Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-16 / 192. szám
1989. augusztus 16. Kelet-Magyarország 3 A kormány figyelmébe Alamizsna helyett egyenlá esélyt Futnak a pénzük után (2.) A túlélés titka S zéles körű kormányzati előkészítő munkát követően a napokban — lényegében az Országos Tervhivatal egyeztető munkája alapján — a Minisztertanács elé kerül az észak-magyarországi régió fejlesztését segítő intézkedés csomagterve. Ez három megye — Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemp- lén és Szabolcs-Szatmár-Bereg — gazdasági problémáit, elmaradásának okait elemzi és javaslatokat tartalmaz a kormányzati intézkedésekre. A térség gondjai között megtalálhatók a történelmi és gazdasági okok (az úgynevezett halmozottan hátrányos helyzet) és az újkeletű — az egyes népgazdasági ágak válsághelyzetéből fakadó — struktúraváltási kényszer, s az általa kiváltott munkanélküliség. A megoldási javaslat lényegében két forrásból táplálkozik. Mintegy három éve a halmozottan hátrányos helyzetű térségek segítésére létrehozták a Területfejlesztési és Szervezési Alapot, amelynek felhasználásáról a tervhivatal által meghatározott elvek szerint az érintett megyei tanácsok döntöttek. A pályázati úton elnyerhető foglalkoztatási alap sorsáról a megyei tanácsok és az ÁBMH közösen döntenek. Itt a cél, a munkahelyteremtő, foglalkoztatást bővítő beruházások támogatása és ez többnyire ösz- szekapesolódik a depressziót kiváltó kedvezőtlen gazdaságszerkezet modernizálásának igényével. A két alap felhasználásának tapasztalatai ellentmondásosak. A támogatott beruházások többsége eredményesnek bizonyult, ennek ellenére sincs érzékelhető hatásuk a térség feszültségeinek enyhítésében. A költségvetésben elkülönített támogatási alap legfeljebb jelképesnek tekinthető. A térség felzárkóztatására ugyan hosszú távú programot hirdettek, ezzel együtt mélységesen alacsony az az egész országra megállapított és öt év alatt felhasználható hárommilliárd forint, amelynek többszörösét adják csupán egy-egy nehézipari óriás évi vesztesége kiegyenlítésére. Ráadásul az összeg felhasználási módját is erősen korlátozták. (Kezdetben például nem engedték az infrastruktúra fejlesztésére fordítani.) fgy e hárommilliárd belesimult az általában alacsony hatékonyságú beruházások rendszerébe. Többek között ez az oka, hogy nem élénkítette a vállalkozást, a gazdaságszerkezet lényegében nem változott, nem enyhült a foglalkoztatási gond. Sőt! A munkahelyek száma összességében csökkent, a gazdasági növekedés üteme lassult. E negatív jelenségek természetesen nem a külön eszközök alkalmazásának következményei, de a térség problémáinak kezelésére való alkalmatlanságukat, legalább is elégtelenségüket bizonyítják. A Szabolcs-Szatmárban élőket aggodalommal tölti el, hogy politikai döntéssel — az előzményeket figyelmen kívül hagyva — a piac működésére bízzák az itteni gazdasági problémák megoldását. Egyetértek a gazdaság működésének piaci alapokra helyezésével, mert vallom: a jelenlegi szerkezeti anomáliák kialakulásának megismétlődése csak így kerülhető el. Ám cinikusnak tartom azt a magatartást, amely a mások által felhalmozott problématömeg megoldásának szabadságát kínálja fel a megoldáshoz szükséges eszközök rendelkezésre bocsátása, vagy megteremtésének lehetősége nélkül. Ma nincs meg a tisztes piaci versenyhez szükséges esélyegyenlőség. Szabolcs-Szatmár gazdasága szerkezetében egyoldalú, alulfejlett, teljesítőképességében, korszerűségében is elmaradt az ország más területeitől. A piaci követelményeknek megfelelő, arra rugalmasan reagálni képes fejlesztéshez a képzett és dolgozni akaró munkaerőn kívül minden más tényező hiányzik. Ilyen körülmények között papírsúllyal kellene ringbe szállnunk több nehézsúlyú versenytárs ellen. A halmozottan hátrányos helyzetű térségek fejlesztési kormányprogramja és más kormányzati intézkedések az esély- egyenlőség megvalósításának . lehetőségére teremtettek reményt, de az eltelt időszak tapasztalatai arra intenek, hogy a beavatkozás módja és eszközrendszere e cél elérésére al- kalmátlan. A segítségnyújtás a régi központi irányítási szisztéma elméleti — logikai metódusán fogant és emiatt sem képes egy piaci igényekhez alkalmazkodni tudó gazdasági szerkezet serkentésére. A meghirdetett pályázati feltételek előzetesen keménynek látszó korlátáiról kiderül, hogy gumiból vannak és tágíthatok. Több vállalati fejlesztési támogatás esetében tapasztaltuk, hogy a vállalt hatékonysági — létszámbővítési feltételek a gyakorlatban nem teljesülnek. A döntéshozók így nehéz helyzetbe kerülték, de nem tudok arra példát, hogy a pályázati feltételek hiányos teljesítése miatt az odaítélt támogatást visszavonták volna. A vállalatok egy része jól tudta, hogy számára áz igazán fontos a pénz megszerzése. A felhasználás módja, a-hatékonyság alakulása, a feltételteljesítés minősítése már utólagos és ebben az alkuban a kényszerítő körülmények miatt ők az erősebbek. Nagyrészt ez az oka annak, hogy a jó cél érdekében létrehozott eszközök, amelyeknek a pezsgést, a fejlődés erjesztését kellett volna szolgáinkéi, éppen a változatlanság fenntartását eredményezték. Kezelését, fel- használását egy bürokráciával agyonterhelt tanácsi apparátusra bízták, amelynek nem sóik érdeke fűződött a kockázatos vállalkozásokhoz. A gyors fejlődést eredményező vállalkozások nekik nem hoznak nagyobb javadalmat, elismerést, megbecsülést, a sikertelenség pedig nem fenyegeti presztízsüket, egzisztenciájukat. A döntést hozó területi vezetők jórészt a meglévő üzemek működőképességéhez kötődnek, aligha érdekük az új vállalkozások, netán a magánkezdeményezések felkarolása. A vegetáló, fizetésképtelenné-válással fenyegetett vállalatok mindig haladékot kaphatnak, megmenekülnek a csődtől — később derül ki életképtelenségük. A támogatással szerzett tőkeinjekció a gyenge vállalatok életben tartása mellett néhány szélsőségesebb esetben a hozzá nem értő vezetés alkalmatlanságát is elfedd. Nem feltétlenül tudatosan, de szerepet játszhat ebben az is, hogy a hosszú vezetői múlt során kialakulnak azok a kapcsolatok, amelyek különböző pozíciókban sok szálon érintkeznek és hoznak létre eltéphetetlen védőhálót. így elmaradnak a kellemetlen, de az előrelépésnél nékiülözhetetlen intézkedések. A támogatás e formájában tehát nem előrevisz, hanem konzervál, a modernizálás, a szerkezetváltás helyett megmerevít. Néhány szót a kormányelőterjesztés általam ismert változatáról. A tervgazdasági bizottság térségfejlesztési határozata óta eltelt több mint fél év elegendő az ott meghatározott feladatok alapos értékelésére. Mindez — úgy vélem — elmaradt. Sajnálatosnak tartom azt a módszert, amely a teljes régió problémahalmazának szintetizálására törekszik. Ez kétségtelenül alkalmas a jellemző feszültségek tételes, esetleges teljeskörű bemutatására, de mert általánossá válik, érzékelhetetlen az egyes megyék, különösen az egyes kistérségek lényegesen eltérő helyzete. összemosódik a fejlődésbeni elmaradásból és a strukturális válságból következő feszültségek. A bonyolult, soktényezős regionális válság, így áz átképzés és'a munkanélküliség megoldásának igényére hegyeződik ki, holott sokkal többről van szó. Vállalkozásbarát környezetet kell teremteni, amely feltétezi az egyidejű komplex településfejlesztést. A gazdaság dinamizálásához 'szükséges' háttérintézmények (bankhálózat, befektető társaságok, menedzser- és tanácsadó szervezetek, információs-szervező vállalkozások stb.) létrehozása is olyan feladat, amely a központi vezérlés helyett a helyi kezdeményezésre épít, helyi döntési jogosítványokat ad és ehhez a térség a szükséges eszközökkel is rendelkezik. A tervezet nem is utal a külső segítség fogadókészségének javítására, nem kalkulál a helyi kezdeményezőkészség kiváltásával, élénkítésével, nem a valóságos gazdaságélénkítésre, hanem a központi segítségnyújtási szándék demonstrálására koncentrál. Meggyőződésem, hogy az elmaradt térségekben élők nem alamizsnaszerű központi segítségre vágynak: valódi segítség a fejlődési esélyegyenlőség megteremtése, az indulási hátrányok kiegyenlítése olyan íkedvezményökke 1, amely igazán vonzó a befektetni kívánók számára, mert lehetővé teszi és nem sújtja a vállakózást. Olyan szektorsemleges, elsősorban a kisvállalkozást segítő szabályozási rendszerre van szükség, amely elindít egy öngerjesztő, befektető-gazdaságfejlesztő folyamatot. Az érintett térségekben működő vállalatok például tevékenységbővítő beruházásaikat ír: hassák le adójukból. Ez egyidejűleg ösztönöz a nyereséges gazdálkodásra, s jelent modernizálást és korlátozott foglalkoztatásbővítést. Ösztönözni kell az új vállalkozásokat ugyancsak hasonló eszközökkel. A vállalkozás eredményessége a vállalkozó kockázata kell legyen, ugyanakkor lehetővé kell tenni a megszilárdítását. Az induláshoz álljon rendelkezésre elegendő — esetleg csak a térségben felhasználható — hitel, amit reális futamidőre helyez ki a bank a modern termék, technika, technológia meghonosítása esetén kamat-preferenciával. A vállalkozót legalább 5—7 évre illesse mea vállalkozói adómentesség, illetve a 3. évtől 70 százaléktól 30 százalékig fokozatosan csökkenő adókedvezmény. Az egyéni vállalkozók ösztönzésére az üzleti befektetések a személyi jövedelemadóból levonhatók legyenek.-Kormányzati segítségre éppen azért van szükség, hogy a központi forrásokat a termelőinfrastruktúra létrehozására fordítsák. A megyei irányító szerveknek ebben kell jelentős feladatokat vállalniuk, s abban, hogy vállalkozásra, kezdeményezésre ösztönözzék a helyi tanácsokat, koordinálják az infra- struktúrális ’beruházásokat. A helyi tanácsoknak a jelenleginél lényegesen nagyobb pénzügyi autonómiával, rendszeresen szabályozott bevételi forrásokkal és olyan biztosítékokkal kell rendelkezniük, amelyek kizárják saját forrásaik elvonását, a fejük fölötti rendelkezést. A helyi vállalkozás segítésében azzal tehetők érdekeltté, ha a rendszeres bevételek elsődlegesen éppen a vállalkozók és a lakosság adójából származik. Szabó István az MSZMP megyei titkára • Az Auróra Cipógyár a felszámolás útján Archív fotó a csengeri üzemből, amikor sokan voltak a szalag mellett. Damoklész kardjaként függ a nyírbátori Auróra Cipőgyár felett a végleges felszámolás. Az eljárást a múlt év végén kezdeményezték, de akkor, egy magyar-szovjet vegyes vállalat alapításának reményében elhalasztották öt hónapra az eljárás lefolytatását. Most a nyári szabadságok, a hosszadalmas vizsgálódások és egyeztetési eljárások juttatják lélegzethez a vállalatot. Nincs hitel? — Ha most nem, akkor valóban időt tudtunk nyerni a szovjet vegyes vállalat létrehozásának tervével — ismeri el . Wagner Flórián igazgató. — S nem rajtunk múlik, hogy lényegében a szándék- nyilatkozatokon túl nem törr tént semmi. Úttörőnek számító kezdeményezés lett volna, ha a cipőimportban érdekelt Szovjetunió az ungvári cipőgyár révén bekapcsolódik a magyar gyártásba. Ám amíg oda- és viszontlátogatások, miniszteriális egyeztetések folytak, áz Aurórának élnie kellett. — Elég nehezen, mert banki kapcsolatunk lényegében nincs, a szállítóink hitelezik meg a termelésünket, a megrendelőink veszik meg az anyagot — jellemzi a hosz- szú hónapok óta kialakult helyzetet Kardos Lajosné, gazdasági igazgatóhelyettes. — Még a munkabérre sem tudtunk felvenni bankhitelt. — Mi azt látjuk, hogy hiábavaló áldozat volt az állam részéről a szanálás, hogy megmentsük a vállalatot — állítja dr. Rédei László, a szanáló szervezet vezetője. — Odaadtunk tavaly 140 millió forintot, s ez a pénz lényegében nem hozott eredményt. — Mi jelenleg ugyanolyan hitelezők vagyunk, mint a többi — fogalmazza meg a szanálási eljárást lefolytató dr. Bordás Dezső főosztály - vezető. Nem letörölni... Mivel a szanáló szervezet volt a hitelezők közül az, amelyik nem látta biztonságban a pénzét, ezért' kérte a •Fővárosi Bíróságnál a fel- számolási eljárás megindítását. Közben tudván tudják, hogy a vállalat vagyona nem fedezi a tartozásokat, ha netalán megszüntetnék a termelést — amivel a tanulókkal, gyermekgondozási szabadságon lévőkkel és katonaidejüket töltőkkel együtt még mindig kétezer embert tennének ki az utcára — akkor legfeljebb a tartozások töredékét kapná vissza minden hitelező. — Mint hitelezők kezdeményeztük a felszámolást, de nem a térképről való letörlését gondoltuk, hanem egy új menedzseléssel a működést óhajtjuk — folytatja dr. Bordás Dezső. — Csakhogy a vállalat mai vezetésének eddig is az volt a fő vonalvezetése, hogy rózsaszínűre fesse a világot. S ha az előbbi gondolat- menet szerint rózsaszínű álomnak lehet minősíteni a szovjet-magyar vegyes vállalat tervét, akkor érdemes odafigyelni a mai helyzetre' Nyírbátorban. Feléli vagyonát? A szállítóknak már „csiak” 187 millió forinttal tartozik a vállalat, az év első felében 42 millióval csökkentette adósságát. A pénztelenség miatt kény telepek voltak lemondani valamennyi belföldi megrendelést, csak bérmunkában tudnak dolgozni, amikor készen kapnak anyagot, alkatrészt, a vállalatnál az esetleges nyereség marad a termelésből. Ugyanezt a megoldást választják a tőkés exportban, mégpedig jó minőségi eredménnyel, hiszen sem tavaly, sem az idén reklamáció nem volt, a múlt év első felében elért 22 millió forintos tőkés árbevételt az idén megduplázták. (Persze legyünk reálisak: tervezett már a vállalat magasabb értékű tőkés exportot is, ami nem sikeredett a tervek szerint a korábbi években.) A már említett 55 millió forintos első fél éves veszteséget tudva mégis arra gondol az ember, hogy bár történt javulás, de valahol a vállalat feléli a saját vagyonát. A változtatáshoz ezért kerestek külső szakértőket. A Pénzügykutató Rt. vállalkozott arra, hogy új szervezeti formában — s természetesen a mainál nagyobb szigor és érdekeltség mellett — megkeresi a változás lehetőségét. A terv két részvénytársaság alapítását körvonalazza. Az egyik Nyírbátorban, a másik — tőle függetlenül — Csengerben működne. Az alapító Auróra mellé (amely állóeszközeit, szakmai tudását adja), a nagy partnerek, a Tanninpex Külkereskedelmi Vállalat, a győri Graboplast és Topán Cipőkereskedelmi Vállalat adtak szándéknyilatkozatot a részvételre. Csengerben a Magyar Hitelbank Rt.-t szeretnék megnyerni, Nyírbátorban még nincs vállalkozó pénzintézet. — Nem osztalékot tudunk ígérni, hanem az eddigi forgalmát tudjuk fenntartani a részvényeseknek — mondja Wágner Flórián. — S azt is tudjuk, hogy a megfelelő működéshez még mintegy 50 millió forint friss tőke is kellene. ycrseayfntás az idővel A Pénzügykutató Rt. két hónapon belül leteszi az asztalra javaslatait. Ha megfogadják, akkor a vállalati vagyonnal rendelkező vállalati tanácsnak fel kell számolnia önmagát, csak néhány emberből álló vagyonkezelő központ marad Auróra névvel. S közben megint folyik a versenyfutás az idővel, a kulisszák mögötti megegyezés reményében, hiszen a Fővárosi Bíróságnál dönthetnek a felszámolási határozat kiadásáról éppúgy, mint egy újabb mentőöv megadásáról. A közeli hónapok változásaira természetesen visszatérünk. Lányi Botond FUTÁS r ma után szimatolva tébláboltam az állatkertben a ketrecek körül. Hosszan megbámultam a hévízilovat, a cipökanalasgémet, az ücsörgőkigyót, de egyikőjük sem segített rajtam. Már-már azt fontolgattam, hogy lemondóan legyintek egyet, amikor ismerős arcot pillantottam meg. Pomázi, a Vészfékgyár csípőben megtokásodott főmérnöke álldogált a rácsok előtt. Kőbányai sörhasán GLASZNOSZTY-feliratú pólótrikót fodrozott a nagyvadak felöl fújdogáló sűrű illatú szellő. Éppen konzervpörkölttel etette a tapsifülesbaglyokat. Hozzáléptem, s hogy bizonyítsam jószándékomat, a dobozos pörköltek után hajítottam egy konzervnyitót. Pomázi rám bandzsított, s látva indítékszegény ábrá- zatomat, csak ennyit kérdezett: — Mi a hézag, öreg? Megérezvén hangjában az együttérzést, összefüggéstelenül" hebegni kezdtem nehéz gyermekkoromról, a közelgő lapzártáról és frissen foltozot nadrágomról. Pomázi megértőén hümmögött, miközben mirelitnoked- lit és némi savanyúságot szórt a pörköltkonzervek mellé. S ami a legfontosabb: mesélni kezdett! ... Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy majdnem teljesen kerek erdő. Félelmetes erdő volt ám! Régebben persze nem volt ennyire félelmetes, de az utóbbi években — minek is szépítsem? — egyre nehezebbé vált benne az élet. Nos, ebben az erdőben lakott a Csigabiga és a Teknősbéka. Természetesen ők is tudták, hogy valami nincsen teljesen rendben körülöttük, de sehogyan sem találták az erdőből kivezető utat. Pedig azt keresték reggeltől estig, és estétől reggelig, immár évek óta. S csodák csodája, egy szép napon rátaláltak az erdőből kivezető útra. — Na, most aztán szedjük a lábunkat kifelé! — rikkantotta a Csigabiga. — Húzzuk a csíkot! — kurjantotta a Teknősbéka, és mindketten futásnak eredtek. Azóta is futnak kifelé; ha meg nem haltak... — fejezte be a mesét hirtelen Pomázi, s átpasszírozta a rácsok között utolsó pörköltesdobozát. Szép-szép, csak tudnám, mi ebben a mesében a tanulság? — majszolgattam szórakozottan egy konzervnyitót. W. B.
