Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-03 / 181. szám
2 Kelet-Magyarország 1989. augusztus 3. Kórházban mm óvá? — kérdezi a ff megyei kórház új sebészeti osztályának összevont szemöldökű portásnője. A kérdés jogos (?), látogatási időn túl vagyok. A mamához — mondom rajtakapotton —, most hozták be a sebészetre, s la holmijait hozom utána. Jóváhagyó biccentéssel utómra ereszt. Következő alkalommai ismét rejtezkedve próbálok bejutni, újra számonkérés, dadogó magyarázkodás, mondhatnám hazugság. Megalázó pillanatok, de vállalom. És tudja miért, Kedves Portásnő? — Mert a Mama beteg, súlyosan beteg, magatehetetlen, mert az ételital rendre kihűlt és érintetlen az éjjeliszekrényén, kiszáradástól féltve itatjuk őt, sokszor kényszerítve, mert az egész osztályon az egyetlen nővérhívócsengő nem működik, mert a frissen operált betegek — csakúgy, mint a Mama — alá nekünk kell ágytálai tolni, mert nincs aki megsétáltassa, felültesse, ha mi, gyermekei nem megyünk, mert fizikai ellátáson túl lelki igényünk, hogy lássuk Őt és körülvegyük szeretetünk- kel úgy, hogy ragaszkodásunkat nagyon érezze. Nagyjából evégből próbálok — és a Mama minden gyermeke igyekszik — bejutni az ágyához, hogy kézröl-kézre adva ápoljuk őt. Tudom, hogy növérhi- ány van, tudom az okait is, de azt is, hogy jelenlétünkkel nem zavarjuk, sőt segítjük a gyógyítási. Hiszen bentiétünk alatt az osztály egy orvosa, ápolónője sem kérte, hogy távozzunk. S ez az engedetem ellentétben áll az ön valószínűen utasításra végzett számonkérésével. Valahol, valami hibádzik, ön nem így gondolja? Sajnos a változtatás nem az Ön hatásköre. Jónás Ágnes Munkatársunk, Cservényák Katalin telefoninterjúja A vajai régész a Petifi-kutatásról Beszámoló a szibériai expedícióról Napok óta nem nélkülözik híradásaink a Petőfi- kutatás legújabb fordulatait. Az expedícióban részt vett Varga Béla régész, a vajai múzeum igazgatója is, aki rendes évi szabadságát töltené Nagycenken, ha hagynák. Telefonon kerestem meg. — Hisz abban, hogy Petőfi sírját találták meg? — ön is az ellentáborhoz tartozik? — Nem, csak arra gondolok, ha Petőfi úgy szerette Júliát, ahogy azt megírta, akkor nem igaz, hogy nem adott volna életjelt magáról. Pláne, nem nősül meg. — Ha a felső hatalmakon múlik, mi sem jövünk haza. Az éghajlat miatt mindössze három hónap van arra, hogy közlekedni lehessen ott, s az erdő tele van farkasokkal és medvékkel. Hogy lehetne onnan él etjeit adni? Ha nem akarták, Petőfi papírt, ceruzát sem kapott. Júlia is férjhez ment, keze írását adta, hogy lemond férjéről. — Na jó, de ezt Petőfi nem tudhatta! — Aki oda kerül, vissza nem kerülhet. A dekabristák sem tudtak Moszkvába se üzenni. 1 bécsi titkosrendőrség abbahagyta a hyomazást — Hagyjuk a témát. Hogyan került az expedícióba9 — Morvái Ferenc megkeresett, kérdezte, lenne-e kedvem hozzá. Azt mondtam, ha minimális esély van rá, mindenképpen meg kell nézni, végére kell járni a szibériai legendának. Petőfinek tartozunk annyival, hogy néhány ember a mítosz nyomába eredjen. Hittem benne, hogy Petőfi ott lesz. Emlékmű Tiszadadán A második világháború áldozatainak emlékműve felállításáról döntött a napokéiul a Tiszadadai Községi Tanács. A Hazafias Népfront aktivistái gyűjtötték össze a neveket. A jelenlegi hősi emlékmű talapzatára Tyll Arán hódmezővásárhelyi Képűnkön a világháború áldozatainak emlékművéhez készült kiegészítő rész, jelenleg még a szobrász alkotószobájában. (Tárnái László felvétele) szobrászművésznő kompozíciója kerül, így lesz teljes az emlékmű. — Miért? — A bécsi titkosrendőrség, amiről tudjuk, hogy Európában a legjobban szervezett volt, hét évig nyomozott Petőfi után. Ha meggyőződtek volna arról, hogy elesett Segesvárnál, nem nyomoztak volna. Ráadásul pont addig nyomoztak, míg meg nem halt. — Bocsásson meg, de ezt honnan tudhatták volna? — Van egy olyan érzésem, hogy értesítést kaphattak. Azért a cári titkosrendőrség is dolgozott! — Meséljen a kutatásról, borzasztóan érdekel! — A burját SZSZK fővárosában nagy szeretettel vártak bennünket. Azt mondták, hogy most egy kicsit buszozni fogunk. Tizenegy óráig tartott. — Hát, ott már csak ilyenek a távolságok ... — Több feltételezésünk volt. Az egyik: Zander sírja. A helybeliek úgy gondolták, hogy a Sándorból lett, ott ugyanis „zéz-nek. A másik: a nagy dekabrista, Kücher- becker síremléke mellett vagy mögött. Ez látszott a legbiztosabb pontnak, viszont nehéz volt rá engedélyt sáerezni. Egy Vinokur nevű ember, aki évekkel ezelőtt meghalt, mondta annak idején, hogy egyszer, amikor a bátyja sírjánál járt, lehajolt, s a kerítésen túl látta Petőfi síremlékét. Reméltük, hogy megtaláljuk a 30—40 évvel ezelőtti kerítés nyomait. Megpróbáltuk megkeresni a sírboltokat. Tíz szelvényben összesen tíz méter szélességben kezdtünk ásni, és ufteg is leltük a sírboltokat. A második kutatási napon az első szelvény végében találtunk egy sírt, csontanyagban azonosítható volt — a burját-mongol réteghez tartozott. Aztán találtunk egy helyi réteget, amely a szám- űzöttek és a burját-mongolok keveredéséből alakult ki. A harmadik pedig a száműzött európaiaké. Az ó'Los számú sírban mentük Küc_ ^®r^ec^er Koponyáját. és s -ÓTult teljesen azonosítani. A legenda szerint mellette kellett lennie Petőfinek. — Egyébként 1952-ben állítottak emlékművet a nagy dekabristának, de a tanácselnök azt mondta, tulajdonképpen nem is tudták, hol a sír. így történhetett, hogy a síremléktől ötven méterre volt az igazi. Délutánra meg is leltük Petőfi koponyáját. Kezdődhetett az azonosítás. Szovjet, amerikai szakemberek, Kiszely professzor és az antropológusok végezték a munkát. De erről már beszámoltak a híradások. — Valami emlék szájhagyomány útján nem maradt? — Mára már nem, de nagy a valószínűsége, hogy Ele- szunban halt meg. Megkerestünk egy öreg burjátot, aki kilencvenéves elmúlt, s ő elmondta, hogy az apja mesélte, meghalt a faluban egy idegen, aki talán magyar volt, de nem lehetett a vallási szokások miatt ott eltemetni. Burját néprajzosok húsz évvel ezelőtt kutatták a témát, beszélték olyanokkal, akik még emlékezhették; feljegyzéseket is készítettek, de igazolni nem lehet, hisz azok már halottak, akiktől az információk származnak'. Tehetetlen magyar szervek — Meséljen valami érdekeset a kutatásról! — Tőlünk független, rajtunk kívülálló volt az érdekesség. Mégpedig az, amit az expedíció és ellenünk folytattak. A magyar kormány semmit nem lépett az ügy érdekében. Arra hivatkoznak, a hozzátartozóknak kell kérelmeznie, amikor szerettük volna hazahozni Petőfi maradványait, de nem lehetett — most Ulan-Udében van egy páncélszekrényben. Tudtunk mi egyébként mindenről, ami itthon történt, mert a MALÉV-osok elhozták az összes újságot Moszkvába. — Hogyan lehetne ennyi idő után hozzátartozót keríteni? — Szibériában él a dédunokája. Azt is tudjuk, kicsoda. Szirti László - történész lelte meg évekkel ezelőtt. Négy-öt évet áldozott erre az életéből, hagyjuk meg neki a témát. Akartunk egyébként beszélni a dédunokával, de nem engedték, nem hagyhattuk el Bargu- ziint. — Hány éves a dédunoka? — Nyolcvan. — Meg ne haljon! Másban is akadályozták a munkájukat? Gorbacsovval tárgyal a „kazánkirály” — Nem engedték, hogy az antropológiai jegyzőkönyvvel felüljenek társaink a moszkvai gépre Ulan-Udéban. Szirti László is ment volna, — Hogyan megy az ilyen? Odamennek_ az emberhez a rendőrök és azt mondják, szálljon le a gépről? — Nem, ennél sokkal finomabb módszereik vannak. Sejtettük, hogy gond lehet, ezért valakivel előre megvetettük a repülőjegyeket. Igen ám, csakhogy őt elvitték néhány faluval odébb ... '— Ne haragudjon, de akkor nem biztos, hogy jó helyen hagyták Petőfit a pán-j célszekré yben! Mi lesz, ha eltűnik? Nem mennek visz- sza? — Gorbacsov megígérte Morvái úrnak, hogy egy héten belül találkoznak. Moszkvában rendez, ugyanis egy kazánkiállítást Morvái, és egyúttal próbál intézkedni.. A burját minisztertanács titkos levéltárának páncéltermében van az a láda, ami Petőfi maradványait tartalmazza. A láda kulcsát magunkkal hoztuk. De mi van, ha jön egy földrengés? A környéken ugyanis íe náll a veszélye, egy nyolc-, vagy tízemeletes szálküda építését emiatt állították le. Egyébként videóra rögzítettünk mindent, filmek, fotók vannak. Képzelje, amikor Petőfi koponyáját megtaláltuk és kiemeltük, hatalmas szél támadt, s a kamerát állványostól, mindenestül bedön- tötte oda, ahonnan a koponyát vettük tó, de addigra az anyag már fel volt véve.. •— Akkor most mi lesz? Lesz temetés, vagy sem? — Morvái úr felajánlotta, hogy Barguzinban és Kiskőrösön két egyforma emlékművet állít 1990. július 17-én. Ezen a napon találtuk meg Petőfit. Csák elmegyünk . temetésre, ha meglesz Pét i... — Vét. ti még egy kérdést engedjer meg! Mondja, miért nem engedték forgatni a tévéhíradót? — A Magyar Televíziónak nem ke1, tt ez a Petőfi-do- log. — Ez; meg hogy érti? — Űg; hogy a téma maga nem ke ett. Morvái ezért naigyon mérges. Egyébként a kecském' ti városi tévének van else ági joga a forgatásra, e. . ő operatőrük volt kint vei ik. A „Művelődés helyett pénzes munka?” címmel Baraksó Erzsébet írására szeretnék reagálni. Egy pár gondolatot ébresztett eszmefuttatásra bennem is, mivel többedmagam- mal én is részese voltam az említett vetélkedőnek. Csak szűkebb környezetem véleményét ismerem, de annak a pár munkatársamnak a nevében viszont bátran állíthatom, hogy igen nagy kedvvel készültünk az „Igaz ez a szép”, de más vetélkedőkre is. A nagyrabecsült újságírónő fel is sorolja „új ismeretekhez jutottak” stb., hogy mit nyertünk vele. Kiegészíteném a felkészülési idő alatti konzultációk, a verseny alatti közös izgalmak, csupa nem mindennapos élmény kapcsolt össze bennünket. Emlékszem, amikor a főiskola könyvtárába kalauzolt el bennünket egy tanár úr (sajnos a nevére nem emlékszem) és láthattuk Bessenyei gyönyörű márványszobrát, vagy a botanikus kertet. Mind emlékezetes élmények. Sajnos a „Nekem szülőhazám” vetélkedő időpontját két héttel a kiírás előtt a szervezők megváltoztatták, s mivel mi már csak ilyen nyughatatlan, érdeklődő emberek vagyunk, más programot, kirándulást szerveztünk a természetszeretőknek. Nagyon sajnáljuk, hogy nem vehettünk részt rajta. Reméljük, hogy jövőre bekapcsolódhatunk a következő fordulókba. Az ember sajnos önszántából nemigen ül le, hogy most Bereget vagy éppen a Nyírséget tanulmányozza. „El kél egy kis biztatás.” Talán azért is ragadtam tollat, hogy egy csepp biztatást adjak a csüggedt „kulturosoknak”! Paliczné Nagy Ibolya A balate -.oglári parton a gy erekek kedvence a légvár. (Yűicze 1 éter felvétele) Gázolás és ffigyolmotlenség Figyelmetlenség, illetve ittasság okozta azt a két balesetet, amelyek tragikus következményekkel jártak: az egyik egy ember halálát, a másik egészségének súlyos megromlását okozta. Az újkenézi Simon Andrást 1986 áprilisában ittas járművezetés vétsége miatt két évre eltiltották a vezetéstől. Jogosítványát 1988 nyarán kapta vissza. Csak néhány hónapig örülhetett azonban neki, mert októberben ismét bevonták, halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt, egy évre. Október 13-án este ugyanis Jé- ke és Tornyocpálca között elgázolt egy ittasan, sötét ruhában, J ivilágítatlanul közlekedő kerékpárost, aki a kórházba szállítás után néhány órával meghalt. Mivel a baleset bekövetkeztében a kerékpáros is vétkes volt, Simont mindössze 8 ezer forint pénzbüntetésre és egy év próbaidőre felfüggesztett 7 hónapi fogházbüntetésre ítélték. A már k szerencsétlenség Búj köz lében, tavaly augusztus 29-én történt. Nagy László nyíregyházi lakatos egy kanyarban lesodródott az úttestről és fának ütközött. A k csiban két utas ült, egyikükn k úgy törött el a combja, ' ogy máig sem gyógyult meg. Mint kiderült, a sofőr közepesen ittas állapotban ült volán mellé. Nagy László súlyos egészségromlást okozó ittas járművezetés és könnyű testi sértés miatt került bíróság elé — megpofozott ugyanis egy asszonyt, s a karját is megcsavargatta, mert az meg merte kérdezni, hogy Nagy a műhelyében miért nem az ő kocsiját javítja, miért a máséhoz fogott hozzá. Büntetése mindezek miatt fél év börtön, s három évre eltiltották a járművezetéstől. Mindkét ítélet jogerős. B. A.
