Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-04 / 182. szám

12 Kelet-Magyarország 1989. augusztus 4. Olvasónk írja Összefogást a fociért!-jzűkebb hazám, Szat- ^ már labdarúgó sport­járól szeretnék írni. Í A közelmúltban több olyan írást olvastam a Kelet-Ma- gyarországban, amelyben a labdarúgás törmegesítésé- jről szólt, említették, hogy esetleg a megyében több új körzeti bajnokság lesz és újjáéled az egykor szebb napokat élő nyíregyházi nagypályás bajnokság. Mind igen helyes, dicséretes kez­deményezés. Ismerve a mai magyar sport, főleg a lab­darúgás nehéz helyzetét, minden kezdeményezés, ami a. felemelkedési elősegíti, fér--kell karolni. Sajnos itt a mi környé­künkön (talán az egész me­gyében) a fehérgyarmati körzetben a legrosszabb a helyzet. Még szerencse, hogy a Fehérgyarmati SE becsü­lettel szerepel a megyei I. osztályban, különben ez a terület fehér folt lenne a labdarúgás térképén. A körzetben évek óta tart a színvonal esése, terjed a durvaság, a trágárság a mérkőzéseken. Jó lenne ezt időben megfékezni, míg valamilyen tragédia nem történik. Itt teljes az ama- törizmus, hiszen sok köz­ségben egy-két jó értelem­be vett „megszállott” em­beren múlik a futballcsa­pat sorsa. Lényegében a sporté is, hiszen ezek az egyesületek legtöbbje egy- seakosztályos. Sok helyütt a gazdasági, társadalmi vezetők sem tekintik igazán fontosnak, hogy a sportkör ügyeit kel­lőképpen segítsék. Például a tanácsi támogatás 10—15 ezer forint egy évre, de ennyi volt öt-hat esztende­je is. Ismerve a forint vá­sárló erejének csökkenését, belátható, hogy ezen tá­mogatás lényegében évről évre kevesebb. Igaz ezer helye lenne manapság a pénznek, de a sportra köl­tött forintok megtérülnek. Véleményem szerint, aki ezen a téren túlságosan spó­rol, az más helyen pazarol. Más tényezők is bénít­I ják a szatmári labdarúgást. Sehol az országban nincs még egy olyan bajnokság, ahol ilyen kevés lenne a játékvezető, mint itt. Néha már a bajnokság lebonyolí­tása is veszélybe kerül ilyesmi miatt. Aki rúgott már labdába, elképzelheti, : milyen lehet egy szükség- ’ játékvezető által vezetett i mérkőzés. Talán ez is köz- f rejátszott abban, hogy a fegyelem és a színvonal a i mélypontra esett. Meg kell érteni a játékvezetőket is, ‘hiszen gyakran nehéz meg- í fékezni az indulatokat és • védelmet is — szerintem — keveset kapnak. Pedig já- ■ tékvezetők nélkül nincs ' bajnokság. Az is elgondolkodtató, hogy évek óta nincs a me­gyei II. osztályban szatmá­ri reprezentáns. Egyszerű­en nem tud ez a vidék egy megyei II. osztályú csapa­tot sem felvonultatni. En­nek sokkal inkább gazda­sági okai vannak. Korábban Tunyogmatolcs, Panyola, Szamossályi, Vámosoroszi, Jánkmajtis rendszeresen szerepelt a megyeiben és nem vallottak szégyent. Most meg az osztályozón Napkor összesítésben 7:0- ra lelépte Tunyogmatol- csot,*aki utcahosszal lett a mi körzetünk bajnoka. Va­jon tényleg ennyi lenne a különbség a nyíregyházi és a gyarmati körzet között? Sajnos igen. A korábbi években még megleckéz­tettek itt egy-két jobb csa­patot. Szamossályi Máté­szalkát is kiütötte az MNK- ból, a debreceniektől, akik NB I-esek voltak, csak 11-esekkel kaptak ki. Még sorolhatnám a múltbeli di­csőséget, de a szomorú je­len hasonló jövőt mutat... Talán az idén megáll a csapatok számának további apadása, bár 1—2 község­ben igen szűkös a játékosok száma. Figyelmeztető jel, hogy az errefelé nagy lé­lekszámúnak tekinthető községeknek csak vegetál a sportja, illetve a futball­csapata. Kölese, Rozsály, Méhtelek a körzeti II. osz­tályban sínylődnek, a nagy­község Tiszabecs itt is csak az utolsó. Túristvándi, Kö- mörő, Csaholc, Sonkád, Gyügye, Olcsvaapáti és Tiszacsécse pedig meg­szüntette labdarúgócsapa­tát. Pedig errefelé lenne még közönség, az embereket ér­dekli a foci. Vajon ki lesz az, aki megoldja majd a szatmári sport gondjait? Elsősorban a fegyelmet, a játékvezetők tekintélyét kel­lene visszaállítani. Tobo­rozni kellene a bíró­kat és jobban pártjukat fogni... Valamikor Dékány Pista bácsi irányította a Szatmár futballját. Lelkesen járta a mérkőzéseket Trabant­jával, szervezte a villám­tornákat. Ma már ez is a múlté. Jó lenne az ő tisz­teletére kiírni a nyári holt­szezonban a Dékány-kupát, életre hívni a villámtornát. A magam és sportbaráta­im nevében kérem a labda­rúgást szeretőket, sporto­lókat, sportvezetőket, szur­kolókat és a sajtó munka­társait, hogy fogjunk össze szűkebb hazánk labdarúgá­sának érdekében. Ki-ki a maga területén tegyen va­lamit azért, hogy a körze­tünk labdarúgását a régi el­ismerés övezze. Tisztelettel: Tukacs László sportfelelős ÚJRA AKCIÖ! ÜJRA AKCIÓ! 1989. augusztus 1—19-ig előleg befizetése nélkül vásárolhat részletre A NYÍR-DOMUS ÁRUHÁZBAN — Nyíregyháza, Kőlapos, Űj Erő u. 39. sz. — NYÍR-DOMUS MINTATEREMBEN — Nyíregyháza, Rákóczi u. 5. sz. — (Fehér dombház) valamennyi hazai és import — szekrénysorokat és — kárpitozott garnitúrákat. CSAK KI KELL VÁLASZTANI ELŐLEG BEFIZETÉS NÉLKÜL HAZAVIHETI! (21821 Az ünnepélyes megnyitót követően elsőként a Debreceni SI II.—Rapalló (A) női röplabdacsapatai mérkőzését láthat­ták a lelkes szurkolók. (S. A.) A világ portja - sorokban SZÓFIA: Az 50 000 dollárral díjazott nemzetközi teniszversenyen a női páros 2. fordulójában Szikszay Réka és a csehszlo­vák Mihaela Frimmelova 6:4, 4:6, 6:4 arányban legyőzte az 1. helyen kiemelt csehszlovák Budarova, Langrova kettőst. Szikszay egyéniben a legjobb 8 közé jutásért játszik, ellen­fele a világhírű, első helyen rangsorolt bolgár Katerina Maleeva. KIJEV: Igor Belanov, a szovjet Di­namo Kijev labdarúgója jö­vőre szabad utat kap egye­sületétől és a sporthatőságok- tól, s a villámgyors csatár va­lószínűleg a spanyol Osasuna csapatához szerződik. Fermin Ezcurra, a pamplonai klub elnöke elmondta, hogy a ki­jeviekkel már sok mindenben, sikerült megegyezni, és csak néhány részletet kell tisztáz­ni az aláírásig. KITZBÜHEL: Taróczy Balázs és Alexan­der Antornitsch a második fordulót is sikerrel vette az ausztriai nemzetközi tenisz­tornán. A magyar, osztrák duó, amelyet az ötödiknek rangsoroltak a férfi párosok között, az argentin Gustavo Giussani és a spanyol Fran­cisco Roig alkotta kettőst győzte le két játszmában (6:4, 6:4). A siker azt jelenti, hogy Taróczyék a legjobb nyolc között folytathatják. STOCKHOLM: Ricky Bruch, a svédek egy­kori diszkoszvető világcsúcs­tartója, aki 1972-ben olimpiai bronzérmet szerzett, ’beismer­te, hogy két évtizeden át dop­pingolt. A ma 43 esztendős atléta a stockholmi Daily Expressennek eljuttatott le­velében megírta, hogy anabo- likus szteroidokkal élt, és a. tiltott szerek rendszeres hasz­nálata egészségügyi problé­mákat okozott. Megemlítette, hogy a doppingolás következ­tében rendkívül agresszívvá vált, olyannyira, hogy példá­ul 1985-beri leütötte a svéd válogatott vezető edzőjét. Bruch beismerő vallomásá­ban egyúttal radikális lépé­seket sürgetett a világméretű doppingolással szemben. Egyebek között szorgalmazta, hogy szigorúan ellenőrizzék a tiltott szereket előállító cége­ket, rendkívül keményen büntessék meg az ilyen ké­szítmények forgalmazóit, es világszerte szúrópróbaszerű, nagyon alapos kontrollnak vessék alá a sportolókat, a felkészülési időszakban is. Bruch egy meglepő bejelen­téssel is szolgált. Azt írta hogy miután megtisztult a doppingtól, visszatérni ké­szül a dobókörbe, és újból versenyszerűen kíván a disz­koszvetéssel foglalkozni. Félidőnkén! bírócsere Játékvezetői tábor A sportág legszínvonala­sabb bajnokságának, az NBA-nak (amerikai profi ko­sárlabda liga) az egyetemi bajnokság csapatai szolgál­tatják rendszeresen az után­pótlást. Akik ezekben az együttesekben pályára lép­nek, azokat legtöbbször csak egy cél vezérli: úgy játszani, hogy valamelyik profi együt­tes kiszemelje magának, és szerződést ajánljon. Ebből is kitűnhet, hogy már ezek az amatőrök is igencsak mes­terei a kosárlabdatudomány­nak. És a legjobbakat nem­sokára megcsodálhatjuk a Bujtosi Szabadidő Csarnok­ban. Az egyetemi csapatok leg- jobbjaiból áll a Pác—10 All- ; star Team, amely hamaro- 5 san hazánkba látogat. Több mérkőzést játszanak, az egyi- ■ két augusztus 15-én Nyíregy- házán, a bujtosi csarnokban. Az amerikaiak névsorán fel­tüntették a magasságokat is, így több 210 centiméteres Mai műsor Ökölvívás: Sóstó Kupa or­szágos verseny, sóstó» strand­fürdő, 15,00. Röplabda: Nyírség Kupa nemzetközi utánpótlás tor­na, Nyíregyháza, 3-as isko­la (Epreskert u.), 9,00. óriás fog bemutatkozni a csar­nok légterében. A nyíregy­házi mérkőzésen a magyar Universiade-válogatott lesz az amerikaiak ellenfele, a csapatban pályára lép majd a nyíregyházi Gergely, és az a Karsovecz, aki ösztöndíjas­ként már játszott amerikai egyetemi csapatban. A különleges csemegére már hétfőtől lehet jegyet váltani (nem is olyan drá­gán) ,és nemcsak ezt a talál­kozót lehet majd megtekin­teni. Az NB I-es DEKO ját­szik a Nyíregyházi Tanárkép­zővel, lesz nevezéses dobó- verseny (mint a profiknál), és pénzdíjas zsákolóverseny. Idegenlégiósok a Bnndesligában Ebben az évben 15 ország­ból 39 idegenlégiós szerepel a Bundesligában. A legna­gyobb létszámban Jugoszlá­viából és Norvégiából van­nak labdarúgók: heten-heten szerződtek nyugatnémet csa­patokhoz. Közülük a legna­gyobb csillag Radmilo Mi- hajlovics, a Dinamo Zágráb volt játékosa, aki rögtön az első fordulóban emlékezetes találattal segítette győzelem­hez a Bayern München együttesét. Az idén sem maradhat el a megyei labdarúgó-játékvezetők hagyományos nyári edzőtáboro­zása. A jövő héten Tiszavasvá- riban közel hatvan játékveze­tőnek kell majd fizikai és szel­lemi felméréseken bizonyíta­nia, hogy alkalmas a pályára. Az is megszokott, hogy az ilyen táborozásokról nem maradhat el a Játékvezetői Kupa sem. Ez­úttal a Krémer Ferenc Kupá­ért négy NB III-as együttes, Tiszavasvári, Rakamaz, Kisvár- da és Mátészalka küzd majd. Az első játéknap augusztus 8- án, Rakamazon lesz, ahol a Ti­szavasvári—Kisvárda és Raka­maz—Mátészalka összecsapá­sokat rendezik. A győztesek másnap Tiszavasváriban játsza­nak az első, míg a vesztesek a harmadik helyért. Érdekesség lesz a mérkőzéseken, hogy a já­tékvezetőket félidőnként cseré­lik majd, hogy minél többén bemutakozhassanak. (Tauy) 1989. augusztus 4., péntek NYÍREGYHÁZI rádió 17,09: Jó hétvégét. Kulturá­lis és sportprogramajánlat. — 18,00—19,00: Hírek — Tudósítá­sok — Lapszemle — Műsorelőze­tes. Szerkesztő: Szoboszlai Ti­bor. MAGYAR TV 9,00: Képújság. — 9,03: Tévé- torna. — 9,10—10,20: SZÜNIDEI MATINÉ: — 9,10: Hogyan mű­ködik, hogyan készítik? NSZK ismeretterjesztő sorozat. X/3. rész. — 9,25: A banda. Angol ifjúsági film — ism. — 10,20: Derrick. NSZK bűnügyi tévé- film-sorozat. Hívás éjszaka — ism. — 11,20: Képújság. — 16,55: Hírek. — 17,00—19,00: Péntek délután. — 17,00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. — Kb. 17,30: Téka — Közhasznú infor­mációk. — Kb. 17,40: Riport­film. — 17,55: Reklám. — Kb. 18,00: Ablak. Közéleti szolgálta­tó műsor. — 19.00: Músoraján- lat. — 19,05: Esti mese — Füles Mackó kalandjai. Nem vagyunk egyformák — Lengyel bábfilm. — 19,20: Reklám. — 19,25: Köz­lemények — Műsorajánlat. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: ’ Gian Maria Volonte sorozat. Égetnivaló ember. Olasz film. FF. — 21,30: Rek­lám. — 21,35: Üj hullám. — 22,20: Híradó 3. TV2 Endrei Judittal és Rózsa Péterrel 17,25: Képújság. — 17,35: TV2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene. — 18,00: Te­lesport. — 18,25: Gyerekeknek! Tom és Jerry. Amerikai rajz­filmsorozat. William Hanna és Joseph Barbera produkció. 1. Egy kis golf. — 2. A láthatat­lan kiskacsa. — 3. A macska mocska. — 18,46: Mozaik. Te­lefonos játék. — 19.00: Mind­annyiunk ege. Bolgár film. — 20,23: TV2. — Benne: A hét műtárgya: Gróf Batthyány La­jos és gróf Batthyány Károly képmása. (Magyar Nemzeti Múzeum). — 21,00: Híradó 2. — 21,20: TV2. — 21,35: Tetthely. NSZK bűnügyi tévéfilm-soro- 'zat. Strindberg gyümölcsei. — Kb. 22,35: TV2 — Napzárta. SKY CHANNEL 6,30: Üzleti hírek. — 7,00: DJ Kát Show. Gyermekműsor. '— 9,30: Panel Pót Pourri. Játékos show-müsor. — 11,00: Sulliva- nék. Filmsorozat. — 11,30: Sky- krónika. — 12,30: Gond-fórum. — 13,00: Egy másik világ. Ame­rikai filmsorozat. — 13,55: A Skytext oldalai. — 14,50: Válto­zó világ. Filmsorozat. — 15,45: Szeretni. Filmsorozat. — 16,15: The Lucy Show. — 16,45: Für­töske. Rajzfilmsorozat. — 17,00: Visszaszámlálás. — 18,00: Euro- sport. SUPER CHANNEL 7,00: Hírek. — 7,05: Időjárás. — 7,09: Üzleti hírek. — 7,30 • Hírek, időjárás. — 7.39: Üzleti hírek. — 8,00: Időjárás. — 8,02: Egyveleg. — 15,30: Offthe Wall — 16,30: Forró drót. — 18,30: The Global Chart Show. — 19,30: Foley Square. — 20,00: Turistamagazin. — 20,25: Hol­lywood belülről. — 20,50: Trans­mission. — 21,50: Világhíradó. —.22,00: Chart Attack. — 23,00: Koncertkülönlegességek. — 24,00: Hírek, időjárás, majd Egyveleg. TV5 16,05: Fiatal szólisták zenei versenye. — 17,05: Játék és ki­számoló versikék. — 17,25: Te- leturisztika. — 18,05: Hírek, idő­járás. — 18,10: Pihenőidő. Gyermekműsor. — 18,30: Vág­ható képzelet. Gyermekműsor. — 19,00: Számok és betűk. ­19,30: Hegymászók magazinja. — 20,00: A pincér. Filmsorozat. — 20,50: Hajók a tenger mé­lyén. — 21,10: Decibelek. Varie­téműsor. — 21.40: Kerevet. — 22,00: Tv-hiradó. — 22.30: Idő­járás. — 22,35: Territóriumok. Természetvédelmi magazin. — 23,10: Sport és szabadidő. — 24,00: Vendégségben Frednél. — 1,00: Műsorzárás. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei politikai napilapja Főszerkesztő: KOPKA JÁNOS. Főszerkesztő-helyettes: DB. ANGYAL SÁNDOR I jl V Éjé Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Szerkesztőség és­ÍÜ '.ÚSi --:t" kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zrínyi u. 3—5. 4401. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó posta­fiókszám: 25. Telefon: 11-277. Sportrovat: 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírség* Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden i postahivatalnál és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIH. Lepel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre i 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 Kettőtízes óriások a bujtosi csarnok légterében Amerikai kosarasok Nyíregyházán

Next

/
Oldalképek
Tartalom