Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-02 / 207. szám
8 Kerülő Ferenc műtermében. (Elek Emil telv.) Szombat Buda házi István Nesztelen Lépkedj nesztelen, mint a macska, hogy a cipőd se kopogjon, meri az idő kormától mocskos múlandóság itt él mivelünk. Trónol az éjszaka, és a betonvárak fülkényi szobáiban az emberek alszanak. Ne zavard a nyugalmukat! Lépkedj nesztelen, mint a macska, — cipőd se kopogjon, hogy a nappaltól viselős terhüket elvetélhesse ez az éjszaka. E zemyolcszáznegyven- kilenc augusztus 2- án az I. magyar hadtest Nagy Sándor József (1804— 1849) tábornok, a későbbi aradi vértanú vezetése alatt á Balmazújváros felől közeledő orosz fősereggel ütközött össze és súlyos vereséget szenvedett. A foglyokat augusztus 9-én Debrecenből Nyíregyházán át Kassa felé szállították, azonban 78 gyenge és beteg magyar katonát Sacken orosz császári generális rendeletére Nyíregyházán hátra hagytak gyógyítás és élelmezés céljából. Az intézkedő Bulharin orosz tábori főorvos kezelésre utasította a város orvosait és lehetővé tette, hogy „annak idején ezen foglyokra lett költségek illető helyen bemutattassanak". A Juhász Mihály kórházfelügyelő áltál 1849. szept. 10- én összeállított és Frank József osztrák katonafőorvos által láttamozott jelentés szerint: „Az említett foglyok közül időközben 12 legény epelázban elhalt, 2 megszökött (mely eset az akkori orosz hadi Tér- parancsnoknak hivatalosan be volt jelentve), a többiek aug. 10-től aug. 29-ig vagyis elbocsájtásukig gondosan ápoltattak és élelemmel elláttattak.” Ebben a Nagyságos Megyei Főnök Űrhoz (a főispán megfelelője) benyújtott számadásban 707 váltófo- rint és 24 krajcár megtérítését kéri nagy alázatttal, a város közigazgatási tanácsülése. Már 1975-ben közöltem ugyancsak levéltári adatok alapján, hogy a szabadság- harc leverése után az orosz csapatok által behurcolt cho- lerajárvány idején a városi kórház mellett „a kisdedóvó épülete” is a gyógyítás céljait szolgálta, sőt 12 ideiglenes katonakórház (fektető) felsorolása is megmaradt egy korabeli hússzállítási jegyzéken (iskolák, színek, vendégfogadók). Mindezekből jelentős számú cholerás megbetegedésre is következtethetünk. Azt ma már nem tudjuk, hogy ezek közül melyik volt a 7. számú kórház, amelyben harminc „egészségesebb fogoly” és a 3. számú kórház, ahol „a hátramaradt nehezebb betegek” ápolása történt. Megállapítható, högy a város orvosai: Meskó Pál főorvos és Takáts Alajos városi sebész voltak; a , kórház szakácsnője pedig: Gregor Juliánná. Feltűnően sok pálinkát vásároltak az ápolóknak, csak a mellékelt kimutatások szerint összesen: 17 icce mennyiséget (1 icce 0,848 liter)! Ez minden bizonnyal összefüggött a ohole- rával is, ugyanis azt gondolták, hogy a fertőzéssel szembeni védőhatása lenne a pálinkának. A „bor kiszolgáltatás orvosi rendelet szerint” 32 iccét tett ki szűk 3 hét alatt. Nyíregyháza tehát illően gondoskodott á magyar sebesültekről. Dr. Fazekas Árpád „ Krutilla József tollrajza. Bulharin orosz tábori főorvos latin nyelvű rendelete Nyíregyháza város orvosai részére 1849. augusztus 10-én. A hatósági másolat 1850-ből való. Szentpétery Beszélyké Nemrégiben jelent meg Nyéki Károly „Színészmúlt” (Kelet-Magyaronszág 1989. augusztus 2.) című rövid írása, melyben a valamilyen jogon Mátészalkához köthető régi és neves színészeket leltározva említi meg, hogy „Szentpétery szálkái vonatkozásai kevéssé ismertek”. A Rohodon 1798. július 31-én született neves színész életútját már második évtizede kutatom, s így birtokában vagyok néhány olyan adatnak is, mely Szentpétery Zsigmondot határozottan Mátészalkához kapcsolja. Ügy vélem, szívesen veszik tőlem Mátészalka lakói, ha most ezeket az adatokat ismertté teszem. Azt előre jeleznem kell, hogy az általam áttanulmányozott sok forrás, és a felhasznált közel száz szak- irodalom, ritkán kapcsolja össze Szentpéteryt Mátészalkával, és található utalások is csupán a gyermekkorra vonatkaznak. Ha idővel újabb adatok nem kerülnek felszínre, úgy tűnik, Mátészalkának meg kell elégednie a gyermek Szentp teryvel, mert azt egyelő semmiféle forrás nem ig zolja, hogy felnőttként val ha is megfordult vob Szatmár fővárosában. Szentpétery háromév korától tizenkét éves kor ig élt Mátészalkán. Ezt ne színháztörténeti adalékakt tudjuk, hanem egyház- iskolatörténeti forrásokból. Papp Arthur „A Mát Szálkái ev. ref. egyház tört nete” (Szatmár, 1883.) cin hitelesnek számító munka tájékoztat bennünket arr hogy Szentpétery Zsigmo: Rohodon működő édesap. 1801-ben a mátészalkai í formátus egyház lelkipáí torává választják, s a cs ládjával odaköltöző tiszte: tes úr 1811-ig Mátészalk is működik. A Sárospataki Reformót Kollégium 1808—1810 1 zötti iskolai anyakönyvei j dig arról adnak hírt, hogy mátészalkai illetőségű Szel pétery Zsigmond ebben időszakban a kollégium ■ ákja, E két forrás hiteles ac M ár túl voltak az első levélváltáson is, megegyeztek abban, mikor és hol találkoznak először. Biri úgy érezte magát, mint fiatalkorában, amikor randevúra készült, izgatott volt ki* csit, sokáig öltözködött. Irgett-forgott a tükör előtt, és szerette volna tudni: a férfi is olyannak látja-e majd, mint ő most saját magát? Miután a vége felé járt a nyár, és a randevú délután hat órára szólt, egy móhazöld kordbársony nadrágot és vastag, púha, fehér pulóvert húzott magára. Addig igazgatta mjnden hajszálát erre-arra, amíg a fizurája is jól sikerült. Egy kis spay a kellő helyeken, és elérkezett az ideje, hogy a találkára induljon. Biri régen elvált, és gyereke sem volt. Könyvelőként dolgozott egy nagyvállalatnál, nem volt több ott, mint egy kis szürke pont, alacsony fizetéssel. Lakótelepi garzonban élt, esténként néha igen magányosnak érezte magát. A munkatársnői között egy sem volt, akit meg mert volna hívni, de őt sem hívták sehová. Az oka az volt, hogy a munkaidő nyolc órája után mindenki rohant a gyermekekért, a boltba, haza ... Biri elténfergett néha a városban munka után, nézegette a kirakatokat, de csak elkeseredett, ha az árakat a fizetéséhez mérte. Volt egy régi varrógépe is, még szegény édesanyjától örökölte — és maradék anyagból varrta a ruháit. Másképpen nem ment volna. Néha megdicsérték a kolléganői egy-egy újabb alkotását, volt, hogy megkérték, varrjon nekik is, de nem mert belekezdeni. Ha rendesen megkéri az árát, megsértődnek, elvégre kolléga. Ha áron alul varr ■ másoknak, saját magát zsarolja. Néha elolvasta otthon az újságban az apróhirdetéseket. Néha majdnem válaszolt is valamelyikre, míg egy este, egy igen magányos, szomorú estén tollat fogott. Azokban a napokban lehűlt a levegő, akkor is eső verte az ablakot. Olyan szürke, olyan vigasztalan volt a- lakótelep, amikor a munkából hazament. Megette a parizert kenyérrel és zöldpaprikával, olvasgatta az újságot, és akkor megakadt a tekintete az egyik apróhirdetésen, (ötven éves, diplomás, némi anyagiakkal... A jelige: Téged várlak!) Biri szíve átmelegedett. Ez a jelige mintha egyenesen ■neki szólt volna. Téged várlak! Válaszolt az apróhirdetésre, mire jött egy kedves levél. Megegyeztek abban, hogy személyesen is találkoznak. És Biri fehér kötött pulóverben, mohazöld kordbársony nadrágban és egy puha, mogyorószínű vállra akaszthatós bőrtáskával randevúra ment. Amellett, hogy volt benne egy kis félelem: hátha csak szélhámosság az egész. De senki nem fogja tudni, rajta kívül senki, hogy hiába ment Bán Zsuzsa, Api el, és hiába várt. Végül is nem válik nevetségessé, feljebb csalódik kicsit. A megbeszélt helyen ott állt egy férfi ugyanolyan gyorószínű, könnyű bőnkabátban, mint amilyen. Biri kája volt. Mintha összebeszéltek volna, úgy illett egyi hoz a ruházatuk. A férfi nem volt szép és nem volt nya, olyannak látszott, akit a belső értékei alapján me hét szeretni. Két szál piros rózsát tartott a kezébe: megbeszélt jelet. Senki más nem állt ott, akinek ké' zsája volt, így nyilván csak ő lehetett. Biri odalépett hozzá, és a nevén szólította. A férfi i lepetten elmosolyodott — a vártnál több ezüstszínű volt, Biri ezt a következő percben már elfelejtette. A fi, aki kérte, hogy szólítsa Gyurinak, azt indítvány hogy üljenek be valahová egy kávéra. A rózsát még dig szorongatta, de aztán magára ébredt, és zava kedvesen átnyújtotta Birinek. Volt a közelben egy kis presszó, olyan régi, bék cukrászda, ahol kellemes kávéillát és vaníliaillat fof a belépőt. Tükrök előtt műtorta, művirágok és mi italok dísz címkés üvegei. Biri kezdett kicsit boldog lenni., Minden olyan me volt, olyan diszkrét, Gyuri nemcsak kávét, hanem m kit is rendelt. Ettől megszínesedett az asszony sápad ca. Süteményt nem kért, köszönte, de magában azt dolta, hogy legközelebb,'ha idejönnek, eszik egy i nert is. Főleg a férfi beszélt. Elmondta, hogy most folyik ; lópere, de már ezt is veszekedésekkel, gyűlölköd kel teli évek előzték meg, és alig várja, hogy túl 1« az egészen. A lakás feltehetően a gyereké és az a nyé lesz, neki marad a kocsi és egy kis hétvégi há: hibán. — Nekem van egy kis lakásom... — selypegte szerényen, és kezdte összeadni, hogy mijük lesz ei kettőjüknek. Nem is volna rossz. Gyuri már a levelezésből tudott a kis lakásról, és ván hasonlóképpen kombinált. Egyre melegebben b gettek, kicsit mint az összeesküvők. Még egy fél „Elbocsájtásukig gondosan ápoltattak...” Sebesüli honvéd foglyok 1849-ben Nyíregyházán
