Kelet-Magyarország, 1989. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-22 / 94. szám
10 1989. április 22. _A fäljMvendége __ Molnár Erika könnyei Mondják, a könnycsepp hitelesít. Nem vagyok biztos benne, hogy minden esetben valóban így van-e, de a könny gyakran az igazság megható fényes bizonyítéka. A Mesél a bécsi erdő című színmű nyíregyházi bemutatóján igazi könnycseppeket láthattunk a főszereplő, Molnár Erika játékának egyik csúcsjelenetében. Számomra tulajdonképpen ezek a köny- nyek tették igazán meggyőzővé a színésznő alakítását. Akik látták Ödön von Horváth darabját, tudhatják, Mariann szerepe rendkívül határozott, de nehéz szerep. Alakítójának a fiatal lány kiszolgáltatásától, ösztönlény vágyódásától kezdve az anya legmélyebb fájdalmáig sokfélé érzelmet kell kifejeznie. Ügy éreztük, Molnár Erikának ez sikerült. Sikerült annak ellenére, hogy véletlenül kapta meg ezt a szerepet — a rendező előzőleg másra gondolt, aki végül is nem vállalhatta a játékot —, és tulajdonképpen valóban nem is igazán Molnár Erika alkatának, egyéniségének való a szerep. Ezek után felfokozott érdeklődéssel vártam a fiatal színésznőt a színészpresz- szóban a megbeszélt időpontban, hogy vajon ki ő és milyen is valójában. — Meglehetősen kacskaringósan vezetett az utam a pódiumig. Sokáig geológus szerettem volna lenni, utazni szerettem volna, sokat utazni. El is végeztem Tatabányán egy ilyen szakközépiskolát. Három évig dolgoztam ezután Pesten a Földtani Intézetben. Rájöttem, más az álom és más a valóság. Nem nekem találták ki ezt a szakmát. Más típust igényel. Imádtam viszont verseket mondani, részt vettem egy versmondóstúdió munkájában és egyre közelebb kerültem a pályához. Semmihez sem hasonlítható érzés kiállni egy színpadra és elmondani egy verset, megosztani érzéseimet másokkal. (Molnár Erika egyébként ma is szívesen mond verseket, a múlt héten a Magyar Rádió által megrendezett tizenkettedik Előadó- művész Fesztiválon láthattuk, hallhattuk.) A Színművészeti Főiskolára többször is jelentkeztem, de csak harmadjára vettek fel. A.főisko- lán aztán Major Tamás, Székely Gábor és Zsámbéki Gábor, Montágh Imre tanított többek között. Négy különböző rendkívüli ember. Mindegyiktől mást és mást tanultam. Érdekes, hogy a módszerük különböző volt, de a lehetséges legjobb eredményt érték el velünk egyformán mind a négyen. — Hogyan vezetett az útja Nyíregyházára ? — Noha sikeresen vizsgáztunk, nem jöttek a színházigazgatók az ajánlatukkal. Nemcsak hozzám, hanem a többiekhez sem. Sőt a vizsgaelőadásokat sem nézték meg. Azt hiszem, hogy az évfolyamunk fele úgy szerződött, hogy a szerződtető színházak szakemberei nem iß látták őket. Pedig ez nagyon fontos. Kell a bizonyosság, hogy biztos legyek magamban, miért is hívtak, miért is kellek. Végül is Salamon Suba László rendező keresett meg Nyíregyházáról, hívott és én jöttem. Azóta is itt dolgozom. Az első két év Nyíregyházán tulajdonképpen nem Molnár Erika elképzelései szerint alakult. Mint minden valamit is magára adó pályakezdő rengeteget szeretett volna dolgozni, tanulni, bizonyítani. Ám két év alatt hálás, nagy szerepeket nem is kapott. Játszott ugyan a Bolond című produkcióban, az Atyai házban, az országos sikerű őfensége pincére voltam című darabban, a Pe- leskei nótáriusban, a Lélekharangban, a Kék madárban, az Oresztheiában, a Diákszerelemben. Mint mondja, ezek inkább epizód- szerepek voltak. — Szerencsére még a főiskolán felkészítettek arra, hogy a pálya hosszú távú, egy-két év sikere, vagy kudarca még kevés a megítéléshez. A harmadik, azaz az idei évadban végre sokat dolgozhattam. Jó időben jött a Nagyapa háza című darab műsorra tűzése. Két és fél évig vártam egy ilyen igazi szerepre, amelyikben végig- játszhatom a szerep teljes folyamatát, amelyben majdnem végig színpadon lehetek. Nehéz és összetett darab. — És ezután jött a főszerep, a Mesél a bécsi erdőben ... — Rettentően szeretem ezt a darabot és Mariannt is. Amikor reggel felébredek és tudom, hogy este játszom, az rendkívül jó érzés. — Véleménye szerint önre szabott ez a szerep? — Nem, nem igen. Más az alkatom. De Mariannái, bármelyik nőnek könnyű azonosulni, mert naiv ugyan, de tiszta. Megvan benne az a képesség, hogy nem adja fel, változtatni akar helyzetén, és ez sikerül is neki. Nem akar megalkudni a körülményekkel, meg szeretné változtatni a világot. Más kérdés, hogy ez mennyiben sikerül neki. Egyébként Mariannái olyan dolgok történnek, amelyek bárkivel megeshetnek. — A könnyek ugye igaziak? — Igen, igazi könnyek. Amikor a színész a szerepre készül — noha nyilvánvaló, hogy a magánéletét játssza — segíthet az, ha az életéből hasonlóan megélt szituációkat hív elő magában... — Voltak életének keserű időszakai? — Igen. Volt olyan idő, hogy úgy éreztem, mindenkit elvesztettem magam körül. — Gondolom, gyermeket is nagyon szeretne? A szerep után annyira el tudnám képzelni, mint szerető édesanyát ... — Csakhát, a színésznél másképp van. A színésznő nincs olyan istenáldott helyzetben, hogy bármikor gyermeket szülhessen és a pályája se törjön ketté. Meg kell váriji a megfelelő pillanatot. — Térjünk vissza szerepére, Mariannra. Sokáig érlelet, formálta magában ezt a figurát? — Igen, hagyni kell, hogy hassanak a dolgok. Olyan szituációba kell hoznia magát a színésznek, hogy már ne a szövegen gondolkozzon. Az állapot, csak az állapot legyen fontos. A teljes fel- . szabadultságot kell elérni. Szerepemet még most is előadásról előadásra formálom. — Szabadidejében mivel foglalkozik szívesen? — Elég sokat olvasok, és igyekszem nem szakmabeli barátaimmal fenntartani a kapcsolatot. Fontosnak tartom, hogy ezek a kapcsoltatok el ne vesszenek, mert ha ez megszűnik, a színész elvesztené az élettel való kapcsolatát. Bodnár István II Keleta Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE Raymond-t vagy Barabást? f'ilm AZ AMNESZTIA INTÉZMÉNYE már az újtestamen- tumi időikben élő zsidók körében is ismert volt: a húsvéti ünnep alkalmából valakit szabadon bocsátottak a börtönben őrzött foglyok közül. Ama híres húsvét előtt Pilátus a következő választási lehetőség elé állította a tömeget: Krisztusi, vagy Barabást? A moziforgalmazás — okulván a nevezetes példán — szigorúan húsvétra időzítve állította szintúgy válaszút elé a közönséget: Krisztus-filmet nagyhirtelen nem tudott előásni sehonnan a dobozrengeteg mélyéről, ezért Barabással Raymond-t, az esőembert állította párba, s reklámköltséget nem kímélve késztette döntésre a nagyérdeműt, titokban nyilván abban bízva, hogy nem választ oly gyorsan, mint a farizeusok, hanem csak azután, ha mindkettőt alaposan szemügyre vette. Hogy bevált-e a számításuk (mármint az anyagi, merthogy egyéb szempontok a forgalmazói konkurenciaharcban aligha számítanak), az majd a zárszámadásnál kiderül, egy azonban bizonyos: ez a párbaállítás, amely két, egymástól független forgalmazó „műve”, jól példázza azt az ellentmondásosságot, amely a mai mozihelyzetet jellemzi. AZ ESŐEMBER kópiája már a februári filmszemle idején bent volt az országban, pedig akkor még nem brummogott neki a berlini Aranymedve, s az Oscar-esp se áztatta el, csak az új forgalmazó, a Duna Kft. volt jólértesült és élelmes. Igazán dicséretes, hogy frissiben lecsaptak rá, így a magyar néző végre egyidöben láthatott a nyugat-európai közönséggel egy olyan filmet, amely világsikernek számít, a forgalmazó pedig meglovagolhatta azt az ingyénreklá- mot, amelyet az eredményhirdetések sajtóvisszhangja jelentett. A másik véglet a Barabás, Richard Fleischer filmje. Akik meglátták délceg majdnem ifjúként a címszerepben Anthony Quinnt, aligha gondoltak arra, hogy a színész fiatalodott vissza. A film öregecske, 1961-ben készült, s hogy ilyen látványosain rossz mű bekerülhetett eny- nyi év után a kínálatba, arra csak az lehet a magyarázata, hogy a pluralizmus szent nevében az egyházi tematika is szabad utat kapott, s a forgalmazó újabb nézőrétegek moziba csalogatásának lehetőségét látta általa. A film egyetlen érdeme az, hogy gondosan eltitkolta: Pár Lagerkvist regénye nyomán készült, bár lehet, hogy maga a Nobel-díjas svéd író sem ismert rá, ha egyáltalán megnézte. Primitív, sok helyen a bibliai alapanyagtól is elrugaszkodó, logikátlan cse- lefcményfordula tokát tartalmazó meséjét (csak a Vittorio Gassman által megformált gladiátor értelmetlen szembeszegülésére tessék gondolni! (a hivalkodóan monumentális díszletek, amelyék többségéről lerítt, hagy épített kulisszák, kont- rasztos módon kiemelték. Hogy a Biblia ismeretében mutatkozó, a korábbi kulturális és oktatáspolitika miatt keletkező fehér foltok felszámolódjanak, a mozi további ügybuzgalomról tesz tanúbizonyságot. Máris megjelent a következő darab, a Mózes, amely szintén nem tegnap készült, de a téma iránt támadt friss konjunktúrát nem szabad elszalasztani. Gianfranco de Bosio 1976-ban forgatta ezt a két óra húsz percnyi pergetési időtartamú képeskönyvet, amelynek alapja döntően az Exodus, Mózes második könyve, a zsidók egyiptomi szolgaságból történő szabadulásának és a pusztában való vándorlásának históriája. E film a látványosság tekintetében alatta marad a Barabásnak (például az átkelés a Vörös-tengeren ötletesebb trükkmegoldást érdemelt volna), -ennek ellenére klasszissal jobb annál. Ebben nagy szerepe van a parádés szereposztásnak (a címszerepet Búrt Lancester játssza). VÁLASSZUK HÁT RAY- MOND-t? Vállalom a kockázatát, hogy majd azt mondják rám, semminek sem tudok örülni, de kimondom: a díjak sem igen tudtak meggyőzni, hogy az Esőember fontos film lenne. Barry Levinson alkotása csák azt igazolta, hogy Dustin Hoffman zseniális színész. A történet azonban megmarad a hagyományos melodráma műfaji kereted között, érzelmi húrokat pengetve legfeljebb álbölcsességekig jut el, s ha mégis sok nézőiben talál visszhangra, arra az lehet a magyarázat, hogy a mindennapjainkban hiába keresett harmóniát pótszerként megteremti a filmvásznon.* Hamar Péter Könyrespolcunk Életutak közérdekű tanulságokkal Nyolc politikus, közéleti ember életútját ismerhetjük meg Varga Zsuzsa: „Voltam aki voltam” című könyvében. A kötet fényképes borítója is leginkább azon gondolatnak a megjelenítése, amit Ro- mány Pál úgy fejez ki, hogy „az ember változik, az idő is halad”. A szerző az irányítás hierarchiájában a ranglétra másmás fokán álló vezetőket szólaltat meg. Közismert személyiségek „vallanak” gyermekkori vágyódásaikról, a társadalmi hatások által befolyásolt útkeresésről, munkasikerekről, nem kívánatos lépésváltásokról, önhibáikról, megszenvedett kudarcokról, jó koncepciók húzóerejéről és a döntésmechanizmusböl is eredő visszahúzó következményekről. A megnyilatkozásokat általában a mértéktartás jellemzi, s így az olvasó a hátteret némely ponton homályosan látja. Mégis bizonyosra vehető, hogy a gazdasági, politikai, mozgalmi élet aktuális kérdéseinek személyes sorsokon keresztül való lát- tatása hasznos. Ám az is vitathatatlan, hogy az interjúalany a szimpátia, illetve a mondandó alapján különböző érzelmi hatást és bizalomerősítő érdeklődést vált ki. Hiányérzetet kelt, hogy a társasom,L7.mal0. ^pezet **lá?cszemei”, vagyis a meSS7.0.illők között — a társadalmi valóságnak ellentmondóan — nincs nő. A könyv a szerző szerint is „átmeneti kor terméke”. Hozzáteszem : ugyanakkor szerkesztésében egyedi, hiszen kérdések, fényképek és személyi adatlapok segítenek a „kontaktusteremtésben’'. Múltelemzés, önértékelés, felelősség és önvédelem keveredik a megnyilatkozásokban. Nem jelzőkkel megszépített életrajzokról van tehát szó, sókkal inkább olyan életpályákról, melyekben az „útkereszteződéseket” a történelem rajzolta, a pályamódosításokat a társadalmi háttér motiválta, az irányt pedig az elmúlt évtizedek káderpolitikája szentesítette. A több évtizedet átfogó visszaemlékezésekből kitűnik, hogy a gazdaság, a politika, a tömegtájékoztatás területén ki^ebb-nagyobb közösségek, ágazatok, régiók felelős vezetőjeként kellett megfelelni a kezdeményezés, a feladatra való orientálás és a produktum-elismerés nem is mindig sikeres feladatának. A könyv „szereplői” maguk is többször részesültek magas kitüntetésben. Bár tudott, hogy manapság az értékdevalválódás állapotában az erkölcsi elismerések társadalmi rangja súlyosan csorbát szenvedett. Az önigazolás viszont — ugyancsak közmegítélés szerint — méltatlan a kitüntetéshez és az adományozóhoz. Jellemeket, szemléletet, szándékot ismerhetünk meg. íme a múltidézés: „Nagyon, nehéz volt, mert nagyon-na- gyon sok rendes ember meg- csömörlött a politikától”. Vagy: „Nincs mese. Szembeszegülni csak úgy lehet, ha valaki «kilép a buliból« . ..” Más helyen ütközések végkifejletéről ez olvasható: ,v .. én elvittem a balhét”. A közelmúlt nagy fordulatának ősz szegzése pedig: „... a kibuktatás egy korosztálynak szólt”. Ide kívánkozik néhány mának szóló üzeneterejű vélemény is. Pl.: „...éreztem a felelősséget az elmúlt szakasz jó és rossz dolgaiért egyaránt”. A másik: „Tele vagyunk hibákkal, tévedésekkel, rossz kompromisszumokkal.” Hosszú távra útravaló lehet a következő: „Ha valami rossz, nem a tükröt kell összetörni, hanem az állapotokkal kell foglalkozni.” Az egyéniséget leginkább jellemző önértékelések: „... az a politikus voltam, aki papír nélkül beszélt mindenütt”. Más: „... Azt a hétnyolc könyvemet... napi munkám melett írtam meg.” Lehetséges következmény: ......legfeljebb az ember belülről sérült meg”. Figyelmei érdemlő megnyilatkozás: „... nagyon rossznak tartom, amikor a beosztással változik a baráti kör”. A megélénkülő társadalmi mozgás, a szükségszerű átalakítás napjainkban új megközelítést kíván az irányítás lépcsőfokain álló vezetők „stabilitásának” értelmezésében és a „székfoglalás” gyakorlatában. Erre is találunk utalásokat. Pl.: „... azzal is számolni keli minden vezetőnek, hogy nem végérvényesek a betöltött posztok”. Van kritikai megjegyzés is: „... a magyar közéletnek az a sajátossága, hogy nálunk nincs meg a visszavonulás útja”. Nem hiányzik a megalapozott bizakodás sem: „...Utánunk jön egy teherbíró korosztály”. Mindez azt sugallja, hogy indokolt volna már „beérlelm” a társadalmi megítélés módosulását, hogy legyen természetes az indokolt helycsere, a korrekt „lépésváltás” ne tűnjön bukásnak, s az „utóélet” pedig — akár nyugdíjasként is — ne legyen keserves. A könyv — mások példáján — eligazodást Segítő gondolatokat ébreszt bizonyára vezetőkben és beosztottakban, „hatalomféltők”-ben és „átirányítottak”-ban éppúgy, mint az életutak krónikásaiban, a pályaívek tanúiban, várhatóan minden olvasóban. Szűcs Imre Szllviteky fl^rgit texrinwiivéyz alkotás» ______
