Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-04 / 262. szám
1989. november 4. 9 Az országház építője Százötven éve született Steindl Imre Az elmúlt évszázadokban sok kitűnő magyar építőművész hagyta ránk kézjegyét. Alkotásaik meghatározzák városaink, településeink építészeti arculatát. De talán mindannyi közül kiemelkedik a 150 éve, 1839. október 29- én született Steindl Imre, aki merészen a Duna partjára varázsolta nemzeti szimbólummá lett Országházunkat. Természetesen hosszú út vezetett a Parlament megszületéséig. Rengeteget tanult, dolgozott, kereste a legjobb megoldásokat a korábban tervezett épületein, amíg a magyar historizáló építészetnek Ybl Miklós és Schulek Frigyes mellett legkiválóbb képviselőjévé vált. A pesti Műegyetem elvégzése után előbb két, majd hat esztendőn át a bécsi Akadémián tanult, ahol több, a korban meghatározó jelentőségű építész tanítványa volt. A 19. század második felében a historizáló építészet dívott, azaz régebbi korok építészeti stílusait elevenítették fel, s ültették át az akkori jelenbe, az akkori kor igényei szerint. így emelkedtek Euró- pa-szerte a neoromán, neo- gót, neoreneszánsz stb. épületek. Steindl is ezt az iskolát járta, ennek a szellemében alkotott. Kezdetben a reneszánszot kedvelte, s ilyen stílusban építette föl Debren- cenben az azóta lebontott Bika Szállót, és a szerencsére még ma is álló, s a közelmúltban eredeti pompájában helyreállított úgynevezett új pesti Városházát 1870—72 között. A nagyszerű palota a Váci utca 62—64. szám alatt áll, s a Fővárosi Tanácsé, ott tartja üléseit. Milyen kár, hogy a szűk utcában, ütött-kopott házak között szorong és a nagy nyilvánosság legfeljebb a televízióból ismerheti üléstermét. Csaknem evvel egyidőben tervezte és építette Budapesten a Múzeum körút 6—8. szám alatt álló természettudományi kar épületét. Az iparművészet tsaknem minden területét átfogó stílusa az épületek kerámiás díszítésében, a városháza lépcsőházának vaskonstrukciójában is megnyilvánul. Szíve szerint azonban — egyik bécsi tanárának hatása alatt — leginkább a gótikához vonzódott, amelynek egyik kitűnő példája a budapesti Rózsák terén álló Szent Erzsébet-templom. Ahhoz, hogy e történeti stílusokban teljes otthonossággal mozogjon, sok más munkán át vezetett az út. Stílusérzékének tökéletesedését számtalan műemlék restaurálása és helyreállítása szolgálta. Ő hozta helyre a vajdahunyadi várat, a máriafalvi, az iglói, a bártfai és a budapesti belvárosi templomot, valamint a kassai székesegyházat. Az Országháznak, mint Steindl Imre fő művének, a Bécs melleti Fünfhaus temploma és a berlini Reichstag pályázatára készült és dicséretben részesült terve szolgált előzményül. Az Országházra kiírt nemzetközi pályázaton Steindl pályaműve — mint a nemzeti múltat kifejező öntudat legmegfelelőbb építészeti megjelenítése nyerte el 1883- ban az első díjat. A következő évben kapta meg a megbízást az akkor már az ifjú építésznemzedéket a műegyetemi katedráról nevelő, ünnepelt és sikeres Steindl. Élete végéig dolgozott az Országházon, amelynek főlépcsőházában elhelyezték Stróbl Alajos által mintázott mellszobrát, és vele szemközt egy emléktáblát, amelyet 1904-ben emelt az 1902. augusztus 31-én elhunyt nagy építész tiszteletére az Építészegylet. Az Országház két arca: a keleti homlokzat és csipkék a magasból Egy régi udvarház emléke t 1 ebontotlák a máié- szálkái Újfalussy-tanyán az egykori iskolát, illetőleg annak nagyobbik felét. Réges- régi épület volt, az idők folyamán bizonyára többször is átalakították, toldozták-fol- tozták, végül tanácsi bérlakássá degradálódott. A környéket nevezték Hermann- tagnak is, emlékezve egykori bérlőjére, akit elsodort az árjatörvények fergetege. Az egykori gyönyörű parkból csupán három megmaradt platánfa árválkodik, meg a halastó emlékét idéző zsom- bék. Újfal ussy György földbirtokos, az 1830-as évek liberális felfogású szolgabírája, szívesen pihent szálkái birtokán — itt, a tanyán — amikor kedve támadt átkocsizni ópályi házából A családi legendárium — elsősorban Újfalussy Amadil írónő jóvoltából — úgy tudja, hogy az 1848—49-es szabadságharc leverését követően vendégek kopogtattak a ház uránál, akik menedéket kértek és kaptak. De álljon itt egy 1882-es hírlapi tudósítás részlete: „Hazafias tevékenységének fénypontja a világosi katasztrófa utáni nehéz időkben tűnt ki leginkább. Futott a magyar honában hontalan. Az ország színe, java üldözött volt. Sok rokon rokonát, barát barátját tagadta meg, hogy saját énjét ne veszélyeztesse a „Kossuth- hund"-okért. Újfalussy György otthonában, mátészalkai tanyai lakába vonult. Ennek a háznak nem volt zárt ajtaja: nyitva volt az minden menekülő előtt; nem kérdezte meg még a nevét sem senkinek, elég ha annyit tudott, hogy a menek- vő a hazáért szenvedett, hogy az önkény elől fut, hajlékot, ápolást talált házában mindenki. A Gendarmerie-ok ellen őröket állított fel, hogy veszély ne érje azokat, kik nála oltalmat kerestek. Itt rejtőztek: Bárczy Bertalan (később abaú- ji főispán) Darvas Antal, Gáb- ry István, Ludvig János képviselők, a nemzet nagy költői: Vörösmarty Mihály és Bajza József és a piski-i hős: báró Kemény Farkas hónapokig, némelyik évekig...” (Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy Vörösmarty és Bajza bujdosásának színhelyét a különböző források más-más helyre teszik, így pl. a gebei Csanády-kúriára, a szálkái Vay-tagra, vagy a református parókiára.) lEf z a régi kúria tűnt el immáron örökre, emlékét idézi a költők bujdosásának legendája, meg a szálkái tanyavilág népének emlékezete. Nyéki Károly Ősfényképek a munkásmozgalmi múzeumban Rajzolta: a nap Gyermekportré (1850 körül) Kossuth Lajos A nap által rajzolt ősfényképet fényezett ezüstlapra rögzítették az első fényképészeti eljárás szerint. Az így keletkezett, valósághű, egyedi dagerrotípiák értékes kultúrtörténeti emlékek. A fotózás kezdeti időszakának e produktumai társadalmi-történelmi, viselettörténeti dokumentumok, de sok közülük művészi értékkel is rendelkezik. Kétszázból Magyarországi közgyűjteményekben alig több, mint kétszáz dagerrotípiát őriznek. Ezek közül százkilenc- venet mutat be az Ősfényképek című kiállításán — november 12-ig — a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum. Alig egy évvel azután, hogy a francia akadémián bejelentették Daugerre találmányát, a dagerrotípiá- nak elnevezett képrögzítési módszert, 1840-ben Magyarországon is megjelentek e képek a Pesti Műegylet első műtárlatán. Három dagerrotípiát láthatott itt a közönség, amelyet Párizsban járt magyarok hoztak magukkal. Még ugyanabbam az évben Vállas Antal mennyiségtantanár bemutatta saját készítésű dagerrotípiáit. S 1841 -ben nyitotta meg fényirdáját Marastoni Jakab festőművész. Ismeretlen szerzőktől Sajnos sem Marastoni, sem az őt követő első fényképészek munkáiból nem maradt fenn azonosítható dagerrotípia. (Egyetlen szignált Marastoni fénykép reprodukcióját ismerjük, egy csoportképét, amelyen Kossuth Lajos, sógorának, Rutt- kay Józsefnek és Both Pálnak a társaságában látható.) Az 1840—50 közötti években 14 hivatásos fényképész működött Budapesten, sokezer felvételt készítettek, ám alig egy-két művük maradt az utókorra. E kiállítás legtöbb képe alatt is az a megjelölés szerepel: ismeretlen szerző felvétele. A százkilencven dagerrotípia közül mindösz- sze negyvennyolcnak ismert a szerzője, s ezek közül csak harminc a hitelesen magyar szerzőtől származó mű. Ismeretlen bécsi fényképész munkája az a dagerrotípia, amely elsőként került hazai közgyűjteménybe. Kertbeny Károly 1874-ben ajándékozta a Nemzeti Múzeumnak. Ajándékként kapta meg a múzeum 1893-ban Krécsy Béla tanár jóvoltából Kossuth néhány Amerikában készült páratlanul értékes dagerrotípiáját is. További öt, a Kossuth családot ábrázoló dagerrotípiát 1910-ben vásárolt a múzeum. De a gyűjtemény újabb gyarapodására 1949-ig kellett várni. Az intenzív gyűjtés csak ezután kezdődött meg. Ma a Nemzeti Történeti Fényképtár 129 dagerrotí- piával rendelkezik. E gyűjteményben őriznek francia műtermekben az 1850-es években készült huszonhat akt-dagerrotípiát, amelyből néhányat most színes nagyításban is láthat a közönség. Kölcsönben Csak másolatban állították ki a Petőfi Irodalmi Múzeum Petőfit ábrázoló dagerrotípiáját a mű rossz állapota miatt. S nem hozták él a váci fotótörténeti gyűjteményből az egyetlen hazai tulajdonban lévő, Daguerre műtermében készült felvételt sem. Kölcsönzött viszont a kiállításra a Budapesti Történeti, a Hadtörténeti, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Nemzeti Galéria, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Szabó Ervin Könyvtár, a debreceni Egyetemi Könyvtár, az egri, a miskolci, a pécsi, a soproni és a veszprémi múzeum. (kádár) Női akt (1850 körül) || Kelet a tnagyarorszag hétvégi melléklete
