Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-07 / 56. szám
1989. március 7. Kelet'Magyarország 3 Felvállalni a politizálás kockázatát Beszélgetés tgh atilla politológussal — ön a Valóság című folyóirat 1988. szeptemberi számában megjelent, Az új múlt című tanulmányában a neosztá- linizmus természetrajzál vizsgálja. Véleménye szerint a társadalomtudományok menynyiben ludasak abban, hógy régiónk nem tud kilépni a szocializmus sztálini koncepciójából? — Az bizonyos, hogy leegyszerűsítés lenne azt mondani: az egyik oldalon ott van a vétkes hatalom, a másik oldalon pedig a szűz tudomány vagy a szűz művészet. Válsághelyzetben a sztálinista politikai hatalmi döntési központ elég durván és elég közvetlenül rendeli maga alá a társadalmi rend többi tagját. Válságmentes időszakokban pedig a társadalmi életnek ezek a területei hasonulnak a politikai hatalom döntési szférájához: ugyanolyan belső struktúrákat alakítanak ki, ugyanúgy egy elit jellegű képződmény jön bennük létre, ugyanúgy elszakad a tudomány és a művészet civil társadalma a tudomány és a művészet hatalmától. Magyarán kettős hierarchia alakul ki az élet minden területén. A hatalom nemcsak a gazdaságban szereti a minél nagyobb, annál szocialistább elvet, hanem a társadalmi élet minden területén nagy alakzatok kialakítására törekszik, mert ilyen módon kevés ember által nagy tömegek ellenőrizhetők. A jól ismert filozófiai kifejezéssel élve ugyanolyan elidegenedés megy végbe a tudomány és a művészetek művelői és vezetői között. A szocializmus lenini formájában és annak végérvényesen deformálódott sztálini formájában a forradalmi pillanat a társadalom strukturális meghatározottságává vált, aztán saját logikájánál fogva tovább pörgött. Tehát amit Lenin még bürokratikus kinövésnek tartott, az vált a rendszer lényegévé. Ma már látszik, hogy ez egy olyan társadalmi rendszert alakított ki, amiről csak egyet lehet mondani: nem működőképes. — Miben látja annak okát, hogy az 56 57-es fordulat nem volt képes átlépni a sztálinizmuson? — Elsősorban abban, hogy csak a hatalomgyakorlás formái, mozzanatai változtak meg. Az 56 57-es fordulat felszínen maradó jellegére utal az is, hogy a felső vezetés tulajdonképpen érintetlen Tnaradt. Egy maroknyi ember ugyan kikerült a hatalomból, némileg átszerveződtek az erőviszonyok, és változott a stílus is. Ez természetesen nagy megköny- nyebbülést jelentett az ország lakosságának. Üj mozzanat volt a magyar politikában, hogy a párt vezetése a hatvanas évek tapasztalatai alapján megpróbált kiépíteni egy olyan érdekbeszámítási rendszert, amely az egyes társadalmi rétegek érdekeit szimulálta. Bár ez a mechanizmus sem működött igazán jól, de azért egy működőképesebb rendszert tett lehetővé, mivel valamennyire átlátszottak a valóságos értékmozgások, a hangok fölhallatszottak, volt visszacsatolási rendszer. Ez a mechanizmus azonban mindazok hangjának felerősödésével akik a munkásosztály nevében, de annak valóságos érdekeivel ellentétben a múltat akarták megörökíteni, a hetvenes évek folyamán megkövesedett, működésképtelenné vált. — ön azt írta említett tanulmányában, hogy csak új arcok képesek hitelesen és érdemben képviselni az új politikát. Miért tartja a politikai megújulás egyik kulcskérdésének az új típusú politikusok megjelenését? — Mert ma olyan politikusokra lenne szüksége a pártnak, akik nem járták ki a konzervativizmus vezérkari akadémiáját, akik innovatív módon képesek reagálni a problémákra, akik önálló személyiséggel — önálló arccal — rendelkeznek, amelybe a személyes felelősség mozzanata is beépül. A Havasi-jelenséget ebből a szempontból nagyon jellemzőnek tartom. Havasi Ferenc emlékezetes rádióinterjújában nem azt fájlalta, hogy kiszavazták a Központi Bizottságból, hanem azt, hogy azokkal együtt, akik ellen harcolt. Ez csattanós bizonyítéka annak, hogy amíg nem ismerjük politikai vezetőink arculatát, addig a legfelsőbb pártvezetés szűk körét leszámítva — eligazodni sem nagyon tudunk a párt ügyeiben, mert elmosódik a választóvonal a reformpártiak és a reformellenesek között. — Amit ön most elmondott, az felveti a párton belüli platform-szabadság kérdését. Ezzel szemben — bár a KB mellett működő politikai munka- bizottság a platform-szabadságot elfogadhatónak tartja és vitaanyagot készít a működése feltételeiről — mintha újra az egységet követelő hangok erősödnének. — Ahhoz, hogy platform szülessék, egy koherens gondolatrendszerre van szükség. Politikusaink ehhez nem szoktak hozzá. Ezért én most nem arra helyezném a hangsúlyt, hogy a párton belüli eltérő platformoknak nincs elég nyilvánossága, bár ez is igaz, hanem azt mondanám, hogy vezetőink kellően tág nyilvánosság esetében sem lennének képesek kész platformokkal előállni. A két dolog szorosan összetartozik, hiszen eltérő platformok, markáns elképzelések nem szoktak csak úgy kipattanni az emberek fejéből, hanem kizárólag nyilvános vitákban alakulhatnak ki: ne feledjük a platform sohasem egyes szám. A vita negyedik-ötödik lépcsőjében egy- egy politikai vezető körül markánsan kirajzolódna egy- egy platform, s ezzel megszűnnék az az áldatlan állapot, hogy az egyéni vélemény megbélyegez, fekete báránnyá tesz. Ezt persze megnehezíti az, hogy a párttagság jelentős része meg van zavarodva és azt várja, hogy mondják meg neki, mi a párt véleménye. — Nem jogos-e a félelem hogy ez a fajta platformszabadság a párt pártokra hullásának veszélyét is magában rejti? — A történelem során már sokan elmondták, tehát nem én találtam ki, hogy minden valódi politikai tevékenység kockázattal jár. Az elmúlt harmnic évben fokozatosan felszínre került a rendszer működésképtelensége, és lassan elfogyasztotta a tartalékokat. Most érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy legjobban a jelen rendszer fenntartás és újratermelése destabilizál, tehát csak a radikális megújulás stabilizálhat. (Természetesen nem azokra a gyorsan alkalmazkodókra gondolok, akik látványos felszíni változtatásokkal akarják elhitetni, hogy a gyökeres átalakulás hívei, annak a met- ternichi jelszónak a jegyében, miszerint: ahhoz, hogy minden a régiben maradhasson, nagyon sok mindent meg kell változtatni.) Ez olyan dolog, amit a pártban még mindig sokan nem hajlandók elfogadni, és kapálóznak ellene. Tehát nemcsak új típusú pártvezetőkre van szükség, hanem politizáló pártra is és minden párttagnak tudatosítania kellene, hogy aki nem akarja vállalni ezt a reformok jegyében politizáló pártot, annak le kell vonnia a következtetéseket. V. T. K. Imperativus A mit a címbe leírtam, az a latin nyelvben parancsoló módot jelentett. Különös helyzetben vagyok ezzel a kicsit latinos műveltségemmel, mert több tíz éve ebben a hazában alig néhányan tanulnak latint. Más dolog, és jegyzetírásra ez ingerel, hogy összeolvasván néhány testület programját, nyilatkozatát, a teljes és tiszta magyarságban minden latinos beütés nélkül találkozom az imperativusok- kal. Miről is van szó? Én a parancsoló mód táblázatát, ragozási módját, magyarrá fordításának módszerét kisdiákként is utáltam. Lehet, hogy azért, mert egy, vagy két órán nem figyeltem oda, de hát a jóvátehetetlen bűnök a gyermekkorban is gyökerezhetnek. Most olvasok néhány dokumentumot. A párt azt mondja, hogy általában szükséges és kell, a KISZ alkalmasint azt, hogy megköveteljük. No persze általában. Ennek vannak árnyaltabb fogalmazásai is: például az, hogy elvárjuk, esetleg meg kellene követelni, mert így tervezzük, és kívánatos lenne... No nem konkrétan, csak amúgy globalice. Mert nekem hiába magyarázza a feleségem, hogy kívánatos lenne a levesbe egy kicsi só, vagy bors, ha nem mondja meg, hogy miből mennyit és hova tegyek. Persze az is lehet, már annyira kevés a hús, hogy el se viselné a borsot. (A borsos árakat muszáj.) Olvasom a csodálatos programokat, és kezdem tudni, hogy végső fokon mi lenne jó. Mi lenne szükséges, vagy éppen kívánatos, de ezzel a sok politikai szöveggel magamra maradva, még mindig nem tudom, hogy mennyi borsot tegyek a levesbe. Az imperativu- sok, a parancsok, az elvárások igazak. De akikor mégis, mennyi sót? Eszi, nem eszi, nem kap mást. Ezt a lazán megfőzött levest, parancs ide. parancs oda, mostanság mi kanalazzuk .. . Bartha Gábor A SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI FŐISKOLA hallgatói mutatkoznak be március 7-én Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban. A művészeti hetek keretében 19 órakor kezdődő előadáson Christopher Hampton Teljes napfogyatkozás című darabját adják elő a fiatalok, amelyet Balikó Tamás rendezett. Pékség kell Pétrohának Csemege veknit az asztalra Nosztalgia vagy valami más, de egyre többször hallani, milyen finom volt az az igazi házi kenyér, amit a kis pékségekben annak idején sütöttek. A mai pékek is, akik a régebbinél korszerűbb körülmények között dolgoznak, mindent megtesznek azért, bogy reggel és este friss kenyér, zsemle, kifli kerüljön a családok asztalára. Készül a kifli a tanműhelyben. Hajnali fél öt felé jár a idő. A II. Kenyérgyárba kézzel formázzák a közkedvelt Csemege veknit. Egy éjszaka ebből a termékből 2800 darabot is készítenek és a korábban 800-ról indult napi termelés ma már az 5000 felé közelít. Az igazi nagyüzem pénteken és ünnepek előtt van, ilyenkor mind a négy gépsoron folyik a munka. Gép dagasztja, keleszti, formázza az Alföldi kenyeret és a kemencéből kikerülő termékeket az itt dolgozók hosszú lapátokkal rakják a kerekeken guruló állványokra. Ide futnak be a nyíregyházi üzemek által termelt pékáruk és innen szállítják azokat a megrendelőkhöz. Hajnalban indul a tizenhárom gépkocsi, van amelyik öt órakor már a második útját kezdi. A Nyíregyházi Sütőipari Vállalat tizenhat üzeme közel 340 ezer ember ellátásáról gondoskodik napról napra. Tajta László, a vállalat igazgatója elmondta, hogy a fogyasztói áremelések, az ezzel járó takarékosabb családi szemlélet náluk is érezteti hatását. A kenyérgyártás teszi ki termelésük közel háromnegyedét, de mint a korábbi években, így az idén is számolni kell a fogyasztás csökkenésével. Az olcsóbb kifli és zsemle iránti kereslet emelkedik, de jelentős visz- szaesés figyelhető meg az édesipari lisztesáruk forgalmában. A fogyasztók elsősorban a kisebb kenyereket, 1 kg-osat, 60 dkg-osat keresik. Próbálkoznak rozsliszt alapú termékek gyártásával és forgalmazásával jp, de úgy tűnik, az egészséges életmódra való nevelés még csekély mértékben érvényesül a fogyasztási szokások átalakításában. Ha egy kenyérgyár leáll, a termelést a többieknek kell átvenni, nem lehet érvként felhozni: azért nincs kenyér, mert eggyel kevesebb üzem működik. Nyíregyházán is megkezdték a már 18 éves Martinovics téri kenyérgyár rekonstrukcióját. Felújítják és bővítik az épületet, új típusú technikai berendezések kerülnek beépítésre. Az előzetes tervek szerint ez év végén már sor terülhet a próbatermelésre. Addig azonban a tanműhelyben is több műszakban történik a szakboltban árult 2 kg-os kenyér, a foszlós kalács, vajas kifli gyártása. Amellett, hogy a vállalatnak biztosítania kell a mindennapi zökkenőmentes ellátást, érdekük az, hogy minél nagyobb nyereségre tegyenek szert, az idén a tervük mintegy húszmillió forint. Igyekszik-igyekszik a sütőipar, de a túrajárat végén levő községekbe, így Pátrohára is későn, dél körül érkezik meg a kenyér, felborítva ezzel a boltok nyitva tartási rendjét, nem is beszélve arról, hogy a lakosság csak munkaidő után jut az áruMegsült a kenyér. A tanács közművesített területet, épületet is tudna adni, sőt ha valaki úgy gondolja, hogy családi vállalkozás keretében is megoldható a dolog, talán szolgálati lakást is adnának. Jelentkező azonban eddig még nem akadt. Ez az egy kisüzem még nem jelent ellenfelet a sütőipari vállalat számára, de ha a kezdeményezés beválik, biztos többen is próbálkoznak majd. Visszaszerezni a korábban birtokolt területeket, vásárlókat viszont már nagyon nehéz lesz. Szilágyi Zsuzsa hoz. Molnár László tanácselnök elmondta, hogy nem újkeletűek a kenyérellátási problémák a faluban. Többször próbáltak egyezségre jutni a vállalat vezetőivel, de eredményt nem hoztak a tárgyalások. Sokan azóta is Kisvárdáról hozzák a kenyeret, s a község lakói türelmetlenek. " A legutóbbi tanácsülésen vetődött fel a gondolat: létre kellene hozni itt helyben egy egyszerű pékséget, amelyben egy vegyes tüzelésű kemencében sütnék a kenyeret, kiflit, egyéb péksüteményeket. Ilyen jellegű kezdeményezések Nógrád megyében szép számmal találhatók már és úgy látszik a példa ragadós. Az ötlet megvalósítását a tanács, a termelőszövetkezet és az áfész együtt vállalhatná, de mielőtt lépnének, meghirdették, hátha akad vállalkozó, hiszen kenyérre mindig van kereslet. — Látja, kedves, milyen szép ez a barka. Két csokrot vettem. Az egyiket tízért, a másikat tizenötért, mert abba több szál van . .. Ül mellettem a néni a buszon. Nem ismer, én sem őt. de ez nem számít. Beszél. A garzonházban lakik, a Jósavárosban. Nyugdíjas, irodata- karító volt. Nemrég ugyancsak megkínozta a betegség. Harmincnyolc kilóra lefogyott .. . — Pedig tetszik látni, a magasságom megvan. De ahogy reggelenként belenéztem a tükörbe, láttam én, hogy baj van. Megérzi az ember, ha nagy beteg . . Mióta meggyógyult, szigorúan tartja a diétát, az étrendet. Még éjszaka is — bizonyos órákban — felkel és megissza a kamillateát, amit két óráig hűlni hagy . . . — Ezt egy ismerősöm mondta, az ő apja is így itta a kamillát. Négyszer is — Tudja, hogy a télen, hány sütőtököt sütöttem én abba. Nagyon szeretem. Mindig vettem a nagypiacon. Vagy harmincat hazavittem a télen. Aztán műtötték, rákos volt. De a tea sokat segített. Csak a főzés után két óráig hagyni kell állni... A néni beszél. Nemrég jó vásárt csinált, vett egy villanysütőt. Először nem akarta, mert túl olcsón kínálták. Azt gondolta, talán hibás. Aztán mégis megegyeztek, jó lesz az. Jó is. szépen felszeleteltem, beosztottam. Fél óra alatt megsül a tök. Hamar. Három tepsim is van a sütőhöz. Mindig ugyanabba sütöm. De azt megtisztítani sohase lehet, akármivel kapirgá- lom. Még szívesen hallgatnám az ismeretlen ismerőst, az egyedül élő idős asszonyt, de le kell szállnom. 0 még tovább megy egy kicsivel. Utánam szól: — A barkát viszem valakinek. A tanácsra, a szociális osztályra. Nagyon jók hozzám. Minden héten gondozót küldenek, azelőtt ebédet is hozattak. És ők fizették ... Hát mivel tudom én megköszönni? Ezzel, ha meg már nem lesz barka, viszek élő virágot. Ha meg drága lesz. veszek művirágot. Az is virág... Fogja a két „csokor” barkát és a hivatal ajtaján majd bekopog. Oda, ahol kérni szoktak. ö ajándékot hoz. Apróság. Az, de nagyon is emberi apróság ... Páll Géza