Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-04 / 262. szám
A tájmúzeum alapítója, legfőbb őrzője tartozik például a Piremon nemrég letelepített kölesei üzeme, ahol nem kevesebben, mint száz- húszan találtak munkát. Gellén Pál, a régi téeszirodában kialakított üzem vezetője természetes büszkeséggel kalauzolja a ven1989. november 4. Akár hiszik, akár nem, volt valamikor vasútállomása is Kölesének. Igaz, csak kisvasút kódorgóit erre, de milyen jó volt az is. Ám az okosok valahol messze úgy döntöttek a hetvenes évek elején, hogy minek ide az, hiszen van annyi benzin, hogy a Tisza vize elbújhat mögötte. Gyerünk hát a közútra! Mennyivel olcsóbb lesz az...! Most már látjuk, mennyivel olcsóbb. De mit tehet a kölesei, vagy csaholci ember...? Menjen tüntetni ő is?! Jobbról gondozott, s ami nagy szó, emberléptékű temető, előttünk pedig egy kis híd, melyről feltétlenül le kell néznünk. A Túr csordogál alattunk, ráadásul az Öreg-Túr, melyet eddig még békén hagyott a folyószabályozási őrület. A Szatmári-síknál aligha találhatnánk laposabb területet az országban, azt várhatnák hát, hogy a Túr nyílegyenesen szalad a Tiszának. De nem. Ahány méter, annyi kanyar. Ismerik ugye a történetet, miért oly kanyargós a Tisza? Mert mikor a medrét barázdolta a két kis ökör, jobbról is, balról is nyaldosták a füvet. Az ekét meg rángatták ide, rángatták oda. Ha aTúrútját is így alapozták, akkor bizony itt kövér kaszálók lehettek. Elég volt, ha a két ökör csak egy helyben forog... mert annyi a kanyar. Túr menti idill — és valóság Talán még a kisvasút felszámolásánál is jobban fájt azonban a helybélieknak a saját fogyasztási szövetkezetük megszüntetése. A két akcióra majdnem egy időben került sor, s joggal hihette a kölesei ember, most már aztán itt a vég. Hangos tiltakozásról azonban most sem volt szó, ám szerencsére a közeli Fehérgyarmaton, s a távoli Nyíregyházán az illetékesek még időben „kapcsoltak”. Mintha csak jóvá akarták volna tenni a köicseie- ken esett sérelmeket, tekintélyes összegű forintokat juttattak visz- sza a Túr-parti községnek. Ismerve a másfélezret számláló magyar, s főleg a szabolcsA vízparton sás, a folyó hátán száraz falevelek. A Túr itt kis A köz dolgairól a főutcán is lehet beszélni Az új házak talán legszebbike. (A szerő felvételei) A múlt háza részleget, egy nemrég megüresedett épületben pedig egy kis laboratóriumot — tudjuk meg dr. Szabó Gábor körzeti orvostól. — Az egész tervnek az a tulajdonképpeni célja, hogy megkíméljük a környék betegeit a fölösleges, pénz- és időrabló utazástól. A legfontosabb vizsgálatokat itt helyben megejthetjük, nem kell minden egyszerű laboratóriumi ellenőrzés kedvéért Gyarmatra utazniuk az embereknek. Ide tartozna majd a tiszabecsi, a tisza- kóródi, a botpaládi és a szatmár- csekei körzet is, több mint tíz kistelepülés. Igaz, a Volánnal még egyeztetni kell a buszközlekedést, s a fenntartás költségei sem tisztázottak még, ám reménykedünk, dűlőre visszük az ügyet. — Ez újabb nyűg a körzeti orvos nyakán? \ híján szabályos hurkot vet, úgy tűnik, visszabújik magába, ám hirtelen meggondolja magát, s eltűnik a hatalmas akác-, dió-, meg juharfák között. Mélyzöld víz, sárguló fák, s a parton egy öreg, hófehér épület, az Erdőháti Tájmúzeum. Nemcsak Kölesének, de talán az egész vidéknek egyik leghangulatosabb, legbensőségesebb látványa tárul elénk. Beértünk a faluba, mely a maga ezerötszáz lakójával a Nagykunságban említésre méltónak sem találtatna ugyan, ám itt, a Felső-Tisza mentén már tekintélyes településnek számít. S annak számított a múltban is, már a múlt század kilencvenes éveiben is saját orvossal, gyógyszertárral rendelkezett, s természetesen közjegyzőségi központ is volt.- Ma is az. Csak a név más, most hálózat kialakítása, s hetvenhá- romban fejeződött be. Általános képlet: a főváros elnyomja a megyeszékhelyeket, a megye- székhely a járási központokat, a járási központ a nagyközségeket, a nagyközség a kis falvakat. — Vajon ezt teszi Kölese is? — Megítélés dolga—mondja a tanácselnök, Harbula István.— De nézzük a legutóbbi idők történéseit. Botpaládon rendberaktuk az orvosi rendelőt, a Szolgálati lakást, tíz millió forintos költséggel bővítettük az általános iskola épületét, s még az idén elkészül mindkét Paládon a vízműhálózat. Fülesden a faluház bővítésére, korszerűsítésére szorítottunk ki pénzt, Sonkádon burkolat került a Rákóczi utcára. — S mi jutott Kölesére? — Most kevesebb, mint korábban. Az óvoda fűtésrendszerét és vizesblokkját korszerűsítettük. De nem morgolódhat a kölesei ember, mert ez utóbbi években azért szépen gyarapodtunk. gállik még ugyan a féregűző varánics, a bakszakáll is fel-felü- ti még a fejét, de elszáradt már az orbáncfű, a nadálytő, a kasza- nyűg bükköny. Zörgő tengerisorok közt motoszkál a szél, a szomszédos táblákon néhány öreg paszulyt nyű. nagyközségi titulus illeti meg. Ide tartozik közigazgatásilag Fülesd, Sonkád, Kispalád, Botpalád, s így együtt több mint négyezren vannak. Hatvanhatban kezdődött a közös tanácsi szatmár-beregi falvak helyzetét, az itt élőnek nincs sok oka panaszra. Az egész Erdőháton itt épült fel először egy akkori időkben meglepően modemnek számító étterem, el is nevezte a népnyelv nyomban „Kotló”-nak. Mert hogy aki egyszer oda betért, ott kotlott órákat. Nem sokkal később, a hetvenes évek végén ennél is sokkal fontosabb esemény történt a faluban, elkészült a környék legszebb, minden kényelemmel ellátott nyolctantermes általános iskolája. Potom tizennyolc millióért... most legalább száz millióba kerülne. Az iskolát követte a modem gyógyszertár, majd egy akkora ABC-áruház, mely akármelyik városunkban megállhatná a helyét. Igaz, még a kivitelezés előtt a városi kibicek gyakran hajtogatták: minek ide, az isten háta mögé ekkora áruház. Ám végül csak felépült. S a forgalom természetesen az igenlőket igazolta. Igaz, ebben alaposan közrejátszanak a Kárpátaljáról érkezettek is, akik a tavasz óta folyamatosan ostrom alatt tartják az üzletet. A nagy pénzeket ugyan Gyarmaton, meg Szálkán költik el, de hazafelé tartván megállnak itt is. Összekaparják a maradék forintokat, s itt költik el az utolsó fdlérig. A magyar települések zöme természetesen hiába reménykedik a városi rangban, ám azt joggal várhatja el, hogy a szolgáltatás, az ellátás legalább megközelítse az ott megszokottat. A köl- cseiek legújabb tervéről még nem esett szó, pedig beszélni kell róla: úgynevezett egészségügyi decentrum létrehozásán munkálkodnak. — Az orvosi rendelőnkben alakítunk ki egy fizikoterápiás Kölese jelképe: a középkori református templom, s a harangláb. dégeket a varrógépek között, s azt már nem is tőle, hanem az itt dolgozó asszonyoktól halljuk, hogy korábbi keresetükhöz képest innen tisztesnek mondható összeget vihetnek haza. Százhúsz munkahely már nem akármi, ám a térségben még mindig súlyos gond a munkanélküliség. A paládi szövetkezetét például nemrég formálták át, a korábbi tagságnak csak a töredéke talált újból munkát helyben. Ha súlyos gondjukat nem is orvosolja végképp a tanács és a Piremon újabb terve, némi gyógyírt azért mégiscsak jelent. Sonkádon szeretnének létrehozni egy vasipari üzemet, nyolcvan, főleg férfiembernek kínálva munkát. Az előbb jóról beszéltünk, most pedig szóljunk a szépről! Mégpedig az Erdőháti Tájmúzeumról, melynek alapítója, vezetője, s mindenese Bihari Lajos régi jó ismerőse már e sorok írójának. Ennek megfelelő a fogadtatás is. Ám az csak a lugason még megmaradt Izabella szőlőt fogadja el, s miközben csipegeti a fürtöket, ki tudja hányadszor már, merengve sétálgat a letűnt korok relikviái között. Nézi a mángorlókat, a cserépedényeket, a gubákat, a béklyókat, s azon tűnődik, mi késztethet egy nyugdíjas kovácsmestert arra, hogy régi idők emlékei után kutasson. Megfejthetetlen. Mely, ha jól belegondolunk, nem is olyan nagy tragédia. Miért kell nekünk mindenre kristálytiszta feleletet várni. Maradjon meg ez a Bihari Lajosok titka. S a kölcseieké, akik szívvel- lélekkei támogatják a múlt házát. Tán hasznát veszik egykor a jövőt építők is. Balogh Géza — Dehogy nyűg. Az én dolgom is könnyebb lesz, ha gyorsan a kezembe kerülnek a vizsgálati eredmények, ha időben ki tudjuk szűrni a legfontosabb rizikófaktorokat. Szív- és érrendszeri panaszok, mozgásszervi betegségek, közlekedési nehézségek — elég belőlük, beszéljünk már a szépről, a jóról is. Ez utóbbi kategóriába H ányszor dicsekszünk az idegenek előtt: ha még igazi, hamisítatlan falusi idillre vágyik menjen Szat- márba, Beregbe. Aki először jár e tájakon, az valóban Vérzékenyül a vén eper-, meg diófák övezte porták, rédelyes, fehérre meszelt házak láttán, ám mi, akik jó ideje szinte hazajárunk már ide, bizony tudjuk, csúnyulnak e falvak is. Egyre több a csiricsáré kerítés, a józan ész minden diktátumának ellentmondó emeletes lakás, a sivár, lebetonozott udvar. Vagy csupán mi látjuk így e falvakat, akik renszeresen visz- szajárunk? Meglehet. A falusi otthonteremtés hagyományos szabályai meg-meg- botlanak persze Kölesén is, ám aki Fülesd felől érkezik a faluba, a helységnevet jelző táblánál jobb ha kiszáll a kocsiból. Már persze csak akkor, ha hajlandó észrevenni a szépet, a nemeset, s ha nem rohan a határra, hogy minél hamarabb a nagyszőllősi áruházban legyen. Hagyjuk hát nyugodtan a falutáblánál az autót, és sétáljunk néhány száz métert. Az ősz birtokba vette már a tájat. Az árokpartokon vígan sár/Kölesei^ ^Kölcsey íi U Kelet ■ a mftjUarOTSZáj hétvégi melléklete
