Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-20 / 17. szám
A KM vendége: A polihisztor természetbarát Amikor becsengettem az ajtón, nem is sejtettem, hogy az örök fiatalság titkának kérdésére is megtalálom a választ abban a nyíregyházi kis lakásban. Tarcsa Bálint ugyanis idős kora ellenére olyan lendületesen, fiatalos hévvel, örömmel mesél munkájáról, szenvedélyeiről, kedvteléseiről, hogy akár órákon keresztül elhallgatnám. Tudása, műveltsége lenyűgöző, tiszteletreméltó, valamint irigyelendő az a derűs, békés nyugalom is, amely személyiségéből árad. Nagyecseden született 1921 -ben. A polgári iskolát Mátészalkán végezte el, majd Debrecenben tanult a fémipari szakiskolában. A szakiskola befejezése után szülőfalujában, az Ecsedi Láp Társulat villamosüzemében helyezkedett el. A munka mellett később megszerezte az érettségit, valamint filozófiai tanulmányokat is folytatott. — A természet iránti érdeklődésem már diákkoromban kialakult — emlékezik vissza a régi időkre. — A debreceni iskola igazgatója nagy természetbarát volt, a rendszeres kirándulások hozzátartoztak aüt<14j3k'o'lái élethez. Gyalog barangoltunk a kornyéken, sokat jártunk a Nagyerdőben és Józsára. Aztán, mint katona olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy 1942- től 1945-ig, Munkácstól Kaposvárig szinte bejártam az egész országot, megismerhettem hazánk szép tájait. Magam sem tudom, hogy mi indított arra, de belső vágyat éreztem a látott emléktáblák másolására. Bármerre megfordultam, érdekeltek a tájak természeti szépségei, a kulturális és történeti emlékek, emlékhelyek. Aztán Kőszegnél 1945 márciusának utolsó napján fogságba estem, s két és fél évet Nyugat- Szibériában töltöttem. Ott persze nem lehetett barangolni, kirándulni, tipikus fogolymunkákat végeztem: hólapátolás, fairtás, rakodás várt rám, majd műszaki rajzolóként egy irodába kerültem. A hadifogságból 1947 júliusában kerültem haza, s Nagyecseden, a régi munkahelyemen folytattam munkámat. Az államosítás után, 1948-ban a TITÁSZ elődjéhez, a Nyíregyházi Villamossági Részvénytársasághoz került át Tarcsa Bálint, s mindvégig a villamosipar területén dolgozott nyugdíjaztatásáig. Több munkakörben is dolgozott, de a legjobban az erősáramú tervező beosztást szerette, mert így sokat utazhatott a megyében. A TITÁSZ-nál hosszú éveken keresztül a természetjáró szakosztály vezetője volt. s gyakran vitte társait a Zempléni-hegységbe, a Bükkbe.. — Mindig foglalkoztatott a kérdés, hol is .'igyunk mi, magyarok. I gy ére/l ín, erre fontos megadni a választ. A á)-;ts években sok tanár került át'Erdélyből', akik erősítenék bennünk, fiatalokban a nemzettudatot. Voltak lelkesítő szövi :u indulóink a Kktpka induló, a Hertelendi induló —, amelyek'egészséges magyarságtudatot neveltek belénk. Eddigi tevékenységem során én is igyekeztem erőszakmentesen a fiatalokba plántálni a hazaszerete- tet, hiszen fontos tudni, hogy hol élünk, kik vagyunk. Bár most már kevesebb feladatot vállal, Bálint bácsi országjárásvezető is. Az országjáró túrák szervezésében végzett kimagasló munkájáért és idegenvezetői szerepéért pár hónapja megkapta a TIT aranykoszorús jelvényét. — A család természetesen nem mindig örült ezeknek az országjárásoknak, hiszen sok-sok távolléttel járt együtt. A feleségem és a lányom azonban megértett engem, zokszó nélkül elviselték az utazgatásaimat, elfogadták, hogy ez a hobbim, a szenvedélyem. A történelem, a földrajz, a művészettörténet mindig a kedvenc tantárgyaim közé tartoztak. Egy-két elolvasás után az apróbetűs részeket is szinte már szóról szóra tudtam. Például Makkai Sándor Muhi csatáról szóló könyvének néhány részlete annyira megragadt bennem,. hogy a helyszínen pontosan idéztem a könyvből. Ha az utasok közül csak 2-3 embert érdekelt az, amit elmondtam, már nem dolgoztam hiába. Van olyan csoport, amellyel vagy nyolc éve jártam be a szabolcsi, a szatmári és a beregi részeket, de még ma is tartják velem a kapcsolatot. Még máig is emlékszem azokra a történelemtanárokra, akik elismerően szóltak az általam elmondottakról, mivel tőlem sok újat hallottak. Sajnos az egészségi állapotom miatt hosszabb útra már nem merek vállalkozni. Az ovosok azt mondják, ne mozduljak ki, inkább ■írjam le az emlékeimet kedvcsinálónak. Az IBUSZ felkérésére néha Nyíregyházán még elvezetgetek szovjet turistacsoportokat. Nézze csak ezt a sok bábut, faragást, jelvényt. Ezeket mind a szovjet turistáktól kaptam az idegenvezetésért. Ilyenkor látja az ember, hogy a népek nem haragszanak egymásra, barátságosak. Az irodalomnak is szerelmese, kedvenc időtöltése az olvasás. Szívesen olvas esszét, irodalomtörténeti tanulmányt, filozófiai jellegű írásokat, de a számára a legtöbbet Németh László, Illyés Gyula, Veres Péter könyvei jelentenek. Örül, hogy velük egy korban élhetett, s természetes, hogy a sűrűn megpakolt könyvespolcokon megtalálhatók e nagy gondolkodók művei is. Gyűjti az elszakított országrészek irodalmát is. Elolvasás után nem dobja ki az újságokat, napilapokat, folyóiratokat sem, például a Turistamagazin valamennyi számát őrzi 20-25 évre visszamenőleg. E kiadványokat azzal a céllal gyűjti, ha egyszer sok ideje lesz, akkor kiválogatja, rendszerezi azokat a cikkeket témája szerint. Mint mondja, az idegenvezetés megköveteli a sokoldalúságot, a polihisztorkodást, hiszen aki erre vállalkozik, annak mindenhez kell értenie, legyen az geológia vagy akár ipartörténet. 1977 óta nyugdíjas, azóta dolgozik a TIT nyíregyházi szervezeténél. Ugyanakkor a társadalmi erdei szolgálat megyei vezetője is, bár ez utóbbi tisztségéről az egészsége miatt le akar mondani. Szívesen, lelkiismeretesen végezte ezt a feladatot, hiszen az erdő, a természet számára fontos értékeket jelent. A túravezetői tanfolyamokon még most tart foglalkozást a műemlékvédelemről, az erdővédelemről, a turista egészségtanról. Szinte rejtély, honnan van minderre energiája. — Az ügy szeretete az, ami az embernek erőt ad—magyarázza befejezésül.—Nem kötelesség- szerűen végzem ezeket a feladatokat, hanem szívügyemnek tekintem. Egy belső érzés kényszerít arra, hogy amit tudok, azt adjam át, osszam meg másokkal is ismereteimet. Ha nem adnám tovább tudásomat, akkor az egésznek nem lenne semmi értelme. M. Magyar László Film A 9 és 1/2 hét a friss kínálat a mozikban, ám ha valakinek a cím hasonlósága folytán a 8 és fél, Fellini műve jutna az eszébe, s az határozná meg várakozását, sürgősen át kell állítania magát, mert Adrian Lyne filmje egészen másfajta élményt ígér. Ha a bemutató nyáridőre esne, azt mondanám: jeges limonádé; de a hidegebb időre tekintettel hasonlítsuk inkább a forró rumosteához. S aki az említett italokat a jelzett körülmények között méltányolni tudja, az biztos lehet benne, hogy az összevetés nem jelent egyszersmind elmarasztaló véleményt. Vannak dolgok, amelyek az adott pillanatban roppant kellemessé válnak, de nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk nekik. Ilyen ez a film is. Csupa divatos név az alkotók között. A rendezőt már ismerjük egy korábbi . munkája, a Flashdance alapján. Egy riporteri kérdésre, hogy mi a kedvenc időtöltése, nagyon szimpatikus választ adott: „Moziba járni, ami megtelt... Egy zsúfolt moziban ülni, s közben figyelni a közönséget, amint azt a filmet élvezi, amit én csináltam. Ennél nincs jobb érzés.” (Aggódom egyébként: nehogy ez a nyilatkozat valamelyik magyar rendező fülébe jusson! Ki tudja, milyen következményekkel járna?) Mickey Rourke, az új csillagok egyike sem ismeretlen, láthattuk az Angyalszívben, s mivel az utóbbi évek egyik legfoglalkoztatottabb színésze, minden bizonnyal elénk kerül további filmekben is, a gyengébb nem legnagyobb örömére. Partnere Mrs. Denevér, azaz Kim Basinger, az amerikai filmek ügyeletes szépleánya, s hogy a másik nemnek is legyen némi öröme, nem ragaszkodik feltétlenül ahhoz, hogy túlöltöztessék. A 9 és 1/2 hét cselekményének színtere — Istenem, micsoda véletlen! — New York. Ha a filmforgalmazás még bírja kicsit a tempót, jobban fogunk tájékozódni ebben avárosban, Forró rumostea mint mondjuk Kecskeméten. (Magyar filmet egyébként vidéken emberemlékezet óta nem forgattak, ritka kivétel a Szerelem első vérig a szegedi helyszínekkel.) Mivel a forgatókönyvet hölgyek írták, sejthetjük, hogy szerelmi történetet láthatunk, amely egy különös kapcsolatról szól. (Ha néhányan megrónak e mondat miatt, mondván, hogy az ok-okozati összefüggés ennyire mégsem nyilvánvaló, majd lesütöm a szemem, de azért ragaszkodom hozzá.) Szabványszerelem persze nincs, mindegyiknek megvan a maga sajátos arculata, ilyenképpen mindegyik különös, de itt a jelző arra utal, hogy ezúttal valami olyan szövődik a kapcsolatba, ami önmagában elég, hogy a figyelmünket lebilincselje. S ha ennek a filmnek van számottevő értéke, az abban a leleményben rejlik, hogy a Mickey Rourke játszotta férfit körüllengi a titokzatosság levegője. A lány, aki egy galéria munkatársa, és egy kiállítás előkészítésének szüneteiben kerül kapcsolatba a férfivel, beleszeret ugyan, de kilenc és fél hét alatt is — amíg kapcsolatuk tart — csak annyit tud meg róla, amennyit személyes tapasztalatként közvetlenül megszerezhet. Akad- e nő manapság, aki ezt a helyzetet tartósan elviseli? Talán. De abból biztosan nem lesz filmhősnő. A kapcsolat itt is megszakad, mert a férfi túl későn jön rá, hogy egyszer el kellene kezdenie a mesét arról, hogyan is élt korábban. Ha viszont időben elkezdi, akkor ők ketten máig is élnek, ha meg nem haltak. De akkor hová lenne a gyönyörűséges melodráma? Mi indítaná meg a néző érzelmeit? Adrian Lyne filmjének többnyire csak felszíne van; szép, csillogó felszíne, mélysége alig. A cselekmény egyetlen pontján sejlik fel némi gondolati töltés: amikor Elizabeth sírva fakad az öreg festő kiállításának megnyitóján, abban benne van a kiszolgáltatottság fájdalma, s talán nemcsak a sajátját érzi át az adott pillanatban, hanem rájön arra, hogy ebben a helyzetben nincs egyedül. A festő, aki eleget élt ahhoz, hogy megismerje a világot, már rég tudja, hogy a kiállítások megnyitásakor nem az alkotások a fontosak. Hamar Péter Könyvespolcunk 9 és 1\2 hét - színes amerikai film. Főszerepben: Kim Basinger és Mickey Rourke. Rendezte: Adrian Lyne Zsolnai László legújabb könyve — a napjainkban megjelent Másként gazdálkodás — méltó folytatása a szerző korábbi, azóta bestsellerré vált Mit ér az ökonómia, ha magyar? című kötetének. A könyv mind tartalmában, mind formájában sok újdonsággal szolgál. Formájában azért, mert lexikografikus elrendezésben próbál olvasmányos és ugyanakkor tudományos munkát alkotni. Az alternatívitás igénye már itt felfedezhető, hiszen a könyvnek van egy másik struktúrája is. Ezen módon (az oldaljegyzetek segítségével), párhuzamosan vizsgálni, és szembesíteni tudjuk a közgazdaságtan hagyományos és alternatív megközelítéseit. Zsolnai László legújabb munkája azonban nemcsak közgazdászoknak szól, hanem mindazoknak, akik az ember globális felelősségét átérzik, s akik fogékonyak arra, hogy gondolkodásuk alapértékeit, alapfeltevéseit saját maguk előtt is tisztázzák, ugyanakkor szembesüljenek egy sajátos világlátással. A könyv célja a közgazdaságtan „hatáskörének", értékeinek és elfogadott módszertanának felkutatása, és az utóbbi eav-két évtizedben Másként gazdálkodás avagy mit akar az alternatív közgazdaságtan? egyre inkább erőre kapó alternatív közgazdaságtan bemutatása. Miben már, miben hoz újat az alternatív közgazdaságtan — adódik rögtön a kérdés. Más a vizsgálódás alanya, s a fejleményeket nemcsak az ember szempontjából értékeli, hanem a természet összefüggő rendszereinek, az ökoszisztémáknak az oldaláról is. (Például az energia és a nyersanyag értéke ebben a szemléletben nem azonosítható a hozzájutás, a kitermelés költségeivel, hiszen a természeti egyensúlyba avatkozunk bele, s ezzel gyakran irreverzibilis, tehát visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatunk el.) „Az alternatív gazdaságtan értékválasztása az ökologizáció és a humanizáció kettőse. Az ökologizáció azt jelenti, hogy a szervezetek beágyazódnak abba a természeti kontextusba, amelyben tevékenykednek, és hozzájárulnak azoknak az ökoszisztémáknak a megőrzéséhez, amelyekkel kapcsolatban állnak. A humanizáció értelme pedig az, hogy a szervezetek az embereket szolgálják, azaz segítik testi-lelki és szellemi fejlődésüket.” S végezetül más a metodológiája, azaz a módszertana is. Az alternatív közgazdaságtan nemcsak a profitot, mint a gazdálkodás hatékonyságának egyedüli mérőszámát tartja szem előtt, hanem számára a szépség, az egyszerűség, és nem utolsó sorban az erőszakmentesség is legalább annyira kulcsfogalom. Átértelmezi a racionalitás fogalmát is , hiszen szerinte páldául „A nem újratermelhető erőforások meggondolatlan felhasználása tökéletesen irracionális." Tévedés azt gondolni, hogy az alternatív, új közgazdaságtan teljesen idealisztikus, vágyálmokat dédelgető és hirdető teória. Szükség van azonban néha tisztázni az általunk gerjesztett folyamatokat, s azt is, hogy azok vajon mibe torkollanak bele. Tisztázni kell tehát jövőképeinket. Amennyiben egy termé- szetközelibb és emberközelibb megoldás felé hajiunk (pl. nem mammutvállalatokat és tömegtermelést akarunk látni) akkor másként kell hozzáfogni —jelen viszonyainkat elfogadva — dolgunkhoz. A szerző bemutatja az alternatív közgazdaságtan kezdő lépéseit megtevő közgazdászokat, ökológusokat és társadalomtudósokat, megannyi példát és új megközelítést tárva elénk. Kiemeli az autonóm emberi személyiségnek és a döntések etikai szempontok szerinti tárgyalásának valamint a kultúra alapvető fontosságának szerepét. Leteszi a voksát amellett, hogy a piacosítás és a demokratizálás mellett az ökologizáció és a humanizáció is elengedhetetlenül fontossá vált az emberiség számára., Sokszor a „fejünk tetejére kell állnunk”, ha a könyv gondolatmenetét akarjuk követni. Ám garantáltan izgalmas, színes, élvezetes az így kapott látvány. \ Lehet, hogy a Szép új világ jövőképe helyett Zsolnai László elképzelései vinnének közelebb egy valóban szebb és jobb világhoz? Mádi László 10 mamraPfIPCT&l ' ' _____________________________________________________1990. január 20. a ~ niagjfanirszay hétvégi melléklete ■—b——— || Kelet