Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-26 / 201. szám
4 Kelet-Ma gyarország 1989. augusztus 26. Németh Miklós és Helmut Kohl megbeszélése Magyararszágra «írják az NSZK kancellárját Németh Miklós miniszter - elnök és Horn Gyula külügyminiszter pénteken munkalátogatást tett a Német Szövetségi Köztársaságban. A Köln melletti Gymnich-i kastélyban beható megbeszélést folytattak Helmut Kohl szövetségi kancellárral és' Hans-Dietrich Genscher al- kancellárral, külügyminiszterrel. Áttekintették a két ország közötti kapcsolatok időszerű kérdéseit, különös tekintettel a magyar kormánynak arra a törekvésére, hogy erősítse együttműködését a nyugat-európai államokkal. A német fél hangsúlyozta, hogy az NSZK érdekelt a •magyarországi reformfolyamatok, a gazdasági-társadalmi átalakulás sikerében. A szövetségi kormány ehhez kész azzal is konkrét segítséget nyújtani, hogy újabb lépéseket tesz a két ország gazdasági és pénzügyi együttműködésének erősítésére. Helmut Kohl és Hans- Dietrich Genscher kifejezte továbbá kormánya készségét arra,, hogy elősegíti a Magyarország és az Európai Gazdasági Közösség közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését. A felek áttekintették a kelet-nyugati viszony, az európai biztonság és együttműködés, a leszerelési folyamatok további előmozdításának lehetőségeit. Az európai enyhülés, az egyetemes emberi jogok követelményeit szem előtt tartva vélemény- cserét folytattak a Magyar- országon tartózkodó, s az NSZK-ba áttelepülni szándékozó NDK állampolgárok ügyéről. A Magyar Népköz- társaság képviselői hangsúlyozták, hogy a megoldás alapvetően a két német államra tartozik. A magyar kormány humánus szempontoktól vezettetve kész a probléma megoldásában közreműködni és minden lehetséges támogatást megadni az ügy rendezéséhez. A szövetségi kancellár megerősítette, hogy mielőbb eleget kíván tenni Németh Miklós magyarországi látogatásra szóló meghívásának. Levegőbe dobálják társai a magyar Szabó Bencét, aki a férfi kard döntőjében 10:5 arányban legyőzte az olasz Toni Terenzit a most zajló főiskolás és egyetemista sportolók seregszemléjén, az NSZK-beli Duisburgban. Az olimpiai csapatbajnok magyar kardoző megvédte címét. (Folytatás az 1. oldalról) táborozást az iskolával együtt, az Ifjúsági Szervezetek Szabolcs Megyei Szövetsége szervezte. Tésán azok a SZOT—kormány; Változatlan a szembenállás Ülést tartott pénteken a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége. A testület áttekintette a figyelmeztető sztrájk nyomán kialakult helyzetet, értékelte (Folytatás az 1. oldalról) határállomáson Szovjetunióba. A rekkenő hőségben sokszor elviselhetetlen a kipufogógáz, ami ellen úgy védekeznek az autósok, hogy az utasok folyamatosan tolják a határig járműveiket. Mivel a Tisza felett átívelő híd szovjet tulajdonban van, a bővítésről ők, illetve egy kormányközi egyezmény dönthetne. Keleti szomszédaink már hozzákezdtek a tervezgetéshez, de az építkezés jelentős pénzbe kerülne. Az egy kilépő és egy belépő sáv miatt a zöld- és pirosfolyosó bevezetése is csak terv. Egyre több nyugati is érkezik a záhonyi határállomáshoz, közöttük amerikaiak, olaszok, osztrákok, akik autóval, buszokkal, néha kerékpárral lépik át a határt. Külön szót érdemelnek a lengyel turisták. Nekik személyenként 1200 forint a kötelező beváltSs. Ha ezt nem tudják felmutatni, visszaküldik őket a határ túlsó oldalára. A tapasztalat az, hogy megvárják a szolgálat váltását és újra próbálkoznak. Kis részük a turizmusért keresi fel hazánkat, nagyobb részük az üzlet kedvéért. Ha a meghatározott mennyiségen felül hoznak be eladni árut, azt a raktárba letétbe helyezik. Mivel a raktározás díja borsos, egy napra 500 forint, a többség inkább visz- szaviszi, illetve nem váltja ki. A megye és a Kárpáton- túli terület közötti kishatár- menti forgalom a kezdeti rokonlátogatás után bevásárló turizmussá alakult át. Bár mindössze 1500 forint értékű ajándékot lehet kivinni az országból, meglepetés mindig akad, például az egyik utas 30 rubel beváltását igazolta és három videomagnót kívánt kivinni az országból. Egyre több turista Jugoszláviában vásárol személygépkocsit, elsősorban Volgát és Zsigulit, ugyanis náluk egy dollár értéke még mindig 08 kopek. A magyarokat nemcsak a hosszú sor, hanem a szigorított vámszabályok is visz- szarettentik. Olcsó benzinért és szerszámokért még érdemes kimenni, de már értékesebb műszaki cikket nem lehet hozni. A váfakozás sokszor egy fél nap. Ha visszafele szovjet részen átjutott a turista és nincs elvámolni valója, a várakozás mindössze 5—10 perc. (máthé) a kormány eddigi lépéseit. Sajnálattal állapította meg: a kormány nem mutatott készséget a húskészítmények áremelésének a tárgyalások végéig történő felfüggesztésére; a miniszterelnök ceglédi beszédében elhangzott elfogadhatatlan minősítéseket a kormány is megerősítette. Az elnökség tudomásul vette az Országos Érdekegyeztető Tanács soron kívüli összehívását. Az ülés időpontjára, napirendjére vonatkozóan további konzultációk szükségesek, mégpedig a kormány, a Gazdasági Kamara és más érdekelt szervek vezetőivel, képviselőivel. A szakszervezetek a tárgyalásos megoldások hívei. A megbeszélések eredményességét — az elnökség szerint — változatlanul az szolgálná, ha a bejelentett áremelésekre a tárgyalások befejezéséig nem kerülne sor. Az elmúlt napok szakszervezeti akciói, a figyelmeztető sztrájk révén minden korábbinál erőteljesebben sikerült kifejezésre juttatni a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok, a megélhetési gondokkal küzdők problémáit. A testület hangsúlyozta: ahogy eddig, ezután is a tagság dönt a szakszervezetek szükséges lépéseiről és válaszairól a kormányzati intézkedésekre. A SZOT elnöksége a történtek ellenére is változatlanul készen áll a miniszterelnökkel való találkozásra, amelyet a kormányfő még a májusi SZOT—kormány találkozón kezdeményezett. fiatalok vehettek részt, akik valamilyen funkciót, tisztséget töltenek be. Szabolcs-Szatmárban sajnos nincs építőtábor, nem fogadókészek a mi gazdaságaink. Az almaszedés ősszel kezdődik, amikor már vége a nyári szünetnek Nincs olyan munka, amit a fiataloknak felkínálhatnának. A lehetőségek ebben az esztendőben már jelentősen szűkültek, ugyanis nagyon sok gazdaság, vállalat meggondolja, megéri-e, ha fiatalokat foglalkoztat. A SZA- BISZ közvetlenül akar egyeztetni a gazdálkodó szervezetekkel. Így mindenki jobban járna, a fiatalok is többet kereshetnének. A lényeg az, hogy a diákok is üzletet lássanak benne. Nem mozgalmi életet akarnak, hanem, hogy legyen kedvük dolgozni a lányoknak és a fiúknak. Az idei szép teljesítményben egyébként nagy szerepe volt a kísérő közel száz pedagógusnak, és a főiskolai hallgatóknak. (bojtc) Az új szellem és a régi beidegződések csatája Sajtótijékutató a régiifejlesztési ktattpciaril Mint ismeretes, a kormány csütörtöki ülésén megtárgyalta az észak-magyarországi régió hosszú távú fejlesztési tervkoncepcióját, amelyet alapos előkészítő munka után hat miniszter terjesztett elő. A program Borsod-Aba- új-Zemplén, Nógrád és Sza- bolcs-Szatmár megyék jövőjének alakításában foglal állást. A kormány ülésén meghívottként részt vett Dudla József, az MSZMP Borsod Megyei Bizottságának első titkára és Szabó György, a Borsod Megyei Tanács új elnöke. A két borsodi vezető pénteken a megyei tanácson több mint kétórás sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét a Minisztertanács csütörtöki ülésén meghozott döntésekről. Dudla József azt mondta, hogy a program minden korábbitól eltérően új minőségeket hordoz, hiszen először kezeli komplex módon a gazdasági és társadalmi kérdéseket. Modellértékű, ugyanis megvalósulása esetén példaként szolgálhat az ország más térségeiben is bizonyosan jelentkező hasonló szerkezetváltási, ezzel ösz- szefüggően munkahelyteremtési és munkaerő-foglalkoztatási gondok kezelésére. Hiányolta ugyanakkor, hogy a kormány állásfoglalása elsősorban defenzív intézkedéseket tartalmaz, s nincsenek benne megjelölve olyan konkrét operatív döntések, amelyek szinte azonnal megindíthatnak egy kedvező változást az igen súlyos gonHövényvédelmi előrejelzés Az almaexportot veszélyeztetik Az amerikai fehér szövőlepke jellegzetes hernyófészkei — a lárvák folyamatos kelése miatt — egyre több helyen jelennek meg útmenti fákon, cserjéken, elhanyagolt gyümölcsösökben. A fertőzött ágrészek eltávolításával, megsemmisítésével növényvédő szer alkalmazása nélkül is eredményesen védekezhetünk. Erősen fertőzött területen Ditrifon 50 WP 0,2%-os, Zolone 35 EC 0,15%- os, Fendona 10 E 0,02%-os, vagy Decis 2,5 EC 0,05%-os oldatával permetezve akadályozhatjuk meg a hernyók kifejlődését. A burgonyabogár elleni védekezést a jelenleg károsító egye- dek ellen célszerű irányítani, mivel az (augusztus végén előjövő) bogarak táplálékot keresve szétszélednek, vándorolnak, így gyümölcsösökbe, csomagoló-táro- ló helyekre is eljuthatnak. A jelenlegi kártételi gócokat — burgonyában és parádésomban — Bancol 50 WP 0,05%-os, Zolone 35 EC 0,15%-os, Decis 25 EC 0,05%- os, vagy Fendona 10 EC 0,02%- os oldatával számolhatjuk fel. A kaliforniai pajzstetű lárvák kelése elkezdődött. Az általában elhanyagolt gyümölcsösökben, illetve ezek környezetében fel- szaporodó kártevő ellen Bi 58 EC 0,1%-os, Zolone 35 EC 0,15%- os vagy Metation 50 EC 0.2%-os oldatával védekezhetünk, az élelmezés-egészségügyi várakozási idő figyelembevételével. — Sza- bolcs-Szatmár megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás. dokkal küzdő megye sorsának alakításában. — Kevesebb pénzt és konkrét döntést kaptunk a kormánytól, mint amire számítottunk és amire feltétlenül szükség volna — mondta —, dicsértek bennünket a konstruktív helyi kezdeményezésekért, ugyanakkor egyes kormánytagoktól értetlenséggel is találkoztunk. Az új szellem és régi beidegződések csatája volt a koncepció vitája. Mindezek mellett a csütörtöki kormánydöntés Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági-társadalmi történelmében új szakasz nyitányát jelenti. Szabó György úgy értékelte a kormánydöntést, hogy abban érezte a testület őszinte segítőkészségét. Fontosnak tartotta, hogy a kormány végeredményben megoldotta az ózdi térség gondjait, egyetértés van a vállalkozások élénkítésére, segítséget ígértek az infrastruktúra súlyos elmaradottságának enyhítésére, növekszik a nyugdíj előtt állók szociális biztonsága, és az idei súlyos ár- és belvízkárok terheinek mérséklésére segítséget kap a megye mezőgazdasága. Sajnálatosnak tartja viszont, hogy a Miskolcra tervezett bölcsészegyetem alapítását szinte minden kormánytag elvetette, azonban nem adják fel a további harcot. Szintén az előterjesztett, de elvetett javaslatok listáján szerepel az M3-as autópálya miskolc—emődi szakaszának építése. Ez a döntés szintén fokozza a távolságot a tervezett Budapest—Bécs világkiállítás és az északmagyarországi térség között. A tanácselnök kijelentette, hogy nem számítanak könyöradományokra, azonban meg kell érteni, hogy a borsodi, egykor oly sokat dédelgetett ipari térség rossz kormányzati és politikai döntések miatt került jelenlegi kilátástalan helyzetébe. A megyében megvan a saját szellemi erő ahhoz, hogy — ha tapasztalják a kormány segítőkészségét — elmozdül- janak a holtpontról. (MTI) Tudomásunkra jutott, hogy egyes — előttünk ismeretlen — személyek röplapokat osztogattak Nyíregyházán, a TÜZÉP Vállalat előtt. A röplapokon az egyik nyíregyházi termelőszövetkezet elnökének a felelősségre vonását, likvidálását követelik, és mindezt a Független Kisgazdapárt nevében. A Kisgazdapárt soha nem titkolta, hogy magántulajdonon alapuló, független, demokratikus, szabad Magyarországot akar. Ezt állásfoglalásaink is tükr zik. Ugyanakkor támogatjuk a valóban demokratikusan sz ;rveződő szövetkezeteket és egyéb társulási formákat. Pártunk vezetői és tagjai természetesen nem értenek egyet a parasztság elnyomásával, a magyar falvak, faluközösségek tönkretételével, és minden eszközt megragadnak az erkölcsi és anyagi rehabilitáció, a földek, igénye szerinti, visszaadása érdekében. De azt is mindig hangoztattuk és hangoztatjuk, hogy a békés, erőszak nélküli átmenet hívei vagyunk. Meggyőződésünk, hogy a magyar nép az eljövendő demokratikus választásokon legjobb belátása és meggyőződése alapján fog dönteni, hogy melyik pártra, szervezetre adja vok- sát. Ehhez azonban tisztán kell látni az egyes pártok és így a Kisgazdapárt elképzeléseit, programját. Ezek a röplapok a Független Kisgazdapárt nevével visszaélve, olyan színben tüntetik fel pártunkat, mintha mi a megtorlások, a likvidálások hívei lennénk. Ezt visszautasítjuk és kijelentjük, hogy a röplapok készítéséhez, terjesztéséhez a Független Kisgazdapárt megyei, illetve városi vezetőségének semmi köze. A röplapokat készítő személyek vagy nem ismerik a Kisgazdapárt elképzeléseit, vagy ha ismerik, akkor tudatosan, pártunk lejáratása érdekében cselekedtek. Grajczárik Lajos, az FKgP városi szervezetének elnöke Zenés élvezet mmogy az em- Jj bért ne érje meglepetés, mármint „szexuálisan, kitalálta az óvszert. A fejlődés azonban ezen a téren is megállíthatatlan. A Cambio 16 című spanyol magazin például a decibelek civilizációjának nevezi korunkat, amely mint a cikkből kitűnik, piacra dobta a zenélő óvszert. Londonban alig több. mint egy fontba kerül és csupán abban tér el hagyományos elődeitől, hogy gumitestébe beépítettek egy pici chipet, miáltal az eszköz, használat közben fél percig zenét szolgáltat. A spanyol lap szerint éppen a legmegfelelőbb pillanatban. A brit műsorválaszték a következőkre terjed ki: Beatles, Madonna, Rod Stewart és amit először kelleti volna említeni, eljátssza a Rolling Stones Satisfaction című számát is. A találmány biztos sikerre számíthat az Egyesült Királyság szerteágazó piacain, sőt azon kívül is. Az említett lap például fölveti, hogy mi lehetne a spanyol repertoár. Ez, nyilván kevésbé érdekes Hegyeshalomtól keletre Zenekedvelő nép lévén biztosra vehetjük. hogy a magyarországi piac is megnyílik, ezért gondolkodni kellene azon, hogy mit muzsikáljon a magyar óvszer? Játsz- hatná például — magyarnóta-ked- velőknek — azt, hogy: „Kislány, vigyázz ..A nosztalgikus rock híveinek: „Kisleány, kisleány, te ném vagy kisleány ...” Internacionalistáknak: „Nem lestz a tőke úr mirajtunk ...” I# ■■ ■■ ír ■■ I r | Közös urrepulesek Az 1991 végén, 1992 elején sorra kerülő szovjet—osztrák közös űrrepülésről tartottak csütörtökön sajtókonferenciát Grazban. Willibald Rieler, a vállalkozás tudományos vezetője elégedetten nyilatkozott az úgynevezett Astromir űrrepülésre való felkészülés üteméről. A közös út során a különböző technikai kutató munkákon kívül több orvosi kísérletet terveznek, ami jelentősen segíteni fogja a modern gyógyászatot. A kiválasztott űrhajós jelöltek csoportja különböző edzések folytatására szeptemberben Moszkvába utazik. Októberben dől majd el, hogy a csoport melyik két Készülődés a közös szovjet —brit űrrepülésre. London: az 1991-re tervezett közös szovjet—brit űrhajózás lehetséges résztvevőinek egyikét, dr. Sue Robertsont tesztelik 1989 augusztusában. A több, mint 150 jelentkezőt szigorú orvosi vizsgálatoknak vetik alá. (Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) tagja kezdheti meg az űrrepülésre való közvetlen felkészülést. Természetesen csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy ki lesz Ausztria első kozmonautája. A szovjet delegáció vezetője a beszélgetés során elmondta: jelenleg az Astromir programjának egyeztetése folyik. Kilométeres kocsisorok A Kisgazdapárt állásfoglalása