Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-09 / 266. szám

1989. november 9. Kelet-Magyarország 3 Ssőke Jadit A nemzet üdyére Csomagolás korszerűen Folyamatosan áttérnek a zsugorfóliás csomago­lásra a Nyíregyházi Üveg- technikai Társulás nyír­szőlős! őzemében. Megy- gyesi Lászlóné a francia exportra készfilő labor- technikai eszközöket cso­magolja. (E. E. felv.) A kultúrán kívül mást is árulnak mm WM I Hél krajcár a művelődésért gural Valamikor, nem is oly rég, elég jól éltünk. Min­denki élvezte a sokoldalú állami támogatást. A műve­lődési házak a „nagy kalapból”. két kézzel szórták a kultúrát. Aztán mindenki igyekezett berendezkedni a (bizonyára több mint) hét szűk esztendőre. Mi történt az MSZP kongresszusán ? — kérde­zik tőlem ismerőseim és elvbarátaim az utcán és mindenütt. Mit lehet várni? Mi fordul jobbra? Jó lesz-e így? Számtalan kérdés, két­ség, remény és szemrehá­nyás, öröm és félelem je­lentől, jövőtől. A kongresszus termében és folyosóin végig izzott a hangulat, tudatosult a kö­telesség hazánk sorsa iránt. Ügy lépni, hogy a válság megszűnjön, egy­ben adott legyen a fellen­dülés lehetősége is. A másik elvünk volt, hogy az elmúlt évek történése­iből a jónak bizonyultakat vegyük át, de könyörtele­nül tisztítsunk le erről minden olyan elemet, ami korlátoz, ami indokolatla­nul megosztja az embere­ket, gátat emel közénk, megtöri a lendületet, kényszert szab az akarat­nak. Üjjá alakítottuk hát a pártot! Tisztelve a múlt számos eredményét, vál­lalva a mozgalom több elemét, értékeit, a kornak és az európai kultúrkör követelményeinek megfe­lelően elvetettük a prole­tár diktatúrát, mint az idő túlhaladta mozgalmi elvét. Kinyilvánítottuk, hogy a társadalom fellen­dülése a jogállamiság ke­retein belül, a törvényi­leg szabályozott cselekvési körben érhető el. Szocializmust akarunk. De nem olyat, amely csu­pán kijelenti magáról ezt és közben módszereivel, gyakorlatával elidegeníti, vezetői révén számos eset­ben hitelképtelenné teszi önmagát. Olyan szocializ­must hirdetett meg a moz­galom, amely valós lehető­séget ad a kisközség, a város lakójának, hogy ön­maga érdekei szerint szab­hassa meg céljait, akaratát. Hogy ne a feje felett döntsenek, hogy ne csak végrehajtóvá süllyesszenek le önállóan is gondolkod­ni, tenni tudó és akaró embereket. A demokrácia csak igazi funkciójában hiteles és működőképes. Ha ezt még tanulnunk is kell, mert új, mert nem jól ismertük, mert áldemokráciát gya­koroltunk, akkor is türe­lemmel és ismét csak tü­relemmel kell lenni. A más alapokon szerveződő, de bennünket megelőző társadalmak is hasonló botladozásokkal járták vé­gig az utat, a demokrácia útját. Mert ehhez is idő kell! A nemzet múltját a lehetőségek és a korlátok Számbavételével lehet csak értékelni, különben nem lehet nemzeti megbékélés, egymásra találás. Mert a különbségek kölcsönös el­ismerése mellett is egy ponton egymásra kell ta­lálni. „A nemzet üdve mindenek előtt!” Csak így lehet megmaradás. Viták és véleménykü­lönbségek vannak és lesz­nek. De nem megsemmisítő viták! Nem öncélú és ön­magáért folyó viták. Tisz­teljük mártírjainkat, hő­sök voltak, eszméjük hű vállalói. De egy nép tör­ténelme nem lehet a már­tírok története. Eszménk nem törekszik a politikai kizárólagosságra. Elviseli a más nézeteket. A sokszí­nűségben mozgósítja az embereket a részvállalásra. Egyben üzenetet is tartal­maz. Kéri a népet a tá­mogatás megadására, érde­keik kinyilvánítására. Hív sorai közé. Széles lehetőségek te­remtődnek a gazdasági élet területén is. A politika és a gazdaság együtt, csak együtt teremtheti meg az annyira áhított megúju­lást, fellendülést. A szo­ciális piacgazdaság élette­re mellett döntött a kong­resszus. Olyan piacgazda­ság mellett, amelyben egyenértékű támogatás mellett tevékenykedik az egyéni és a közösségi tu­lajdonforma. A kongresszus értékének érzem azt az elkötelezett­ségét is, amelyet deklarált a „vidéki Magyarország” fellendítésének programja iránt. Elhatározta továbbá a halmozottan hátrányos térségek felemelése érde­kében is szándékát. Ne legyen szégyen és alábe­csült a vidéki élet, a pa­raszti életsors. Legyen élet­tér, lehetőség mindenkinek e hazában, bárhol is él. Nem tartható fent az utóbbi évtizedek gyakorla­ta, hogy az egyedül nye­reséges ágazat, az agrár- szektor örökké az elvoná­soktól szenvedjen. Felél­ve tartalékait, kiszipolyoz­va a nehéz paraszti mun­kát végzők erejét, hitét, a gazdaságok működésképte­lenségét előidézve. Szoci­alista mozgalmunk ilyen igazságtalanságot nem vi­selhet el. Nehéz úton, kitaposat- lan úton indultunk el. Vannak segítőink, útitár­saink és vannak súlyos terheink. De ez a nép tör­ténelme során már sokszor bizonyította erejét. Ha el­szánt volt, ha érdekei cse­lekvésével találkozott. A néptől, a jobb és szebb életre vágyó, azt akaró ma­gyar néptől függ, hogy mozgalmunk tervei kö­zös érdekünk, a magyar demokratikus szocializ- mys-megvalósul-e. Dr. Hilbert László MSZP kongresszusi küldött 1983-ban, a legjobbkor szü­letett, a szakmai körökben csak 118-asként emlegetett művelődési miniszteri utasí­tás, mely a tanácsi működte­tésű művelődési intézmények gazdálkodását liberalizálta, teremtette meg a lehetőséget alaptevékenységen kívüli működésük személyi nyere­ségérdekeltségéhez. Azaz ösz­tönözni akart, a rendezvé­nyek sikerét, a bevételt ga­rantálni. Ennek érdekében és a 118-as értelmében a tiszta bevétel 60 százaléka személyi érdekeltségre fordítható, a fennmaradó 40 százalék pe­dig az intézmény pénzét gya­rapítja. Könyvet féláron A mátészalkai művelődési központban a sportcsarnok­béli rendezvényekkel kezdő­dött és a videodiszkóknál folytatódott... Azóta ötle­teik „kinőtték” a 118-ast. Vékony Jánost, a művelődési központ igazgatóhelyettesét, aki egy évvel ezelőtt még a megyei ifjúsági központból (közismert nevén KlSZ-isko- la) próbált — kényszerhely­zetben — pénzt csinálni, nem hagyta el a vállalkozószel­lem, sőt az intézményben még partnerekre is talált. — Először szolgáltatni pró­báltunk — veszi számba a történteket. — Így a fénymá­soló gépünkkel megrendelés­re nyomtatványokat készí­tettünk. Ennek eredménye­képp saját szórólapjaink, propagandaanyagaink in­gyen vannak. Mátészalkán a könyvhéten csak egy pavilon működött, az is a mienk volt, méghozzá féláron árusítot­tuk a Budapestről szállított kiadványokat. Nagy sikere volt a vállalkozásunknak, 150 ezer forint értékű könyv ta­lált gazdára. Auguszusban, Mátészalka várossá avatásának 20. év­fordulója alkalmából jubi­leumi tombolát bocsátottak ki. A nyereményalaphoz a városi ifjúsági szervezet is hozzájárult, így jött össze 300 ezer forint. A főnyeremény egy Polski Fiat 125-ös volt. A bevétel 1 millió 200 ezer, a tiszta haszon 300—300 ezer forint volt — és az új autó- tulajdonos sem járt rosz- szul. Ilyen még nem volt Mátészalkán. Betéti társaság — másikkal együtt Felbuzdulva a sikeren, s azért is, hogy mindenki jól járjon, gondolták, nyitnak egy olcsó boltot. Ebből az öt­letből született a „Hét kraj­cár” Kereskedelmi Betéti Társaság (ez egy gazdasági társasági forma, átmenet a természetes és a jogi sze­mély között). A művelődési központ az autóvásárlás be­vételéből, és a Szatmári If­júsági Szövetség (a KISZ he­lyi utódszervezete) alapítot­ta, de hamarosan akadtak csendestársak is. A bálák tartalma a majdani üzlethe­lyiségnek csak egy kisebb ré­szét foglalják el. A 600 ezer forintos árualapot több hely­ről szerezték be: a Nyírbáto­ri Ruhaipari Szövetkezetből, a Debreceni Ruhagyárból, a Habselyem és Kötöttáru Gyárból, a HÓDIKÖT-ből, a záhonyi tsz-től, a martfűi ci­pőgyárból, a nyírmadai ka­lapkészítő üzemből. Tetőtől talpig fel lehet öl­tözni a „Hét krajcából”, ke­vés pénzből. Ugyanis mini­mális haszonnal értékesítik a raktári készleteket; a leérté­kelt, de nem értékcsökkent, az exportból visszamaradt holmikat. A bolti áraknál 20 —50 százalékkal olcsóbban fognak árusítani. S bár no­vember 7-én akcióval indul­tak, november 15-től hétköz­nap és szombaton is folya­matosan kínálják eladniva- lóikat a művelődési központ márványtermében. Sőt a me­gyében több helyen is szeret­nének üzleteket nyitni, ké­sőbb bolthálózatot kialakíta­ni. Talán a magánkereskedők csillagászati árait is sikerül letörni... Osztalék a háznak és a dolgoznak A művelődési központ né­hány dolgozója minimális tő­kével ugyan, de szintén „be­szállt a buliba”, de mások alkalmi munkájára is szük­ségük lesz. Mivel az intéz­ménynek is érdeke fűződik az eredményes tevékenység­hez, az igazgató belső utasí­tással rendezi a dolgozók munkaidőben végezhető pluszmunkáját. Ha a munka­társak kedvet kapnak hozzá, semmi akadálya, hogy akár minden dolgozójuk tagja le­gyen — valamilyen formában — hasonló vállalkozásnak. Már tervezik is a szitanyo­mó, aranyozó, reklámtervező és kivitelező gazdasági társa­ságot. Ha a „Hét krajcár”- ból a számított bevétel befo­lyik, a művelődési központ ezt befekteti a másik vállal­kozási formába. Mátészalkán is csak „a pénz csinál pénzt”. A gazdasági év végén ki-ki kapja a maga osztalékát. Bár magas a vállalkozói adó és a dolgozók is kétszer adóznak, még akkor is megéri. — Minden költségvetési in­tézménynek életben kell ma­radnia. Művelődési közpon­tunk évi 9 millió forint álla­mi támogatást kap. Még a telt házas színházi rendezvé­nyek is folyamatosan defici­tesek. Nem a költségvetés lyukait kell befoldozgatní, hanem vállalkozni kell, ha kockázatos, akkor is — ösz- szegzi Vékony János —, üz­leti tevékenységünk társa­dalmi hasznossága pedig kétségbevonhatatlan. Túró Rudi az fistben Erdei István a mátészalkai tejüzemben a Túró Rudi alapanyagának összeállí­tását ellenőrzi. (Haraszto- si Pál felv.) Hónapokkal ezelőtt kap­tam Tiszabercelről egy le­velet. Miért futkosok én ön­jelölt politikusok, elaggott handabandázók után, mi­kor az ő falujukban, Bér­ceién Bíró Pali bátyánk mindenről el tudna beszél­getni velem. Nyolcvanon már felül van, de még ma is vígan talpalja a helybé­liek csizmáit, cipőit. Ám mit hallok most, a falu főterén! Meghalt az öreg .. . most temették a nyáron. De mi járatban vagyok? Bíró Pál, a megye talán legidősebb susztere elment már ugyan, de él még a barátja, Kiss István, aki maga is elhagyta már a nyolvanadik évét, ám még ma is kinyitja min­dennap a műhelyét. Félhomály, halk kopácso- lás, a kaptafa fölött vékony, szíjas bácsika. — Tessék . — néz föl a sámliról, s várja a pana­szom. De nincs se letaposott sa­rok, se leszakadt talp, csak egy esetlen kérdés: Mi vi­szi rá az embert, hogy Cipészműhelyben nyolcvanegy esztendős ko­rábban is folytassa a szak­mát? — Jól is néznék ki, ha a nyugdíjra hagyatkoznék! Ha ott a főtéren nem tu­dakozódtam volna alapo­sabban Kiss István után, tán még el is hinném a választ. Hogy ő kimondot­tan a pénzért dolgozik ma is. Tán el is hinném, ha azt látnám a kis műhely­ben, hogy a betérőkkel fog­hegyről beszél, hogy válo­gat a megbízatások között. Ám dehogy válogat. — Hát te mit hoztál fi­am ... ? Pénteken jöhetsz a csizmádért jányom . .. Hogy van nagyapátok? — így beszél mindenkivel. S ők tudják: ha „Pista bá­tyánk” péntekre ígéri a csizmát, akkor péntekre abból ismét csizma lesz. Hatvanhárom évvel ez­előtt állt be suszterinasnak Klein Sándor berceli mes­ter mellé. Muszáj volt szak­mát választania, mert ap­jának csak annyi földje volt, hogy egy furikban el­fért volna. Ráadásul igaz kommunista volt, direktó­riumi tag, el is hurcolták a románok vagy két évre. S mikor betegen hazajött, felügyelet alá helyezték. Mindennap jelentkeznie kellett a gávai csendőrőr­sön. így lett tehát suszterinas a fiából, akit aztán bevit­tek katonának. S ő bent marad továbbszolgálónak. Igaz, később leszerelték, mert a főjegyző utána szólt: vigyázzanak, az apja kom­munista ... No nem baj, hisz nem messze volt már a felsza­badulás, a földosztás ... De a határ parcellázásakor megkérdezték az öregebb Kisst: hol is szolgált a te fiad ... ?! Horthynál... ? Kiss István akkor már nagy szociáldemokrata volt, de mire észbekapott, mit látott... !? A falujában azok lettek a legnagyobb demokraták, akik annak idején csendőr elé citálták az apját, őt pedig kirugat- ták a hadseregből. — Hát a világ már csak ilyen... — legyint a mes­ter, jelezvén, ő már nem haragszik senkire, megbé­kélt mindenekkel. Hagyjuk is hát a politi­kát, nézzük meg inkább azt a rogyós szárú csizmát, amit most hozott ki a raktárból! Pont huszonöt éve készült, s mint a makk, olyan egész­séges. Bezzeg fogjuk kézbe eze­ket a bolti cipőket! Mintha papírból lennének, s az a trehány varrás, ragasztás ... — Ne csodálkozzon rajta! Gallyra ment a szakma, teljességgel gallyra... Ki hallott már olyat, hogy rá­írják a talpra, mérsékelten vízálló...!? Akkor minek csinálják? Csizmák, cipők, papucsok tömkelegével zsúfolt a pa­rányi műhely, s bármily fájó leírni, bizony szegé­nyednek az emberek. Azt a cipőt, amelyiket még ta­valyelőtt kidobtak, most idehozzák. Hátha meg lehet még javítani. És Kiss Ist­ván elvállalja a lehetetlent is. De ki tudja meddig ... ? — Látja, meghalt Bíró Pál barátom is, én sem élek örökké. Hogy lesz-e aki folytatja ... ? Hát bizony, erre még ő sem tudja a választ. Balogh Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom