Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-20 / 117. szám
1989. május 20. 7 Hz önök megyéjében arany terem, amit el kell kezdeni kiásni... y Keleta ffiagprarszág HÉTVÉGI MELLÉKLETE Beszélgetés dr. Schöner Alfréd főrabbival, akinek egész családfája Csengerbe, Tarpára és Nyíregyházára való A magyarországi zsidók deportálásának 45. évfordulójáról is megemlékezett legutóbbi ülésszakán a parlament. A tragikus eseményre, 600 ezer magyar állampolgár embertelen megaláztatására, halálára emlékezve kért szót dr. Schöner Alfréd főrabbi, a Magyar Izraeliták Országos Rabbitanácsának elnöke, országos listán megválasztott képviselő. Személyes emlékeit idézve elárulta: olyan családból származik, amelyet csaknem teljes egészében Ikiirtottak, 39 családtagja pusztult el. És közben megemlítette: édesapja Csengerben született, édesanyja Esze Tamás falujában, Tarpán. Csoda-e ezek után, ha Várkonyi Zsuzsával, a nyíregyházi rádió szerkesztő riporterével az első szünetben megkerestük, hogy bemutassuk a megyénkből indult zsidó főpapot. £ Milyen mélyek a szabolcs-szatmári gyökerek? — Nagyon mélyek. Az az igazság, hogy borzasztóan elfogult vagyok Szaboles-Szatmárral és ezt az elfogultságot vállalom. Vállalóba, mert sok-sok generáció óta éltek a felmenőim ott. Ahogy említettem, édesapám Csengerben, édesanyám Tarpán született. Jómagam jártam mind a két helyen néhányszor anonim módon. Kíváncsi voltam, hogy a családom honnan származik. Én Nyíregyházán születtem. Két esztendőit éltünk Nyíregyházán, aztán feljöttünk Budapestre. Ettől függetlenül szüleim nagyon sokat meséltek a gyermekkoromról, így nagyon kedves érzelmi kötődésem van Szabolcs-Szatmárhoz. — Bennem főként a szülők által elmondott emlékek élnek, de ezek elég elevenek. Viszont az irodalomból és a történelemből rendkívül sok információt merítettem erről a térségről. Ha bármikor olvasok újságot, hallgatok rádiót, nézek televíziót és meghallok egy szabolcsi tájszólású embert, mindig kihúzom magam. Mondok egy kis apró példát is. Hozzákezdtünk nemrég a zsinagógánk rekonstrukciójához' és ott egy rendkívül szimpatikus 45—50 év körüli férfi dolgozott. Ahogy odaszólt a másikhoz, hangjából megérez- tem, hogy szabolcsi. Visszakérdezett: honnan tetszik tudni? Mondom; nem vagyok XX. századi Higgins, de any- nyira tipikus volt az akcektusa, hogy nem lehetett eltéveszteni. Nagyon kedves kapcsolat alakult ki közöttünk. 0 Hallhatnánk valamit látogatásai élményeiről? — A legelső talán az, hogy láthattam azt a házat, ahol édesapám született 1902-ben. Jártam a Szamos partján. A nagyszülei m, akik szintén ott éltek Csengerben, parasztemberek voltak, földet műveltek. Az édesapám háza borzasztóan megrendítő élmény volt számomra. Elsősorban azért, mert vagy huszonöt évig nem akart visszamenni Csengerbe, olyan tragikus élmények kötötték oda. Az egész családot kiirtották. Az első feleségét és négy gyermekét, nyolc testvérét és négy nagyszülőjét vitték el Csenger- ből. Hasonlóan tragikus sors a másik ágé, az édesanyámé, Tarpáról is elvitték az egész családot. — Amikor visszajöttek, mindketten visszamentek szülőfalujukba. Megismerkedtek egymással és nemsokára megszülettem én, szinte a biológiát, az emberi természetet megerőszakolva. Apám 47, anyám 44 éves volt. — Amikor először mentem vissza Nyíregyházára, az egy tragikus élmény volt. Az volt a magyarországi zsidók deportálásának 25. évfordulója. Drámai volt a temető a maga emlékeivel, a nyíregyházi zsidótemplom, ahol alkalmam volt szólni mindazokhoz, akik a kegyeletes ünnepségen részt vettek. Q Szokott-e főrabbi úr hivatalos minőségben járni Szabolcs-Szatmárban? — Időnként visszajárok, de az az igazság, hogy nem nagyon van időm. A hivatásom, a munkám és a tisztségem nagyon sok időt igényel, alig van szabad órám, mostanában legfeljebb csak emlékeimben megyek vissza.1 Nem azért mondom, mert megtiszteltek azzál, hogy megkérdeztek, hanem valóban így is érzem: nagyon szeretem Szabolcs-Szatmárt és aggódom érte, Talán abból adódik, mert istenhívő ember vagyok, de biztos vagyok benne, hogy Szabolcs-Szatmár — amely mindig hatalmas erőtartalékokkal rendelkezett — képes lesz hátrányos helyzetéből kilábalni. Egyszer alkalmam volt Kisvárdán a helyi tanácselnökkel beszélgetni és ő mondta el, milyen óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy orvosokat, pedagógusokat hozzanak haza. Az arcára nem emlékszem, de a lelkesedésére igen.- Az ilyen lelkesedés lehet a kilábalásra garancia. Schöner Alfréd A világ számos országából zarándokolnak el zsidó műemlék temetőkbe. Képünkön: zarándok imádkozik egy csodarabbi sírjánál. 0 Tud-e sajátos eszközeivel segíteni ezen? — Én azt hiszem, hogy mindnyájunknak megvan a maga sajátos eszköze. Egy lelkésznek is. Így azokban a dolgokban, amelyekben hozzám fordulnak, nagyon szívesen segítek, vagy segítenék, ha hozzám fordulnának. Mondok egy-két példát. Kétségbeejtő állapotban van. számos Szabolcs-Szatmár megyei zsidótemető. Azt nem szabad elfelejteni, hogy Szabolcs-Szatmár a magyarországi zsidóság fellegvára volt, hatalmas iskolákkal, tanintézményekkel, jelentős szellemi kapacitással a két világháború között, sőt az első világháború előtt is. Én nem vagyok gazdasági szakember, de úgy érzem, nagyon szép gesztus lenne ezeknek a temetőknek a rendbehozása, azoknak a kegyhelyeknek a felkutatása, ahol híres rabbik nyugszanak. — És ebben látok én gazdasági öszszefüggégeket is. Mert ha azt tudom mondani jó szívvel annak a külföldre elszármazott magyar zsidónak, gyere el ide egy kegyeleti útra, mert itt vendégszerető nép vár, ákkor eljön. De ehhez infrastruktúrára, szálloda, vagy legálább IBUSZ-szoba, megfelelő parkolóhely kell, netán helikopter leszállópálya. Ha mondjuk szervezek egy utat Becsig és egy ügyes idegenforgalmista felajánja: én elviszem önöket másfél óra alatt Nagykállóba, ákkor az az elköltözött magyar zsidó elmegy őseinek a sírjához imádkozni. — A vallás, a szociális gondozásba kegyelet területén mindenképpen lehetne előre lépni és ennek etikai jelentőségén túl gazdasági hatásai is lesznek. Ha azt mondom alma, nekem Szabolcs-Szatmár jut eszembe, s akkor azt mondom almadzsuz, majd azt, hogy kóser almadzsuz és amerikai felvevőpiac. Miért nem próbáljuk meg? Szabolcs-Szatmárban arany terem. Az én szerepem ebben lehetne, hogy segítenék megmutatni azt az irányt, amely felé el lehet indulni, keresni a piacot, az érdeklődést. 0 Mennyire élők ma a szabolcsi zsidóközösségek? — 1944 nyarán hat hét alatt szinte kiirtották a vidéki zsidóságot. Gyakorlatilag Nyíregyháza az egyedüli élő közösség. A napokban került nyomdába az a könyv, amelyet a Műszaki Kiadó gondozásában a magyar- országi zsidóság történetét dolgozza fel. A lektori munkát végeztem, innen tudom tehát, hogy megyénként dolgozták fel, hogy hol mennyi zsidó van. Én nem készültem erre a beszélgetésre, de ha készültem volna, érdemes lett volna utánanézni: mennyi zsinagóga, imaház, iskola, vallási középfokú és felsőfokú iskola volt Szabolcs- Szatmárban. Ezeket érdekes és érdemes volna a helytörténeti csoportoknak pontosan feltérképezni. Ha kell,, abban is tud a közösség, illetve a kiadó segítséget nyújtani, hogy hol voltak ezek. Érdemes lenne ezeket megnézni, hogy melyiket lehetne renoválni, restaurálni. Nyírbátorban, ahol gyermekkoromban sok időt töltöttem, emlékszem milyen gyönyörű zsinagóga volt. Renoválni kellene, annak kellő propagandát csinálni, hogy bárki, aki nyírbátori, jöjjön vissza, nézze meg, mi lett abból, amit a háborús időben a nácik tönkretettek. Ennek is lenne egy etikai vonzata és egyben egy elkötelezettség amellett, hogy ez a Magyarország elhatárolja magát és nem azonosul a háború előttivel. Ugyanakkor megteremteni a lehetőségét, hogy az egykor elszármazottak egy kegyelet erejéig, egy vallási esemény, egy istentisztelet erejéig vissza tudjanak jönni, csak legyen hová visz- szajönni, akkor a tőkebeáramlás következtében gazdasági hasznot is hozna. Q Végezetül ha már a Parlamentben beszélgetünk, megkérdezzük: any- nyi szekció és frakció alakult már az utóbbi időben, szándékoznak-e az egyházak képviselői is frakciót létrehozni? — Nem beszéltünk róla. Nyilván valamennyiünk fejében megfordult ez, de ennél tovább nem jutottunk. Én azt hiszem és úgy gondolom, hogy a parlamenti munka alapvető átalakítása elengedhetetlen. Megítélésem szerint szükség van egy alsó- és egy felsőházra, ahol az alsóház valóban törvényhozói jelleggel működő parlament lenne, a felsőház pedig egy olyan képviseleti jellegű grémiummá válhatna, ahol a különböző tudományos közösségektől egészen a vallási közösségekig mindenkinek joga lenne alulról építkező, demokratikus módon delegálni valakit. — Hol a buktató abban, amit önök kérdeztek? A papképviselők vállán óriási teher van. Mindegyikőnknek van állása, hivatása, leterheltek vagyunk, egyikőnk sem ipari, mezőgazdasági szakember. De becsületesen gondolkodó emberként úgy érzem, hogy csak akkor tudok ide jönni az ország házába tiszta lelkiismerettel, ha minden anyagba megpróbálom magam beleágyazni, sőt megpróbálom beleélni magam bizonyos szituációba, s ez néha ülésenként több ezer oldalt jelent. Tudatlanságomból adódóan szükségem van olyan szakemberek segítségére, akik a gazdasági életben, a jogi életben jártasok. Minden szabad időmet leköti a parlamenti munka, ami azt jelenti, hogy még éjjel egy órakor is azon meditálok, hogy X. Y. képviselőnek a javaslatával tiszta lelkiismerettel egyetérthetek-e vagy nem, hogy feltegyem-e a kezemet, s tudjam megvédeni álláspontomat azok előtt, akik megbíztak azzal, hogy ide jöjjek. Egy újabb szekció létrehozása tehát időt venne el a parlamenti képviselői teendőktől. Ha új parlament lesz és ebbe bekerülnek egyháziak, akik főállásban lesznek képviselők, tehát nem olyan gyakorló rabbik, lelkészek, plébánosok, akik esetleg reggeltől estig rohannak a saját teendőik, dolguk után, akkor el tudom képzelni, hogy önálló papi szekció alakuljon. 0 A mai formában érvényre tudják juttatni az egyházak érdekeit? — Én nem választanám szét az egyház érdekeit Magyarország érdekeitől. Természetesen vannak sajátos vallási érdekek, az ország érdekei és a vallásos közösség érdekei azonban egy ponton találkoznak. Tehát ezek a speciális sajátos érdekeket önmagunkért vetjük fel, de nem kizárólag önmagunkért, hanem azért, mert az a kis közösség csak akkor tud boldogulni, ha az a nagy közösség, amelyben él, az is boldogul. Jrodalmi hírlevél^ a művelődési társaságok kapcsolatairól „Társaságra vagyunk teremtve .. (Bessenyei György) Azért, mert vidéken élünk, ugyanolyan jogunk és kötelességünk foglalkozni szülőföldünk irodalmi nagyjaival, mint az Akadémiának, vagy a fővárosi irodalomtudományi intézeteknek. Ha nem ezt tesszük, lemondunk saját örökségünkről, vagyis erkölcsileg is szegényebbé tesszük magunkat, s szellemi sötétséget hagyunk magunk után. Ezt a gondolatot immár egy fél évszázada fogalmazta meg a Bessenyei Kör egykori krónikaírója: Horthy István közjegyző. E felismerésnek megfelelően az akkori művelődési egylet igen sokat tett azért, hogy e táj bekapcsolódjék az ország szellemi áramkörébe, hogy az itt született, vagy itt alkotó művészek fórumát, publikációs lehetőséget, s mások előtti megmérettetés! alkalmat kapjanak. Közismert, hogy innen indult Krúdy Gyula, itt alkotott Vietórisz József, és itt alapozta meg tudása pályáját Sziklay László, hogy csak néhány példát említsünk. Szellemi elődeink tudták tehát, hogy kapcsolatok nélkül belterjessé szűkülhet az irodalmi társaság élete. Ezért „nyitottak”, vagyis teremtettek kapcsolatokat más régiók művelődési egyesületeivel. Előbb a közvetlen szomszédok: a debreceni Csokonai Kör, a miskolci Lévay Kör, majd a pesti Kisfaludy Társaság is vendége lett — kölcsönösségi alapon — a nyíregyháziaknak. Egymás megismerése nyilván szellemi gazdagodást jelentett, tájékozódást és >erspektívát. Ezek a vendégszereplések ugyanis valódi kultúrkapcsolatoknak minősültek, indíttatást és ösztönzést jelentették a helyieknek. Egy-egy ilyen vendégjáték esemény lett a város szellemi életében. „Társaságra vagyunk te- temtve...” — irta egykor Bessenyei, s azt is hozzátette, hogy boldogságunkat egymásban kell keresnünk. Ügy tetszik, József Attila is hasonló következtetésre jutott, amikor azt állította, hogy: „Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat.” Ha tehát a 18. századi Bessenyei és a 20, századi József Attila egyetért e kérdésben, akkor mi is joggal tarthatjuk a társasági kapcsolatok igényét természetes és örök emberi vágynak, boldogságunk egyik nélkülözhetetlen forrásának. Erre a meggyőződésre jutott a mai Bessenyei Irodalmi és Művelődési Társaság is, amikor elkezdte kapcsolatainak építését a mai regionális művelődési egyesületekkel. Elsőként a szomszédos zempléni Kazinczy Ferenc Társaságot hívtuk meg, mivel vezetői kezdettől fogva jelentős segítséget nyújtották társasági munkánkhoz. Részt vettek alakuló ülésünkön, megajándékoztak kiadványaikkal, koszorút helyeztek a tí- szaberceli Bessenyei-házra, és így tovább. Mi pedig együtt ünnepeltünk velük a sárospataki új Bessenyei- szobor avatásakor, írásokat adtunk a Széphalom c. évkönyvükbe, s most, 1989 áprilisában pedig meghívtuk a Társaság képviselőit Nyíregyházára, ahol is emlékezetes irodalmi- művészeti műsorral „mutatkoztak be”. Erről a műsorról külön is szólnunk kell, mivel irodalmi esemény volt. A Társaságot dr. Kováts Dániel elnök, , Kazinczy-díjas főiskolai tanár mutatta be. Dr. Hőgye István, a Zempléni Levéltár igazgatója Kazinczy szabolcsi kapcsolatairól .tartott előadást. Fehér József, — az egykori nyíregyházi Bessenyei-főiskolás — a Kazinczy Múzeum igazgatója pedig a zempléni fáj irodalmi értékeit tárta elénk. Előadásaik közben Bach- és Kodály-műveket adott elő mélyhegedűn Dombóvári János, az újhelyi zeneiskola igazgatója, illetve népdalok és sárospataki diákdalok bemutatásával tette a műsort oldotta, közvetlen hangulatúvá G. Frigyesfalvi Éva művésztanár. S ha ehhez hozzátesz- szük, hogy üde színfoltként a nyíregyházi Kölcsey gimnázium Kazinczy-osztályá- naik tanulói mutattak be — tanáruk: M. Csorba Zsuzsa összeállításában — Kazinczy-verseket és próza- részleteiket, amely során ismételten felhangzott a minden koroknak szóló Kazinczy-üzenet: a „Jót s jól!”, akkor csak azt mondhatjuk végső konklúzióként: érdemes volt „társasági kapcsolatba” lépni a zempléniekkel. Igényes, de közvetlen hangú, színvonalas, de — vagy éppen ezért! — szívből jövő műsorukkal valamennyiünket gazdagabbá tettek. Gazdagabbá információkban : megismerhettük, milyen tartalmas élet folyik a Kazinczy Társaságban; s gazdagabbá emberségben: példát mutatva arra, hogy a társasági élet célja a tudományos munkálkodás mellett az emberi élet szépségeinek kiteljesítése, az irodalom és á művészet örömeiben való feloldódás. A következő évadban a Bessenyei Társaság lesz a zempléniek vendége. Bánszki István Balogh József
