Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-04 / 262. szám
10 1989. november 4. KM vendége A Váci-díjas tanár ,yAz életmű megalkotása nem függ a lakóhelytől... G imnazista korában sportújságírónak készült. Testnevelő tanár lett belőle, röp- labdázó. Ma testmozgásként teniszezik. De kedvenc tantárgyának, a magyarnak se fordított hátat: a nyíregyházi főiskolát is, az Eötvöst is elvégezte ezen a szakon. Pesten született, de édesapját 1952-ben Bajára helyezték. Hamar Péter ezt a várost tekinti szülővárosának. Nyíregyházáról a szerelem vitte Fehérgyarmatra, a felesége ott kapott állást, így kötött ki először Kisarban, majd Fehérgyarmaton. Több mint kilenc évig kollégiumi nevelőtanárként dolgozott, de volt igazgató is a szakközépiskolában. Sokoldalú alkotó ember. Filmelemzéseit a Magyartanításban, a Pedagógiai Műhelyben olvashattuk, filmjegyzeteit már évek óta a Kelet-Magyarországban. Általános esztétikából doktorált. A játékfilm műnemeinek és műfajainak rendszere című könyve szakmai sikert aratott. 1986-ban Váci-díjat kapott. Több olyan pályázaton vett részt, amelynek a témája a középiskolai irodalomtanítás korszerűsítése volt. — A mai tananyagelrendezés, a tankönyvsorozat alkalmatlan a jó irodalomtanításra. Alig marad olyan gyerek, aki felnőtt korára olvasóvá válik, vagy képes valamit kezdeni a műalkotással. Elmegyünk az infantilizmus irányába. Ez jellemzi — sok egyéb mellett — a filmforgalmazást és a könyvkiadást is. Nem szabad irodalomtörténetet tanítani négy éven át, mert akkor a tanár arra kényszerül, hogy régi irodalommal kezdjen. Ehhez nem tud a tanuló kapcsolódni. Kiolvas ma régi irodalmat? Az ínyencek, a szakemberek. A mai irodalmat kellene tanítani. írtam egy elképzelést. A régi gyakorlat kritikáját, meg egy elvsorozatot arról, hogy épüljön fel az új tan terv. — Elküldte valahová? — Hát ez az! Küldjem el a Magyartanításnak? Leghamarabb másfél év múlva jelenne meg. A Köznevelésnek? Egy tárgy szakmai kérdésével nem foglalkozik. A Pedagógiai Műhely decemberi száma közli, talán a megyében elolvassák, s eljut máshová is. — Mi a koncepció lényege? — Véleményem szerint jóval kevesebb művel kellene foglalkozni, de azokkal mélyebben. Meg kell tanítani az irodalom eszköztárának a használatát. Első osztályban az irodalom legfontosabb témáival, másodikban a műnemek és a műfajok rendszerével, a harmadikban stílustörténettel kellene foglalkozni. Negyedikben már rendszeres irodalomtörténetet lehetne tanítani. A korábban megismert műveket folyamatba helyezhetné a tanár, illetve olyan új művekre kerülhetne sor, amelyeket— életkori sajátosságok miatt — korábban nincs értelme feldolgozni. —Miért tartja fontosnak, hogy a tizenévesek többet, jobbat olvassanak? — Pragmatikus világban élünk. Éppen ezért mondom, hogy személyiségformálás igazi értékek nélkül nem lehetséges. Ha ezeket a klasszikus értékeket nem tudjuk megízleltetni, akkor ebben az el- mechanizálódó világban a gyerekek is részei lesznek mindannak, amitől óvni szeretnénk őket. A kultúra mostani válságát a politikai-gazdasági kényszerhelyzet szülte. Remélem, hogy még ebben az évezredben rendeződnek a gazdaság viszonyai, s akkor nem kell több pénzt elvenni a kultúrától. — Nem arról van szó, hogy új értékrendszer alakul ki? — Nem hiszem, hogy lenne olyan nemzedék, amelyben totális értékveszteség figyelhető meg. Nem hiszek a teljesen új érték- rendszerekben sem. Szerintem az iskolának az a fő feladata, hogy az emberiség ismeretrendszerének állandó elemeit közvetítse, lehetővé tegye az új információ beépítését. Nyissa ki a gyermek személyiségét. — Megteszi, megteheti mindezeket a mai iskola? — Nem tudja megtenni. Az iskola a társadalom tökéletes tükörképe. Ahogy értékvesztésről, morális válságról beszélünk atársada- lomban, mindez jórészt jellemzi az iskolát is. Ezt a helyzetet a pedagógusok fizetésemelése sem változtatja meg. Ahogy a társadalomban helyreáll az értékrend, úgy követi ezt az iskola is. —Alkotó pedagógus. Foglalkozik filmmel, irodalommal, esztétikai kérdésekkel... — Aki igazán tanárnak gondolja magát, az ismereteit továbbadja. Egyébként ugyanolyan napi robotban élek, mint bárki más. Versenyt futok az idővel. Nem is merek arra gondolni, hogy nagyobb- munkával foglalkozzam. Senkit sem ítélek el azért, mert almát, uborkát termeszt. A körülményei rákényszerítik. Ha erre nem lenne szükség, megvalósulhatna a munkája után tovább gondolkodó pedagógus szabadságeszménye. — Tavaly óta a Kölcsey Társaság titkára. Miért vállalta? — Érdekelt a feladat. Azt hiszem, Kölcsey képviselte a legtisztábban, amiről már korábban is beszéltem, amikor az általános értékeket emlegettem: haza, család, szeretet, erkölcsi tisztaság, az egyszerű emberek ügyének a felvállalása. Ez hiányzik a mai politikai közéletből. A minisztérium engedélyével országos vetélkedőt hirdetünk Kölcsey életéből, és munkásságából. Többfordulós verseny lesz, ha sikeresen zajlik, az utolsó szakaszt a televízió is közvetíti. — Huszonhat éve él Fehérgyarmaton. Nem gondolt rá, hogy elhagyja a várost, nagyobb lehetőségeket keressen? — Egyszer elmentem a tanárképző főiskolára, Margócsy tanár úr hívására. Három napot töltöttem ott, aztán pánikszerűen elmenekültem. Amikor a főiskola folyosóján végigmentem, úgy éreztem, hogy perceken belül rámdől az épület. Az életmű megalkotása nem feltétlenül függvénye a lakóhelynek. Ha az. ember meg tudja őrizni a nyitottságát és a mozgékonyságát, akkor vidéken sem kell provinciálisnak lennie. Nagy István Attila FHm: „Feledni kellene, de soha még semmit sem feledtem” Még egyszer Jancsó Miklós új filmjéről A ki részt vett Nyíregyházán a Jancsó Miklóssal folytatott beszélgetésen, sok mindenen eltöprenghetett. Például azon: valóban, mi is a művészet? Létjogosultsága a hitében van? Vagy éppen a hitetlenségében? Hiszen a művészet állandóan kérdez, éppúgy mint a hitetlen ember. Miért? És mi visszakérdezünk: ezért? azért? Ahogyan a kérdező gyermek sem hallgatásával, hanem kérdéseivel lesz okosabb, a világ is a művészet állandó provokáló kérdéssorával újulhat meg, léphet valójában vagy látszólag előre. Lép egyet előre, aztán kettőt hátra, vagy éppen körben forog, de hogy nem áll meg, hanem lüktet, fáj, érez, önnön sebére tapint; az éppen ennek az állandó kérdezésnek az eredménye. Mert bár állandóan saját bőrükön érezzük, hogy a világ közönyös és kegyetlen — Krisztusaival, bűnöseivel, árulásaival, felejtéseivel, manipulálóival és manipulált tömegeivel — többször hiszünk abban, hogy élni kell, mint abban, hogy meghalni volna jó. Jancsó Miklós — bármennyire is tiltakozik ellene — hisz. Nem istenben, nem eszmében, nem emberekben, hanem önmagában. Olyannyira mélyen, hogy csöppet sem izgatja: kit, mennyire, miért gondolkodtat el vagy idegesít fel egy-egy ötlete, vagy akár egy-egy filmje. Mert miközben „szerényen” mosolyogva és „nem tudom, miért” válaszokat adva ironikus ravaszsággal összeugraszt- ja a filmen vitatkozókat és azt mondja a „film nem művészet”, egész életében makacs öntörvényűséggel ezt csinálja. És egész életében ugyanazt szerkeszti meg: az erőszak és az erőszaktól való félelem paraboláját. Nem az erőszak jogosultságában hisz, hanem öröktől való voltában, éppúgy, mint a hérakleitoszi dialektikában. Mert nézzük akár a 70-es években Olaszországban forgatott A pacifista című filmjét, vagy akár a legfrissebbet a Jézus Krisztus horoszkópját — ugyanarra gondolunk. A harc örök. F.önyvespolcunk Sikerkalauz Egy Amerikában több, mint ötven évvel ezelőtt megjelent könyv idei, átdolgozott magyar kiadását olvastam a napokban. Jó olvasmány volt, bár a rakéták, chipek, űrhajók világában kicsit lassúnak tűnt, néhol túl egyszerűnek. Mert ha annyin múlna a siker! De mégis szívesen olvastam Dale Carnegie Sikerkalauz című könyvét, amelyet jobbára az alcímében foglaltakért vettem meg (Hogyan szerezzünk barátokat, hogy bánjunk az emberekkel?). Bizony, mai forrongó világunkban tágabb környezetünkben szinte újra kell tanulni az emberi kapcsolatok építését, az üzleti szellemet. A könyvben amerikai menedzserek tapasztalatairól van szó, tehát a miénktől eltérő közegben fogant. De ha van benne száz jó tanács és abból tíz megfogadható, s három beválik, már megérte—gondoltam, amikor az olvasáshoz kezdtem. Biztosíthatom a kedves olvasót, hogy az arány sokkal jobb. Ráadásként pedig — mintegy fűszerként —■ számos érdekes apró történet is olvasható a könyvben, világhírű férfiak és nők esetével bizonyítja a szerző egyik másik ajánlatának realitását. Ezek is ismeretterjesztők, szórakoztatók. Nem együltőhelyben olvasandó krimiszerű könyvről van szó, ha-' nem inkább kézikönyvről, amelyet időnként passzióból vesz kézbe az ember. Nem egy probléma megoldásához kell keresni benne a tanácsot, hanem általában ahhoz, amint az ember megformázza saját magatartását, vagy annak egy részét. Azt erősíti bennünk a szerző, hogy az önkifejezés fontos, és fejleszthető. Példája: az egyén anyagi eredményeiből még a mérnöki pályán is csak kb. 15 százalék írható a technikai tudás javára, a többi az emberi érintkezés technikájában mutatott ügyességnek köszönhető — más szóval óriási a szerepe az egyéniségnek és a vezetőképességnek. Aki a szakmai képzettségen felül még a gondolatait is jól ki tudja fejezni, többre juthat; érdemes tehát e képességet fejleszteni. Ha emberekkel van dolgunk, sohase feledjük el, hogy nem logikus lényekkel van dolgunk — fejtegeti a szerző. — Szerinte ugyanis érzelmi lények vagyunk, akikben hemzsegnek az előítéletek és akiket a büszkeség és hiúság kormányoz — függetlenül attól, hogy ezt bevalljuk vagy sem. Továbbá az ember esetében a tulajdon fontosságának érzése utáni vágy az egyik legfőbb tényező, ami cselekedeteit meghatározza vagy legalábbis befolyásolja. Érdemes sorra venni a könyv fő fejezeteit. 1. Az emberekkel való bánásmód alapjai. 2. A népszerűség hat módja. 3. Tizenkét mód arra, hogy megnyerd az embereket saját elképzeléseidnek. 4. Kilenc mód az emberek megváltoztatására sértődés vagy harag nélkül. 5. Csodatevő levelek. 6. A boldog családi élet hét szabálya. Erre a tartalomjegyzékre mondják nálunk manapság: „nem semmi!” E rövid ismertetőbe végül még három idézetet emelek át, abból a több százból, amelyek szinte aforiz- maszerűen kiírhatók lennének a Sikerkalauzból. Teljesen önkényesek — mások bizonyára másik hármat jelölnének meg... „Ha a sikernek egyáltalán van titka, ez abban a képességben áll, hogy észrevegyük a másik ember szempontjait, és a dolgokat egyszerre nézzük az ő oldaláról meg a magunkéról is.” „Egyes európai hadseregekben nem engedik meg, hogy a katona azonnal felpanaszolja sérelmét. Előbb aludnia kell rá egyet, s le kell csillapodnia... Bizony, a polgári életben is kellene ilyen törvénynek lennie — a... zsémbes feleségek, a goromba főnökök és a kákán is csomót keresők egész ellenszenves társasága számára.” „A te feleségednek is vannak bizonyára jó tulajdonságai — legalábbis azt hitted egyszer, különben nem vetted volna el. De mikor fejezted ki legutoljára vonzóereje vagy más jó tulajdonsága iránti csodálatodat? Mikor???” Aki akar, válaszolhat a kérdésre — vagy elolvashatja a könyvet. (Minerva, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1989) Marik Sándor Néha a cél semmi, de a szervezet minden, és az ember nem történelmet irányító erő, hanem mindenkori áldozat. Pacifistaként a harc, hívőként az eszme, gyilkosként saját gyilkos hajlamainak áldozata. Vak, célszerűtlen, veszélyekkel fenyegető a világ a napfényes Olaszország árkádsoros udvaraiban éppúgy, mint a pesti aluljáróban. Mindegy, hogy az éppen zajló történetben a fiatal olasz anarchistával vagy a fekete kalapos Josef K.-val végez a pisztolylövés, mindegy, hogy Monica Vitti lő félelemtől tébolyultam vagy a magyar Básti Juli mormolja kétség- beesett makacssággal a verssorokat — a tétel ugyanaz. Élni annyi, mint félni vagy ölni, szabadnak lenni annyi, mint felismerni, hogy önmagában, a világtól függetlenül senki sem lehet szabad. Aki alkotni született, annak két útja lehet: morális, érzékeny emberként belepusztulhat az alkotásba, vagy „homo ludens”-ként belepusztult abba, hogy nem alkothat. Ebből a második út Jancsó Miklósé; mert kedveljük vagy utáljuk, gondolkodunk rajta vagy legyintünk, tudjuk: Jancsó van, még most is, még mindig jelen van a filmművészetben. És mindig lesznek olyanok, akik kíváncsiak lesznek az új Jancsó-filmekre, mert azok nem korlátozzák az értelmezés szabadságát. Hogy kik tudnak élni ezzel a szabadsággal? Nagyon kevesen. Azok, ak ik tudják, hogy Jane só M iklós nem szfinx. Akik nem feltétlenül erkölcsi nihilizmusnak érzik a provokáló látomásokat vagy öncélúnak tűnő, ismétlődő szimbólumokat, hanem feltételezik, hogy a technika virtuozitása mögé bújó rendező lelke legmélyén érzelmes ember. Aki ugyanúgy szeretne bízni a világban, mint mi mindannyian. Aki ugyanúgy fél az apokalipszis lovasaitól, mint mi mindannyian. Aki csak fölényes értelmével fényképezi, de érzelmeivel ugyanolyan ösztönösen féli ezt az újra és újra felfordult világot — mint mi mindannyian. S amit ő mond „az én szabadságom egyenlő a mások szabadságával” — tudjuk mi is, mindannyian. Tóth Józsefné A jövő héten Nyíregyházán is műsorra tűzik a mozik Just Jaeckin híres filmjét, az Emmanuelle-t Folyóirat-tallózó Új kiadványt vehettünk kézbe, címe: A Lap. Ez a József Attila Kör, vagyis a fiatal írók folyóirata, amelynek tavasszal jelent meg az első mutatványszáma. Voltaképpen négy folyóirat, pontosabban négy alkotó- csoport önálló megnyilvánulásának gyűjtőhelye A Lap. Oldalain a ‘ 84- es kijárat, a Polisz, a Dolog és szellem és az Új hölgyfutár elnevezésű csoportok fognak jelentkezni. Most az elsőként említett csoport „lapja” jelent meg. Célkitűzésüket úgy fogalmazza meg Márton László, hogy irodalmi életet akarnak. „Meg akarjuk mutatni, hogy az aktuális kérdések egyre sűrűbb kavargásában tovább élnek azok az igazságok, szépségek és észjárások, amelyek lassabban kopnak, kevésbé mállnak vagy éppenséggel el nem enyészők.” Rokonszenves törekvésük, hogy mindig közöljenek klasszikust is. Most a szám élén Vörösmarty Mihály kevésbé ismert, Mit csinálunk? című verse áll, amely nagyon sokban aktuális. S klasszikusnak számít Erdély Miklós is, akinek verseiből nagyobb válogatást olvashatunk. A korán elhunyt szerző a hazai neoa- vantgárd jeles személyisége, de idáig még nem jelent meg önálló könyve. A lapnak az irodalmiság mellett fontos ismertetőjegye az is, hogy: szép. Nagy András tervezte, s az Ikrek Kft. kiadásában az Egri Nyomda készítette ezt a példás munkát. (Az ára is ennek megfelelő: 59 forint.) Az Új írás októberi számában sok értékes anyag található. Mindjárt az élén olvasható Király István tanulmányának első része: Újra kezdett élet — újra kezdett szerelem (Ady szerelmi lírája 1912—1914 között). Azt a korszakot vizsgálja tehát a szerző, amely tudományos okokból eddig kimaradt Ady-monográfiái- ból. 1912: a Lédával való szakítás, 1914 pedig a Csinszkával való végleges kapcsolatteremtés időpontja. Ami közben volt, azt a „kis női csukák” időszakaként, önsorsrontó élethabzsolásként tartja többnyire számon az utókor. Ezzel néz szembe Király István a tőle megszokott módon, a filológia teljes eszköztárának birtokában, minden tényt mérlegre téve. Nem leszámol egy legendával,' hanem a helyére teszi azt, a szükséges mértékben választva szét az életrajzot és a művet. Hitelesen bizonyítja, hogy Adyban az újrakezdés szándéka munkált, hogy ezt mennyi ellenható motívum gátolta, s ebből milyen sajátos és jellemző feszültség keletkezett. Erős az Új írás versanyaga is: Szöllősi Zoltán, Rába György, Kántor Péter, Varga Imre, Bella István műveit olvashatjuk. Az októberi Kortárs Illyés Gyula Naplójegyzeteinek újabb részlete mellett Szántó Piroska emlékezését is közli. A kiváló festőnő kiváló íróként iS ismert néhány éve. A Forradalmi szvit 1984-ben keletkezett, a közlés reménye nélkül. Az időpont természetesen 1956, méghozzá október 23-tól karácsonyig. A személyes emlékek ilyen érzékletes, a lehetséges mértékig tárgyilagos megörökítésére egyre nagyobb szükség van, s nemcsak azért, hogy a hamis tudat harmadévszázados építményét romboljuk, hanem azért is, hogy ne állítódjanak velük szembe egy másfajta hamis tudatnak az építményei. Más 56-os közleményeket is olvashatunk a Kortársban: Szepesi Attila és Faludy György verseit, egy dokumentumot: Veres Pétpr válaszait „az írószövetség ügyében feltett kérdésekre” 1957 tavaszáról, és Rainer M. János tanulmányát Ötvenhat forró nyara címmel az akkori irodalmi sajtóban zajló vitákról, elsősorban a „tiszta lap” jelszaváról. y Kelet a Magyarország hétvégi melléklete
