Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-04 / 262. szám

1989. november 4 || Kelet a magysrnrszag hétvégi melléklete 5 Hétvégi Interjú Hétköznapi bevásárlásaink Csendes áremelések A felvásárlási láz lélektana „Kikerült” pénztárak Sorban állunk a kasszánál. A pénztárosok árcédulát keresve csaknem minden darabot megforgatnak, vagy átszólnak egymásnak: te, ez mennyibe is kerül? Kiké­szítjük előre a pénzt, amikor azonban fizetnünk kellene, újra nyithatjuk a pénztárcánkat, mert a kosár tartalma jóval többe kerül, mint amennyit sebtében összeszá­moltunk. Képtelenség fejben tartani a gyorsan változó — pontosabban most már sajnos csak emelkedő — árakat, s ettől vevő és eladó egyaránt türelmetlen lesz, a kereskedelem pedig egyre nehezebb helyzetbe kerül. Mindezekről beszélgetünk egy fiatal, de régi kereske­dővel, Tilki Jánossal, aki a nyíregyházi Búza téri ABC és műszaki bolt üzletvezetője. Milyenek vagyunk mi, vevők ebben a drá­guló világban, s hogy próbál alkalmazkod­ni hozzánk a kereskedelem? — Egyre igényesebbek a vevők a pénzükért és egyre idegesebbek. Nagyon zavarja őket, hogy egyazon áru­cikket más-más áron vehetnek meg a különböző üzle­tekben. Kialakult egy újfajta vásárlói magatartás: aki drágább terméket akar vásárolni, először körbejárja az üzleteket, tájékozódik, majd ott veszi meg, ahol a leg­olcsóbb. Ma már bizony megnézik, kiadjanak-e fölös­legesen húsz-harminc forintot. A kereskedőnek mind­ezt figyelembe kell venni, kevesebbet rendelni a drá­gább áruféleségekből — két-háromezer forintos puló­ver, váza—, s jóval többet az olcsóbbakból. A húsféle­ségekből például az alacsony árfekvésűek a legkereset­tebbek, népszerűek lettek a debreceni baromfikészít­mények, sokan veszik a fokhagymás szeletet, lecsókol­bászt — melyek gyártásával a közeljövőben alap- anyaghiány miatt leáll a húsipari vállalat. Ahhoz, hogy kelendő árunk legyen, gyakran meg kell alázkodnunk, hisz hiába rendelünk bármit is. ha nem kapjuk meg! Mi a helyzet a tartós fogyasztási cikkekkel? Az ausztriai rohamban mindenki beszerez­te a hűtőszekrényt, fagyasztóládát, videót, elég drágák is ezek itthon. Van egyáltalán kereslet ilyesmire? — Hogyne, hisz a hűtő és fagyasztó még most is hiánycikk. De ezek közül szintén az olcsóbbakat kere­sik, s nem készpénzért vásárolják meg, hanem az előleg befizetése nélküli akcióban. Bár ennek igen magas, har­minc százalékos a kamata, még mindig szívesebben fi­zetnek valamivel többet havonta, minthogy egy összeg­ben kelljen kiadni a pénzt. A bécsi bevásárlási láz egyébként alig ért el hozzánk, mi már messze vagyunk a nyugati határhoz. ^ Az áremelkedéseket nehéz szívvel vesszük tudomásul. Még mindig becsületesebb, s könnyebben elfogadható eljárásnak tar­tom azonban, ha bemondják a tévében, rá­dióban, mintha magam jövök rá a boltban, hogy már megint drágább lett jónéhány dolog. Nem kötelező bejelenteni az árválto­zásokat? — Olyan gyakoriak lettek, hogy az idén már csak a szabott áras termékek drágulását jelentették be. Ha egy szabadáras cikk áremelési szándékát jelzi a termelő a minisztériumban, s ott elfogadják, csak egy értesítés ér­kezik hozzánk, hogy hétfőtől mennyibe fog kerülni. Mostanában ilyen szép csendesen ment fel a húskonzer­vek ára negyven százalékkal, s a Hajdúsági Iparművek termékeié. Hozzám hetente jön ilyen értesítés. Hiába van szabad árkialakítási jogköröm, hiába tehetném meg, hogy én nem emelem az árakat, ha nem igazodom a város többi üzletéhez és a nagykereskedelmi árhoz, nincs nyereségem, befellegzik ajövedelemérdekeltség- nek. Ráadásul az ÁFÉSZ-nél ez úgy működik, hogyha megtermelem a nyereséget, még csak a szövetkezet vezetői kapnak prémiumot, ahhoz, hogy nekünk, háló­zati dolgozóknak is jusson prémium, plusznyereséget kell letennünk az asztalra. Mennyire érezhetők az ABC forgalmán az áremelkedések? Két-három évvel ezelőtt- höz viszonyítva hogy néz ki most egy átla­gos család hétvégi bevásárlása? — Ez az üzlet rendkívüli helyzetben volt. 1989-re 210 millió forintos forgalmat terveztünk, de várhatóan 270 milliós lesz. Ez egyrészt az átalakításnak , korsze­rűsítésnek köszönhető, hi ,/.en több lett a hűtőpult, na­gyobb a kínálat a kedvezi,,enyes mirelitárukból, más­részt a „KGST-piac” közelségének. Épp a nagyarányú lengyel és szovjet vásárlások miatt nem nyerhettem reális képet a hétvégi bevásárlásokról: az viszont biztos, hogy ugyanazon a pénzen most lényegesen kevesebbet lehet venni. Észrevehető ellenben, hogy mikor kapnak az emberek fizetést, olyankor ugyanis jobban megy a hús, és van, aki egész hónapra bevásárol alapvető élel­miszerekből. Hó végén aztán inkább a tejtermékek fogy­nak, azokból is az alacsony zsírtartalmúak. A nyugdíja­sok pedig egész hónapban az olcsóbb áruféleségeket ke­resik, s inkább nyugdíjfizetéskor jönnek... íjé Amíg itt volt a piac, mit vittek legjobban a külföldiek? — Ételízesítőket, édességeket és alkoholt: likőröket, kommerszpálinkát. Pálinkából két hónap alatt öt millió forinttal többet forgalmaztunk, mint tavaly! A piacnak köszönhetően leállt viszont a ruhaforgalmunk, már azon gondolkodtunk, hogy megszüntetjük a ruhanemű részle­günket,. Harminc-harmincöt napos forgási sebességgel dolgozunk, ennyi idő alatt cserélődnek ki a készleteink, a ruhaféleségeké ellenben száz nap volt! Valamit javult a helyzet, mióta kiköltöztették őket a vásártérre, bár a szaporodó kilósboltok miatt így sem nagyon megy az üzlet. ífc A vásárlók tömegében nehéz lehetett észre­venni a bolti tolvajokat. Gyakori volt a lo­pás? — Elsősorban a lengyelek próbáltak sokszor fizetés nélkül távozni. De ahogy értéktelenedik a pénzünk, úgy kényszerülnek rá hazánkfiai közül is mind többen a lo­pásra. Valamikor nem létezett élelmiszerlopás, legfel­jebb a szeszt és a kávét dugták zsebre, ma azonban már olyan is előfordul, hogy valaki öt kiflivel és húsz deka felvágottal kerüli ki a pénztárt... Vannak, akik azt hasz­nálják ki, hogy egy terméken több ár is van, lefejtik az újabb árcédulákat, s csak a legrégebbit, a legolcsóbbat hagyják rajta abban bízva, hogy a pénztárnál úgysem veszik észre. És megszaporodtak sajnos a szállítói lopá­sok is, hozzánk már hiányosan érkeznek a kartonok. A Túró Rudisak például csaknem mindig hiányosak, köny- nyű feltépni, majd újra leragasztani ugyanolyan szalag­gal a dobozt. Találtunk már sertésbél között celluxot, azzal pótolták a súlyhiányt. Képtelenek vagyunk lemér­ni, átnézni többszáz-kartonos tételeket, s ezt ki is hasz­nálják. Beszélgetésünkből egyre inkább az derül ki, hogy nő a szegénység, mindenki ott fogja meg a pénzét, ahol tudja. Ennek egyik módja az üvegvisszaváltás. Miért nem lehet ezt rugalmasabban megoldani, miért kell drága üvegeket kidobnunk, ha nem abban a boltban vettük, ahol szeretnénk visszaválta­ni? — Ennek egy oka van: ha nem állunk szerződéses kap­csolatban egy céggel, nem vásárolunk tőlük valamilyen italféleséget, akkor ők nem is fognak eljönni hozzánk az üres üvegeikért. Meg lehetne ezt oldani, ha lenne egy központi osztályozó, ahová a város összes üvege befutna a boltokból. Állítólag egy maszek vállalkozott volna ilyesmire, de nem kapott rá engedélyt. Az üvegvissza­váltás különben nyűg a boltoknak, mert csak akkor van hasznuk rajta, ha jóval többet vesznek vissza, mint amennyit eladtak. Lesz is rá esély a jövőben, mert egyre többen hozzák haza egy vonatútról, kirándulásról a kiü­rült üveget! íjé Innivalótól roskadoznak a pultok, abból ritka a hiánycikk — legfeljebb némely köz­kedvelt szeszesital, mint például a Unicum, orosz vodka tűnik el időnként —, de mi van a szükséges és nem kapható áruféleségek­kel? Hová tűnt mostanában az étolaj, miért akadozik ön szerint az áruellátás? — Az étolajból mindössze kéthetes hiányt jeleztek, mert technikai okok miatt leállt a termelőüzem. Egy hétre ebből folyamatos szállítás esetén 100— 150 karton kell, mi rendeltünk arra a két hétre 800 kartonnal, de nagyon hamar elfogyott, s az étolajnak még se híre, se hamva. Gyakran előfordul ilyesmi, s meg van kötve a kezünk, hisz raktározási gondok miatt nem rendelhetünk túl nagy készleteket. Véleményem szerint egyébként azért akadozik az áruellátás, mert a legtöbb vállalat exportál, hogy jövedelmező legyen a működés, s belföl­dön már csalt a maradékot értékesíti. S ha elfogy a maradék is...? És minek köszönhető az, hogy egyes áru­cikkek végleg eltűnnek a polcokról, keres­heti az egész országban a vevő, csak a fejüket csóválják rá az eladók? Gondolok itt most két olyan apróságra, mint a sző­lőzsír, vagy a szárazsampon. — Egyszerűen azért, mert nem gazdaságos a gyár­tásuk, s ugyanúgy az importálásuk sem. De talán ha­marosan megszűnik ez a kategória, ugyanis az alaku­ló kisszövetkezetek, kft.-k éppen ezek gyártására áll­nak rá. Szintén két apróságot tudok említeni, ami iránt nagy a kereslet, de sokáig nem készített senki ilyet: kávéfőző-alkatrészeket és műanyag mosogató-lefo­lyó szűrőt. í|£ Szájról szájra terjed, ha valami várha­tóan hiánycikk lesz. Az emberek megro­hamozzák az üzleteket, megindul a felvá­sárlási láz — mit tesz ilyenkor a kereske­dő? Sejtésem szerint ugyanis igen ritka, hogy vaklárma legyen a riasztás. — A raktár befogadóképességéhez képest minél je­lentősebb készleteket igyekszik beszerezni. A hűtő­szekrény-mizéria idején például rábukkantam egy maszekra, aki roppan bonyolult úton leszállított ne­künk négyszáz darab fagyasztószekrényt. Az első napokon c .ak húszra-húszra vettünk fel előjegyzést, megnéztük, hogy valóban akkora-e a kereslet, aztán mikor sorban álltak érte, megnöveltük az előjegyzések számát. Ez az üzlet 7 millió forintot jelentett a forgal­munkban. Később aztán már képtelenek voltunk bár­mit is tenni, nálunk ugyanolyan hiánycikk lett, mint máshol. Érdekes egyébként a felvásárlási láz lélekta­na. Valóban, soha nem vaklárma, s általában faluról indul el. Kimegy oda egy jól értesült városi ember, elmondja valakinek a hírt, aztán pillanatok alatt szét­terjed a faluban. Ez az ABC talán azért is érzi meg mégjobban a felvásárlásokat, mert a piac mellett van. sok vidéki tér be hozzánk, akik viszik sokasával a várható hiánycikkeket. Tudom, hogy emiatt a város­ban paraszt-ABC-nek hívnak bennünket, de sosem haragudtam érte, hisz valóban az a cél, hogy a vidéki vevők itt mindent egy helyen megkapjanak. íjé Szívesen járnak a vevők abba az üzletbe, ahol segítőkészek, udvariasak az eladók. „Állami” boltban azonban ritka az ilyes­mi —fásult arcokkal, türelmetlen eladók­kal találkozik a szintén ideges, magát ki­szolgáltatottnak érző vevő... — Annyira kevés a szakember, olyan alacsonyak a bérek, hogy aki szakképzettséggel bejön az utcáról, azt fel is vesszük. Ebből a munkából nem lehet megél­ni, ezért az eladók egy része itt piheni ki a kerti fáradalmakat. Novemberben munkahelyet változta­tok, elnyertem a Shell — ABC üzletvezetői posztját — ott, akkora fizetésért már megválogatom, kit ve­gyek fel. A szakképzettségen kívül az előzékenység lesz a legfontosabb! íjc Áremelkedések, hiánycikkek, fizetőkép­telenség. Néhány hónapja futótűzként terjedt el a hír, hogy nálunk is bevezetik a jegyrendszert. Utolsó kérdésem ez, hogy kereskedői szemmel lehetségesnek tartja- e ennek életbe lépését? — Pillanatnyilag véleményem szerint nem áll úgy az ország alapvető élelmiszerekből, hogy szükség lenne rá. Azt, hogy jövőre mekkora infláció lesz, csak sejteni lehet, az idei áremelkedések alapján én har­minc százalék körülire gondolok. Az biztos, hogy az életszínvonalunkat — egyesek kivételével — nem tudjuk majd tartani, be kell érnünk kevesebbel, rosz- szabb minőségűvel. Szabolcs-Szatmárban szerencsé­re majdnem mindenkinek van telke, sokaknak már fa­gyasztója is, visszatérünk a háztáji gazdálkodásra. És nem vesszük meg majd a gyereknek a cukorkát, cso­koládét, magunknak a drágább kávét, hiába szeret­nénk! A válaszait köszönöm, sok sikert kívánok az új munkahelyéhez. Bartha Andrea--------------------------------------------------------------­Szerintem ...igaza van annak az ismerősömnek, aki han­gos, olykor harsány közéleti csatározásainkról azt mondta, nem az a lényeg, ki hogyan mondja, amit igaznak, valósnak vél, hanem az, valóban úgy van-e, vagy sem. A mostani időszak, szerin­tem is, a kibeszélések időszaka, mert sok éves, sok évtizedes kényszerű hallgatás — elhallgat­tatás — után elemi erővel tör a felszínre a már- már beszédkényszernek is nevezhető igény, hogy végre nevén nevezzük a dolgokat, takargatás, ködösítés nélkül szóljunk legégetőbb gondjaink­ról. Való igaz, a politikai kultúránk olyan ami­lyen, nemigen szokhattunk hozzá a gyakorlás­hoz, így nincs mit számonkérni azoktól, akik olykor nyersen, sőt durván fogalmaznak, s a közélet írott, vagy íratlan szabályait nemigen igyekeznek megtartani. Ennek ellenére töreked­ni kell a kultúrált, emberséges hangnemre, érve­lésre, álláspontunk józan kifejtésére, s a szenve­délyességet nem lenne szabad felcserélni a vagdalkozással, egymás sértegetésével. Már csak azért sem, mert ellenkező hatást érünk el vele, az emberek szimpátiáját nemcsak meg­nyerni, elveszíteni is lehet. Márpedig szerintem egyetlen megnyilatkozó, véleményét közreadó ember sem azért szólal meg, hogy unszimpátiát váltson ki önmaga és az általa képviselt politika iránt. Van aki még örül is az ilyen megnyilatkozá­soknak, mert mint mondja, így mindenki a köz előtt szépen jellemzi önmagát, s ez is részévé válik a megméretésnek. Az értékek szabad pia­cán jobban eldöntheti a nép, hogy ki mellé álljon. Szerintem ennek az érvelésnek is megvan a logikája, mégsem tudok örülni a demagóg, handabandázó, fenyegetőző, olykor terrorizáló —jobb és baloldalról egyaránt elhangzó—egy- egy megnyilatkozásnak, mert érzelmi hatása a ziláltságot, a nyugtalanságot táplálja, ami rit­kán válik a megbékélés, az összefogás, az önbi­zalom, a közös cselekvés forrásává. Márpedig erre a forrásra talán sohasem volt olyan nagy szükségünk, mint most, amikor a 33 éve eltiport, abbamaradt forradalom vérteden megvalósulásának lehetünk—nemcsak tanúi— hanem legjobb lelkiismeretünk szerinti cselekvő részesei is. Ebből a cselekvésből•—szerintem— csak az igazi bűnösök zárhatók ki, másra — mindenkire, akik tudatosan vagy félrevezetve rossz ügyet szolgáltak, de most a jó ügy mellé állnak, szükség van. Kirekesztésekkel, tilalomfák gyártásával nem épülhet igazi demokratizmus, az egypárti dikta­túrát nem válthatja fel egy másik párti — vagy sokpárti — diktatúra, mert akkor ugyanott va­gyunk, vagy lehetünk, ahol eddig, csak a fazon változik. Ez persze képtelenség, de sajnos az élet már sokszor produkál képtelenségeket, ezért ha valaminek fel kellene értékelődnie napjainkban az; a józan ítélőképesség és a gondolkodás tisz­tasága iránti igény. Mégha olykor nem is egy­szerű az események sodrában, a szavak szövevé- nyes^hálójában meglelni a lényeget, az értéket, az igazit... De törekednünk kell rá. Szerintem is természetesnek kell tartanunk, hogy a hosszú hallgatás, a némaság időszaka után most igen nagy az egyszerre-beszélés, a hangzavar, az egymás túlkiabálása. A csend időszaka nem most van — mondta ismerősöm. Én hozzátenném, igaz, de még e mostani, zajos, hangos, életteli közéletünkben is lassan kivívja természetes jogát a csend is. Nem az üres, a süket, hanem a meghitt csend, amely nem elal­tat, vagy megalkuvásra késztet, hanem ami megtisztít, új erőre sarkall. Nem a hallgató csendet kívánom, hanem a cselekvő csendet, amely arra is jó, hogy ne csak magunkra, a másikra is figyeljünk. És soha ne feledjük mér­legre tenni, vajon amit gondolunk, teszünk, akarunk, képviselünk, az a legjobban szolgálja- e nemzetünk ügyét. Mert kétségtelen, fontos és szükséges az egyéni—vagy közösségi—ambí­ció, de a perdöntő mégis az, mennyire válik a hasznára ennek a sokat szenvedett, megalázott, de emberségében és hazafiságában soha meg nem tört népnek. A mai jelenünk — talán közhelyként hangzik — holnap, holnapután már történelem. Ró­lunk is ítélkezni fognak, s ez a dolgok rendje. Vajon jól vizsgázunk-e majd gyermekeink, unokáink előtt? __________________Páll Géza >

Next

/
Oldalképek
Tartalom