Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-11 / 268. szám

1989. november 11. Kelet-Magyarország KI BZ ETIKBlLflN? B izonyára nem teszitek a kirakatba, amit rólatok, a magyar sajtóról mondott a minap a nem is olyan régen még pártfőtitkár-miniszterelnök — hívta fel némi kárörömmel a figyelmemet a telefonáló az ominózus nyilatkozatra, amely egy testvérlapunkban látott napvilágot. Így vélekedik a bizonyítványosztó: „Meg fognak lepődni: különböző beosztásaimból ere­dően a fél világot bejártam, de olyan etikátlan sajtóval, mint amilyen ma a magyar, sehol sem találkoztam.” Többször is végigolvastam ezeket a sorokat, s kü­lönös módon a meglepődésnek semmi jelét nem vettem észre magamon, pedig már igen tisztes ideje azok köz­zé tartozom, akik a magyar sajtó gyalogmunkásaiként keresik-eszik a kenyerüket. Szégyenérzetet sem fedez­tem fel magamon amiatt, hogy ez a kategorikus véle­mény szemernyire sem tesz jót a magam és sorstár­saim népszerűségének a nyilvánosság előtt. Sokkal in­kább az járt az eszemben, hogy az egykori pártfőtit­kár-miniszterelnök — miként e nyilatkozat más részé­ben félreérthetetlenül utal is rá — mélységesen sértő­dött, s ez váltotta ki belőle az indulatos véleményt. A kenyérrel együtt néhány kiló sót is megettünk jó néhányan az elmarasztaltak közül, akiknek az emlé­kezőképességét ízért még nem tette tönkre annyira a legújabbkori magyar sajtótörténet sokszor idegtépő, gerinctámadó, az újságíró tisztességet kikezdő korsza­ka, hogy fel ne tudnánk idézni annak egynémely tipi­kus jelenségét. S amikor ilyen visszapillantásra vállal­kozunk, bizony felrémlik gyakorta a viaskodás az ál- lampárt-sajtó egyeduralmi szokásairól; arról, amikor az volt az érdem, az volt az „etikus”, ha az uniformi­zált sajtótermékek csak egyfajta igazságot tükröztek, s ha netán ettől eltérő vélemény keveredett a sorok közé, máris csengték a telefonok, s hangzott el a ka­tegorikus rendreutasítás. Tanúsíthatják mindezt a mai, állítólagos etikátlan magyar sajtó dolgozói közül na­gyon sokan, akik jobb esetben jutalomelvonással, szó­beli feddéssel bűnhődtek. Felemlíthetnék most eseteket a szűkebb és a tágabb környezetből mind ennek bizonyítására. Nem teszem, mert — hálistennek — lassan két esztendeje már más szelek fújdogálnak a magyar sajtó világában. Botla­dozva, sokszor gyámoltalanul és bátortalanul dolgo­zunk, de még mindig működő — bár egyre erőtlenedé — öncenzúra már kevésbé fékezi a legfontosabb köve­telmény érvényre jutását. Azt, hogy ha az újság vagy bármely más orgánum arra vállalkozik; tükröt tart a társadalom elé, akkor ez a tükör nem lehet torz. Mutat­nia kell mindazokat a folyamatokat, amelyek a társa­dalomban léteznek, elhalnak, vagy az új idők, egy ígéretes demokratizálódási folyamat új jelenségeiként a tükörképben vannak. Persze mindez nem jelenti azt, hogy mostanra már minden „tükör” tökéletes, s hogy az abban megjelenők valóságos értéküknek megfelelően látszanak... Nem lepődtem meg az említett szavakon azért sem, mert éppen az a párt kezdett hozzá lebontani egy tor­zult világ képét, meghirdetvén a pluralizmust, s ezen belül a vélemények szabad áramlását, amelyik párt közismert személyisége most siet elverni a port raj­tunk. A magyar sajtó munkásainak — ezen belül a megyei sajtó dolgozóinak — megkönnyebbülésére az utódpárt is tartja magát a szándékhoz, az adott szó­hoz: egyszer s mindenkorra véget ért hazánkban a sajtó párt által történő kézi irányítása. Megkezdődött a sajtó területén is a régen óhajtott demokratizálódás, az a gyakorlat, hogy kapjon nyilvánosságot minden tisztes­séges szándék, akarat, jóllehet vannak még elrendez­ni való dolgok a teljes önállóság terén, különösen a lapkiadó vállalatok státusában. Az új szemlélet, a saj­tó új hangja természetesen a meglepetés erejével ha­tott, s pillanatig se állítható, hogy az elindult folya­mat hiba nélküli. A sajtó dolgozói többségének okozza a legnagyobb fájdalmat, ha a kibontakozás útját tisztes­ségtelen, etikátlan megnyilatkozások teszik göröngyös­sé. Mint az élet más területein, itt is felbukkantak kaméleonok, konjuktúralovagok, akik feledve tegna­pot és mellőzve napjaink realitását úgy visel­kednek, mintha náluk és csakis náluk lenne a bölcsek köve, s hogy az ő minimális joguk a társadal­mi igazságtevés. Ilyenek is vannak, ám a többség más­milyen. Ők nem kívülről szemlélik, hanem belülről éiiik meg ezt a nagy átalakulást, szenvedői és formálói annak a nehéz újjászületésnek, amely nagyon sokszor kegyetlen önvizsgálattal párosul, s amely óva inti a be­csületes toliforgatót a tisztátlan eszközöktől, a túlzások­tól, a személyeskedésektől, s mely arra ösztönöz, hogy ak­kor lesz valóban szabad a magyar sajtó, ha igazat mond. Ma már valóság a többpártrendszer, túlzásoktól sem mentes a viták, a nézeteik nyilvános megütközése, mint a demokrácia természetes velejárója, ennek nyo­mai soron kísérhetők az újságok hasábjain, is. Tény, hogy vannak kegyvesztettek és újsütetű kegyeltek. Aki megszokta egykoron, hogy szinte minden nap gyönyörködhetett saját fényképében vagy nyilatkoza­tában, annak most természetesen hiányérzete van. Vi­szont, aiki korábban még a nyilvánosság perifériájára sem juthatott el, s most felszabadultan kimondhatja azt ami a szívét nyomja vagy amivel ki szeretné rán­gatni az ország kátyúba jutott szekerét, nem kis elége­dettséget érez. Az önálló politikai műhelyként dolgozó szerkesztő­ségek nagy erőfeszítésekkel igyekeznek megvállni a rossz beidegződésektől, s maguk is tanulják a többpárt­rendszer nyilvánosságának új követelményeit. Ezzel egy időben válnak izgalmasabbá, színesebbé lapjaink és szabadulnak fel az újságíró-társadalom új ener­giái. Távolról sem megy ez még tökéletesen, de már körvonalazódik a helyes arány, az olvasó igényének a kielégítése. Ez pedig nem tűri meg sem egy, sem több párt uralmát, privilégiumát az újság hasábjain, külö­nösen olyan területen, ahol a nyilvánosságot egyetlen napilap jelenti. Viszont jelenti azt, hogy valamennyi, az alkotmány előírásait tiszteletben tartó és bejegy­zett pórt józan, reális véleménye, elképzelése zöld jel­zést kap. Érvényes ez arra a pártra is, amely ismét fel akar állni, s amelynek tagjai között nagyon sok, dol­gos, becsületes ember található, áld aligha osztja az etikátlan minősítést. O lcsó érv, netán indokolatlan dicsekvés leime a világszerte ismert és becsült közvélemény-kuta­tó intézetre hivatkozni, amely nem is olyan ré­gen a magyarországi népszerűségi lista élére a magyar sajtót helyezte. Aki a fél világot bejárta, annak tudnia kell, hogy ez az intézet ritkán téved. Ezek utón a mai magyar sajtót egy kalap alá téve etikátlannak nevezni, aligha helyénvaló. Angyal Sándor Abroncs kerti traktoroknak A timári Béke Tsz gumi­gyárában nemrég kezdték gyártani a kerti kistrak- torokra való gumiabron­csokat. Képünkön Botos Géza préseli a gumiab­roncsokat. (Harasztosi Pál felv.) A „közhasznú” haszna Érvelt pro és kontra egy rendeletről Ha lomtalanítás van a vá­rosban, guberálni mennek. Betakarítás idején a földe­ken tallóznak. Ha érik a makk, azt szedik. Fizetésnap után? Addig nem jelentkez­nek újra dolgozni, amíg a pénzből tart. Közhasznú mun­kások. A fogalmat, amelyet két és fél éve ismerünk, má­ra alaposan lejáratták. Nem véletlen, hogy a megyében pillanatnyilag 230 közhasznú munkást tartanak nyilván, de 331-en vannak, akik a fog­lalkoztatásnak ezt a formá­ját nem vállalták ... Mint a fehér holló Becsületes képű, vékony cigányfiú A. János. Tizenhat éves múlt, három hónapja áll a munkakönyvében, hogy közhasznú munkás. Bár még majdnem gyerek, emberként kezelik, szépen szólnak hozzá a Nyíregyházi Közterület­fenntartó Vállalat takarító­üzemében, ahová munka köz­ben egy pillanatra betér. Hogyne, hisz értékes dolgozó! Nincs igazolatlan távolléte, a többiekhez képest a legtöbb órát töltött munkával, ráadá­sul traktorra lehet tenni, ra­kodónak, mert nem italos, nem kell félni, hogy leszédül a járműről. — Nem szerettem már is­kolába járni, az unokatestvé­rem meg mondta, hogy jöjjek ide. ő azóta leszámolt, de én maradni akarok. Háromezer- hatszázat keresek, ebből 2 ezer kell kajára, elhordásra. Nagyanyámékkal lakom, ne­kik kettőjüknek 15 ezer fo­rint a nyugdíjuk, így kosztra nem kell hazaadnom. A ma­radék pénz csak úgy elmegy, mozira, szórakozásra, mit tu­dom én. — Fiatal még és vékony- dongájú — mondja Lakatos János, a kommunális és kör­nyezetvédelmi osztály veze­tője, ahogy a fiú visszaindul a traktorra —, azért nem vették fel máshová. Vele jól jártunk, mert csendes, meg­bízható, s ami a lényeg, nem iszik. Nem úgy, mint közü­lük sokan, akik két napra sem képesek előre tervezni, csak azt nézik, megvan-e a kortyolnivalójuk. Inkább nem esznek, de italnak len­ni kell! A közterület-fenntartó 1987 júniusa óta foglalkoztat köz­hasznú munkásokat, ötven­fős átlagállománnyal indul­tak, eleinte azonban ennél többen is voltak. Most har­mincöt főre kötöttek megál­lapodást a megyei tanács­csal, húsz embernek van bent a munkakönyvé — de pél­dául a riport napján mind­össze négyen dolgoztak. Van, aki januárban beadta a mun­kakönyvét és októberben je­lentkezett munkára... Á. János mellé nem kell munkavezető, mert anélkül is elvégzi a kiszabott felada­tot. A másik három azonban együtt dolgozik, egy „ke­mény kezű” sofőr társaságá­ban, akinek kiállása, testi ereje miatt nem mernek el­lentmondani. (Megesett már ugyanis, hogy megzavartak egy munkavezetőt, mert fe­lelősségre merte vonni az emberét, hová tűnt másfél órára.) A téli útkarbantar­táshoz ketten fűrészport la­pátolnak egy kukáskocsiba, harmadik társuknak ellen­ben nyoma sincs. Elment gombászni, mondják, mert a két lapáttal csak felváltva tudják hányni a fűrészport. Bascsúr János nagysokára kerül elő, a fűrészüzem mel­letti kiserdő jó terep a gom­baszedéshez. — Az izsófalvi téeszben voltam én háztáji pásztor — mutatkozik be a nagy baju- szú, gumicsizmás ember —, de Nyíregyházára nősültem. Négy általánost végeztem. Hét hónapig járkáltam mun­ka után, míg végre a munka- közvetítőben hallottam erről. Az asszony is beállt ide, csak most táppénzen van — pis- lant egy nagyot —, beteg az egyik gyerek. Igazolatlan nap? Csak az élettársamnak írtak be egyet, keresztelőbe mentünk és nagyon elfáradt, nem bírt jönni másnap ... Pótlékért ­alibi munka — Ennivalóra telik csupán ebből a pénzből, még szeren­cse, hogy kaptunk tanácsi lakást, meg jár a családi pótlék a három gyerekre! De nem érdemes innen sehová elmenni, hisz úgysincs fel­vétel, meg dolgozni azért mindenütt kell. Családi pótlék... A köz­hasznú munkára általában azért jelentkeznek, mert munkaviszony nélkül nem jár a pótlék, a szociálpoliti­kai kedvezmény. Akinek je­lentős tartozása van, az el sem helyezkedik, hisz úgyis csak levonnák a fizetéséből! A munkanélküli-segély be­vezetése, a közveszélyes mun­kakerülés eltörlése pedig még tovább rontott a helyzeten. A közterület-fenntartó takarí­tóüzemének vezetője, Pápai László, a közhasznú munká­sok felettese, hetente prog­ramtervet ad a városi ta­nács főkertészének, hogy mi­lyen munkát végeztet majd az embereivel. A létszám azonban annyira kiszámítha­tatlan, hogy a tervet szinte sosem tudják időre befejezni. Éppen ezért alkalmazzák őket olyan munkákra, ahol a csúszás nem számít; a taka­rítás alá nem eső területek, a „senki földjei” tisztán tar­tására, amire a városnak egyébként nem lenne pénze. Balogh Pál fekete haján, fekete ruháján megül a fű­részpor. Mielőtt beszélni kez­dene, tisztességtudóan lesep­ri magáról. A nagycserkeszi ember okát adja, hogy miért van feketében: második gyer­mekét gyászolja, aki nem él­te túl születését a debreceni klinikán. — Sokba került a temetés, volt 22 ezer forint készpén­zünk, 7 ezer a takarékban, de még felvettünk 10 ezer OTP-hitelt is. Csak a haza­szállításért kétezret kellett fizetnünk ... Feleségem a húsiparnál dolgozik, én csak ide tudtam jönni, mertREF- es vagyok. Verekedés, lopás, tiltott határátlépés miatt ül­tem börtönben. Pedig meg­van a nyolc általánosom, meg jártam még két évig szakmunkásképzőbe is. Balogh Pál január 12. óta összesen 91 napot dolgozott, akadt olyan hónap, amelyik­ben egyet sem. Arra hivat­kozik, hogy gyermekük bete­ges, muszáj otthon maradni vele, s beadni neki a gyógy­szert, mert anyósa analfabé­ta, s mindig attól tart, hogy egyszer elméri az adagot. Büntetett munliavezetők?! Nem tudnak mit kezdeni a közterület-fenntartónál a közhasznú munkások hiány­zásaival. Három igazolatlan napot nem maradnak el egy­más után, nehogy felmondja­nak nekik. Hiába kérték a banktól, hogy a fizetést min­den hónapban pénteki na­pon adhassák ki, csökkentve ezzel is a hiányzások szá­mát, a bank jogszabályra hi­vatkozva ezt megtagadta. Azon sem lehet csodálkozni, hogy a körzeti orvos kiírja őket táppénzre, hisz mit te­gyen, ha megfenyegetik, hogy legjobb esetben csak az asztalt borítják rá! Fegyel­mit nincs értelme indítani, hisz a vezető magának sze­rez vele adminisztrációs mun­kát, a dolgozója meg gon­dol egyet és inkább elmegy. A fizetésükből nem lehet le­tiltani, hisz havi húsz-negy­ven óra után miből vonja­nak le? A munkavezetők büntetésnek érzik beosztá­sukat, szorosan a dolgozók nyomában kell lenniük, ha azt akarják, hogy haladjon is a munka. S választás elé kerülnek, ha valaki elkérez- kedik boltba, vagy vécére: azzal menjenek inkább, ne­hogy eltűnjön, vagy lerésze- gedjen, illetve inkább a bri­gáddal maradjanak? A köz­hasznú munkát a dolgozók szükséges rossznak te­kintik, ami alól igyekeznek is kibújni. Ha nem figyelnek rájuk, eladják a munkaru­hát, védőkesztyűt, a rájuk bízott kaszákat, cirokseprű­ket. Aki idekerül, alacsony is­kolai végzettségű, gyakran börtönviselt — mint például a harmadik fűrészporhányó, a tizennyolcadik éves K. Já­nos. Jobb kezén ott a tököli öt pont: társaival leütött egy embert az órájáért. K. re­ménykedik, hogyha letölti a szerződésben vállalt három hónapot, kap majd munkát az almatárolóban, három műszakban, jó pénzért. Itt kevesli a 22 forintos órabért — aminek a vállalat dolgozói közül néhány hónappal ez­előtt még többen is örültek volna, mert mindössze 20 forintot kerestek akkor óránként! A megyei tanács munka­ügyi osztályán Puskás Meny- hértné főelőadó elkeseredve hallja, hogy milyen rosszak a nyíregyházi tapasztalatok a közhasznú munkával kap­csolatban. Véleménye szerint a nagyobb városokban sok­kal kedvezőtlenebb a hely­zet, mint kisebb helyeken. Felajánlja, hogy látogassunk el néhány vidéki település költségvetési üzemébe, ahol egész másképp foglalkoztat­ják ezeket az embereket, ahol bevált a közhasznú munka intézménye. A pozitív ta­pasztalatokra tehát hamaro­san még visszatérünk. Barth a Andrea ősz van. Hullanak a levelek, a vakolat, de hullhatnak a cse­repek is. Az emberek sétálgatnak, nagyokat szippantanak a levegőbe és eszükbe sem jut, hogy milyen rövid, múlékony lehet az élet a nyíregyházi Bethlen Gábor és az Egyház utca sarkán. (Balázs Attila felvétele) _3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom