Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-03 / 53. szám
Egy német Alföldünkön Arcok, arcok és a puszta Parányi kunyhó a végtelenség ölelésében. Fűtenger, fölötte szivárványszínekből képzeletbeli katedrális, az alkony pompázó színei. Elszínesedő égbolt, közelgő vihar. Vágtázó ménes, karcsú madarak kecses repülése. Magányos pásztorkutya, rackajuhok foltjai, borzolódó sörények. A délibábra emlékeztető, vízben tükröződő gulya. Aztán arcok és arcok. Kemények, szikárak. Lélektani portrék. Rajtuk a múlt, a történelem. Barázdáltak, beszédesek. Karakteresen magyarosak. Az Alföld, a Hortobágy. Erwin Weierstahl nyugatnémet fotóművész több mint húsz éve, évente egy-két alkalommal felkeresi hazánkat, hogy kitartó szorgalommal művészi fotókat készítsen a számára egzotikusnak számíTükröződő gulya tó tájakról, elsősorban az Alföldről, pontosabban a Hortobágy különös világáról. Mint mondja, mikor feleségével először néztek szét a Hortobágyon, mindkettőjüknek egy volt a véleménye: ez az, amire vágytak, ez az a hely, amely második otthonuk lehet. (Felesége időközben megtanult magyarul, olyannyira, hogy Németországban tanítja is a nyelvet.) Az esseni'házaspár azóta minden évben több hetet tölt el a hortobágyi alkotótáborban, járja a környéket, Tanuljon könnyen, gyorsan Krúdyt olvasni! Rezeda Kázmér új élete A szakmabeliek a „tói — ról — sorozat” darabjaiként szokták emlegetni azokat a könyveket, amelyeket a Tankönyvkiadó már másfél évtizede megjelentet. Az eddigiek — többek között — Jókai, Móricz, Mikszáth, Ady, Radnóti pályáját mutatták be. Voltaképpen speciális szempontok szerint ösz- szeállított antológiáról van szó, amelynek sajátos jellegét az adja, hogy nemcsak az adott író életművének legszebb, legemlékezetesebb darabjai kerülnek bele, hanem mindjárt a művek mellé az író vallomásai, nyilatkozatai a mű megszületésének körülményeiről, a műben szereplő alakok modelljeiről. Megtalálhatók a művekről megjelent korabeli kritikák, egészen a mai irodalomtörténeti értékelésekig. Szakmai berkekben nem keltett feltűnést, hogy a Krúdyról szóló kötet összeállítására Katona Bélát, a nyíregyházi tanárképző főiskola nyugalmazott tanárát, az író életművének egyik legjobb ismerőjét kérte fel a Tankönyvkiadó. Befejeződött a nagy munka, amihez újra kellett olvasni Krúdy hallatlanul gazdag, s terjedelmileg is impozáns életművét, a róla szóló irodalmat, a különféle vallomásokat, amelyeknek a száma — éppen napjainkban — örvendetesen nagy. — Elmúlt az az idő, amikor a kevesek írója volt—mondja Katona Béla —, ma már egyre szélesebb az olvasóközönsége. Krúdyt a szakma sokáig megkésett romantikus íróként tartotta számon. Ma már világos, hogy úttörő volt, aki olyan korszakban honosította meg a modem prózát a magyar irodalomban, amikor az új törekvések a nyugat-európai irodalmakban ismeretlenek voltak. Az időfelbontó technika, a szöveg lírai áradása, az emlékek szabad asszociációs megfogalmazása Krúdy legfontosabb újdonságai. Emellett olyan művésze volt a nyelvnek, amilyet keveset találunk a magyar irodalomban. —Jelentett-e élményt a müvek újraolvasása? — Az ötvenes évek eleje óta foglalkozom Krúdyval. O lett életem irodalmi szerelme. Ezért abban a hitben ringattam magam, hogy ismerem őt. A legnagyobb meglepetés a mostani munka során az volt, hogy mennyi újat fedeztem fel ebben a teljességgel sohasem megismerhető életműben. Rengeteg személyes elfogultság is van bennem az író iránt, de igyekeztem, hogy a róla kialakuló portré a lehető leghitelesebb legyen. Szeretném ezt egy példával igazolni. A vörös postakocsi Krúdy egyik legismertebb regénye. Az összeállításban részlet olvasható a műből, de előtte ott lesz az író levele Kis Józsefhez, A hét című folyóirat főszerkesztőjéhez. A levélben Krúdy személyes hangon vall a regényről. Ezután érdekes emlékezések olvashatók a postakocsi gazdájának, Alvinczi Eduárdnak a modelljéről, Szemere Miklósról. Tanulmány és cikkrészletek világítják meg, hogy ki volt a regény másik nevezetes alakja, Rezeda Kázmér. Olvashatjuk Ady Endrének a Nyugatban megjelent recenzióját, Bródy Sándor írását Krúdyról, a régvárt regényíróról. Szerepelnek a kötetben a később született elemzések is, Féja Gézától Czine Mihályig és Fülöp Lászlóig. — A Krúdytól Krúdyról című könyvet a Tankönyvkiadó jelenteti meg 1991-ben, az ünnepi könyvhétre. Iskolai segédlet lesz belőle? — Nem tankönyv. Elsősorban irodalomtanároknak és a felnőtt olvasók számára készült. Úgy gondolom, hogy aki ezt a könyvet forgatja, jobban fogja érteni Krúdyt, megtanulja élvezni ezt a sajátos életművet. Tulajdonképpen bevezetés Krúdy világába. Talán az is lehetne a címe, hogy Tanuljon könnyen, gyorsan Krúdyt olvasni. Nagy István Attila szívesen elidőz a nyíregyházi állatvásárokon is. De elsősorban a Hortobágy és a puszták népének jó ismerője. — Új és érdekes világ ez. Bármikor jövök, mindig felfedezek valamit. Csodálatos a végtelen horizont, a tengerre emlékeztető puszta. A pásztorélet, a parasztvilág, a régmúlt időkből itt maradt sziget, rekvizítum. Számtalan képet, több útikönyvet is készített Magyar- országról. Fotói több kötetben is megtalálhatók. Keresztül- kasul beutazta Európát, de leggyakrabban Magyarországra látogat el. A látottakat és tapasztalatait számos kiállításon és Multimédia-előadáson ismerteti. Művészettörténeti tanulmányait jól kamatoztatja munkájában. Több fotográfiai szabadalma van. Kerüli az olcsó megoldásokat, a giccs felé csábító témákat. Ám tagadhatatlanul a külföldi, a német polgár szemével lát mindent, a pusztában a nosztalgiát, a tágas horizontokban a végtelenség iránti sóvárgást érzi, a nagyvárosban lakó ember szabadság- vágyát éli meg. Fotói sajátos néprajzi, ant Topológiai vagy akár ornitológiái gyűjteményt alkotnak. Mesélik róla, hogy napestig járja a Hortobágy zegzugait, minden pásztort és juhászt névről ismer. Szívesen időz el közöttük, hogy aztán a legalkalmasabb percben megörökítse életük egy-egy jellegzetes pillanatát. Nem csoda hát, ha fotóin különös emberek, események láthatók. Képein elsősorban a tér variációit és a színek pompáját csodálja meg a tárlatlátogató. Fotói akár a festmények, hangulatuk van. Erwin Weierstahl kiállítása április-végéig a nyíregyházi Jósa András Múzeumban látható. _ . , Bodnar István-w- -w ázak között nyargal, utr~M cákon tekereg, őrjöngő őrült az északi szél. Nyomomba ered, sötét utcákon űz, belekap a hajamba. Mint ködbe zuhant, tűnt évek estéin, társammá fogadom, játszom vele, könnyű lábakkal elfutok előle. Csillag vezet, bűbájos csoda vár. Szívemet fényben fürdeti a titok. Kedvesem is fürdik. Vízcsepp csillog sötét haján. Gének által örökített arisztokratikus méltóság emeli karcsú derekát. Szívemre tűzöm a mosolyát. Illatos habbal simogatom, eljátszom a vízsugárral, őrzöm a pillanatot. Törölközőbe burkolom, felszárítom a csillogó cseppeket, féltem meg ne fázzon. Kendőm Magdolna haja, bűnnek érzek minden kihunyt vágyat, mikor felnézek rá. Szemében kegyes feloldozás. A gigászi ős évszázadokon át fénylő talentuma sugárzik homlokán. Szemem szivárLiteráti Márta Szemedben csilla? o (verspróza) ványtükrébe zárva arcát, egy dalt dúdolok: S előttem fényben felragyog az új titok s a mosolyod, mint égiekjele, ha te is akarod, ez lesz a percek ünnepe. Messze, eufórikus csillogásban földöntúli zene ölelésében izzó látomás vakít. Aranyveretű zablán napsugár szikrázik, drága ékszer a pompás paripán. Selyemréten nyargal, körülötte a végtelen horizont. Fényes szőrét napfény fürdeti, sugaraival simogatja, féltve kényezteti. Szügye megremeg, büszke hátán borzongással telt várakozás. Víztükörszépségű homlokán földöntúli fény. Angyalhajsörénye lánglobogású. Teste izzó varázslatban, ismeretlen dimenziókban ég. Nyelvreform — reformnyelv (A magyar nyelv hete elé) A reformkorszaknak, tehát 48-as forradalmat és szabadságharcot megelőző két évtizednek a magyar nyelv fejlődésében az a nagy jelentősége, hogy a nyelvújítás során létrejött nyelvet egyetemes irodalmi nyelvvé tette. A ’nemzeti nyelv legfejlettebb, szókincsében és kifejezéskészletében a leggazdagabb formája, amely mindenki előtt követendő minta, nyelvi norma. Az irodalmi nyelv azonban nemcsak a szépirodalom nyelvét jelenti, ahogy sokan gondolják. A szépirodalmi nyelv csak az egyik stílusváltozata az irodalmi nyelvnek, mint ahogy a tudományos nyelv, a publicisztika nyelve és a levélstílus is. Az irodalmi nyelv létrejöttében azonban a szépirodalmat illeti a döntő szerep, sőt hosszú időn keresztül annyira rányomta a bélyegét minden stílusváltozatára az irodalmi nyelvnek, hogy egy-egy szépirodalmi mű és egy- egy politikai beszéd vagy publicisztikai mű nyelve, stílusa között alig volt különbség. Gondoljunk csak Kölcsey Ferenc néhány szépirodalmi művére és országgyűlési beszédeire. A kiegyezés korában indult meg az a folyamat, amelynek eredményeként a szépirodalmi stílus összefogó szerepe az irodalmi nyelven belül megszűnt. Az egyes stílusváltozatok önálló, csak rájuk jellemző arculatot , kaptak. A tudományos irodalom a szabadságharc bukása után folytatott erőszakos elnémetesítö törekvésekre ellenhatásként hozzáfogott a szaknyelvek gyors meg- magyarosításához. Mivel azonban nyelvünk fejlődési törvényeit elvetette, a tudományos iroda- I lom szókészlete megtelt helytelenül alkotott szavakkal, idegen szókkal és nemzetközi műszókkal, idegenes szószerkezetekkel, idegenesen és nehézkesen bonyolított mondatokkal. A publicisztika területén is hasonló a helyzet. A kiegyezés megszűntette a tudatos németesítést, de a ! magyar művelődés több területe még sokáig Bécs és a német kultúra függvénye maradt. Gazdasági életünk sem tudott megszabadulni e függőségtől. Nem csoda, hogy a publicisztikai irodalmunk is megtelt idegen szóval, idegenes vonzattal és mondatszerkesztéssel. A szanál, kon- flagráció, demoralizál, agresz- szív, szuggesztió stb. szavakkal, az ért, bámul, csodálkozik vala- \ mi fölött (a valamin helyett), a panaszkodik, ítél valami fölött (valamiről helyett) vonzatokkal a századvégtől kezdve szinte naponta találkozhatott az olvasó, m int a legszembetűnőbb idegen- szerűségekkel. Az irodalmi nyelv stílusváltozata a levélstílus is. A magánlevelek stílusa a köznyelv társalgási stílusához állt közel. A hivatali levélstílussal való foglalkozás pedig megköveteli azt, hogy vele együtt jellemezzük az egész hivatali ügykezelés, a rendeletek, a törvények és a szabályok nyelvezetét is. Az abszolutizmus idején mindez német nyelven folyt, a hivatalnokok nagyobb része is idegen volt. A kiegyezéstől kezdve azonban a magyar lett a hivatali nyelv. A hivatalno- : kok megmagyarosodása, a ma- 1 gyár nyelv megtanulása és a magyar hivatali nyelv kialakulá- j sa egy időben történt. A következménye az volt, hogy hivatali , nyelvünkben eluralkodtak a visz- > szaható és szenvedő igealakok, t majd a terpeszkedő kifejezések. Ezek következtében ez a nyelv ; személytelenné válik. Pl. az ügyét nem elintézzük vagy elintézem, hanem az ügye elintézést nyer. Igen sok lesz ebben a stílusválto- zatban az idegen szó, a mondatai pedig idegenesen és nehézkesen szerkesztettek, és túlságosan bonyolultak. Az irodalmi nyelv hatására alakult ki nemzeti nyelvünk másik normanyelve, a köznyelv. Két stílusváltozatát vizsgáltam meg, ugyanis ezekből áll rendelkezésünkre e beszélt nyelvváltozatból a legtöbb adat. Az egyik a közéleti nyelvhasználat, a másik a társalgási nyelv. A közéleti nyelvhez országgyűlési, tanácsi jegyzőkönyvek, megfigyelések és I feljegyzések szolgáltatnak anyagot. Erről a nyelvről azt írja 1914- j ben egyik nyelvművelőnk, hogy az országgyűlési képviselőink legtöbbje vidékről származik, s a magánbeszélgetésekben nagyon i ízesen beszélik anyanyelvűnket. „Ha azonban a képviselőházban szólal meg, valami csodálatos zagyvaléknyelvet beszél. Alig van mondata, amelyben egy-két idegen szó ne volna; az igét leggyakrabban szenvedő alakban használja; szórendje, mondatfű- : zése pedig mindennek beülik, csak magyarnak nem.”’Hasonló eredményre jutott Deme László a 70- es években, amikor megvizsgálta emberek magánbeszédét, és azt összevetette a gyűlésbeli fel- j szólalásaikkal. A társalgási nyelvben, a férfiak nyelvhasználatában nagyon erős latin hatás figyelhető meg a kiegyezés után, a nők beszédében erős volt a német hatás, a divatról való beszélgetésben a francia, a sport terjedésével pedig egyre inkább nőtt az angol ! hatás is. Mindez azonban a művelt középosztályok nyelvhasználatára volt jellemző. A polgárság és a parasztság egyes rétegeiről feljegyezték azt, hogy utánozni törekszenek a műveltebbek beszédmódját. Az utánzás, a fel- j felé törleszkedés szinte általános emberi jellemvonás e korban, s ennek nyelvi megnyilvánulása a köszönési formákban, a megszólításokban, a címzésekben, az idegen szavak használatában csapódott le. / Í gy festett főbb vonásaiban az irodalmi nyelv és a köznyelv stílusváltozatainak állapota a kiegyezés után, a századfordulón. S ha ma azt vizsgáljuk, nyelvművelésünk milyen hibák, rossz nyelvhasználati szokások ellen harcol, a századforduló nyelv- használatának szinte minden hibás nyelvi jelensége ott szerepel ezek között. Néhányat közülük sikerült ugyan szőkébb területekre szorítani, de a legtöbb jelenség a nyolc évtizedes harc ellenére továbbra is él nyelvhasználatunkban, sőt van olyan jelenség is, ami jobban virágzik napjainkban, mint valaha. Bachát László !| Kelet _ 8 Éaniiapnrjsyáii 1990. március 3. a ^ HÉTVÉGI MELLÉKLETE ^ Az idő, az örök vándor lehajtja fejét a rét selyem füvében. Zihálva ágaskodik, nyargal a paripa, a napot ostromolja. Fókuszává forrva a világnak, gyönyörű kín gyötri. A fény is izzik már. Napsugárral ölelkeznek a patkó aranyszögei. „Mindjárt!" — simogat a dallam, s az aranykantár cseng- bong. Mint máglyán, lángok közt küszködő hamuvá vált testére borul ránk a béke. Csönd rabságában velünk van a varázs. Szemedben csillag fénylik s arcod, az anyaggá vált szépség, szemembe költözött. A paripára gondolok, a végtelen, szabad mezőre. Szememre fagy az álom. Szívemre fájdalmas szépség, szorító magány telepszik.
