Kelet-Magyarország, 1990. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-08 / 33. szám

1990. február 8. ..thu-tUi COL! Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Elet----------- ----------------------------­Hiánjrz« diákok I-presszó szózadszor Talán a szervezők sem remélték tizenöt évvel ezelőtt, amikor Nyíregyházán; a* Sza­bolcs étteremben megrendezték az első'iro­dalmi presszót, hogy olyan hosszú ideig lesz érdeklődés iránta, s most másfél évtized után a századik összejövetelt is megéri. Márpedig márciusban ez következik. Néhány hónapos szünetekkel, de 1975 óta az irodalom barátai rendszeresen találkoznak a megyeszékhely egyik presszójában — mostanában a műve­lődési központ klubkáveházában —, hogy ’ írókkal, költőkkel, folyóiratok szerkesztőivel ismerkedhessenek egy kávé, vagy egy üdítő­ital mellett — irodalomról beszélgessenek. Persze az efféle irodalmi találkozók nem újkeletűek, hiszen az országosan is ismert, a budai Korona cukrászdában már régóta rendszeresen randevút adnak egymásnak az irodalom barátai, hogy valamelyik színész előadóestjét, vagy egy-egy irodalmi előadást meghallgassanak. Az ország több városában is kísérleteztek hasonló irodalmi találkozók szervezésével, ám a budapesti Korona pódi­um estjeit leszámítva egy sem ért meg ilyen hosszú időt — tizenöt évet — mint a nyír­egyházi. . Á műsorsorozat gyökéréi már itthon is ko­rábbra nyúlnak vissza, hiszen aZ ilyen és hasonló iíodálfhi találkozások szervezése Nyíregyházán, a két világháború között á Bessenyei Társaság nevéhez fűződött. Ezek­re ugyan akkoriban ritkán került sor, de a társaság évente több nagyobb irodalmi ren­dezvénnyel állt a közönség elé, többnyire fő­városi vendégek részvételével. Ezek iránt — a Korona egyik nagytermében, vagy a város más nagyobb helyiségében — többnyire min­dig élénk érdeklődés mutatkozott. A második világháború után, amikor a társaság működése megszűnt, az irodalmi ta­lálkozók szervezését — főképpen az ötvenes és hatvanas években — a TIT irodalmi szak­osztálya, majd mindinkább a megyei könyv­tár vette át. Nagyon sok élményt adó író-ol­vasó találkozót rendeztek, de különböző ne­ves folyóiratok szerkesztői is vendégek vol­tak így városunknak, megyénknek. Alig volt olyan jeles író, aki ne fordult volna meg me­gyénkben köszönhetően elsősorban Bory Zsolt és más lelkes könyvtáros gondos, min­denre kiterjedő szervezésének. De nemcsak Nyíregyházán, hanem a megye legtöbb tele­pülésén rendeztek hasonló találkozókat. Af­féle közéletű fórumoknak is számítottak ezek, amelyeken legtöbbször nemcsak iro­dalomról beszélgettek, hanem a politika ügyes-bajos dolgaiban is igyekeztek eligazod­ni az érdeklődők. Voltaképpen ezekre a ha­gyományokra támaszkodtak az irodalmi presszó szervezői is, miközben a hagyomá­nyos rendezvényeknek továbbra is a megyei könyvtár, vagy a TIT adott helyet. (Az új­szerűséget inkább a presszó jelleg adta, ahol eleve alkalom kínálkozott a kötetlen be­szélgetésre.) Visszatérve az első irodalmi presszóra, an­nak megindítására alkalmat egy nyíregyhá­zi kezdeményezés adott. 1974 decemberében lett volna ötvenéves Váci Mihály. Ennek tiszteletére többnapos irodalmi tanácskozást rendeztek Sóstón, amelyen az akkori magyar irodalom sok jelentős alkotója vett részt. Nemcsak Váci Mihályról esett itt szó, ha­nem több, az akkori kortárs irodalmat érin­tő kérdésekről is. Ebből az alkalomból a me­gye több kiadványt jelentetett meg, köztük a Kelet felöl című antológiát is, amely Sza­bolcsban élő fiatal alkotókat mutatott be. (A füzetet Bory Zsolt szerkesztette.) Erről a kö­tetről rendeztek aztán ankétot a Hotel Sza­bolcs presszójában, amelyen jelen voltak a kötet szerzői és néhány kritikus és irodalom iránt érdeklődő ember. Ezzel a Kelet felől című ankéttal indult útjára az irodalmi presszó. Kezdetben nem szabályos időközönként je­lentkezett, de többé-kevésbé mégis rendsze­resen. A vendéglátó vállalat jó házigazdá­nak bizonyult, nemcsak a helyet, a kellemes környezetet biztosította, hanem anyagilag is támogatta a találkozókat, fizette a meghí­vott vendégek tiszeteletdíját. (Szerepét az utóbbi években a megyei művelődési köz­pont vette át.) Persze, a Nyíregyházán rendezett irodalmi presszók több dologban eltértek a mintául szolgáló Korona-pódium estéktől, ahol ne­ves színművészek előadásait hallgatták meg az érdeklődők. A hely és a szűkösebb anya­gi lehetőség kissé korlátozta a nyíregyházi rendezvényeket. (Nem befolyásolta viszont a sikerét.) Katona Béla irodalomtörténésszel, az iro­dalmi matinék egyik rendezőjével — átte­kintve az eddigi 99 találkozót, azok négy típusát különböztettük meg. Esténként itt is egy-egy színművész mutatta be önálló mű­sorát. (Ezek közül talán a legemlékezetesebb Horváth István Pilinszky Jánosra emléke­zése volt.) Ilyenekre azonban csak ritkábban került sor, Nyíregyházán a hagyományosabb író­olvasó találkozók mintájára igyekeztek ma­tinékat szervezni. A rendezők nem titkolt célkitűzése volt a megyében hiányzó irodal­mi folyóirat pótlása annak reményében, hogy >, clőbb-utább. a- presszó körül olyasféle alkotói • csoportosulás '‘tömörül *"inajd, amely1 álap- « egy-‘ífb'ehW lafr’ízfeWWifeMfféKlií ’■ Sajnálatos módon kevés diák fordul meg eb­ben a „presszóban”, pedig tanulmányaikat jól kiegészítené, látóköröket tágítaná egy- egy vasárnap délelőtt... jának. (Mint tudjuk, mindeddig ez nem si­került és egyre kisebb az esélye is. A Hang­súly, a Razkó József és Antall István vezet­te „élő folyóiratok” szervezésével sem tud­ták ezt elérni.) Az ilyen típusú találkozók­nak vendége volt például Fábián Zoltán, Rdtkó József, Galambos Lajos, Mester Atti­la, Fodor András, KuCzka Péter, Tornai Jó­zsef, Bériyei József, Kalász László, Aczél Gé­za, Bihari Sándor, Szőllősi Zoltán, hogy csak néhányat említsünk a meghívottak közül. A találkozások harmadik típusa — ugyan­csak az irodalmi lap megalapításának remé­nyében — a különböző irodalmi folyóiratok szerkesztőségének a meghívása volt. Az évek folyamán szinte valamennyi fontosabb iro­dalmi lap szerkesztősége megfordult a nyír­egyházi presszóban. Nem hiányzott a Kor­társ, áz Üj írás, az Élet és Irodalom, a Moz­gó Világ, az Űj Tükör, a Látóhatár, a Nap­jaink, az Alföld, a Jelenkor, a Liget és a 2000, és természetesen a megyénkben megjelenő folyóiratok, a Szabolcs-Szatmári Szemle, és a Pedagógiai Műhely. A találkozók az itt élő szerzők számára sem voltak haszontalanok, hiszen az ily módon kötött ismeretség ré­vén is bekapcsolódhattak az ország irodalmi életébe. Az összejövetelek negyedik' válfaja a könyvpremierek. Ezeken egy-egy szerző, el­sősorban a megyében élő, vagy innen elszár­mazó alkotó — könyvének‘a megjelenése al­kalmából — afféle könyVankétot tartott, amelyen jelen van a könyvnek a szerzője, esetleg egy kritikus is, természetesen az ol­vasók és barátok is, akik beszélgethetnek a szerzővel, kérdéseket tehetnek fel műveivel kapcsolatban. Ilyenekre is bőven került sor, egyrészt az írócsoport saját kiadványainak, a Tiszta szívvel füzeteknek a megjelenése al­kalmából, — ezekből eddig tizenkettő látott napvilágot — s természetesen mindegyiknek volt könyvpremierje. Másrészt a különböző megyékben megjelent antológiákat is bemu­tatták. De nemcsak szépirodalmi művek tisz­teletére, hanem más témakörben is megjele­nő könyvek premierjére is sor kerülhetett. Így például Margócsy József várostörténész­nek az Utcák, terek, emléktáblák című köny­vével, Hamar Péter filmkritikusnak a mű­vével, Takács Péter—Csorba Sándor Kölcsey- tanulmányokat tartalmazó kötetével, vagy legutóbb Fazekas Árpád Elhurcoltak és a Ti- szaeszlári per orvosi vonatkozásai című munkájával is megismerkedhetett a hallgató­ság. Az eddig leírtak is bizonyítják, hogy a szervezők igyekeztek a helyi szerzők műveit bemutatni, de arra is törekedtek, hogy az összejövetelek ne legyenek provinciálisak, nyitottak legyenek az ország különböző szel­lemi műhelyeinek és jeles alkotóinak a mű­vei iránt is. Az irodalom az egyetemes iro­dalmat jelentette, beleértve a külföldi ma­gyar irodalmat is. (Nemrég például a kárpát­aljai Hatodik Síp című folyóirat szerkesztőit hívták meg Szabolcsba.) Ha már neveket említettünk, újra szólni kell a kezdetről, amikor még nem volt szín- társulat Nyíregyházán. Nos, a közreműkö­dők között ott találtuk a Versmondó Műhely tagjait és vezetőiket, Tóth Lászlót is. A szín- társulat megalakítása után színészek tolmá­csolásában hallhatta azután a közönség a be­mutatott irodalmi szemelvényeket. A színé­szek közül gyakori vendég volt Csikós Sán­dor, Vennes Emmy, Horváth István, Jancsó Sarolta és Szabó Tünde. Az ötvenedik irodalmi presszó alkalmából napvilágot látott a Tájak és ízek című könyv. A századikra nem készül ilyen. Az összejö­vetelek színvonalára és az érdeklődésre jel­lemző, hogy közönség hiányában egyet sem kellett elhalasztani. Általában 40—50 fő lá­togat el egy-egy vasárnap délelőtt egy kis irodalmi beszélgetésre, de néha többen is. Sajnálatos módon kevés diák, főiskolai hall­gató fordul meg a presszóban. Pedig tanul­mányaikat bizonyára jól kiegészítenék az itt elhangzottak. , A következő összejöveteleken elsősorban könyvpremiereket -kívánnak itt megrendez­ni, de lehetőséget szeretnének adni a nyír­egyházi olvasóknak arra is, hogy megismer- hedhesseniek<a igombamóa szaporodó, irodai-- ' iriffolyóiratokkal Is.1 !.'1 ' ’1 ............Bodnáí István Az orvos — holnap A nyíregyházi (és nem csupán a nyíregy­házi) beteg elmegy a maga választotta kör­zeti Orvoshoz, ahol elmondja a panaszát. Mire az örvös kedélyesen elbeszélget a tüne­tekről, úgymond letapogatja a diagnózist, el­végzi a szükséges kíslaborvizsgálatokat, megnézi az EKG-t és a szemfenéket, majd mindezek árait, s összead. Három példány­ban kiállítja a tételes számlát, amelyből egyet megtart, egyet elküld az őt ennek ará­nyában fizető betegbiztosítónak, egyet pedig átad a paciensnek, a!ki akár már ott. hely­ben, vagy otthon pontról pontra ellenőriz­heti, 'hogy' ä' felsorolt vizsgálatokat' válóban elvégeztek-e rajta. Ha igen, kifejezheti e fö­lötti. elégedettségét, —- természetesen nem hálapénzzel, hiszen az ő pénzéből fizet az orvosnak a betegbiztosító! — illetve ameny- nylbén reklamációra érez indíttatást, úgy ugyancsak a biztosítónál élhet felszólalással. Az olvasó most joggal gondolja úgy, hogy mindez elképzelhető, csak (mint a jereváni rádió válaszaiban) nem 1990-ben és nem Nyíregyházán, illetve nem Magyarországon. Valóban nem ebben az esztendőben, hanem kettővel odább, s valóban Magyarországon és ezen belül Nyíregyházán találkozik majd az állampolgár azzal á helyzetképpel, amit a bevezetőben felvázoltunk. Nagyon is a közeli jövő egészségügyéről van szó — állítja dr. Holló László, a Nyíregyházán székelő megyei társadalombiztosítási igazgatóság vezetője, aki képzettsége szerint jogász, s „civilben” huzamosabb ideje foglalkozik az egészség­ügy-társadalombiztosítás átfogó és összefüg­gő reformjával. Részt vesz a szakterület va­lamennyi jelentős fórumán, alkotóműhelyé', ben, s készülő biztosítási-szakjogászi diplo­mamunkája témájául is ezt a területet vá­lasztotta. „Számos tanulmányt készítettem ezzel kapcsolatban, s mindezek alapját a skandi­náv (egészen pontosan a svéd—finn) és az NSZK biztosítási jogrendszer képezi. A kon­cepcióhoz meg kellett ismernem az európai biztosító intézetek szinte mindegyikének mű­ködési modelljét, s ezek után gondoltam úgy, hogy a skandináv modellhez kellene igazíta­ni a magyar biztosítási jogot, s rend­szert ...” • Tisztázni szükséges — folytatta a szakem­ber —. hogy az egész társadalombiztosítás reformjának nagy kérdése az egészségügy finanszírozása. Hogy az eddigiekkel ellentét­ben minden világosan álljon a maga helyén, vagyis, a beteg és az, orvos, de a biztosító is •tisztán és elkülönítve lássa, mi az ő pénze, abból miért és mire, s mennyit költ. Sze­rencsére ma már eldöntött tény, hogy nem találomra, nem úgynevezett fejkvóta szerin­ti elosztásban kapja meg a tanács az egész­ségügy fejlesztésére^ fenntartására szánt pénzt (amely így összemosódhatott), hanem a társadalombiztosításhoz kerül forrásként ez az összeg. A szakmai irányítás természetesen az egészségügyi szervek kezében marad, azonban láthatóvá válnak a „frontvonalak’^, amelynek eleve jótékony a hatása. Esetünk­ben — alapellátásról lévén szó — a bizto­sított az orvosi ellátás színvonalában érzi majd a javulást, amely a megelőzésben és az utókezelésben egyaránt kifejti jótékony ha­tását. Az egységes, társadalombiztosítási rend­szer életbelépésével — miként mindenütt a nyugati világban — az egészségügyi biztosí­tás jó üzletté válik, s nem csupán a biztosí­tó -intézet, de a biztosított számára is. Ám ennek a kialakítása nem könnyű, hiszen fel kell oldani azt a ma még nem csekély ellen­tétet. amely a beteg, a biztosító és az orvos érdekeltsége között fellelhető. Javítani szük­séges az egészségügyi hálózat színvonalát, szervezettségét, műszerparkját, informatikai hálózatát, amely jelenleg egyáltalán nem ne­vezhető elsőrendűnek, s amelynél nagyon nagyok a szintkülönbségek is, (akárcsak egy orvosi rendelő, de különösen az egyes inté­zetek felszereltségében óriási a főváros — vidék, s egyáltalán a nagyváros — kisváros, a város — és a község közti különbség. Nem beszélve a személyi feltételekről...) A tár­sadalombiztosító — nem titok — ma még nem igazi biztosító intézetként működik — folytatja Holló László. A fokozatos áttérést követően. 1992-ben várható, hogy mintegy üzleti alapokon nyugvó, tisztességes elszá­molási rendszer alakuljon ki a betegbiztosí­tás. -gyógyítás területén. Az alapellátás finanszírozása most még csak kísérleti stádiumban van. Az országban elsőként éppen a mi megyénkben (azon be­lül is Csengerben. Nagy kálióban és Ibrány- ban) kezdik el a társadalombiztosító pénzén az egészségügy átalakításának nem éppen egyszerű munkáját. Amelynek keretében egészségügyi központokat hoznak létre, ők választanak körzéti orvost, kötnek szerződést szakorvosokkal rendelésre, s oldják meg az orvosok teljesítményarányos bérezését. A reform alfája és ómegája, (egyben a biztosító létkérdéséi), hogy helyreálljék az alapellátás presztízse, a körzeti örvös tekin­télye, hiszen ő ismeri legjobban a beteget, s jó munkája révén akár az egykor volt házi­orvossá. a beteg s családja bizalmasává vál­hat. A körzeti orvoson múljék a jövőben, (aki ebben érdekelt is lesz), hogy aki beteg és kórházra szorul, az kerüljön be a gyógy- intézmény e fajába. De csak az, aki a kór­házra szorul! (Mert a jelenlegi állapot nem ezt a képet mutatja, amelynek nem utolsó­sorban a körzeti orvos anyagi érdektelensé­ge az oka.) Nagy kísérlet indult meg a nyír­egyházi és a mátészalkai kórházakban, ahol a különböző osztályokon költségméréseket végeznek. A cél itt nem más, mint hogy ki­mutassák: a sokszor hiányait anyagiak nem egy helyen rendelkezésre állnak, csak nem a legtakarékosabban bánnak azokkal, vagy nem a legszükségesebbre költik a meglévő összegeket. (Zárójelben jegyzi meg a megyei igazgató, hogy a szigorú pénzgazdálkodás ti­pikus nyugati példájával találkozik a ma­gyar televíziónéző mostanában hetenként a képernyőn: a Fekete-erdői klinika gazdaság­vezetője (aki egyben a biztosító megbízottja is lehet), nem enjged meg egyetlen márkát fe­leslegesen elkölteni, s egyetlen napot felesle­gesen eltölteni a gyógyintézményben. Mert ebben ő is, az orvos is érdekelt! Az érdekeltségről szólva vetődik fel a kér­dés: növekszik-e az új helyzetben az egész­ségügyben dolgozók bére, jövedelme? A vá­lasz: igen. Különösen a jó, a betegei­hez kedves orvosnak, aki a teljesítményará­nyos bérezés bevezetésével — és erre friss példa Dánia — addigi jövedelme többszörö­sét érj el. Csupán azáltal, hogy a biztosított az általa legjobbnak tartott körzeti orvoshoz iratkozik át. Ma ezzel szemben például Nyír­egyházán minden körzeti orvosnak szinte „darabra” egyforma a ráosztott betege, vagy a potenciális betege. Az új viszonyok között é helyzet megváltozik. Lesz, akinek négy­ezer, s lesz akinek csak ötszáz ember akar feliratkozni a listájára. S akinek több a be­tege, természetesen több lesz a pénze is — azzal a jelenlegi egyenlősdivel szemben, amely sem az általa kezelt-gyógyított beteg­számot, sem a gyógyító munka minőségét nem akarja figyelembe venni. Ezzel kapcsolatos lehet az aggály, mely szerint a teljesítményarányos bérezés nem szolgálhatja a minőséget, hiszen a körzeti prvost akarja, nem akarja belekényszeríti egy betegszámot hajszoló helyzetbe. Az új modell kidolgozóinak erre is megvan a pozi­tív felelete. A teljesítményarányos bérezés egyben azt is jelenti, hogy az orvosnak (ese­tünkben a körzeti orvosnak) minden tekin­tetben meg kell felelnie — és minden beteg esetében — annak a követelménynek, ame­lyet számára a biztosítóintézet előír. Ennek hiányában a biztosító nem fizet. Az új rendszer teljes bevezetését megelő­zően számos tapasztalatot szükséges szerezni orvosnak, biztosítónak, s nem utolsósorban betegnek. Ezért is nélkülözhetetlen — mond­ja dr. Holló László —, hogy mindhárom vo­nal érzékenyen reagáljon egymás gondjaira. Az elképzelések valóra váltásán már dol- zik az igazgatóság egészségügyi és gyógy­szerügyi osztálya. Fontos, hogy a körzeti or­vosi szolgálat újfajta finanszírozása 1992-től valóban minden érintett hasznára váljék. Kopka János A biztosítási reform alfája és ómegája, hogy helyreálljék az alapellátás presztízse,' á körze­ti orvos tekintélye... A képen: vá'ráköző betegek"ä ‘rendelőben. 3 Jél Jár...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom