Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-02 / 207. szám

1989. szeptember 2. 7 K ulák. Ízlelgetem a szót, gondolkodom: kinek mit jelent. Ne­kem, aki ha tizen­évesen is, de megélte az 50-es éveket, azt, hogy a fa­lu legszorgalmasabb, legjob­ban gazdálkodó embereit ki- semmizték, földönfutóvá tették; a később a konszo­lidáltabb időkben születet­teknek alig valamit, esetleg a történelem könyvekből, a ma már idézőjelbe tehető tudo­mányos szocializmus tanai­ból felidézve a nép ellensé­gei, harácsoló, kizsákmányo­ló embereket. És mit jelent nekik, akik azok voltak, aki­ket annak minősítettek? ★ Egy gazdaság központjá­ban Nyíregyházán próbálok érdeklődni, ismernek-e va­lakit, aki kulák volt. Hár­man töprengenek, aztán ne­veket sorolnak, s nyomban hozzáteszik: már meghaltak. Egyikük megkérdi minek kell nekem a kulák, s amikor elmondom, elárulja: az ő nagyapja volt a legjobban kisemmizett kulák a faluban. Kérem, menjünk haza, hadd fotózgassak a korabeli ira­tokból, s talán szóra bírjuk édesanyját is, aki felnőtt fejjel élte meg a nehéz idő­ket. De lebeszél: ne hábor­gassuk a múltat, meg aztán nem szeretné ha valami baj lenne belőle, így sem kap egy forint nyugdíjat, vagy segélyt. Amikor elment a ta­nácsra ebben az ügyben, azt mondták: tartsa el. Azt a száz holdat elvették, és nem ő vitte a közösbe, így aztán föld járadék sem adható. Vé­gül egy közeli rokonához ajánl, aki bár nem volt ku­lák, mivel szülei azok vol­tak, ugyanazokat a stációkat járta végig. Hetvenhez közeledő hófe­hér hajú, de sima arcú férfi Cs. K, ül az asztal másik végén. Töpreng: mondja, ne mondja amire kiváncsi va­gyok, aztán belevág konkrét kérdés nélkül is.. (Emlékeit magnószalag őrzi.) — Az én apámnak 40— 0 hold földje volt. Honnan? Nekem, s testvéreimnek már gyerekkoromban is reggel négykor kezdődött a nap. Hajnalban kellett megetetni a jószágot, s hétkor már kint voltunk a határban. Délután nem négykor jöttünk haza, ha megéheztem, odakötöt­tállótól 15 méterre. Le kel­lett vinni harminc méterre, így nemcsak a kazlat kellett átrakni, hanem a kertet se vethettem be. Eljöttek meg­nézni, milyen a kapitányvíz (a tűzveszély miatt kellett egy hordóban vizet tárolni), s megbüntettek azért, mert nem volt a szikracsapón elég zölden a kukoricát, s alig vártáik, hogy ne tudjuk haza­hordani, a lényeg az volt, hogy valamiért meg tudja­nak büntetni, például mert nem fogtam be nagypénte­ken szántani. Miből fizettem? Elmentem dolgozni a műúthoz. Akkor csinálták itt a 41-es utat. Ez alkalom, amikor borzalma­san rossz idő volt, esett a havaseső, s én nem akartam befogni. Lejött a kézbesítő, s mondta: fogjak be, mert el fognak vinni. Akkor is Baktára kellett menni. Fa- gyoskodtam egy darabig, az­tán bementem a pártházba, melegedni. Jött a gondnok: „Kulák voltam...” tem a lovakat a szekérhez, én is haraptam valamit, az­tán dolgoztam tovább. Így szereztünk földet. Jött a há­ború, hadifogság, aztán ami­kor hazajöttem, az itt ha­gyott négy szép ló helyett három sántát találtam. El­vitték a románok. Megint nekifogtunk dolgozni. Akkor még meghagyták a földet. Ügy fogyott, ha megnősült valamelyik bátyám, vagy amikor férjhez ment a nő­vérem, s kiadta nekik apám a tíz-tíz holdat Amikor 1948-ban én is megnősültem, nyolc holdat kaptam, apám­nak maradt vagy harminc hold. Aztán jött 1950. Kuláknak nyilvánítottak bennünket, s apámtól elszed­ték a földet. Azért nyilvání­tották annak, mert míg fog­ságban voltam, addig apám tartott egy embert, aki he­lyettem hajtotta a lovat. Fi­zettük utána az OMBí könyvet is, házat is adtunk neki. Ügy mondják, hogy cseléd volt, mert apám egye­dül nem bírta megmunkál­ni a földet. De nem is kel­lett olyan sok föld ahhoz, hogy valaki kulák legyen. Annak nyilvánították itt azt az asztalost is, aki sokat dol­gozott és keresetéből szépen megélt. Mit jelentett kuláknak lenni? Volt egy rakodóm, ahová a kazlat raktuk az is­szalrna. Megbüntettek, mert a trágyadomb nem volt sza­bályos négyszög alakú. Fi­zettem háromszáz forintot, mert a kutya nem volt meg­kötve, másnap pedig állat­kínzásért, mert a kutya meg volt kötve. Akkor még sók szekér volt a faluban. Az emberek hordták a trágyát, a szalmát, s ha lehullott egy szál a portám elé, már elég indok volt ahhoz, hogy bün­tetést fizessek. Kiírták pél­dául, hogy október 20-ra be kell takarítani a kukorica- csutkát is. Letörtük félig sem volt egyszerű, mert ki­jött Baktárói a párttitkár és azt mondta: ez az ember nem dolgozhat itt, mert ku­lák fia, és nem kereshet. Az útmesternek köszönhetem, hogy ott maradtam, meg an­nak, hogy a három lovamat nem tudták nélkülözni. Éj­jel-nappal dolgoztam, s amit kerestem odafizettem bünte­tésbe. Minden héten fors- pontba is kellett menni, mert nem volt vonat, mert nem volt busz. Be kellett fogni, s vinni a tanácselnököt, vagy a titkárt Baktára. Volt egy azonnal menjek ki, mert én ott nem tartózkodhatok. Ez reggel 9-.kor volt, s délután 1-ig kellett várnom a húsz fokos hidegben, hogy kijöj­jön a titkár. Megnyomorított bennün­ket a beadás is. Csépléskor megkérdezték mennyit aka­rok vetni, itthagyták a vető­magot, meg kettőnk fejadag­ját, a többit egy szemig el­vitték. Még a diót is leseper­ték a padlásról. Volt húsbe­adás is. Nekem három és fél mázsa körüli marhahúst kel­lett beadni élő súlyban. Hát hol van ilyen marha? Egy te­hén négy-öt mázsa, dehát érdekelte is azokat. Elmen­tem Várdába, vettem egy tehenet, hazahajtottam, el­vittem beadni fillérekért, és még örültem, ha találtam valakit, akinek ugyanez volt a baja, így kettőnk nevére adhattuk be. Aztán jött 1953, a • Nagy Imre kormány és egy kis engedmény. És jött a mégna- gyobb engedmény 1956-ban és én megint földet vettem, mert azt hittem nyugodtan gazdálkodhatok. Valamikor a kisgazdapárt tagja voltam, s 1956-ban valaki azt javasol­ta, alakítsuk meg újra a kis­gazdapártot. Nem is foglal­koztunk vele, de 57. március 15-én éjjel felvittek a rend­őrőrsre, s elkezdtek vallat­|| Kelet a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE ni: hogyan alakítottuk meg' a kisgazdapártot, s hol az a feketelista, amit a reformá­tus pappal készítettünk a kommunistákról, akiket ki kell végezni? Jól megtapos­ták a lábaimat, hozzányom­kodtak a falhoz, utána haza­engedtek. Aztán következett 1960, az agitálás. Kihúztam, nem lép­tem be, de a tsz megalakult. Elkezdődött a tagosítás, el­vették a jó földemet, olyan helyen adtak, ahol csak ve­rébsóska termett, meg legfel­jebb csillagfürt. 1961-ben az­tán megmondták, nincs to­vább, be kell lépni a tsz-be. Én voltam az, akire legjob­ban ráálltak. A főagitátor járt hozzám, s azt mondta: ne akaratoskodjak. Én meg azt mondtam: belépek, de csak úgy, ha új tsz-t alakí­tunk, mert ami volt, az csak kínlódott. Ezzel Vittem én be a falut a termelőszövetkezet­be. Ez lett az Üj Élet. Első évben állattenyésztő, bevá­sárló, gépirányító voltam, de 1966-ban az elnökkel nem egyeztünk, mert láttam, hogy nem egyenes úton jár. Ak­kor jött a másik tsz-be — az is elég lerobbant volt — egy mezőgazdász. Ö hívott, én mentem, s nekifogtunk gazdálkodni. Dohányterme­lő, majd állattenyésztő let­tem, 1967-től 1980-ig — nyug­díjba ' menetelemig — bri­gádvezetőként dolgoztam. Most a feleségemmel együtt havonta ötezer forint nyug­díjat kapunk. Akik akkor borsot törtek az ember orra alá, sökan még ma is élnek. Találkoz­zunk, köszönünk, beszélget­tünk, de nem hozzuk fel ®. múltat, ök is rájöttek, hogy velünk igazságtalanság tör­tént. Ezért is mondom nyu­godt lelkiismerettel, hogy bennem nincs harag. Balogh József N apjainkban lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy az em­berek jelentős része elvesztette, vagy meg sem ta­lálta az eligazító értékrendszer támaszát. Az utóbbi években készült értékelemzésekben rendkívül fi­gyelemreméltó felismerés, hogy társadalmunk osztály- és ré­tegszerkezetét a nyolcvanas években a hatalom, a tudás és a tulajdon egyenlőtlen eloszlása határozza meg. Az emberek értékrendje pedig a valóságos egyéni viszonyaikban gyöke­rezik. Igazolták, hogy a vallott és valóságos értékek tartal­mát — számtalan más tényező mellett —, alapvetően az össztársadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyünk, szociá­lis létviszonyaink, műveltségünk, a világnézeti és erkölcsi alapállásunk, neveltetésünk, életkorunk stb. határozza meg. Az etikai és értékválság háttereként most csak arra uta­lok, hogy egy emberöltő alatt több millió ember változtatott e hazában lakóhelyet, foglalkozást, életközösséget: ezzel együtt változott életmódja, emberi viszony- és szükséglet- rendszere, erkölcsi normarendje. Hányszor kényszerült az egyes ember és társadalmi csoportja — meggyőződéssel, vagy anélkül — alkalmazkodni az erőszakosan manipulált „érté­kekhez”? A szomorú tapasztalatok súlyos kiábrándulásokat szültek, elfordulást a hirdetett, ám meg nem valósult érté­kektől. Az akarnak sürgetés olyan negativitásokat hívott életre, mint a szolgalelkűség, a képmutatás. Érthető tehát, hogy megmozdult a föld az értékek alatt, ami a közösségek elbizonytalanodását, szétesését és az egyén morális tartásá­nak megingását eredményezheti. A köznapi tudat szintjén sokféle tartalommal értelmez­zük az érték fogalmát. Leggyakrahban mint anyagi-tárgyi (materiális) érték, mint hirdetett eszmei érték, mint cselek­vési modell és mint tételes erkölcsi ítélet jelenik meg. Egy je­les társadalomkutató szerint az emberek azért igyekeznek értékeket találni maguknak, hogy legyen mihez igazodniuk. Viselkedésünket tehát értekeink, érdekeink és érzelmeink együttesének ma még kielégítően föl nem tárt szövevénye határozza meg. Cselekvésünket az elemi szükségletek kielé­gítésétől az intellektuális, kulturális és esztétikai értékek befogadásáig és alkotásáig terjedő széles mező motiválja. Az ember legalapvetőbb szükségletei körébe a létfeltéte­leit jelentő tényezők sorolhatók (a munka lehetősége, lakás, étkezés, szociális és egészségügyi állapot, humanizált életvi­szonyok, elfogadható anyagi körülmények, az életesélyek egyenlősége, stb.) Ezeknek a materiális értékeknek a meg­teremtése többé-kevésbé minden embert cselekvésre kész­tet. A létbiztonság, a jólét iránti vágy, az emberi méltóság megőrzése, a megalázó és kiszolgáltatott helyzet elkerülése minden életstratégia elemét képezi. Féltve őrzött érték az elért életszínvonal minősége és természetes törekvés annak javítása. Ma indulatos társadalmi viták zajlanak az életmódérté­kek, illetve a létbiztonság körül. Jelentős tömegek a társa­dalmi,- és létminimum szint alatt élnek. Ügy hiszem, hogy a fenyegető létbizonytalanság a többségnek nem róható fel. Különösen nem megyénkben, ahol az életesélyek sokkal rosz- szabbak az ország más területeihez viszonyítva. Egyre többen csak az önkizsákmányolás eszközével képesek szinten marad­ni. A munkával nem arányos, igazságtalan elosztási viszo-t nyak és a munka nélkül szerzett jövedelmek méltán irritál­ják a jóérzésű állampolgárokat, csökkentik a tisztességes munka becsületét. ★ A most bontakozó reformfolyamatok következtében a teljesítménykülönbségek várhatóan tovább differenciálják a jövedelmeket. Felértékelődnek a vállalkozói-piaci viszo­nyok közepette nélkülözhetetlen személydségértékelc, me­lyek a munkavégző képességgel függenek össze. Ha a képes­ségek, készségek, lehetőségek ugyancsak differenciáltak, ak­kor a munkához igazodó jövedelmek, s ezek alapján az élet- körülmények sem lehetnek egalizáltak. Keressük az értékeket!? Azért, mert nem lehet ma megszüntetni egycsapásra az egyenlőtlenségeket, vagy megvalósítani a teljes foglalkozta­tást, azért még az életesélyek egyenlősége és a munkanélkü­liség csökkentése mint követendő érték megmarad. Különö­sen az ifjúság- számára kell (kellene) javítani az esélyek egyenlőségét, nagyobb felelősséget biztosítani a tudás, a ha­talom és tulajdon megszerzésére. A jövőben a teljesítményelvet szeretnénk igazságosan érvényesíteni, de ettől még egy embert nem lehet kizárólag a teljesítményén mérni és magára hagyni. Főleg nem egy hu­manista társadalomban. Jól működő szociálpolitikai védő­hálóval szűkíteni kell minden olyan tényező hatását, ami a munkavégzéstől függetlenül befolyásolja a szociális helyzetet (családnagyság, kulturális helyzet, egészségi állapot, életkor stb.) Ezzel együtt is a saját erőből küzdőket jutalmazó szo­ciálpolitika híve vagyok. ★ Az elmúlt történelmi . időszak kedvezőtlen hatásaként krónikussá vált a demokratikus és egyéb értékeket hordozó önszerveződő közösségek hiánya, a meglévő „felülről létre­hozott” mesterséges közösségek válsága. A közéleti-politikai- értékek a széles nyilvánosság előtt napjainkban fogalmazód­nak újra.. Űj tartalmi jegyekkel bővülnek: a szabadság, egyenlőség, demokrácia, szolidaritás, hatalom, elkötelezett­ség, reform stb. fogalmak. A szabad felelős gondolkodás, a sókszínű társadalmi, politikai érdekek nyilvános megjelené­sének lehetősége, az öntudatra ébredő állampolgár helyi po­litizálása, az álszent képmutatás nevén nevezése a közélet­ien mind hozzájárulhat egy emberarcú szocializmuskép meg­alkotásához. Feltétele annak, hogy a jogállamiság, a hata­lommegosztás, a többpártrendszer intézményes kiépülése a következő egy-két évtizedben megtörténjen, hogy a nem­zet politikai erőinek robbanásmentes együttműködése biz­tosítható legyen. Minden jóérzésű ember hinni szeretné, hogy a reformretorxkában koptatott hangzatos célkitűzéseknek va­lós szándékokat, politikailag értékes törekvéseket takarnak., A közösségi kapcsolatok építését természetesen a családban), a lépcsőházban, az elsődleges közösségekben kell elkezdeni), mert — Belinszkijjel vallva — „könnyebb megszeretni az: emberiséget, mint a szomszédunkat”. ★ Hétköznapi tapasztalat, hogy az anyagi, közösségi és. szellemi értékek nem létezhetnek, s nem teremthetők egy­más nélkül. Anyagi értékeket létrehozni és emberi módon él­ni nem lehet rossz életviszonyok között, de nem lehet kul­túrálatlan emberekkel sem. Az emberi teljesítőképesség te­hát tudás (kultúra)-függő, s az értékrend is az. Önmagát re­keszti ki a fejlődésből az a nemzet, amelyik ezt időben fel. nem ismeri és döntéseiben nem érvényesíti. Enélkül az új jel­ző: „Irány Európa” a korábbi jó élképzelések sorsára juthat Sokan és nem alaptalanul keseregnek amiatt, hogy ro­hanó világunkban felborult az ember belső harmóniája, egy­re nagyobb hiánycikk az életbölcsesség, leértékelődtek az er­kölcsi-magatartási és kulturális értékek, szinte észrevétlenül elmegyünk apró örömök mellett. Az erkölcsi értékek vizsgálata a különböző társadalmi rétegekben azt tükrözi, hogy rendkívül nagy az igény ma is a megbízhatóság, becsületesség, emberség, igazságosság, az adott szó hitele, a szülők tisztelete, a nemzeti érzés, a vallá­sosság, a természetszeretete, a szolidaritás önzetlenség és őszinteség iránt. Az autonóm személyiségértékek között pe­dig megnőtt az alkotó gondolkodás, a bátor szókimondás, a nyugalmas (nem mimikri!) alkalmazkodás és a határozott cselekvés tekintélye. Napjainkban, amikor az egész társadalmi—gazdasági— politikai alakulat szinte minden eleme a mozgás, a változás (bízom benne: a fejlődés) állapotában van, amikor hamis mí­toszok dőlnek meg és álprófétákat űznek el a tömegek, az ér­tékek is méltó helyükre kerülnek. Szerencsére sokan valljuk, hogy értékhiányosnak mondott világunkban nagy számban találhatók klasszikus emberi értékek és úgynevezett moderni­zációs értékek egyaránt. Ahhoz, hogy a korábbi értékrendek progresszív elemeit ötvözni tudó — társadalmilag elfogadott — értékrend létrejöjjön, nyíltság, demokrácia és rendezett vi­szonyok kellenek az élet minden területén (politika, gazda­ság, társadalom, kultúra, magánszféra, stb.). A civilizált vi­lág gazdag értékkínálatából az egyén lehetőségei, igényei és személyes kvalitása szerint épít(het)i és alakít(hat)ja saját értékrendjét. Közös érdekünk, hogy a közelmúlt értékteremtő-érték- vesztő folyamatai körül zajló össznépi vita nyomán társadal­mi közmegegyezéssel elfogadható értékrendet teremtsünk. Ferku Imre Abora (szénatartó) a nyíregyházi múzeumfaluban — Tiszabecsről. (Csizmadia Attila metszete)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom