Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-30 / 125. szám
1989. május 30. Kelet-Magyarország 3 MÁRIAPÓCSI TORZSALKODÁS Könyv, kritika, olvasó Vállalkozók kontra termelőszövetkezet Máriapócs kaszálóján békésen legel a gulya. KÉPZELJÜNK EL EGY OLYAN EMBERT, aki érdeklődik a könyvkultúra iránt, s mondjuk öt év elteltével most tér vissza Magyar- országra. Közben hallott, olvasott ezt-azt, de igazi élményei, tapasztalatai nem voltak. Első szabad délutánján nekivág a főváros forgatagának. Alig megy száz métert, az utcán könyvárusító pultra akad, aztán még egyre, még egyre. Áthalad az aluljárón, ahol két sarokban is a földről, „ponyváról” árusítanak egy-egy művet. Először elcsodálkozik, szinte repdes az örömtől: ilyen fontos lett a könyv, a szellemi táplálék, hogy a virággal, az újsággal, a hamburgerrel egy sorban kell árulni? Mert látja azt is, hogy mindegyik pult körül szinte tolonganak az emberek, s nemcsak nézegetik, de vásárolják is a könyveket. Közben felkeresi régi kedves könyvüzleteit is a hazatérő. Nézi a kirakatokat: mennyivel fényesebbek, tarkábbak. Nemcsak könyvek, de lemezek, kazetták is. S a könyvek mifélék? Nézi, nézi őket, s közben valami balsejtelem fészkel belé. Hol vannak az új magyar verseskönyvek? A kirakatban nincsenek. Regényt még lát, de tudományos monográfiát talán egyet sem. Bent a könyvesboltban néhány polcon ott sorakoznak a verseskönyvek, de új megjelenésűt alig talál köztük. Az újdonságok polcán sokféle könyvet lát, sokféle hasznosat és jót is, de ez az egész szerkezetében valahogy más, mint öt éve. S a könyveket kézbe véve az árakon csak azért nem akad meg különösebben, mert tudta, hogy kétszer, háromszor akkora számjegyekkel fog találkozni. Arról is hallott, hogy ván- nak új kiadók, mégis meglepődik, hogy mennyi van, s mennyiféle könyvet adnak ki. Summa summárum: a hazai könyvkultúra robbanás- szerű átalakulását tapasztalhatja. S nem azt, hogy vége lenne a Gutenberg-galaxis- nak, azazhogy a könyv helyét más információhordozók foglalták volna el, mert láthatóan nem erről van szó. KORÁBBAN, TIZENEGY- NÉHÁNY „HIVATÁSOS”, azaz hivatalos, állami könyvkiadó működött, s amit nem ők adtak ki, annak gazdái is hivatalos szervek, intézmények voltak. Elvétve fordult csak elő magánkiadás, s a szerzőről az isten se mosta le a dilettantizmus bélyegét, mondván, ha nem volna dilettáns, kiadnák hivatalosan. Amikor néhány éve közismert írók is kezdtek egy-egy könyvet magánúton, egyéni vállalkozásként közreadni, még mindig inkább csak a dolog szokatlanságát, furcsaságát észlelte a közvélemény, s néhány „fenegyerek” játékának tartotta az egészet. Mígnem aztán 1988 meghozta az áttörést. Mintegy száz kiadó alakult meg, ki- sebbek-nagyobbak, olyanok is, amelyek 40—50 kötetet szándékoznak idén közreadni, s olyanok is, amelyek csak néhányat. Az a sokszínűség és választékgazdagság, ami az utcai standokon tapasztalható, elsősorban nekik köszönhető. Természetesen a „régi” kiadók is talpon kívánnak maradni, s próbálják átvenni az új ritmust, az új szokásrendet. Felpörgetik ők is — legalább néhány — kiadványuk átfutási idejét, megjelennek ők is az utcán, s nemcsak olyan könyvekkel, amelyeket húsz éve szeretnének, de a politikai tiltás miatt nem tudtak idáig kiadni, hanem olyanokkal is, amelyeknek fél éve még a kézirata sem létezett. Egyszerre kiderült, hogy bár a nyomdák általában diktátorként tevékenykednek, van szabad nyomdai kapacitás, s nem is kevés. Kiderült, hogy amit gyorsan el lehet adni, azt gyorsan meg is lehet írni, meg is lehet szerkeszteni, ki is lehet nyomni, s a nyomdából egyből az utcára lehet vinni, árusítani. MINDEZ Jö, SŐT NAGYON JÓ, mégis van nagy veszélye is. Még a hozzáértő és művelt olvasónak is nehezebb ma tájékozódnia a megjelenő könyvek között. S ezen még viszonylag könnyű segíteni, de nagyobb baj, hogy a megjelent művek összességének szerkezete tolódik eí az értéktől az érdekesség, az irodalmiságtól a publiciszti- kusság felé. Ennek tudatosításában, az egészséges olvasói, következésképp kiadói arányok kialakításában nagy a felelőssége a reklám- és a tájékoztató tevékenységnek. A reklám ma szolgáltatás, amelynek ára van. Különbséget kellene tenni mégis az egyértelműen jövedelmező áru reklámja és a művészi vagy tudományos értéket hordozó könyv reklámja között. S a reklám jó néhány formája nem is kerül pénzbe. Nincs pluszköltsége an-' nak, ha a boltok kirakatában fő helyen szerepel egy-egy fontosnak ítélt könyv, esetleg a hét, a hónap könyve minősítéssel, amelyet valamilyen szakmai zsűri állapítana meg. Nem volna külön költsége annak, ha a rádió és a televízió hír- és magazinműsoraiban rendszeresen szó esne a fontos új könyvekről. Ha egyetlen napon e hírközlő szervek tízszer-húszszor említenék, hogy megjelent, mondjuk Bella István új verseskönyve, vagy Czakó Gábor regénye, s ennek ez és ez az érdekessége, a jelentősége, akkor ez az egyetlen napra célzott reklám is sokat érne. Nem szolgáltatás volna, hanem szolgálat: a magyar irodalomé. S ugyanez vonatkozik a kritikára, a kritikákat közlő műhelyekre. A MAGYAR KÖNYVKRI- TIKA teljesen elszakad a könyvkiadóktól, és az olvasóktól is, ha nem vált sürgősen, ha nem válik képessé arra, hogy a tényleges helyzetről adjon képet: jóról, rosszról, közepesről és jelentősről. „Érzékeljük, hogy megjött a termelési kedv, az ország- vezetése nyitottá tette a gazdálkodók számára a termelést, a magántermelésnek nagyobb lehetősége van. Sajnos, Máriapócson ezt a fajta kibontakozást nem segíti elő kellőképpen sem a tanács, sem a tsz. A tanács vezetői az utóbbi időben kicserélődtek, és még nem ismerik a kistermelés lehetőségeit, az új törvényformákat. Az állattartással nem is foglalkoznak, de azt a téesz sem segíti. Tulajdonos is... Ez miből állapítható meg? Abból, hogy már április vége van és még a kihajtásról mit sem tudnak az állattartók. Az idősebbek emlékeznek rá, hogy mi annak idején már április elején tudtuk, hogy ki lesz a pásztor és mennyi lesz a legeltetési díj. Első feladata lenne a tsz-nek segíteni, már csak azért is, mert átvette Máriapócs közös legelőjét, a legeltetési bizottság tulajdonában lévő ingó és ingatlant. Ma már elfeledte sok tsz-vezető, hogy a községben lévő legelőt csak a tsz hasznosíthatja, de ha szükség van rá. a háztáji állatok részére a legeltetés miatt azt vissza kell adni. A mi időnkben tulajdonosok voltak a tsz-tagok. nemcsak tagok. Öröm volt vélük dolgozni, mert sajátjuknak tekintették a tsz-t. Ma már nincs tulajdonos, csak tsz- tag. A közgyűléseken sincs vélemény, javaslat, esetleg a megyei kiküldöttek részéről van egy-egy hozzászólás és vége.” A fenti gondolatokat idős Lazák Mihály egykori má- riapócsi agronómus, majd tsz-elnök szerkesztőségünkhöz címzett leveléből idéztük. Lazók Mihály a helyszínen is megerősíti levélbeli megállapításait. Mire kiérünk a legelőre, újabb érveket hoz elő panasza bizonyítására: — Az idén nem akart pásztort adni a tsz, a kaszálót pedig egyáltalán nem tartotta karban. Ez egy 25 hektáros kaszáló, a község igazi legelőjét 1975-ben teljes egészében felszántották. A kaszáló egy részén időnként áll a víz. Horváth József, a tsz pásztora is panaszkodik: — Ha a juh is itt fog legelni, akkor nem tudom, mi lesz. Kicsi ez a terület. Aztán meg a növényvédő helikopterek is mérgezik a gyepet. Igaz, most csak harminc tehén van itt, de ha később a többit is kiengedik, ennek a duplájával kell számolni. Szabó János, a közelben álló fiatal. kezdő állattenyésztő rábólint Horváth József szavaira. A napokban vett két tehenet nyolcezer forintért. Tőlem kérdezi: mi lesz, ha megmérgezik őket? Ki fizeti meg a kárát? Mind a hárman javasolják, hogy menjek a tsz-elnökhöz. Áz elnök kontráz Paszternák József tsz-elnök készséggel fogad, de nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy örül a látogatásomnak. Nem ismeretlen előtte az, amiért jöttem. Először bosszúsan kifakad Lázók Mihály ellen, „mert annak sohasem volt tehene, és így vajmi keveset érthet az állattartáshoz, most mégis egy csoport szószólójaként ír leveleket, gyűjt aláírásokat.” Ezután arra kértem, röviden válaszoljon a panaszokra. Mérgezés: A legelő egyik sarkáról lehet szó csak, körülbelül 50 négyzetméternyi területről, ahol leszáll a helikopter, de igazán ott sem jellemző. Legelőgondozás: ’ folyékony műtrágyával kezelték. A terület nagyságával kapcsolatban elmondta: véleménye szerint ekkora kaszálón jól elférnek a tehenek és a juhok. Az elnök tehát kézből kontráz minden panaszt. Majd így folytatja: — Jó tíz évvel ezelőtt kétszáz darabos volt itt a gulya. Ebből is látszik, hogy most nem beszélhetünk a vállalkozókedv feléledéséről. Év elején felajánlottuk mindenkinek, hogy Kiadunk hat traktort, és tizenhat tehergépkocsit átalánydíjas használatra. Alig kellett valakinek. Ami most itt folyik a községben, az egy rosszindulatú okoskodás. A fiatalok közül sokan alig akarnak már dolgozni, szinte azt várják, hogy egyből a kolbász jöjjön ki az istállóból. Egyébként az állattenyésztés nem egy jövedelmező ágazat. Pontosan ki tudom mutatni, hogy a legelőre állandóan ráfizetünk. Szerintem az egyéni vállalkozásokon nem azt kell érteni, hogy a tsz kiszolgálja őket. Várni vagy megoldani? Az elnököt érezhetően bosz- szantja a téma. Búcsúzóul megkérem, sorolja fel, mivel segíti a szövetkezet az állat- tenyésztőket? — Szeletelt répával, kaszálóval, a korábbi évekhez képest több lucernával, valamint gyepterülettel. — Hazafelé jövet számolgatok. Az 1800 forintos legeltetési díj valóban nem sok. A termelőszövetkezet biztos nem ezen gazdagszik meg. Ahogy hallottuk, az erejükhöz mérten segítik az A hétvégi programok érdekessége volt az a megyei ifjúsági halfogó bajnokság, amelyet a vajai víztározón tartottak meg szombaton. A háromórás versenyt a mátészalkai Szatmárvidéki HE rendezte meg, négy és fél ezer forintot ajánlva fel az ellátásra és az egyéni versenydíjakra. Ugyanilyen ösz- szeget adott a csapatdíjakra a Vásárosnaményi Postás HE. Mindkét egyesület az ifjúsági versenysport jelentős támogatója. A mátészalkaiaknak még arra is gondjuk volt, hogy rendezett part várja a versenyzőket. A színhelyet tárcsázás után 30 állattenyésztőket. Persze a korábbi évekhez képest valóban kevesebbel. A magán- vállalkozásoknak pedig éppen ezért kell, hogy létrejöjjenek. Sok mindenben nekik maguknak kellene megtalálni a megoldást, nem pedig a tsz-re várni. Ugyanezt teszik mások, máshol. Valószínű, hogy Máriapócson is ez lenne a járható út. Száraz Attila autórakomány sárgahomokkal hintették fel. A verseny három órája alatt Opris Attila mátészalkai ifihorgász 3850 gramm halat, köztük szép dévéreket fogott és ezzel ő lett a megye ifi horgászbajnoka. Az őt követő Bartha Attila, Dombrádi Zsolt, Horváth Tibor és ifj. Kovács György mind mátészalkai ifihorgászok. A csapatversenyt és a vándorserleget is a mátészalkai egyesület nyerte a Nyíregyházi Vasutas HE és a Ti- szavasvári Alkaloida Lombik Horgászegyesület előtt. (Pj) V. G. Új tó született 4 tavak földünk ki- sebb-nagyobb állóvizei, — megannyi zsebtükör a nap számára. Keletkezhetnek a jég felszínformáló munkája nyomán, — lásd Finnországban. — a gleccserek sáncai mögött felduzzadt vízből — lásd Genfi-tó, vetődéssel létrejött árokban, mint a Balaton, hegyomlás, lávaömlés által betemetett folyómederből, a szabályozáskor folyómedrek a morotva tavak, — és végül a szélvájta mélyedésekben megrekedő viz tóvá állandósulhat. így keletkezett Nyíregyháza ékessége a Sóstó is. A tavak keletkezését így tanultuk földrajzból, és így volt ez mind a mai napig. Történt azonban egy napon, hogy a nyíregyházi tanács Sóstóhegyen zártkerti ingatlanokat alakíttatott ki a Kemecsei út keleti oldalán, a Meteorológiai Intézet és a Nyírség utca között, összesen 186-ot. A telekalakítást hatalmas földmunka, melioráció előzte meg, ezáltal eltűntek a régi mezsgyék, növényzet, dombok, és létrejött Nyíregyháza legújabb tava. A tányér alakúra rendezett terület közepén a májusi esők nyomán összegyűlt a víz, és hetek óta ott csillog, lefolyástalan. Ez nem is volna olyan nagy baj, csak az a gond, hogy a telekosztás szerint helyére is zártkertek kerültek, és a tanács azt is el akarja adni. 168 ezer forintba kerül 800 négyzet- méternyi tófenék. Pedig a víz jövőre is tudni fogja, hol a helye, és a mélyedésekben összegyűl napozni. De nincsen olyan hiba, melyből haszon ne lehetne. Csak át kell osztani a telkeket, sétányt kell kiképezni a víztükör mentén, tovább kell mélyíteni a tó medrét, és a zártkerti övezet helyett, üdülőterületté kell nyilvánítani ezt a földrészletet. Tehát aki földrajzból érettségizik az idén, — az ötösért, annak már tudni kell, hogy tereprendezéssel, és rossz meliorációval is keletkezhet új tó — lásd Sóstóhegyen. Kulcsár Attila Csoórí igazsága M intha mostanában kevesebbet hallatná a hangját — mondta a riporter Csoóri Sándor költőnek a rádió legutóbbi Vasárnapi Újságában, egy nagy figyelmet keltő beszélgetésben. Akik rendszeres hallgatói e műsornak — táboruk igen csak népes lehet — tanúsíthatják, hogy a költő nagyon sokunk gondolatát, érzésvilágát mondta ki, jelenítette meg határozottan higgadt, bölcs válaszaival. Nem lelkendezett az élet szinte valamennyi területén tapasztalható nagyobb nyíltság, demokrácia miatt, de nem is hallgatott róla, .mint napjaink tényéről, s mint olyan jelenségről, amely az irodalom szerepét is változtatja. Mert volt idő, amikor igaznak állítottuk be a hazugságokat, legfeljebb féligazságokkal ámítottuk önmagunkat. Akkor az irodalom a metafora világába menekült, mert csak így tudta elmondani véleményét a jelenségekről. Ma már mind nyíltabban és kendőzetlenül lehet bevallani — és be is kell vallani — a múltat, a nemzeten a különböző korszakokban megesett szégyent, törvénytelenséget, s ezt nem lehet elfelejteni. Elfelejteni nem lehet, de ahhoz, hogy ne félelmekkel éljünk — ebbe a költő egyaránt beleérti az MSZMP tagját, s az új politikai szerveződések képviselőit — ahhoz tisztáznunk kell, hogy mit jelent közeledésünk Európához. Szemben a szélsőséges megnyilvánulásokkal vallotta meg a költő vasárnap reggel: bármennyire is igazságtalan és a magyar nemzetet megalázó döntések nyirbálták hazánkat, kifelé mi nem hódíthatunk, mi csak önmagunkban hódíthatjuk meg azt, amitől akár nagyhatalom is lehet a magyar nép: meg kell hódítani tehetségünket, szorgalmunkat, nyíltságunkat és tiszta erkölcsiségünket, így juthatunk el igazán Európába. El kell számolni binek- kinek a maga múltjával, de ez után nem következhet a leszámolás, mert az európaisághoz — vallja a költő — a megbocsátás is hozzá tartozik. Visszautalva az irodalomra: művekben kell most már elmondani az utóbbi évtizedek tanulságait, s elérni, hogy a drámák a színpadokon és ne az utcán játszódjanak. A. S. Ifi halfogó bajnokok
