Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-22 / 94. szám
1989. április 22. 11 Barangolás | Kelet a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE Fellázadt egy gyermek a Tiszaiháton. A családi perpatvarról tud már az egész környék, s árgus szemekkel figyelik az eseményeket. Végleges szakításról van e szó, vagy mint általában, megjuhászodik majd a fiú, s visszaisompolyog szép csendben a közös asztalhoz. A lázadó ez esetben nem más, mint Tiszakóród népe. mely egy emlékezetes februári falugyűlésen úgy döntött, az önállóság útjára lép. A szavazás aránya sem volt akármilyen, mikor a gyűlés levezető elnöke feltette a kérdést, vagy széna, vagy szalma, a száznyolc jelenlévőből százheten a szénára voksoltak. Vagyis arna, hogy váljanak el Ti- szabecsfől, s alakítsanak önálló tanácsot. A szóbeszéddel ellentétben a Tiszabecsi Nagyközségi Tanácson nem lepődött meg senki a kóródiak önállósodási törekvéseiről, s tudtak arról is, hogy a kóródiak többsége az egyesülés óta morgolódott a házasság miatt. Nem volt ez valami hangos zsörtölődés, sőt, voltak olyan időszakok is, amikor úgy tűnt, ha nehezen is, de végleg összecsiszolódtak a feleik, ám most minden korábbinál tanácshoz öt másik település is tartozik, Magosliget, Uszka, Milota, Tisaacsécse és Tiszakóród. A hat községnek tavaly 2 millió 600 forint fejlesztési keret állt a rendelkezésére gondolhatja, hányszor átforgattuk, mire is költsük ezt a kevés pénzt. Kétszáz—kétszázezer forint jutott a kó- ródi és a milotai ravatalozó építésére, újabb kétszázezerbe került Uszka és Liget rendezési terve, 475 ezret fizettünk ki négy községben vízműérdekeltségi hozzájárulás címen, s másfél millió forint kellett a Becsen megépítendő regionális hulladéktelep kiépítésére. Erre mondhatják, persze, Becsnek jutott ismét a legtöbb, de ón visz- saakérdeznék: mi haszna lesz a szókhelyközségnek e hulladéktelepből? egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező, mindig az önállósághoz szokott település sorsát másutt intézzék. Még akkor sem, hogy elöljáróként sem sok rosz- szat tud felhozni a becsiek ellen. Papp Tibornak viszont határozott a véleménye. El ikell szakadni Becstől. — Tíz évvel ezelőtt azzal kecsegtettek bennünket, hogy a forintok összevonásával nagyobb lehetőség lesz az itteni kis falvak fejlesztésére. Hát ebből nem sok valósult meg. Pontosabban Becsen igen. Tudjuk mi, hogy az ottani beruházások megyei támogatással valósultak meg, s az volt a cél, hogy itt aTisza- háton létrehozzanak egy központot. Ám nekünk, kó- ródialknak ebből nem sok hasznunk származott. Egy biztos, ha elválunk, akkor sem lesz — mert ennél már nem lehet — kevesebb a községre fordítható összeg Veszteni tehát nemigen vesztünk semmit. S legalább a magunk kenyerét esszük. Már egy utcával odébb sorolják a kóródiak a sérelmeiket. Hogy az orvosi bő Béla. — A mai napig sem értjük, hogy tíz évvel ezelőtt miért Becs, s miért nem Kóród lett a közös tanács székhelye. Hiszen mi mindig előbbre tartottunk náluk. — Mert annak idején nem jöttetek el szavazni! — fenyegeti meg botjával Szabó Bélát a szomszédja, Farkas Bálintné, aki sokáig volt Kóród elnökiasszonya. — Még jó, hogy időben megjött az eszetek. Mert ha sokáig vártok. Kóród teljesen elnéptelenedik. De így talán, maradnak a fiatalok. Már persze, ha a falu megszavazza az elszakadást. Bár a dolgok jelenlegi állása szerint a szavazás eredménye aligha lehet kétséges. A megye közigazgatási térképén minden jel szerint hamarosan új önálló tanáccsal rendelkező település tűnik fél. A demokrácia jegyében, a többség akarata szerint Mint ahogy erre lehet számítani a megye jónéhány más településén is, többek között Nyírkátán, Gemzsén, s a hírek szerint Érpatakon, Komorón is. Balogh Géza gyanakodtak, hogy Becs az ő kárukra fejlődik. Pedig higgye el, Uszkának, Magosligetnek, vagy pláne Mi- lotának több oka lett volna a panaszkodásra. Mert így utólag visszagondolva, KóA maguk kenyerére vágynak mai világban ez egyáltalán nem biztos. Ám ha végrehajtják elképzelésüket, lehet, hogy nekünk is el kell válnunk Becstől. Sokan vannak Osécsén, akik ezt A 7#-es árvis után épMt » község kalttrháu Napközben kihalt az utca A fala még őrzi a népi építészet emlékeit Az iskolában viszont megvannak a tanítók, köztük is folynak a viták, mi is legyen hát a falu jövője. Gál Jánosné, a korábbi elöljáró is sokat töprengett már azon, hogy képesek lesznek-e megbirkózni az önállóság nehézségeivel. Mert arra már rájött, badarság lenne, azt várni, hogy most aztán eljön a Kánaán. De azt sem tartja szerencsésnek, hogy innen a harmadik faluban van a tanács, s rendelőjük kritikán aluli, hogy sürgősen szükségük lenne az iskolának egy új épületre, hogy megoldatlan a belvízelvezetés, hogy elvitték a faluból az anyaikönyvet ... — Gondoljon bele: ott áll a násznép a tanács ki- rendeltsége előtt, de nem lehet összeadni őket, mert az anyakönyvet nem hozták még meg Becsről.. .— mondja bosszúsan a kóródi szövetkezet raktárosa, SzaCsendélet templomtoronnyal komolyabbra fordult a helyzet. — Hát ők tudják, — tárja szét a kezét a becsi tanácson Simon Zsigmondné vb-titkár — mi erőszakkal nem marasztalhatjuk őket. — Mi bántja a legjobban a kóródirakat? — Az az igazság, mindig ród jóval többet kapott az iménti falvaknál. — Nem lehet az, hogy a kóródiak joggal háborog- niak? Debreceni Károly né pénzügyi főelőadó egy dossziéból előveszi a fejlesztésekkel foglalkozó lapokat. Azt ugye tudja, hogy a Gavallér Ernő mint ti- szacsécsi elöljárósági tag igen kényes helyzetben van. Bármelyik kezét fogják satuba, fájna az egyik is, fájna a másik is. Csécse ugyanis közigazgatásilag Becshez tartozik, ám a termelőszövetkezetük, az általános iskolájuk, s a körzeti orvosi rendelőjük Kórodon található. — Most nekünk is választani kell. Vagy Kóród, vagy Becs. Megmondom az igazat: én nem helyeslem a kóródiak tervét. Ök ugyanis azt remélik, ezzel jóval több pénzhez jutnak, de a támogatják. És sokan, akik ellenzik. Nem tudom, hogyan dönt majd a falu. Mi így is, úgy is társközségek maradunk. Ti szakórádon napközben majdcsak lehetetlen valakit is megtalálni otthonában. Már tavasz van