Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-24 / 70. szám
A faluba érkezőnek két dolog tűnik azonnal szemébe: az egyik, hogy mintha egyetlen utca lenne az egész település. A házak szorosan egymás mellett állnak, s ablakszemeik mintha állandóan azt néznék kíváncsian, vajon ki az, ki tavaszi nyugalmukat holmi autómotor-berregéssel akarja megzavarni. A másik feltűnő jelenség, hogy egyetlen elhagyott portát nem találni. Az egyik ház frissen vakolva, a másikat éppen most építik át, a mindössze két igazi parasztház gyönyörű rendben tartva mintha csak azt akarná mondani: mi azért állunk itt, hogy lásd, valaha ilyen házak sorakoztak Szabolcsbáka utcáján. Egy 1217-ből származó, nehezen olvasható levél említi először a települést, az viszont bizonyos, hogy 1272 és 90 között már létezett. Akkor Bacha névvel jelölik. A 19. században a kisnemes falvak közé sorolják, birtokosai valószínűleg egymással rokon, a területről elnevezett Bákaiak voltak. Akkor még három részre oszlott, Kisbákára, Nagybákára, Bákaligetre, s mai nevét az 1912-es egyesítéskor kapta. Már ekkor jellemző volt a községre az egyutcás településszerkezet, a széles tömbtelkek az örökösödéssel hosszában aprózódtak. azt a jelleget máig őrzi a falu. A Kossuth utca egyetlen helyen szélesedik ki csupán, azért, hogy helyet adjon a református templomnak, illetve a mögötte álló haranglábnak A középkori eredetű templom az 1930-as években veszítette el gótikus jellegét, amikor átépítették. Nemrég az egyházközség és a tanács közös költségből újíthatta fel, és most zsin- delyezik az 1781-ben épült harangtornyot is. Első utunk ide vezet hát, s mivel saját papja nincs a falunak, a közelben lakó Oláh György presbiterhez térünk be. — A választások foglalkoztatnak itt is mindenkit — mondja —, ma lesz itt egy gyűlés, nem is tudom, melyik párt tartja, de elmegyek, Az önállóság ára hogyne mennék, legalább eltelik az este. — Nem hisz már a jónép — kedves — veszi át a szót a felesége —, mert sokszor becsaptak minket. Munkahelyről érdeklődöm, mire elmondják, hogy a fiatalabbak eljárnak, inkább az iparban dolgoznak, az öregek maradnak itthon. — A tsz-ben munkahely alig van, mindent géppel csinálnak — mondja Gyurka bácsi —, mi 1960-ban mentünk a tsz-be dolgozni, de nem bírtam, visszamentem hát az iparba 55 évesen, onnan jöttem nyugdíjba, 12 éve. Eljártam még utána dolgozni a tsz-be, amolyan öregnek való munkát vállaltam, de hogy megszűnt a legelő, szalmát se kaptunk. Nekünk, iparosoknak drágábban is adták, mint a tagoknak, inkább elégették. Most már a kertet sam tudjuk művelni, a gyerekek- jönnek segíteni, felfér a kis krumpli, ami megterem. A tanácsházán még a régi tábla: elöljáróság. Idén január elsejétől azonban önálló a község, önálló tanáccsal. Felbontották a tizenhét éves kényszerű házasságot Anarcs- csal, s az első hónapok tapasztalatai mindenképpen kedvezőek. A tanács tiszteletdíjas elnöke László József, aki a korábbi közös tanács elnöke és az itteni elöljáróság vezetője is volt egy személyben. Keservesen kezdődött ugyan, legalább negyvenen szóltak hozzá, és köztük"sok volt az olyan, aki az elmúlt negyven évet kérte számon. Többüket a jobbító szándék vezérelte és már a hogyan továbbra keresték a választ. A saját értékrendek teremtésének folyamata megindult, nem akartak többé árgus szemekkel figyelni Anarcsra, azt számolni, mennyivel jutott több pénz a székhelyközségnek a közös költségből. Semmiképpen nem tartja szakmának vagy foglalkozásnak a tanács- elnöki tisztet, megbízatásnak tekinti, ezért visszament a tsz-be dolgozni, ahol eredeti szakmáját gyakorolhatja: az agrokémiai növényvédelmi ágazat vezetője. ;— Három estére terveztük tavaly májusban az önállósodás kérdésének megtárgyalását a falu lakóival. Az első estére 300—350 embert hívtunk, ehelyett hatszázan jöttek el, így azonnal megszületett a határozatképes döntés a szétválásról. viszont az egészségügyi ellátással. A volt székhelyközséggel egy körzetben vannak, közös a körzeti orvos, s bár mindennap rendel Sza- bolcsbákán, és az emberek is nagyon meg vannak elégedve vele, azért jobb lenne, ha tisztázódna a helyzet. A körzeti orvos a fizetését Anarcsról kapja, ugyanakkor Bákáé az orvosi rendelő fenntartásának költsége. Ha az állampolgár nincs megelégedve az orvosi ellátással, a tanácsot szidja, annak a tanácsnak Hisz tudták.az anarcsiak is ugyanúgy érezhették, ha Báka kapott valamit. — Azok közé tartozunk, akiknek az új tanácsi gazdálkodási rendszer pénzt hozott — folytatja a tanácselnök. — A közös tanácsnak 17 millió forintja volt, a régi szisztéma alapján 7—8 millió jutott volna ebből nekünk, így viszont 12 millióból gazdálkodhatunk. Kaptunk kétmilliót, ami településenként jár, és ehhez jön még a (V—13 éves korú gyermekek után megállapított, alanyi jogon történő személyi jövedelemadó-kiegészítés. Az idei költségvetésből az intézmények színvonalának emelését tervezik. Fonák helyzetbe kerültek — 1,3 millió forintot útépítésre szeretnénk fordítani — sorolja a tanácselnök —, mert lehetetlen, hogy a Kossuth utcából nyíló Dózsa György utcán megközelíthetetle- nek a mai kor színvonalán épült házak. Ezt az összeget mi megajánlottuk az ott lakóknak azzal, hogy egészítsék ki. Tartottunk ugyan attól, vajon a mai világban lehet-e pénzt kérni az emberektől ilyenre, de az utcagyűlésen kiderült, a száz érdekeltből részt vevő hetven ember egy kivétellel vállalta a ráeső részt, a telkenkénti háromezer forintot. Vagyis a napi kenyérkérdés mellett még mindig szívesen vállalnak az emberek áldozatot, ha tisztáviszont csak annyi lehetősége van, hogy jogait az alapellátással főorvosán keresztül érvényesítheti. Önálló orvosi körzetre itt soha nem volt lehetőség, de ez nem jelenti azt, hogy nem lenne szükség rá, és ne szeretnék mégis megvalósítani. A fejlesztések között első helyen a ravatalozó áll. Ez tavalyról áthúzódó beruházás, az összes költsége hárommillió forint, idén közel kettő kell még a befejezéshez. A lakosság társadalmi munkában építi a kivitelező mester vezénylete mellett. Lassan két éve húzódik a második világháborús emlékmű ügye, már a tervek elkészültek, s a lakosság fogja eldönteni, melyiket állítsák majd fel a templomkertben. ban vannak azzal, tisztességesen fogják felhasználni a pénzt. A falunak 1985-ben még 1460 fő - volt a lakossága, az idei népszámláláson kevesebbet: 1281 főt számoltak össze. Sok az idős ember, és nem vállalnak ma már annyi gyereket a szülők. A helyi iskolába 175 gyerek jár. Korábban délelőtt és délután is tanítottak, de négy éve két tanteremmel, tanári szobával, igazgatói irodával és tornateremmel bővítették az iskolát, hogy bevezethessék az egy- műszakos oktatást. Nagy gondot jelentett még, hogy sok képesítés nélküli tanított az iskolában. S hiába tehetséges a gyerek, ha nem szakemberek foglalkoznak vele, köny- nyen elkallódik. Szathmári Istvánná (korábban a kisvárdai Császy Gimnáziumban tanított) személyében azonban sikerült olyan pedagógust csábítani a faluba, aki igazgatóként elérte, már csak egyetlen képesítés nélküli tanít az iskolában. Szeptemberben azonban ő is egyetemre megy, helyére pedig francia-orosz szakos nyelvatanárt vesznek fel. A művelődési házzal, sajnos nincs sok büszkélkednivalója a falunak, az ötvenes években épült, a kor igényének megfelelő színvonalon. Nagy szükség lenne egy faluházra, ahol összegyűlhetnének az emberek, falugyűléseket és más rendezvényeket tarthatnának. — Nagyon igyekvő, szorgalmas, a mezőgazdasági munkához kötődő, ahhoz értő, azt szerető nép lakik itt. Eddig nagyon szerencsésen alakultak a dolgaink — fejezi be a tanácselnök. Kovács Géza tsz-elnökkel alig tudunk szót váltani, folyton jön valaki, úgy tűnik, mindenki előtt nyitva áll az ajtaja. — Fontos kérdés, hogy a lakosság lélekszámának csökkenése nem elköltözésből adódik — mondja. — És azon sem lehet csodálkozni, hogy a fiatal szülők két gyereknél többet nemigen vállalnak. Itt akkor még nem adtak szociálpolitikai kedvezményt, amikor a városokban igen. És azt is tudni kell, ha egy család elköltözik a faluból egy évben, költözik helyette kettő. A tsz négy község határában gazdálkodik: Anarcs, Nyírlövő, Lövőpetri és Szabolcsbáka területén. A mezőgazdasági munka mellett tíz éve többféle kiegészítő tevékenységgel is foglalkoznak, van fűrész- és műanyagüzem, tészta- és almafeldolgozó, emellett bekapcsolódtak a kereskedelembe is, boltokat üzemeltetnek, kft.-ket és részvény- társaságokat alakítottak. Ezzel munkalehetőséghez jutottak a fiatalok is. Úgy tűnik, nem jönnek majd zavarba, ha a volt parasztgazdák ki akarják venni földjeiket. Szabolcs- bákán már két-három jelentkező van erre, de az a jellemző, hogy az alkalmazottak belépnek tagnak. Tavaly decemberben például kétszáz új tagja lett a szövetkezetnek. A foglalkoztatással itt sosem volt gond, és ezt szeretnék megtartani a jövőben is. Cservenyák Katalin Szőke Judit: így éljünk, ma? eggel a világ indul... R A szombat és a vasárnap reggel a kedvencem. Kávéillat terjeng, friss erő. Ha korán kelek, alig várom, hogy kattanjon a tűz_________hely gombja, zubogva forrjon a víz, a tea gőze — nem látva jobb megoldást — elinduljon az ablak felé. Mert az az első, hogy sarkig tárom. Ilyenkor az autók is lustábban búgnak fel. A panel résein hívatlanul felkúszik a szomszéd szalonnás rántottájának és a pirítósának illata. Csörögnek a villák, zörögnek a tányérok. Valaki bekapcsolja a rádiót. Ezen a napon érdemes kényelmesen megteríteni és ami a legfontosabb, össze lehet gyűjteni az asztal mellett a máskor szanaszéjjel futó családot. A hétköznapok ébredése más. Szeretek lemenni korán az ABC-be friss tejért, kifliért. A nyitás előtti utolsó percekben még az eladók lehörpintik a kávét, rakodnak a polcokon, kifelé pillantanak — egyre többen gyülekezünk. A közeli építkezésen dolgozó melósok türelmetlenül állnak egyik lábúikról a másikra, rárápillantanak órájukra. Ok az elsők, akik bejutnak. Néhányan előbb a presszópulthoz igyekeznek, ahol a hölgy kérdezés nélkül máris gőzöli a kávét. Csak úgy állva isszák meg — éhgyomorra (ki tud ilyen korán reggelizni?). Kakaót vesznek, 10 deka felvágottat, darabka szalonnát és egy kétdecist. Nem sokáig bírják, sokszor még az első sarokig sem, van akinek kezében az üzlet előtt nyikorog a fémkupak, van, akinek nem sürgős — nem látszik ki a munkáskabát zsebéből... ...és érkezik. m * Kezeim között régi fényképek. Ide-oda siklanak egymáson. Ott ülök a hintán, az iskolapadban, ezen kirándulunk, emitt meghatottan állok a diplomaosztó ünnepségen. Ez itt az esküvői képünk — vajon mire gondolhattam közben? Ezen már a gyerekek a főszerep, lök. Általában nem egyedül látszom, pajtások, barátok, iskolatársak körében... Milyen össze-vissza kevert, kusza lehetetlen világba születtünk! Közgazdasági demagógiákon nőttünk fel, örököltünk és adunk tovább gazdasági és morális csődtömeget. Mennyire más körülmények között tanultuk a szerelmet, az emberi kapcsolatokat. Pályát választottunk, építgettük a jövőnket. Milyen jó lett volna megőrizni akkori nyíltságunkat, még romlatlan erkölcsi érzékünket, szabadságsze- retetünket, képmutatásra való képtelenségünket. És mi minden más lehetett volna belőlünk! Hiába a vágy: .bárcsak lehetnék megint most ifjú ember. Ha most mágikus rükvercre lennék képes a felhőtlen ifjúságba, nem vádolhatnának cinizmussal, közönnyel, léha kiábrándultsággal, mint a maiakat. Mint ahogy nem is voltam az. Kitárt csupasz mellünket vitorlaként dagasztottuk a nagyvilágnak, mint szocreál bronzszobrok deli munkásai, dacoltunk kénesővel,aztán talpunk alatt .végighasadt a talaj, megrepedtek az évek építményei, szánkban hólyagok fakadtak, ha szóltunk, csak szitok bukott ki. Napjaink telve lettek hordalékkal, iszappal, vergődik benne jólfésült illemtudásunk; a mindennapos szívgörcsök valósága sziszegve tör ki ritkás fogaink között. A gyerekek pedig felnőnek közben. Ha újra kezdhetném, zavarosban halásznék, fenyegetőznék, kókler- kednék, pecsenyét sütögetnék, gesztenyét kaparnék (ez utóbbi kettőt a sajátomat), pozíciómmal visszaélnék, hazudoznék, zsarolnék, felelősség-áthárítanék, jogot tipornék. Az újabb módit követve szépreményű vállalkozásba kezdenék... (Na, ébresztő!) Szerelmeink, ha voltak, mi mindenné válhattak volna! Vajon melyiknek volt kár elenyésznie, melyik lett volna sokkal boldogabb házasság avagy válás?... Természetes, hogy minden fiatal nemzedék kialakulatlan, tehát független, szép és őszinte, s romlatlan még. A generációk közötti harc gyönyörűséges tétje mindig az, hogy ebből mennyit tudnak átmenteni felnőtt létükbe, meg tudják-e nyerni saját erkölcsük forradalmát. A harminc körüliek harca már majdnem eldőlt. Eldöntötték. Ha hátranézünk -— már majdnem csak szürkehályogon keresztül látunk — láthatjuk, hogy új ,tiszta szemű, tehetséges, de tétova, összezavarodott fiatalok jönnek utánunk. Bennük van a lehetséges, a jövő ígérete, de az elveszettség árnyéka is. Nagyon kevés esélyt adunk a jövőnek a győzelemre, mi harmincasok-negyvenesék, szánalmas, takaréklángra csavart lélekidomárok. * Mi sem természetesebb manapság, mint ez a minket fojtogató művilág. Aromásított, porból készült ételek, műanyag flakonok, staniclik, eldobható, egyszerhasz- nálatos polietilén poharak, műselyem alsóneműk, műbőr cipő, műfogsor, műmárvány, szintetikus gyémánt, van-e valami, ami még eredeti? Minden csinál- mány, kreálmány; nemhogy nem természetes, de természetellenes. Amerre nézünk, rosszul sikerült hasonmás, mesterséges, sőt mesterkélt, nem igazi, nem valódi, ál. Sajnos mindez nem csak az élettelen tárgyak világában, a művi környezetben. Mi is álnokokká váltunk. Összezsugorodott a szótárunk, satnyává, csenevé- szekké lettek az emberi kapcsolatok. Hibáztatunk időt, kort, választásokat, közönbösséget, hajszát, pénzhiányt, nemzetközi viszonyokat, cserearányromlást, erkölcsi és érzelmi.válságot (belenyugszunk az elidegenedésbe), másokat. Hogy megfogyatkozott a türelem. Ma mindenki panaszkodik: egészségre, kimerültségre, anyósra, élettársra, a gyerekre, az árakra, a sorsra. A kisiklott életére. Panaszkodunk, panaszkodnánk, de kinek? Meghallgat-e valaki? Nem úgy teszünk-e mint Ionesco bábjai? Egymástól függetlenül fecsegünk. mindenki bele a világba mondja a magáét. Régebben volt pap, akinél meghallgatásra lehetett találni, gyónni lehetett, letérdelve a félhomályban bűnt vallani. Fekete csuhájában vigaszt adott, csak a gyónóra figyelt — ezt a csend sem leplezte. Ma pszichológusok fehér köpenyben, jó pénzért fogadják a rendelési időben hozzájuk fordulókat. Az kiszámíthatatlan, hogy az elmondottak kiváltottak-e valamilyen hatást. Nem is nagyon várható tőlük túlzott megértés, hiszen ők is csak olyan emberek, mint a többi. Ők is bugyrot kötnek gondjaikból és este lehajítják a hálószobasarkába. Rajtuk vajon ki segít? Az orvosok is a szóáradat elől a gépeik mögé bújnak, a chipekre bízzák a diagnózist. A jövő nemzedék talán óriási füleket fog emelni, azokat imádja majd bálványként, belesuttogják a szerelmi vallomásokat, bánataikat. emcsak hogy nem beszélünk, már alig N írunk is. Levelet csak néha; naplót? — ugyan már! Helyette telefonálunk néhány, szót vagy üzenünk. Az írás is olyan ritka __________kézművesség, mint a kosárfonás. Betűk az apró négyzetekben — a nevünk, személyi szám, igazolványszám. Néhány egyéb fontos és felesleges adat, jobbra rendben sorjáznak a négyzetek, a kis kalitkák, a kódszámok helyei. Számokkal és jelekkel is tudunk már mindent egymás tudomására hozni. Az egész magyar milliós szókincset át lehet tenni a kettes számrendszer egyesei és nullái bamba glédájába. Sőt ebből lehet világnyelvet is csinálni. Bólintás = 1, fejrázás = 0. Milyen egyszerű, érintkezhetünk egymással anélkül, hogy írnánk vagy beszélnék! Ha mégis írunk, inkább géppel, személytelen, egyforma betűkkel. Kitörik a ceruza hegye, csak nem fogjuk meghegyezni? A gyerek is eldobja, veszünk majd másikat. (Emlékszem, nagyapámék asztalfiókjában mindig volt egy kis sárgaréz kúpos végű henger, azzal toldották meg a ceruzacsonkot.) Most tengernyi szebb- nél-szebb íróeszközt lehet kapni — hogy örült volna Balzac egy ócska golyóstollnak...! írás- és beszédkészségünk szép lassan elhal és fejünket ritmusosan ütögetve makogva felmászunk majd az első utunkba kerölő fára és kezdhetjük az egészet elölről... II Kölel 11 ——tan ..mu a ntagyarorszáj hétvégi melléklete ■»— SzabolcsbákaiN . TÜKÖR gSSpO|C2p3|K»!
