende­zői a főiskolás tornászok viada­lának. Képletesen és a valóság­ban Nyíregyháza felé tekint a honi tornászéit, A főiskola tornaszerető szak­emberei, szívügyüknek tekintik a verseny megelégedést keltő lebonyolítását. Molnár Sándor, főiskolai docens versenytitkár arról tájékoztat, hogy a csarnok átalakításán, berendezésén, több tucatnyi lelkes sportbarát tevé­kenykedett, mert a terem egyik fele elsősorban labdajátékok le­bonyolítására van berendezve. Bálint Mihály, a szervező és rendező bizottság vezetője: — A kétnapos verseny pontos forga- tókjtnyv szerint zajlik. Pénteken a férfi csapatok versenyeztek, szofübaton délelőtt a női együt­tesek lépnek a közönség elé. Délután 16 órakor pedig a lát­ványos egyéni számokkal feje­ződik be az esemény. Az esélyes Testnevelési Főisko­la csapata a.korláton kezdte be­mutatóját, a jó erőkből álló sze­gediek a gyűrűre kerültek. A színeinket képviselő nyíregyhá­zi csapat lóttengésben mutatta be gyakorlatát. A férfi csapatver­seny a késő esti órákban fejező­dött be. A bajnokság végeredményéről lapunk hétfőn megjelenő számá­ban adunk tudósítást. Képünkön: szép gyakorlat a lo­von. K. Gy. MD I Az MTK—Ű. Dózsa ■ slágermérkőzés ki­emelkedik. ezt a találkozót a Hungária körúti pályán játsszák. Nehéz dolga lesz a Debrecennek, a Fradi Üllői úti otthonában. Program, szombat: Pécs—Siófok, Veszprém—Békéscsaba, Ta­tabánya-Haladás. MTK-VM —Ü. Dózsa, Vasas—Csepel, Vác—Videoton, Ferencváros —Debrecen, Rába ETO—Bp. Honvéd. HD II A BVSC—Szeged SC ÜB II találkozóval már pénteken kezdetét vette a hét végi program. Szomba­ton lesz az NYVSSC—Mező­túri Honvéd „alsóházi” mér­kőzés. csakúgy, mint az NB II többi találkozója. NYVSSC—MEZŐTÚRI HONVÉD "(szombat). Városi Stadion, 15 óra. v.: Mester (Győr, Lettrich). A két csa­pat a bajnoki táblázat alsó régiójában tanyázik, mind­kettőjük számára fontos lenne a győzelem megszer­zése. A Szpari csapata javu­ló játékot nyújtott vasárnap Debrecenben, de kikapott, mert csatárai képtelenek vol­tak a kapuba találni. Kér­dés: hogyan használták ki az elmúlt napokat a nyírségiek ebben a tekintetben. Ha megtalálja góllövő cipőiét a csapat, itthon tarthatja a három bajnoki pontot. Ősz­szel Mezőtúron 2 :l-re a hon­védek nyertek, jó alkalom Magyar—amerikai bokszcsata a láthatáron Az AP hírügynökség jelenté­se szerint március végién há­rom országot érintő körutat tesz Európában az Egyesült Államok amatőr ökölvívó válogatottja. A 18 fős ame­rikai csapat, amelyben az idei bajnokok közül tizenegy kapott helyet, előbb március 30-án Dubliniban Írország, április 2-án Glasgow-ban Skócia, végül április 5-én Poznanban Lengyelország, legjobbjai ellen lép a köte­lek közé. A tavaszi „hadjá­rat” után hazatérés, majd újabb európai kiruccanás következik — ezúttal már Magyarországra. — Gyakorlatilag végleges­nek tekinthető, hogy július végén egy hetet nálunk tölt az amerikai válogatott — mondta el az MTI munka­társának érdeklődésére Ak- kerman György, a Magyar Ökölvívó Szövetség szakfel­ügyelője. — Telexükre már válaszoltunk, hogy elfogad­juk a két, országok közötti összecsapásra vonatkozó ja­Ma akár már játszhat is... etres győzött az MLSZ-ben Pénteken összeült a Magyar Labdarúgó Szövetség nemrégiben megalakított Fellebbviteli Bizottsága, s megtárgyalta Petres Tamás és a Videoton-Waltham közötti vitás ügyet. Ismert, bogy a fut­ballista panaszt emelt egyesülete ellen, mivel a székesfehérvári klub nem fizette ki számára azt az összeget, amelyre a szerződés ér­telmében jogosult lett volna. Az MLSZ Átigazolási Bizottsága ko­rábban elvetette a játékos kérelmét, Petres azonban a Fellebbviteli Bizottsághoz fordult. A Videoton-Waltham képvise­letében megjelent dr. Purosz At- hanasziosz jogtanácsos, valamint dr. Brávácz Ottó elnök és Szal- másy Tamás szakosztályvezető. Petres Tamást két ügyvédje, dr. Izsó Ignác és dr. Kassai Antal kísérte el a tárgyalásra. Az ülést dr. Varga Miklós András vezette. A Videoton-Waltham képvise­lői szerint a csatár igen gyenge teljesítményt nyújtott az őszi bajnoki idényben, s a szakveze­tés a sportújságírók és a szur­kolók egyformán elégedetlenek voltak Petres szereplésével. Ezért a klub vezetősége úgy határo-. zott, hogy a szerződésben meg­állapított 500 ezer forintos jutta­tásnak a felét fizetik ki a játé­kosnak. Elhangzott: a székesfehérvári egyesület irányítói nem enged­ték meg, hogy Petres részt ve? gyen a kölni Arany cipő-gálán, amelyre a futballistát, mint ma­gyar gólkirályt hívták meg. A játékos jogi képviselői vi­tatták ezeknek a büntetéseknek a jogszerűségét, mivel a szerző­dés erre nem adott lehetőséget. A Fellebbviteli Bizottság ha­tározathozatalra visszavonult, s mintegy félórás tanácskozás után dr. Varga Miklós András is­mertette a döntést. Eszerint a labdarúgó és az egyesület közöt­ti megállapodás érvényét vesz­tette, mivel a Videoton-Waltham mindkét említett esetben szerző­désszegést követett el. A klub az egész magyar labdarúgás hír­nevének ártott, amikor Petrest nem engedte ei a kölni ünnep­ségre. A határozat kimondja, hogy a játékos juttatását az egyesület nem vonhatta volna meg gyengébb teljesítmény, il­letve sportszerűtlen életmód mi­att. A Fellebbviteli Bizottság a Pet­res Tamással szemben indított fegyelmi eljárást hatályon kí­vül helyezte. Ezután a tárgyalást vezető dr. Varga Miklós András felhívta a figyelmet arra, hogy a jövőben körültekintőbb szer­ződéseket írjanak alá az egyesü­letek és a futballisták, és mind­két fél kötelezettségeit pontosan fogalmazzák meg. A határozat kihirdetése után dr. Izsó Ignác elmondta, hogy a testület példamutató döntést ho­zott, s Petres Tamás akár már szombaton is pályára léphet a következő bajnoki fordulóban, a Veszprém színeiben. Mivel a csatár és a székesfehérvári egye­sület közötti megállapodás érvé­nyét vesztette, a veszprémiek gyakorlatilag „ingyen” erősíthet­nek egy válogatott játékossal. Dr. BTávácz Ottó, a Videoton- Waltham elnöke pénteken dél­után felhívta az MTI-t, s a kö­vetkező közleményt kérte nyil­vánosságra hozni: „A Videoton SC megítélése szerint a Fegyelmi Bizottság pénteki határozata megalapozat­lan és jogsértő. Ezért a klub fe­lülvizsgálati kérelemmel fordul az OSH elnökéhez, s kéri a döntés hatályon kívül helyezését.” Dr. Brávácz Ottó az MTI mun­katársának kérdésére azt vála­szolta, hogy az egyesület olyan szerződést kötött a labdarúgóval, amely minden szempontból meg­felel az előírásoknak. vaslatutaat. Vagyis előbb jú­lius 25-én, majd három nap­pal később újból megmér­kőzik az aimeri kai és a ma­gyar válogatott. Az első kesztyűs randevú színhelye Kaposvár, a július 28-i ta­lálkozóra viszont pályázatot írunk ki, a rendezési jogot az ,a város kapja, amely a legelőnyösebb feltételeket kínálja. — iTervez-e a MOSZ más, közfigyelmet érdemlő vállal­kozást? — A magyar—amerikai válogatott mérkőzések az idei esztendő kiemelkedő esemé­nyének számítanak, különös- . képpen annak fényében, hogy 1990-ben sem világ-, sem Európa-bajnokság nem lesz. Vannak viszont elkép­zeléseink arról, hogy esetleg mi is rendezhetnénk felnőtt ökölvívó világbajnokságot. A legutóbbi elnökségi ülésein merült fel, hogy esetleg 1995-iben, a magyar—osztrák közös világkiállítás idején adhatnánk otthont egy ilyen kimagasló bokszcsemegének, de részletekkel még nem tu­dunk szolgálni, mert egyelő­re még valóban csak ötlet szintjén vetődött föl a do­log. TUDÓSÍTÓINK GY ELMÉBE! FI­Kérjük tudósítóinkat, hogy a megyei I. osztály mérkőzéseinek tudósítása­it március 25-én, vasár­nap 8 és 10 óra között ad­ják le a szokásos formá­ban a 11-277-es telefonon. Egy mondat SZERDÁN a Budapest Sportcsarnokban kezdetét veszi a C-csoportos jégko­rong világbajnokság. MAGÁNKÉZBE került a MÁV DAC győri tenisztele­pe. AZ ÖZDI tragédia áldoza­tainak hozzátartozói részére jótékony célú labdarúgó- mérkőzést játszik az Ózd és az FTC április 6-án a ko­hászvárosban. MÉG nem jelentkezett egymillió schillingjéért az Ausztria-lottó azon nyertese, aki szelvényét Budapesten vásárolta. IFJÚSÁGI válogatottak labdarúgó-mérkőzése: Ma­gyarország—NDK 1:0. KATARINA WITT műkor­csolyázó világbajnoknő ott­honában betörők jártak, ér­tékes ékszerekkel távoztak. VÁRHATÓAN Kovács K. és Détári is szerepel szerdán a franciák ellen. EML.ÉKMÉRKÖZÉST ren­deznek március 24-én Nagy- csécsen, a közelmúltban el­hunyt Bende Zoltán, a helyi csapat volt labdarúgója tisz­teletére. A SZEGED SC három lab­darúgóját — Sahin, Kanalas, Kiss — átadta a Szegedi Dó­zsának. PETRY ZSOLT, a Video­ton kapuvédője elbúcsúzott a válogatott-tói, nem akar kis- padon „másodhegedűs” len­ni.. tehát a visszavágásra. Csak közvetlenül a mérkőzés előtt hirdet csapatot Sándor Ist­ván edző. Az NB II további mérkő­zései : Metripond—D. Kini­zsi, Szarvas—Kazincbarci­ka, Diósgyőr—Szolnok, Debreceni MTE—Eger. Sze­gedi Dózsa—Kecskemét. Sal­gótarján—Baja. UH Hl Kiét rangadó jel- lemzi a vasárnapi forduló mérkőzéseit. Raka- mazon a Kaba, Balmazújvá­rosban a Tiszavasvári Lom­bik szerepel. Kisvárdára a Hajdúszoboszló érkezik. a szalkaiak a Mádi Bányász vendégei lesznek. RAKAMAZ—KABA. 15 óra. v.: Kiss I. (Czirba, Koz­ma). Szász Simon, a rakama- ziiak edzője: „Felkészültünk a találkozóra, nem félünk az élen álló. eddiig veretlen (!) kábái csapattól. A tavasszal százszázalékosan szerepe­lünk. nem szeretnénk meg­szakítani a sorozatot. A csa­patban mindenki egészséges, vasárnap jó mérkőzést lát­hat a közönség.” KISVÁRD A—HAJDÚSZO­BOSZLÓ. 15, v.: Török (Bob- kó, Mátyus). Váratlanul gyengén kezdett a KSE. ez­úttal azonban otthon tartja a három pontot... További mérkőzések: Mád —Mátészalka. Balmazújvá­ros—Tiszavasvári, Hajdú­böszörmény—Sajóbábonv, Leninváros—Edelény. Ózd —Hajdúnánás. Szeghalom— Borsodi Volán. Játsszon, nyerhet! Hama­rosan Nyíregyházán is 'bein­dul a Standard Kulturális Szolgáltató Kft. által kínált különböző sportfogadás-já­ték, ahol nagyobb összeget nyerhet A szervezők, első jelentkezése a ma sorra ke­rülő NYVSSC— Mezőtúr NB Il-es labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatos. A kezdés előtt, a bejárati kapunál és a né­zőtéren árusítják azokat a góltotószelvényeket, amelyen a nézők számszerűen, tippel­hetnek a találkozó Végered­ményére. Aki helyesen töl­tötte iki a szelvényt — elta­lálta a végeredményt — pénzösszeget nyerhet, amely­nek nagysága, a megvásá­rolt szelvények által befolyt összegtől függ. A szerencsés nyertesek, a mérkőzés vé­gén, a kijáratnál felvehetik nyereményüket! Hétvégi műsor SZOMBAT Atlétika. Általános és közép­iskolai megyei mezei futó­bajnokság, Kabalás. 11. Kézilabda. OIB, fiúk: NYVSSC—Bp. Honvéd, Ep­reskert u. 10. sz., 13,30. Me­gyei bajnokság, férfiak; Ti­szavasv ri—Nyírbogdány 16,30, Va a—Nagyhalász 10, Baktató ántháza—Nyírb t- tor 11,30. Oemecser—Csenget* 11, Coályi—Dombrád 15,30, nőd: láktalórántháza—Nyír­bátor ? 6,15. Kosárlabda. A Mezőgazda- sági Főiskola nemzetközi tor­nája, Nyíregyháza, Rákóczi út 69. sz., 8. Az NB I-be ju­tásért, nők: Ny. Tanárképző —Ferencvárosi Vasutas, buj- tosi csarnok, 11,30. Röplabda. NB II női: Nyír­bátor—Mezőkövesd, 10. Ti­szavasvári—Miskolci VSC, 10. Férfi: Nyh. Sportula— Ózdi Spartacus, Epreskert u. 10. sz., 11. Sakk. Megyei ifjúsági csb., Nyíregyháza, Árok u. 53. sz., 9. Teke. NB II férfiak: Nyh. Taurus—Hódgép SC, stadi­on, 10,30. Tenisz. Tavaszi amatőr verseny, stadion, 8,30. Torna. Országos Egyetemi és Főiskolai Bajnokság, Ta­nárképző-csarnok, női csa­patverseny, 9, férfi és női egyéni verseny, 16. Tömegsport. Magyar Ifjú­ság Centrum Kupa labdarú­gó teremtorna megyei dön­tőd. Férfi felnőtt: 8, ifjúsági: 14, a bujtosi csarnokban. Labdarúgás. Megyei baj­nokság I. osztály (kezdés: 15 óra): Nyíregyházi Volán— Űjfehértó, Zalka M. utca, v.: Borsod m.-i bírók, Mária- pócs—Ibrány, v.: Varga Z. (Fodor, Hékman), Nagyha­lász—Nyírbátor, v.: Losonczi (Balogh, Vári), Tiszalök— Kótaj, v.: Franyó (Gál Z., Gál J.), Nagyecsed—Fehér- gyarmat, v.: Zahorán (Né­meth M., Kozsla), Záhony— Levelek, v.: Nagy F. (Tamas- kovics, Nagy J.), Baktaló- rántháza—Tuzsér, v.: Mónus (Márta, Kosztyu). Megyei bajnokság II. osz­tály (kezdés: 15 óra): Encs- encs—Tyúkod (Adorján), Vá- sárosmamény—Vaja (Ajler), Kemecse— Napkor (Ambrus), Nyírkárász—Sényő (Namé- nyi), Ajakon játsszák! Csen- ger—Varsánygyüre (Kele­men), Ópályi—Tiszaszalka (Farkas), Nyírtass—Kékese (Fekete), Dombrád—Ajak (Gombkötő). vasAbnap Tenisz. Tavaszi amatőr verseny, stadion, 8,30. Tömegsport. Magyar Ifjú­ság Centrum Kupa labdarú­gó teremtorna megyei dön­tő (ifjúsági), bujtosi csar­nok, 8. n Szuper Tip-Topp Kft. Ajánlata KERESÜNK: — Közös vállalkozáshoz olyan munkatársakat, akik egy hó­napnál régebben munkanélküliek és már jelentkeztek a Munkaerőszolgálati és Szervező Irodánál. — Olcsó kertes házakat, faházakat, kerítésdrótot, betonoszlo­pokat, reális áron személygépkocsikat. — Bérelhető klubhelyiséget a városközpontban. — Kiscsibéket, lábon álló nagy mennyiségű fűzfavessző kiter­meléséhez munkatársakat és vevőket. KÍNÁLUNK: — Gépkocsikat, ipari tevékenységre alkalmas családi házakat, palántákat, paprika- és paradicsompalántát szerződéssel. Érdekes: Érdemes! NÉMET Nyelvoktatás Csak 30 éra — Erst 30 standen Gyerekeknek, tinédzsereknek, felnőtteknek! Házaspároknak reklám áron, családoknak SZUPER OLCSÓN! Jelentkezési ha­táridő: 1SS0. március 31. Címűnk: SZUPER TIP-TOPP KFT. Nyíregyháza, Bethlen G. u. 1L Tel»-: tZ/W-tti. ________(10M) Nyíregyháza—Mezőtúr Góltotó a stadionban Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR ■mßf'- • W Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre, Szerkesztőség és kiadóhivatal: í ii [•11 i I i feir/1111 Nyíregyháza, Zrínyi u. 3-5.4401 Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó postafiókszám: 25. Telefon: 11-277. PéOKidJaai^tÖul Sportrovat: 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Átok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalnál és hirlapkezbesitonel. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058

Next

/
Oldalképek
Tartalom