Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-09 / 266. szám

2 Kelet-Magyarország 1989. november 9. A nyelvvizsgát is beszámítják Felvételi nélkül főiskolára Jó bizonyítvánnyal, jó esélyek Mint olvasóink számára ismeretes — hiszen annak idején beszámoltunk róla —, ebben a tanévben már a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Főiskolai Kara­ként működik a nyíregyházi mezőgazdasági főiskola. Aminek — többek között — olyan következménye is van, hogy az itteni felvételi rendszert hozzá kellett iga­zítani az egyetem gyakorla­tához. Ez azt is jelenti, hogy az úgynevezett szakmacso­portos felvételinél Gödöllőn, Nyíregyházán, valamint a szintén az egyetemhez tarto­zó mezőtúri karon egységes követelményeket támaszta­nak a jelentkezőkkel szem­ben. A részletekről Nyíregy­házán a közelmúltban dön­tött a főiskolai tanács. Besinlis a gimnáziumi eredmény alapján A mezőgazdasági gépész üzemmérnöki szakra — kí­sérleti jelleggel — felvételi vizsga nélkül is be lehet jut­ni, amennyiben a középisko­lai tanulmányi eredmény és az érettségi vizsga minősíté­se megfelelőnek bizonyuL Az ezt a megoldást választó fia­taloknak azzal kell számol­niuk, hogy teljesítményüket az érdemjegyek alapján „szá- zalékolják”, oly módon, hogy Fazekat, tányért hoztak maguknak... Nyitott ajtók * nyugdíjasoknak Téved, aki azt hiszi, hogy a nyíregyházi Örökösföldön nincs szükség nyugdíjas- klubra! Igaz, hogy az itt élők nagy része fiatal, azért a Család utca kertes házaiban több nyugdíjas is él no és a lakótelepen kaptak lakást azok az idősek, akiknek ott­honát szanálták. Az Örökösföldön három éve alakult a nyugdíjasklub, mélynek lelke özvegy Béréi Balázsné. Ám ne gondolja senki, hogy csak az idősek járnak ide! Sok fiatal szülő „pártolója” van a kis közös­ségnek, akik szívesen töltik az idejüket az öreg nénikkel, bácsikkal. Sokuknak talán a meghalt szülőket is pótolják, de elleshetnek tőlük régi jó recepteket, meg hát úgy gon­dolkodnak, hogy egyszer ők is nyugdíjasok lesznek, és mi­lyen jól esik majd. ha valaki gondoskodik róluk. A Hazafias Népfront és a párt irodáján eddig közösen osztoztak, nemrég azonban a városi tanács úgy határozott, hogy a nyugdíjasklub kapja a Család utca 21. szám alatt az egyik lakást, amelyet nem­rég ürített ki a SZÁÉV (itt volt az egyik iroda ugyanis). Az ünnepélyes avatót no­vember 6-án tartották, s a boldogság határtalan volt. Hiszen itt van konyha. WC és fürdőszoba is, egész nap együtt lehetnek. süthetnek, főzhetnek, ki mit hoz otthon­ról, beadja a közösbe. Volt is ott hétfőn minden — csőrögétől kezdve friss mézes zserbóig. Eljöttek a nyírtelekiek és a Ságvári te­lepiek is, osztozni az öröm­ben. legalább százan dalol­tak, táncoltak, szólt a lako­dalmas. és már képzeletben rendezgették a szobákat... — ez lesz a munkaszoba — itt varrják majd az asszo­nyok azokat a helyes kis bá­bukat, amikkel eddig a kör­nyék bölcsődéseit, óvodásait látták el. de még Szolnokra is jutott belőlük. A másik szobába teszik majd a tévét, csak be kell kötni a központi antennát... A harmadik az iroda, a negyedik, a legna­gyobb. a'„nappali”. Akinek volt otthon feles­leges lábas, fazék, tányér, evőeszköz, már elhozta. Sző­nyeget a bölcsődéktől kap­tak ajándékba, előszobafalat, néhány asztalt, fotelt, puffot pedig a bútoripari szövetke­zet dolgozói ajánlották fel. A szomszédos Ciklámen virág­bolt tulajdonosa hétfőn csak azért nyitott ki. hogy hatal­mas virágkosarat készítsen az időseknek ajándékba. Ezentúl naponta reggel ki­lenctől — délután négyig nyitva áll a nyugdíjasklub ajtaja, de ha érdekes film lesz a tévében, vagy teadél­utánt szerveznek. még to­vább is. Bárkit szeretettel várnak, hiszen elfér itt min­denki, még az unokák is! (cs. k.) san felveszik ugyan, de csak a levelező tagozatot tudják számára garantálni. a másodikban, harmadikban és negyedikben a tanév vé­gén kapott osztályzatokat ve­szik figyelembe (csak a ma­gatartásból és szorgalomból kapott jegy nem számít!), to­vábbá az érettségi bizonyít­ványban feltüntetett vala­mennyi osztályzatot. Tehát ha — példának okáért — va­lakinek mindhárom, említett év végi osztályzata ötös volt, akkor az természetesen 100 százaléknak tekintendő, ha négyes, akkor 80 százaléknak, és ha a fiatal emellett mond­juk 4,5-es átlageredményű (azaz 90 százalékot érő) érett­ségi bizonyítványt tud felmu­tatni, akkor az első esetben 95, a másodikban pedig 35 százalékos teljesítménnyel so­rolják majd be a felvételnél. A korábbi években jelent­kezők többsége egyébként — ha erre már akkor is mód lett volna — így járt volna jobban. De jó tudni, hogy a felvételi vizsgát elsősorban most is a jobbaknak érdemes „megspórolniuk”; legkeve­sebb 60 százalékos teljesít­ményt mindenképpen fel kell mutatni — ilyen középisko­lai, illetve érettségi ered­ménnyel a jelentkezőt bizto­A jelentkezők természete­sen a hagyományos felvételi eljárás szerint is kérhetik felvételüket, ez esetben ma­tematikából és fizikából, (vagy az ezeket helyettesítő tárgyakból) szóban és írás­ban kell felvételi vizsgát ten­ni. Az így felvételizők a maximálisan kapható 120 pontot vehetik 100 százalék­nak, s elért pontszámúkat az ennek megfelelő százalékban, sorolják be, tehát például a felvételin szerzett 84 pont egyenlő 70 százalékkal, 72 pont 60 százalékkal és így to­vább. (A GATE-én tíz száza­lékkal magasabb, tehát 70 százalék a felvételhez mini­málisan szükséges teljesít­mény.) A jelölteket a százalékban kifejezett összteljesítmény alapján állítják sorrendbe és veszik fel. A besorolásnál minden alapfokú nyelvvizsga 5, a közép- és felsőfokú nyelvvizsga pedig 10 száza­lékkal növeli az összíéljesít- ményt. Ha valakinek az ér-, vényben lévő rendeletek alapján nem kell felvételiz­nie — például, mert megfe­lelő helyezést ért el országos tanulmányi versenyen —, ak­kor az illető természetesen 100 százalékos teljesítmény­nyel számolhat, függetlenül attól, milyen eredményeket ért el a középiskolában és az érettségin. A SZET-eseknél a végbizonyítvány alapján szá­mítják ki a teljesítményét. A korábbi években érettségizet­tek a most végzősökkel azo­nos feltételek szerint jelent­kezhetnek. Levelezőről nappalira Nappali tagozatra annyi hallgatót vesznek fel — az említett összteljesítmény-szá­zalék sorrendjében —, ahány hely van. A helyhiány miatt nappali tagozatra fel nem vett (de legalább 60 százalé­kos teljesítményű) jelentke­zőket levelező tagozatra fo­gadják be. A nappali és a le­velező tagozaton félévenként értékelik a hallgatók teljesít­ményét (tanulmányi eredmé­nyük alapján), a jó eredmé­nyeket elérő levelezősöknek tehát esélyük van átkerülni nappali tagozatra. Más műszaki felsőoktatási intézményből csak akkor le­het Nyíregyházára átjelent­kezni, ha a besorolási száza­lék a nappali tagozatra tör­ténő felvételt lehetővé teszi. A felvételi vizsgát nem tett jelentkezők csak a szakma- csoporton belül kérhetnek átjelentkezést. Gönczi Mária Készfii a lebbencsleves. A jósavárosi 15-ös iskolában Nyír­egyháza egyik legnagyobb üzemi konyhája 5 óvoda és 3 iskola 1400 gyerekének főz. Balázs Attila felv. Magyar nyelvtanfolyam amerikaiaknak A Magyarországot évente tízezrével felkereső amerika­iak között egyre több a „va­lódi”, a nem magyar szár­mazású látogató. Egy wa­shingtoni tankönyvkiadó el­érkezettnek látta hát az időt, hogy a turistáknak szánt sorozatában a német, a francia és az orosz mellett rövid, kazettára vett magyar nyelvtanfolyamot is meg­jelentessen. A két kazetta és a kísérő könyvecske az amerikai Katona Judit munkája, aki a Külügyminisztérium wa­shingtoni iskoláján oktatja a magyar nyelvre a Buda- pesre készülő diplomatákat. Legismertebb tanítványa Mark Palmer, a jelenlegi nagykövet. I» Ünneplő­szemüveg H allgatom az Esti Ma­gazint, s benne Barát Józsefet. A részletekre is kiterjedő beszámolójában azt mond­ja a rádlió moszkvai tu­dósítója, hogy az idén jóval mértéktartóbban köszöntötték a szovjet fővárosiban november 7- ét. A díszszemle ugyan most sem maradt el, de a korábbi erőfitogtató demonstrációk helyett — amikor majd’ száz harc­ikocsi csattogott végig a Vörös téren — mindössze 25 tank képviselte a Szovjetunió védelmi ere­jét. Szerényebb volt a dekoráció, és az idén az ellátásnak legalább erre a pár napra történő feljaví­tásával sem igyekeztek az ünnepre hangolni a moszkvaiakat. Aztán nézem a tv-hír­adót, amelynek első ki­adáséiban valahogy így ikezdi tudósítását Hardy Mihály: A hagyományok­nak megfelelően ünnepel­ték Moszkvában az októ­beri forradalom 72. év­fordulóját ... A legava- tottab szem sem tudott különbséget felfedezni a mostani („pereszitrojkiás” időkben megtartott) ün­nepség és a korábbi esz­tendők gyakorlata kö­zött. Most légy okos, Domo­kos ... Biztos, hogy mind­két tudósító ugyanazt az eseményt látta? S ha igen, vajon melyikük nem hitt a siaját szemének? (gm) Ne csak magunknak éljünk Keresztény Népfőiskola Nyíregyházán A megyeszékhelyen ebben az évben bővült az oktatási intézmények száma, ugyanis szeptemberben kezdte mun­káját a Keresztény Népfőis­kola. A Párbeszéd közmű­velődési és tudományos egye­sület, a Bessenyei Társa­ság, valamint a Móricz Zsig- mondt megyei könyvtár szer­vezésében szombatonként délután két órától rendsze­resen tartanak összejövetelt a megyei könyvtár nagyter­mében. Közelmúltunk egyik leg­fájóbb pontjának tartják, hagy a keresztény erkölcs, szellemiség kiszorult a köz­életből és a kultúrából. S ez nagymértékben hozzájá­rult társadalmunk jelenlegi romlásához. A szervezők és a rendezvények látogatói — akik egyre többen vannak, általában közel ötvenen — hozzá kívánnak járulni a kereszténység újbóli fel­emelkedéséhez és újjáéle­déséhez. Valamennyiük közös ér­dekének tartják, hogy a le­hetőségek szerint mindent megtegyenek a félre csúszott szellemi, erkölcsi értékek visszarendeződéséhez, az em­beri jóság, a szeretet kitelje­sedéséhez. Felül szeretnének emelkedni a felekezeti kü­lönbségeken és a keresztény egységtörekvés jegyében ökumenikus jelleggel kíván­nak működni. A tárgyalóteremből Apaverés tízezerért Életveszélyt okozó testi sértés miatt mindössze hat­illetve négyezer forintos pénzbüntetés? Az ítélet túl­ságosan enyhének tűnik, mindaddig, míg az ember az eset hátterét nem ismeri. Pristyák László és Pris- tyák András apja évek óta alkoholista. Gyermekeit, amíg azok vele laktak, feleségével együtt rendszeresen elzavar­ta a háztól, egyszer úgy meg­verte őket, hogy egyikük nyolc napon túl gyógyuló sé­rülést szenvedett. Az apa emiatt börtönbe is került. Al­koholelvonó kezelésen több­ször volt már, de se .mit nem segített rajta. Ahogy hazaengedték, kezdte elölről, a fenyegetőzést, verekedést, és nemcsak családtagjait, ha­nem az utcabelieket is meg­támadta. Egyszer például bal­tával megrongálta a- szom­szédja járművét. „Nézzük meg édesanyán­kat, mert úgy tudom, napok óta a szalmakazalban alszik”! — ezzel kereste fel július 24- ós Pristyák László a testvé­rét. Hallotta ugyanis, hogy az apa már megint bántal­mazta anyjukat és kizavar­ta a házból. A két fiú kocsi­val indult el szüleihez. Nyírszőlős közelében egy dűlőúton egyszerre meglát­ták kerékpáron hazafelé tar» tó apjukat. Pristyák László leállította a kocsit, majd ki­szálltak és kérdőre vonták Pristyák Mihályt, hogy mit csinált már megint anyjuk­kal. Az öreg a felelősségre- vonáson úgy feldühödött, hogy rájuk förmedt, agyon­veri őket. Káromkodások kö­zepette kezdte leoldani a ke­rékpárjára kötött kapát, hogy azzal megtámadja fiait. Fe­nyegetésére a két fiú az autó csomagtartójából előkapott egy csákánynyelet és egy gu­micsövet, hogy azzal vé dekez­zenek. Ahogy apjuk kezébe- vette a kapát, úgy megütöt­ték, hogy a két bordája, kar­ja eltörött és testszerte zú- zódásokat szenvedett. A sokk miatt az apa közvetlen életveszélyes állapotba ke- ■rült, de életét megmentették, ugyanis Pristyák András és Pristyák László a verés után azonnal mentőt hívtak hoz­zá. A megyei bíróság megál­lapította, hogy a két fiú tettét jogos védelmi hely­zetben követte el. A jogos védelem mértékét azonban ijedtségükben és felindulá­suk miatt túllépték. A bíró­ság — mérlegelve a helyze­tet — úgy döntött, hogy mindössze a néhány ezer fo­rintos pénzbüntetésre ítéli őket. B. A. A vezetőjük dr. Cselényi István Gábor, a Görög kato­likus Hittudományi Főiskola tanára, aki nagy odaadással szervezi a programokat. Ben­sőséges, közvetlen hangu­latot teremt a népfőiskola szignálja, amit még bátorta­lanul, de mindenki dudo- rássza. A szignálban szinte megfogalmazódik az „iskola” tartalmi lényege; hogy fi­gyelnünk kell embertársa­inkra, ne csak magunknak éljünk, az adhat erőt és iga­zi boldogságot, ha vállal­juk mások gondjait, mert a dolgoknál az ember min­dig többet ér ... Az összejövetelek lehető­séget adnak arra, hogy hívők, nem hívők megismerkedje­nek a mai egyházak erköl­csi, szociális tanításaival, te­vékenységével. Hallhattunk már előadást többek között a szeretet intézményeiről, a keresztény orvosok egyesü­letéről, a Máltai Szeretet­szolgálat jótékonysági mun­kájáról. Nagy volt az érdek­lődés a keresztény család­eszményről szóló előadáson. A jelenlévők elmondták ta­pasztalataikat, véleményü­ket, s az előadók készsége­sen adnak választ a felvető­dött problémákra. A népfőiskola hetente négyoldalas újságot is meg­jelentet. Ebben rövid kivo­natát adják az előadások váz­latának, és szívesen fogadják mások kéziratát is. Nem­sokára véget ér az első fél­év, de több évre tervezik a népfőiskola működését. Hogy milyen formában dolgozza­nak tovább? Egy kérdőívet bocsátottak ki a közönség között, hogy felmérjék az igényeket, javaslatokat. Va­lószínű, hogy a keresztény művészetet is beiktatják programjaik közé. Kará­csonyig hallhatunk még a cserkészek múltjáról, törté­netéről, ismertetik az új val­lásügyi törvény tervezetét, s bemutatkozik a Keresztény- demokrata Néppárt is. Bojté Gizella

Next

/
Oldalképek
Tartalom