Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-08 / 159. szám
y Kelet a Iragyarorszac HÉTVÉGI MELLÉKLETE ássál szemben... ?/»•/ mic Yogmuc"... :sak nem késlekedik. Vagy ennek mégis így kell olynia időről-időre, örökké? 5z az ördögi kör széttéphe- etlen? És mi tegnapról má- •a, máiról holnapra, holnapól holmaputánra hol forna- ialmároknak, hol ellenforra- 1 a 1 maróknak minősü 1 ián k ? Nem, ez így nem mehet tovább! Én, aki ott áltam 1956 barikádjának egyik oldalán, szívemre tett kézzel állítom, iogy ennek a barikádnak a -cét oldalán nem egymásra farkas,szemet vető forradalmárok és ellenforradalmárok állták, hanem áldozatok. Áldozatok mindkét oldalon ! A despotizmus áldozatai! Én odaálltam a barikád egyik oldalára, mert hite- v esz tetten, a despota méte- lyező szavaira süketen, csupán csak láttam. Láttam, hogy a tett nem azonos az igével; láttam a létemet kockáztató végzetet. Odaálltam hát, ahol a látóik álltak. ö odaállt a barikád másik oldalára, mert csak hitt, nem látta, hogy a tett nem azonos az igével. A despota befogta mind a két szemét, s így csak hallhatta a fülébe súgott hazug maszlagot. Vakon kellett hinnie a despota szólamát; veszélyben az ígért jövő! Odaállt hát, ahol a hallók álltak. És ott álltunk egymással szemben. Én, a hitevesztett és mindent látó süket; a hívő és mindent halló vak. Nem forradalmárok és ellen- fornadalmárok tehát, hanem csak látó süketek és halló vakok: a despotizmusban eltorzított félemberek. Ne szégyelljük ezt most bevallani! Miért is szégyenkeznénk félember voltunk miatt? Hát lehet a despoták önkénye alatt egész és teljes embernek megmaradni ? Emeljük csak fel fejünket mindnyájan! Büszkén! Szégyenkezzenek a bennünket félemberekké tevő kicsi és nagy despoták! Látó süketek és halló vakok! Ne legyen tovább kétféle minősítés! Áldozatok vagyunk mi valamennyien! A despoták áldozatai! Hát akikor...? A közöttünk álló barikád harminchárom éve süppede- zi'k már. Fölötte átnyújthatjuk a jobbjainkat. Nyújtsuk hát egymásnak azokat a kezeket, mi az egyformán áldozatok! összekulcsolt kezeink súlya alatt leomlik az a régi barikád, és maga alá temeti a despotákat: a tegnapit, a mait, a holnapit, a kicsit és a nagyot egyformán. Az összekulcsolt kezű látó süketek és halló vakok, az a sok-sok emberáldozat pedig teljes értékűvé, egyszerre és együtt látó-halló magyar honpolgárrá válik ebben a despoták temetője feletti közös kézfogásban. Hát mic vogmuc akikor? Bizony mondom néktek, áldozatok vagyunk mi mind- ahányan, az őrült despoták áldozatai. Hát mic leendunc akkor? Bizony mondom nektek, a kézfogással teljes értékű emberek, de anélkül csak tsa pur es chomuv, mert állva marad a barikád, és temé- tetlenek lesznek a despoták. Balogh László Jelenet a szabadkai előadásból Pillanatkép a Nem élhetek muzsikaszó nélkül-ből (Orosz Helga, Pécsi Ildikó, Tordai Teri) felhős epizódja így válik az idill fedőszárnyaí alatt lassan- lassan tragikussá. Itt még azonban nyoma sincs a Szath- máry Zoltán-féle elkeseredett leszámolásnak. Léner Péter jó ritmusú rendezésében a darab megmarad annak, ami: színvonalas szórakoztatásnak. Léner érzi a mű lehetőségeit kiaknázza a szövegben rejlő fordulatokat, teret hagy a játéknak, hagyja szárnyalni az írói anyagot, ellenben többet is húzhatott volna belőle. Megteremtette a bemutató egyensúlyát: ebben kitűnő színészek siettek segítségére. Kétségtelen, hogy a darab legjobban megrajzolt figurája a három idős asszony: Léner színpadán őket Pécsi Ildikó, Tordai Teri, és Zu bor Ágnes kelti életre. Mindhárman kitűnően komédiáznak. Pécsi Ildikó energikus Zsani nénije telitalálat. Ugyancsak remekül játszik Tordai Teri: a süket Mina néniként pompás komi- kai érzékét ismét megcsodálhattuk. A szelíd; jóságos, kissé tétova Pepi nénit Zubor Ágnes bájjal, szeretettel jelenítette meg. Méltó partnerük volt Piri szerepében Orosz Helga, aki a cserfes szájú csitrit kedves vidámsággal, természetes elevenséggel, a kamaszlányok felszabadult örömével varázsolta színpadra. Rékasi Károly Balázst, a nyírségi földbirtokost, noha sokat „keményített” önmagán, nem tudta teljességgel megfesteni. Rékasi, úgy vélem, líraibb, majdhogynem törékenyebb alkat annál, minthogy a vég nélküli mulatozó dzsentrit a maga robosztusságában felidézze. Kerekes Éva Pólikája is inkább kedves, filigrán teremtés, mint sértődékeny dzsentrifeleség. A kisebb szerepekben kiemelendő Gados Béla, aki a darab «gyík fonto» komikumforrása (persze némileg sutának tűnik, amikor cigányprímásként játszani kezd, ám a hegedűhang mintegy „play back”-ről a sarokban ácsorgó népi zenekarból jön...) Külön érdekes színfolt, amikor Rékasi Károllyal együtt az első felvonásban lejönnek a nézők közé bort kínálgatni. .. Juhász György, Varjú Olga, kacér Veronikája, Molnár Erika Kisvicáknéja, Máté Eta Málcsi nénije, emelhető ki. (Pár mondatos szerepekben láttuk még Kocsis Antalt, Tóth Károlyt, Hetey Lászlót, Szabó Tündét, Matolcsi Mariannt, s a kitűnő Bárány Frigyest). Csányi Árpád díszletei között és Mialkovszky Erzsébet jelmezeiben előadott Nem élhetek muzsikaszó nélkül végül is sikeres előadás. Humora, fergeteges színészi alakításai, tetszetős színpadképe méltó a Móricz-évfordulóhoz. Egyben jelzi azt is, hogy a kisvárdai Várszínház műsorpolitikájában bekövetkezett némi változás a művészileg kimunkált darabokat ugyanígy „veszi” a néző, mint a félkész termékeket Ám az effélékből mindannyian nyerhetünk. Karádi Zsoli Adonyi Sztancs János: Sírjon az... ki mezítláb üvegbe lép kinek hajában szalag ég ki tőrvetők közt fogva él kit sebezni tud nádlevél ki ernyedve is pattanhat ki tűz láttán már elhamvad kinek jut csak árva öröm megnyert gyermek gyermekpörön kinek tejesedik melle s vágyik most végre lenne gyermeke ámde elvetél kire a rúd idegen rájár pokolban se lesz csak vájár és ott kapja el vízözön Kőmagos hógolyó címmel jelent meg a szerző (aki korábban a Kelet-.Magyarország munkatársa volt) első verseskötete. idi pontként. Azt elíoga- , hogy lehetett volna sok- jsítani és társadalmi vitá- bocsátani, úgy a szellemi- szélesebb körben hatha- volna, de a megvalósítás telei nem lettek volna ak. Szükségesnek tartom vé- hogy még egy meg jegy - tegyek a cikkhez, még- g ahhoz a részhez, amely áros művészeti életéről Vitatkozom Tilles Bélá- aki szerintem nincs itt mű- eti élet. Szerintem van észeti élet. melynek bázi- az intézmények, a galérai, ínház, a főiskolák, a mű- eti szakközépiskola, a műtelep. a rendezvénysoroza- és a művelődő közösségek. ;égtelen. hogy lehetne gőbb a művészeti élet, et az intézményeket kelle- megtölteni tartalommal, ;el. Ehhez olyan önszerve- i érdekvédő közösségek ijöttére van szükség, me- összefognak. hogy ne egy iachalis állam-művész vi- i.y legyen, hanem a közös- k és a városi önkormányegyüttműködése. Tilles Bé- 1 eltérően, aki jobb .,urakívánt a .lövőben Nyír- rázának, én ezt kívánom a ásnák... emeljük ezzel „fair play” et tett lapunk a játéksza- loknak: hallgattassék meg ■ásik fél is. Amihez szíve- fogadunk további hozzá- ásokat. Baraksó Erzsébet A szabadkai Népszínház Esterházy Péter: Kis magyar pronográfia című regényének motívumai alapján szerkesztett koreodrámát adott elő. A nálunk jobbára ismeretlen műfaj a darab rendezőjének, Nada Kokotovicnak a tevékenysége nyomán vált elfogadottá Jugoszlávia-szerte. A rendezőnő, aki egyben maga balett-táncos és filmrendező is, egyéni módon ötvözi a táncdráma, a táncszínház és a prózai vállalkozások sajátosságait. Az Esterházy-műben is erre a szintézisre tett kísérletet. Alkotása így egyszerre volt vízió és realitás, posztmodern és archaitkuis, földhözragadt és szimbolikus. Felkavaró. Kokotovic felfogásában a pornográfia (miiként az író is utal rá) a történelem mindent elborító szellemi prostituáló- dása, a világrenddé emelt hazugság legitimálása. A regény szövegének egykori eseményeikre való utalásokkal, képi megidézésekkel dúsított színpadi változata azt a meg nem kerülhető kérdést szegzi a nézőnek: mi a történelem? S innen a játék problematifkussága is. Az Esterházy-próza olyany- nyira zsúfolt illúziókkal, irodalmi-történelmi utalásokkal, s annyira nyelvében él, hogy eljátszatása reménytelen. Ezért is fontos az, hogy Kokotovic, csak néhányszor jeleníti meg a könyv fejezeteit. Ezért is hat furcsán az író alteregója, amint hosszú passzusokat idéz a kérdőmondatos Esterházy- szövegből. Az elsősorban közösségi játékra épülő előadás a modern (jobban mondva körülbelül tíz évvel ezelőtt modern) szcenika számos elemével él (sztroboszkóp, diaporáma, zene stb.) és valljuk meg, olykor rendkívül hatásosan. S hogy mégsem nyújt igazán katarti'kus élményt, azt nem elsősorban a töredezettségének, mozaikokból történő építkezésének, időnkénti elidegenítő szándékának köszönhetjük. Hanem annak, hogy meglehetős elvonatkoztatásra, aktív nézői magatartásra sarkalló produkció egyfelvonásosként hosszú. Mégis úgy hiszem, fontos kísérleti munka, amely gondolkodásra serkent minden borzalmával, idegesítő mozzanataival együtt. A találkozó hazai terméke, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátéka ellenben messze ívben kerüli a töprengésre késztetést. Az eredetileg 1914-ben regénynek készült alkotást csaknem másfél évtized múlva dramatizálja Móricz, áki az alapötletet Erdélyből, Kós Ká- rolyék sztánai batyusbáljából hozta magával. A hosszúra nyúlt baráti mulatozás a kisregényben az 1880-as évekbe kerül, a három idős hölgy alakját fjedig felesége, Holies Janka nagynénjeiről mintázza. A nyírségi dzsentri világa itt még idillbe torkollik, az időn át maga Mikszáth hajlik a történet fölé. Igaz, az epika közvetíthet olyan reflexiókat is, amilyeneket a dráma nem: a vígjátékból nemigen érződik az a felszín alatt megbúvó, a sírva vigadás mögött felgyülemlő indulat, amelyről a kisregényben ez áll: „Olyan furcsa, olyan keserves, olyan tragikus itt az egész hangulat. . . mintha az urak a megrokkant élet elől akarnának menekülni a muzsikaszóba...” Balázs és Pólika magánéletének apró A múlt héten fejeződött be Kisvárdán az I. Nemzetiségi Színházi Találkozó. Az érdeklődő közönség a bemutatkozó együttesek között találkozhatott ungvári, kassai és szabadkai produkciókkal, illetve megtekinthette végül a Várszínház saját társulatának premierjét is. Az általam látott két előadás merőben más, egymástól igen eltérő felfogást, színházeszményt képviselt. r / Pornográf-e a történelem? Vízió és idill Esterházy-és Móricz-darab Kis várd én 1989. július 1. 0
