Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-27 / 23. szám

Esteban Fekete színes fametszetei Esteban Fekete hazatalált. Mert azt mondanom se kell, hogy Este- bán Fekete, Fekete Istvánként Ma­gyarország szülötte. Igaz, alig négyévesen családjával Törökor­szágba költözött, ahol mérnök édesapja vasútat épített. De visz- szajött rokonaihoz, hogy Buda­pesten járhasson iskolába. A Műe­gyetem építészmérnöki karán ta­nult. Majd Párizs, Argentína, Német­ország, Írország életének színte­rei. És jelentős nemzetközi sike­rek, 160 önálló kiállítás után, most Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában rendezte meg a 161. kiállítását, Esteban Fekete színes fametszetei címmel. Viszonylag későn, huszonnyolc évesen festette meg első művét. Ez már Argentínában történt, noha az indíttatást, hogy festő legyen, még Párizsban, a Bonnard emlékkiállí­táson kapta. Ez a kiállítás életre- szóló élménnyel szolgált, és Bon­nard tanulmányozása vezette a fiatalembert festészete kibontako­zásában. Buenos Airesben kap­csolatba került jeles argentin fes­tőművészekkel, és a híres Julio E. Payro professzor tanítványa lett. Rövid egy évvel ezután megren­dezte első kiállítását az argentin fővárosban! Eleinte olajfestmé­nyekkel, rajzokkal szerepelt egyre sűrűbbé váló tárlatain, aztán ráta­lált egy sajátos, egyéniségéhez illő műfajra, a színes fametszetek készí­tésére. Mint a középkori mesterek, famet­szetei nyomását is saját kezűleg végzi. Egy-egy képhez 5-6 dúcot készít, és különböző színű fázisnyomatokból állítja össze a művet. Kitalálta a nyo­matok maradék festékeinek felhasz­nálását, ezekből olajképet szerkeszt. A Galéria-beli több száz színes fa­metszet Esteban Fekete életútjáról és utazásairól vall. Térbeli és témabeli kalandozásairól egyaránt. Merthogy Fekete nem sokáig maradt Argentíná­ban. Egy évtized után Németországba, Damstadtba költözött, ahol díjakkal, kiállításokkal megrendelésekkel foly­tatódott sikersorozata. Nyaralót vásá­rolt Írországban, ahol a táj vadsága, a tenger sokfélesége ragadta meg, és adott új és új impulzust festészetének. Témái változatosak. Hol biblikus ihletésű, hol szimbólumokkal teli, máskor a táj és benne az ember adja az élményt. Új ciklusa Codex Flungari- cus címet viseli, és a magyar költészet nagy alkotásait eleveníti fel. Esteban Fekete 1987-ben állított ki először Magyarországon, Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen. Majd Pécsre, Kecskemétre, Békéscsa­bára, Debrecenbe utazott a fametszet­kiállítás, amelyet a művész Szeged­nek ajándékozott. Most a budapesti kiállítás teljes anyagát felajánlotta a Magyar Nemzeti Galériának. Egy kivétellel. Azt az egy metszetet egy gimnáziumnak ajándékozta. Hildesheimi ég Embertelenül nehéz küzdelem M kocsi Gyula szokás szerint ma is hajnali fél négykor ébredt. Bosszankodott egy sort a váratlan hó miatt, az utakra fagyott latyakon, de nem volt mit tenni, be kellett ülnie a teher­autóba. Rakamaz még aludt, mikor elindult. S délelőtt tízre már meg is járta a Hortobá- gyot, a Kunságot, Püspökladányt és Kar­cagot. Most pedig egy rakás gázpalack között találjuk, cserélni készül őket. Mákocsi Gyula ostyasütő kisiparos. Jobb híján használjuk ezt a kifejezést, mert az igazság szerint ma már Rakamazon ő talán a legismertebb „kisvállalkozó”, nyolc állandó alkalmazottat foglalkoztat, s az igényeknek megfelelően idénymunkáso­kat is felvesz. A szabályos üzemből az utcáról az égvilágon semmi sem látszik. Normális családi ház, magas kerítés. De ami hátul van! A fél kertet már teleépítette, s most újabb-beruházáson töri a fejét. Épp ezért is vagyunk nála! Még mikor Bush elnök nálunk járt, el­hangzott egy javaslat, miszerint az ame­rikai kormány huszonötmillió dollárral segíti a magyar magánvállalkozókat. Nos; eb­ből akar részesedni Mákocsi Gyula. — A KIOSZ közvetítésével az amerikai nagykövetségtől kapott kérvényt már visz- sza is küldtem a követségre, s várom a kérésem jóindulatú elbírálását — mond­ja. — Mennyit kért, s mire költi? — Olaszországból szeretnék behozni egy speciális gépet, ahogy hallottam több mint egymillió forintba kerül. Sajnos azt még néni tudom, hogy miképpen fog le­zajlani az ügylet, s mennyi kölcsönt ka­pok, de ha megszerzem a gépet, nagyot léphet előre az üzemünk. A raktárral kezdjük az „üzemlátoga­tás”-!. Ne gondoljon senki valami flancos épületre, de a célnak kiválóan megfelel. Liszttel, s vajjal tele zsákok, dobozok, s persze rengeteg csomagolóanyag. Min­den a helyén, minden katonás rendben. Mint ahogy a három üzemcsarnokban is. A legvégén kezdjük, ahol egy fiatalem­ber, s egy fiatal lány öntögeti a formába a folyékony masszát, s figyeli a pokoli me­leget sugárzó gépeket. Jung Tibor fagy­laltostölcsért, Balogh Annamária pedig saj­tos ropogóst süt. A sistergő zajban a beszélgetés ugyan eléggé nehézkes, ám a gépet nem kap­csolnák ki. Azt gondolnánk, mert itt a főnök. Hadd lássa, mennyire igyekszünk...!, Pedig dehogyis erről van szó! A pénzről. — Mennyit keresnek? A kérdés nem lehet valami szerencsés, mert a válasz meglehetősen késik. — Sokkal többet, mint a korábbi mun­kahelyünkön. Jung Tibor huszonöt éves és autósze­relő a szakmája. A helyi téeszben dolgo­zott egészen a múlt esztendő őszéig, négy— négyezer-ötszáz forint volt a havi díjazá­sa. Balogh Annamária a Racita-ban szab­ta a cipők felső részeit, ő sem gondolko- •dott sokáig, mikor meghallotta, hogy itt mennyit lehet keresni. Az összeget nem szívesen mondják, így hát nem is nagyon firtatjuk. Többet, mint korábban. Ám mielőtt irigyelni kezdenénk őket, nem árt ha tájékozódunk a munkájukról. Három műszakban dolgoznak, s szezon­ban nincs se szombat se vasárnap. Majd csak akkor pihenhetnek, mikor ősszel leáll a termelés, s megkezdődik a karbantar­tás. — Nem nagy ár ez a magas jövedele­mért? — Négyezer forintból ma már nem lehet megélni—tárja szét a karját magyarázat­képpen Jung Tibor— Mi most alakítjuk át a lakásunkat, szükségünk van minden fil­lérre. Ennyi pénzt pedig Rakamazon nem­igen kaptam volna sehol. Legfeljebb ha elmegyek rakodómunkásnak valamelyik maszek fuvarozóhoz. Vagy a nyakamba veszem a nagyvilágot. Biztató perspektí­va lett volna mindkettő, igaz!? — Autószerelő szakmunkásként egész életében fagylalttölcséreket akar gyárta­ni? — No erről szó sem lehet! Én is valami vállalkozáson töröm a fejem, hiszen lá­tom, érdemes kockáztatni. Egy idő után majd kitalálunk valamit Gyula bácsival. A főnök, az üzemtulajdonos, a munkaa­dó csak így egyszerűen: Gyula bácsi. Ám furcsa is lenne másképp, hiszen alkalmazottjait gyermekkoruk óta ismeri. Itt nőttek fel a szomszédban, vagy néhány utcával odébb. Azaz... mégsem teljesen van ez így. Hajzer Andrást például csak most ismerte meg nemrég. Ami nem is csoda, hiszen Nyíregyházán nőtt fel. De feleségül vette az egyik Mákocsi lányt. S most itt dolgozik ő is; süti a tölcséreket. Ugyanannyi bért kap, mint bárki más a gépek mellett. Az ő neve egyébként nem ismeretlen az újságolvasók előtt sem, minősített súlye­melő volt, sportstátussal a megyeszékhe­lyen. Azt cserélte fel az itteni munkával. — Az egy bizonytalan állás volt, nem lehetett arra családot alapítani — mondja. — Az itteni pénz meg biztos. Nem véletle­nül jönnek apósomhoz most is ketten-hár- man naponta—van e szabad munkahely? Igaz, Nyíregyházáról mindennap kijárni nem nagy mulatság, de pénz beszél, kutya ugat. Mákocsi Gyulának jól kiépített vevőháló­zata van, Vásárosnaménytól kezdve Sá­rospatakig és Karcagig szállítja a termé­keit, de persze nem volt mindig így. Egész életében sofőrködött, még három éve is a tejiparnál volt gépkocsivezető. Ott taná­csolta neki, az egyik ismerősének az isme­rőse: maga világéletében nyughatatlan ember volt, miért nem próbálkozik a töl­csérsütéssel? — Szöget ütött a fejembe a tanács. Kísérleteztem én korábban mindennel, főleg jószágtartással, volt hogy huszonegy ko­cát tartottam, de valami másra vágytam. Megvettem hát három öreg tölcsérsütőt... így kezdődött. — Honnan vette az induláshoz a tőkét? — Volt egy kis megtakarított pénzem, meg segített az OTP. Igaz, én nem isme­rem a pénzügyi politika fortélyait, de úgy látom, a bank az értelmes célokra ma is ad pénzt. Hogy milyen kamatra... az más kérdés. De nem is a bankokkal akarok én foglalkozni. Hanem a kezdőkre váró ne­hézségekkel. Amíg elfogadtatja magát az ember! Az embertelenül nehéz küzdelem. — S megérte? — Nézze... én lassan hatvan éves le­szek, ahhoz a korosztályhoz tartozom, mely minden rosszból kivette a részét. Meged­ződtünk. Talán ezért is sikerült a vállalko­zásom ebben a zavaros világban. Balogh Géza A Szentmihályi Szabó Péter: Jogállam, avagy jogásznemzet? Jogásznemzet vagyunk, szoktuk mondani borongva, s ilyen­kor a Werbőczyig visszamenő jogi perpatvarokra, fortélyokra gondolunk, a végtelen családi pereskedésekre, és az azokból hasznot húzó ügyvédekre. Mikszáth tollára kívánkozó esetekre, feudális paragrafusokra,- csűrés-csavarásra. Aztán gondolunk legújabbkori pártállamunk koncepciós pereire, a gumijogszabá­lyokra, az ezerszám gyártott, egymásnak ellentmondó, átgondolatlan, lélektelen törvényekre, rendeletekre, jogszabá­lyokra, belső utasításokra. A jog sokunk számára a bürokrácia, az úri vagy még inkább elvtársi huncutság szinonimája lett, megtanultuk, hogy jogunk legfeljebb az ius murmurandi, a morgás joga. De mi, idősebbek, még most, a szabadabb világ­ban is gépiesen körülnézünk, mielőtt morognánk, hiszen a falnak is füle van. Bizony, az utóbbi fél évszázadban jogásznak, ügyvédnek, ügyésznek, bírónak lenni nem volt nagy dicsőség, még ha hozott is egyeseknek valamit a konyhára. Pedig milyen szép mondatok voltak leírva régi alkotmányunkban is! Ha a benne foglaltakat bárki is komolyan vehette volna, a létező szocializmus bizony nem afféle szégyenbélyeg volna rajtunk. Korábban a közgazdászokat szidtuk okkal-oknélkül sanyarú sorsunkért, most a pénzügyi kormányzat kísérletezik velünk „húzd meg-ereszd meg” rendeletéivel, de az már bizonyos, hogy a biztos jövő megint a jogászoké. Nemzetközi jogászok, alkotmányjogászok, bank- és tőzsdejogászok gyártják nekünk az új paragrafusokat, s politikusaink egymást túlharsogva akar­nak mielőbb „jogállamiságot”. Még egyik köztársasági elnökje­löltünk is jogász — a jelenlegi igazságügy-miniszter. Érthető mindez: ha egyszer a nemzet egyszer már tényleg helyet kíván „a jognak asztalánál”, s nem óhajt sem gyámkodást, sem kiskirályokat maga felett, szakemberekre van szüksége, akik minél pontosabban megfogalmazzák az alapvető, hézagmentes törvényeket. Most azonban még a senkiföldjén élünk, valljuk meg. .Az eddigi törvénynek már nincs tekintélye, az eztán eljövendőnek pedig még foganatja. A tanácsok, a rendőrség, az államappará­tus képviselői próbálják megtartani állásukat, nem akarnak népszerűtlenné válni: soha még a huszadik században nem állt tartósan ennyire feje tetején ez az ország. Forgatom a Büntető Törvénykönyvet: az 1977-es kiadást. Politikai, gazdasági, pénz­ügyi, kulturális és munkajogi rendelkezéseinek nagyrésze nemcsak hogy érvénytelen, de egyenesen szánakozó mosolyt kelt. Ha komolyan vennénk, a fél ország börtönben lenne, a másik fele esetleg szabadlábon védekezhetne: A leendő jogállamiság jogfosztások, jogsértések, visszamenőleges érvényű rendele­tek, szerzett jogok és jogszokások felülbírálása révén próbál kiépülni. Teljes á káosz, s ráadásul nemzedékek nőttek fel, akikkel egyformán semmibe vétették a tízparancsolatot és — mondjuk — az úttörő tizenkét pontját, hiszen igazából szocialis­ta erkölcs sosem létezett, miként szocializmus sem. Most itt állunk, egyik kezünkben a Kacsa magazinnal, a másikban a . szép, komoly (de sajnos, nem nyugati) Hitel-lei. Bizony, szomo­rú viccelődés ez! Aztán megvan nekem a magyar Büntető Törvénykönyv 1906- os kiadása is, mely lényegében az 1878-as V. törvénycikk a vonatkozó törvényekkel. Elandalító, megnyugtató olvasmány. Mintha akkoriban Magyarország jogállam lett volna. Pedig hát szerepel benne a felségsértés, a hűtlenség, a lázadás, az izgatás, aztán még a párbajozást is'hat hónapig terjedhető államfogházzal büntették, pedig de szép volna, ha politikusaink, újságíróink ismét párviadalra szólítanák egymást, Czinege megvína Bokorral, Grósz Csurkával, Fekete Sándor meg Morváival! . Persze a közegészség elleni bűntettek és vétségek között még nem szerepel a környezetszennyezés, bár öttől tíz évig terjed­hető fegyházzal büntetendő, aki használatban levő kutat, vízve­zetéket, víztartót megmérgez. Vajon Bős—Nagymaros kezde­ményezőinek milyen büntetés járna? És vajon mit takar a személyes szabadság megsértése magánszemélyek által? A magánlaknak megsértése vajon mennyit kóstál? Levél- és táv- sürgöny-titkainkat hányszor sértették meg büntetlenül százva- lahány év alatt? Mert az rendben is volna, hogy aki nyilvános táncvigalmat, álarcos-menetet, hangversenyt, tűzijátékot, állatseregletet, kiállítást vagy hasonló látványt hatósági engedély nélkül rendez, illetőleg tart, száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Szi­gorúan büntették azt is, aki „hivataluk gyakorlatában lévő rendőröket rabló, betyár meggyalázó kifejezésekkel illette”. Azt is, aki a községi esküdtet „semmirekellő” kifejezéssel illette. Vajon manapság mely leggyakrabban emlegetett kifeje­zéseket lehetne tételesen elősorolni a hatóságokkal kapcsolat­ban? Valahogyan vissza kellene mennünk 1776-ig, amikor Virgi­niában megfogalmazták, hogy „minden ember, a természet rendje szerint, egyenlően szabad és független, s mindenkinek bizonyos veleszületett jogai vannak, amelyektől, ha társadalmi közösségbe is kerül, semmiféle szerződés meg nem foszthatja, vagy utódaitól azokat el nem veheti; ilyenek: az élet és szabad­ság élvezete, ezzel kapcsolatban a tulajdon megszerzésének és birtoklásának, a boldogságra és biztonságra irányuló törek­vésnek, valamint azok elnyerésének joga.” Mintha ennyi szinte elegendő is volna nekünk egyelőre. Szóval majdnem elölről kellene kezdenünk. Nem negyven évvel korábbról, hanem kétszáz évvel. Mert bizony úgy van az, hogy felejteni könnyebb, mint tanulni. S amit egyszer egy nép elfelejtett, azt nehezen tanulja meg újra. És drága a tanulópénz. Ezért halunk meg annyian idejekorán, önkezünk által is. Nem is akarunk már a jognak asztalához jutni. Már annak is örülnénk, ha békén hagynának minket. Lehet, hogy mi magyarok csak erre vágyunk ezer esztendeje. Nekünk ez lenne a boldogság és a biztonság maga. 1990. január 27. Unnümm.,n B8W—MMaHiMifiiiiniir-'B—«—m A szag HÉTVÉGI MELLÉKLETE ■MBaMBMMriMir« m i,mmwmmwmhm

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom