Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-08 / 82. szám
A tragédia színhelye 1989-ben Mi történt azon az éjszakán ? Oknyomozó riport Pócspetriről, amely rehabilitálását kéri Pócspetri neve ma már nem kavar vihart. Nem úgy mint jó negyven éve, mikor az ország valamennyi újságja címoldalán harsogta: Rendőrgyilkosság egy nyírségi faluban! Az idő nagy úr. Ma már keveseknek mond valamit a Pócspetri név, az azóta felnőtt generáció tagjainak pedig mindössze egy község a sok nyírségi falu között. Az elmúlt évtizedben már. a helybéliek is csak elvétve hozták szóba az akkori tragikus eseményeket, csupán a Pócspetri című film forgatása során szakadtak fel újból a sebek. De már annak is fél évtizede! Néhány hete azonban ismét megbolydult a település. Évzáró falugyűlésükön formálódott az igény: kérni kell a község rehabilitálását. Pócspetri ma Máriapócs társközsége. A tanács petri kirendeltségének vezetője ifj. Tamás József. Ott volt ő is azon az emlékezetes falugyűlésen. — Az idősebb petriek álltak elő a javaslattal, hogy szolgáltassanak igazságot ennek a falunak. El kell menni a legfelső bírósághoz is, mert Pócspetriről mind a mai napig nem mosták még le a rendőrgyilkosság vádját. Mi is történt azon a negyven évvel ezelőtti júniusi éjszakán? Akkor az országban még sok minden nem dőlt el, egyebek mellett az sem, sikerül-e államosítani az egyházi iskolákat. Az egyház természetesen ragaszkodott oktatási intézményeihez, s különösen a falvakban voltak erősek a sáncai. Talán a legerősebbek Pócspet- riben. Május 31-én a falu nemzeti bizottsága az iskolák államosítása mellett foglalt állást, s néhány nappal később került volna sor a községi képviselő- testület határozathozatalára. A korabeli. újságokat idézve: az esti litániáról hazatérő tömeg benyomult a községháza udvarára, ahol a sokaságot leszerelni igyekvő két rendőrtől elvették a fegyvert és Királyfalvi (Kremper) Miklós, volt horthysta zászlós, körzsé^i írnok agyonlőtte Takács Gábor rendőr őrvezetőt. Alig rá egy hétre a statáriá- lis bíróság kihirdette az ítéletet. Királyfalvi Miklóst még aznap kivégzik, Asztalos János plébánost is halálra ítélik, de a köztársaság elnöke azt életfogytig tartó fegyházbüntetésre változtatja át. A perben több mint tíz pócspetri embert vonnak felelősségre, van aki megússza egy évvel, de van olyan is, akire tizenkét esztendőt szabnak. A magyar sajtó hetekig vezető eseményként taglalta a nyírségi tragédiát. Az országban a jóemlékezetű idősebbeknek Pócspetri ma is egyet jelent a rendőrgyilkosságggal. Ez ellen emelték /fel szavukat azon a falugyűlésen a petriek. Ifj. Tamás József néhány héttel ezelőtti eseményeket idéz: — Három este vetítették a kultúrházunkban a Pócspetri című filmet, azt megtekintve hitték el az emberek, van reményük arra, hogy visszaszerezzék a falu becsületét. Mert az akkóri idők tanúi állítják, ott szó sem volt gyilkosságról. A hatvanhét éves Csillám András szem-, illetve fültanú- ja volt a korabeli szóhasználattal élve zendülésnek. — Látni nem sokat lehetett, hiszen éjszaka volt, s hol volt még olyan világítás, mint manapság. Itt ma sem érti senki, milyen bizonyítékok alapján hozták meg azokat a súlyos ítéleteket. A szemtanúk egy része ekképp rekonstruálja a történteket: a templomból hazatérők tudták, hogy most döntenek az iskola sorsáról, s a községháza előtt gyülekeztek. A két rendőr fent állt a teraszon, mikor váratlanul megjelentek hátuknál a döntéshozók. Valaki elkiáltotta magát: viszik az esküdteket. S megindultak, hogy kiszabadítsák a „foglyokat”. A fiatalabbik rendőr riasztólövéseket adott le, de a tömeg a sötétben azt hitte, beléjük lőtt. A tornácon már dulakodtak, az őrvezető a puskatussal igyekezett visszaszorítani az embereket, s eldördült a végzetes lövés. A fegyver a rendőr kezében volt, a csövét markolta. Csőre volt töltve, a zárócsap nyitva ... Takács Gábort a saját fegyvere sebezte halálra ... — így a film. Hamarosan két század kar- hatalmista szállta meg a falut. Bevezették a kijárási tilalmat, s megkezdődtek a kihallgatások. — Arról jobb nem is beszélni — legyint Csillám András. — Tucatszámra vitték a kastély pincéjébe a férfiakat. Nem nagyon válogattak. A rendőrök négyesével járták a falut, még az udvarról is bezavarták az embereket, a csordát sem engedték kihajtani, a széna már elfogyott, az éhes jószágok bőgtek ... Csak a rikkancsnak volt szabad az utcán szaladgálnia. Azelőtt se, azóta sem volt Pócspetriben rikkancs. Kiabálta: elfogták a felbujtókat! Beismerte tettét a gyilkos ... ! Szép tavaszi napsütésben beszélgetünk, az égvilágon semmi nyoma az akkori sötét napoknak. A falu is pont olyan, mint a többi szabolcsi falu. A község közepén jobbára öreg, a szélén vadonatúj, sokszobás házak. Kanyargós utcák, az egyik kövezett, a másik nem. Az egyik utcában betonjárda fut, a másikon szél fújja a port. Az egykori tragédia színhelyén, a kis kastély előtt iskolások játszanak, a templom mellett öreg néni ke araszol valahová. Békés nyírségi csönd... de az emberek leikébe nem látni. Nem látni Kremper Ferenc leikébe sem. Míg várom, hogy hozza a kisajtó kulcsát, felidézem Csillám András szavait: „Van egy lányom, Orosházán él. Mikor megtudták, hogy hol született, rögtön elhidegült a szemük ... Elhiheti, én ennek a rendszernek a híve vagyok. De amit akkor az itteni férfiakkal műveltek!?” Nyikorog a kisajtó, előttünk áll Kremper Ferenc, a per egyik fővádlottja. „Lőfegyver birtoklásában és rendelkezés alatt tartásának” bűntettben találtatott bűnösnek, tizenkét évre ítélték. — Maguk is a régi dolgokra kíváncsiak? — túr sűrű, hamuszín szakállába. — Beszélgethetünk, de úgy higgyék meg, én már nem haragszom senkire. Az ő testvérbátyja volt az a Királyfalvi Miklós, akit a gyilkosság vádjával kivégeztek. Aki valamit is látott, most azt állítja: ő aztán végképp nem lehetett. Ott sem volt a tömegben, fent állt a tornácon, azok közt, akik abban a pillanatban léptek ki a kastélyból. Ám a bíróságon mégis bűnösnek vallotta magát... Hosszan, némán néz Kremper Ferenc: — Maguk nem tudják, mi az, hogy vallatás. Hál’ istennek. Szegény a végén már azt is megmutatta, hogyan tartotta a fegyvert. Egyenest a rendőr szívének. Pedig szerencsétlen fiúnak a hasán ment be a golyó. Ó, jobb nem felhány torgatni a múltat! Kremper Ferenc már rég nyugdíjas lehetne, de nincs nyugdíja. Hiába jelentkezett munkára, nem kellett sehová. A téeszben dolgozgatott egy ideig rakodóként, de nem bírta a lába. Ma szociális segélyt kap a tanácstól. Havonta 3150 forintot. Testvéréről senlmit sem tud, arról sem, hová temették. Már hazafelé tartok — dol- gavégezetlenül. Még mindig nem tudom, hogyan is képzeli a falu a rehabilitálását. A szűk bekötőúton egy autó jön szembe, id. Tamás József, a pócspetri elöljáró ül elöl. — Nincs nekünk semmi bajunk a filmmel — . mondja. Csupán az, hogy csak a pócs- petriek. beszélnek benne. De az ő véleményüket eddig is tudtuk. Azt vártuk, hogy történészek, jogászok is megszólalnak, s ők mondják ki: koholt vádak alapján ítélték-e el ezt a falut, vagy nem. Mert nem csak arról a tízegynéhány emberről van szó, hanem Pócs- petrinek mind a kétezeregyszáz lakójáról. Mért szégyelljék azt a bűnt az unokák, melyet a nagyapák el sem követtek ... !? ^aiogh Géza Lemondhatnnli Már annyi nap elsuhant ebből az évből, hogy szinte elfeledtük, milyen volt a múlt esztendő. ... És nem mondhatnám, hogy észre- se vettük az idő múlását. Jószerivel mindennap szolgált számunkra kemény híradással. Magasfeszültség a magyar— romáin viszonyban; naponta újabb és újabb képsorok az örményeket ért szörnyű katasztrófáról; vízágyúkkal és rohamrendőrökkel farkasszemet néző prágaiak szívfájdító csoportképei; tévéhíradós jelentések egy fölrobbantott amerikai utasszállító repülőgép roncsairól... és áremelések ... panaszok a romló életviszonyok miatt... az adóhivatal pallosa a személyek és vállalkozások fölött... Hírek a korrupció, a bűnözési erőszak, az erkölcsromlás riasztó tényeiről. Metrórobbantás. Nincs egyetlen napnyi pihenőnk? Naponta megesik a szívem az újságolvasókon, tévénézőkön, így önmagámon is. Mert aki a világ legmagasabb hegycsúcsát akarja megmászni, és alkalmas eszközei, segítői vannak e mesés kalandhoz, azok is beiktatnak kisebb ácsorgásokat, mielőtt egy újabb meredélynek, jégfalnak vágnának, vagy szakadék fölött kelnének át. Mi viszont lassan elcsigázottakká válunk attól, hogy szinte csak mind zordabb jövendöléseket hallunk arról, hogy mivel köszönt ránk a tavasz ... A maratoni futók időnkint hozzájutnak szaladitukbam néhány korty üdítő italhoz, vagy nyakon öntik őket némi frissítő, hideg vízzel. Mi pedig robogunk valami felé, de senki sem kiált be nekünk az út széléről: „Már csak fél óra; már csak öt kilométer; tartsd magad, célhoz érsz ... ! Előbbre szeretnénk jutni, de egyelőre a biztató tényekről nem hallunk. Vagy azokat csak amúgy mellékesen tudatják velünk. Ügy vélem, hangfogóval. Pedig kéne némi biztatás, hogy ne adjuk oda magunkat a fáradtságnak és reménytelenségnek. Nem ártana több pozitív ellentételezés a lelki háborgást keltő újdonságokkal szemben. Mert igazán nem semlegesítő erejű értesülés az újra meg újra beharangozott munka- nélküliséggel szemben az a közlés, hogy az Operaház vezetése sem lát az anyagi gondoktól. A gyógyszerárak növekedését semmiképp se feledteti, hogy ezzel szemben itt meg ott a tanácsi emberek körmön! zik meg a legj lekedés drágul csak fölerősíti hallottam: csa kisgyermek va 1200 forintot k ja még rá ... Engem nem legfelsőbb vi nyugdíjat biz véssé sínyli m< szont ijedelem; sokan kényszi mondjanak az még a villanyi csöndes mosoll a nagy egyesül a homoszexuái érdekeik jobb ki meg nem n miért nincs m érdetoképvisele romszázezer ny látok soha ei azoknak a taná előszobájában napra nyomas2 nak. Már nagyon- junk végre val ra gondolok, h június, és nem cseresznye. Pei szét tudja-érti tavaszra nyár zanak a kertek megszólaljon: megint százmii fogva olcsóbb szájharmonika. Igen, szerein a milliók is, al tározásain nen zet-váltás, a f( más nagy dolof Lehet már v radandó emlék hály kéziratbó verset. Akkori! dik eltiltását megnehesztelt nem éppen az tya ahhoz, hog serítse. Utóbb 1 írás. És máig i hatott benne 1 íme a költemé: ■ . ■.» ■ r v. ;■ Képzeljék csak, micsoda fejlődés! A finn vadon erdők lakója va- mikor tényleg az Isten háta mögött él. Olykor híre futott, hogy a király Németföldön háborúzik, vagy hogy a cár Finnországba látogat. Volt, akinek járt újság is, de a legtöbbnek még az sem. Mindenki a maga életét élte igen szűk körben. Egyik hétköznap a másikat követte, aztán néha eljött Szentiván is, vagy Mindenszentek. Szerecsent vagy kínait csak képeskönyvben láttak. Messze, nagyon messze volt a világ többi része, Dél és Kelet. Aztán egyszer csak jött a televízió. A távoli vidékek legeldugottabb zugainak kunyhóiba is besettenkedett az esti szürkülettel a híradó, a dokumentumfilmek, a természeti filmek, új népek és addig sohasem látott városok lakóikkal együtt. Jégkorong, tenisz, Lasse Viren■ futása és Kari Härkönen síelése. Minden, de minden ott, ahol ezelőtt semmiféle szórakozás vagy pezsgés nem volt. És.aztán jött az automata telefon- szolgálat. Nem kellett ezentúl külföldi központok telefonos kisasszonyainak zord hangjára riadni. Közvetlenül lehetett hívni a fiút Laulájában, vagy az unokaöcsköst Németországban (aki a szélvihar kicsavarta fákat, vagy a savas eső pusztította erdőt irtotta). Nem kell más, mint tárcsázni vagy nyomkodni a megfelelő számokat, és mindjárt megszólal az ismerős hang a tengeren túlról. És ráadásul irtó jól hallatszott, mintha csak ott ült volna az ember mellett. És az ára is; Németországba 4,72 percenként, a technikának egy ilyen csodájáért. Az embernek meg mindig akad valami dolga, például: hogy megy a sorod . . . Toivo Nivu egyike volt azoknak, akik e tudományos társadalom peremén éltek. Meglehetősen félreeső helyen lakott kis birtokán Finnországban. üvegezte a ház kö- rv..\ lennivalókat, árpát termelt, télire begyűjtötte a szénát és a gazd- asszonnyal együtt ellátta a jószáVeikko Hí 4 i gokat. At embernél nálnia valamit, és ei ugyanolyan érdekes mi esztrádszínház zene. Esténként olykor talmába kerítette a te. Ilyesmi megeset különösen télen, köztudottan hosszúa vihar tombol odak nyeágak verdesik a Nivu esténként ol hajtott egy-egy van-e ennél jobb gyi térin ellen a krumpl hazájában. Ilyenkor jesen feldobódott, n gondolt, s azokra a c rekre, akiket a tév> hát nem hiába járt túrákat”, ahol mi Pina Coladát vagy a Ezeken az estéken gényesnek és fájom csinyesnek tűnt vol fonszámlát számol bánkódjék. Meg azt elbóbiskolt, s így ne den telefoncsörrenés Furcsa vigyorral Nivu elővette hát a Szórakoztatta a dolo — Epigytom — tudta jól, hogy Egy ne mondani. Szükséc írni helyesen a nevet Mco'Zfgatta a U Előbb a külföldi rögtön Egyiptom Kairóé 2 és végül « csak úgy vaktában, nan tudhatta volna A régi ...........és az új Pócspetri