Kelet-Magyarország, 1989. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-30 / 75. szám
2 1989. március 30, A város Javára Rendhagyó párbeszéd Nyíregyháza tanácsi vezetői manapság különösen bővében vannak a megbeszéléseknek. A tanácskozások között is kiemelkedik rendhagyó voltával a március 17-iki. Ezen a délutánon ugyanis azok mentek el a tanácsi vezetők meghívására, akik még soha nem ültek egy asztal mellett: az MSZMP, a társadalmi és tömegszervezetek, Nyíregyháza három országgyűlési képviselője és az úgynevezett alternatív szerveződések delegáltjai. Ez legfeljebb szokatlan, de természetes. Mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen párbeszéd nem szólhat másról — legalábbis az összejövetel legelső részében — mint városépítésről, városfejlesztésről, a városlakó közérzetéről. Próbáljuk sorjában követni miről is volt szó a tájékoztatót követően. Elsősorban Nyíregyháza megyei várossá nyilvánítása kapcsán jöttek a vélemények. Azok a meghívottak, akik eleddig nem túlságosan ismerték lakóhelyük örömeit és gondjait, most igen hosszú ideig fejtegették a bennük felgyülemletteket. Mint például: a nagyon hosszú idő után deklarált magasabb cím és rang még nem jelent igazán nagy és jelentős városhoz méltó életet. Jogosak tehát a töprengő kérdések: az infrastruktúra mikor lesz képes követni a deklarálást; a tanácsnak van-e felmérése arról, hány kilométer járda, szilárd burkolatú út, ivóvízvezeték és szennyvízcsatorna kellene; mikor lesz e város minden pontján működő telefonkészülék; a város vezetése Nyíregyháza legkülönbözőbb területein igénybe veszik-e a lakosság aktivitását? A következő kérdéskör — amelyen sokat meditáltak az alternatív szervezetek egyi- kének-másikának tagjai — egy önálló városi napilap volt. Takács Péter főiskolai tanár például kifejtette abbéli véleményét, hogy a Kelet-Magyarország nem alkalmas arra, hogy elősegítse: a városlakó sajátjának érezze Nyíregyházát, nem vállalja fel a megye- székhely társadalmi, rétegproblémáit, a településrészek gondjait, s a lakosság e lapból nem sokat tud arról, ami a városban történik, illetve történni fog. (Szerinte erre a nyíregyházi rádió, s a városi televízió sem alkalmas.) „Egy városi napilap — amelyre a tanácson kívül a város vállalatainak is áldozni kellene — majdnem önköltséges alapon megoldható lenne és nem kerülne többe 4—5 forintnál, amit meg is tudnak vásárolni a lakosok.” A FIDESZ képviselője is egy ilyen napilapot szorgalmazott, mondván, hogy a helyi nyilvánosság kulcsfontosságú. Szerinte irritáló — és nem is etikus — hogy Nyíregyházán csupán az MSZMP-nek van napilapja. E felvetésekre válaszolva Baja Ferenc elnökhelyettes rámutatott: több felkérést kapott ez ügyben a tanács. Megtárgyalták a dolgot, s úgy gondolták, hogy havi lapot Nyíregyházán nem érdemes kiadni, mert a mondanivaló egy hónap alatt többnyire elévül. Viszont hetilap működtetéséhez már egy önálló szerkesztőségre van szükség, a napilap esetében viszont komoly profi redakció kell. És rengeteg pénz, amivel egyelőre (és belátható ideig) nem rendelkezik a tanács. Ettől függetlenül nem tettek le egy kisebb költségű lap megjelentetéséről Addig is a Nyíregyházi Élet — amely a Kelet-Magyarország melléklete — tulajdonképpen valamennyi városlakóhoz eljut és minimális költséggel. Szó esett a vállalkozásokról, aminek rendkívüli jelentősége lesz a közeljövőben. A kérdés itt is az volt: van-e a tanácsnak ezzel kapcsolatos elképzelése? Hol, milyen területen lehetne felkínálni a vállalkozóknak akár munkahelyteremtő, akár lakossági szolgáltatásbővítő lehetőséget? Hogyan tud ebben részt venni a tanács, miként tud a jövőnek elébe menni? Szóltak a mostanában igencsak megélénkült kishatármenti forgalomról, amely az elkövetkezendő időben csak bővülni fog. Ez Szabolcs-Szatmár, s főként székhelye számára kedvező, hiszen el tudunk adni felhalmozott árukészleteket, sí új munkahelyet is teremthetünk az újabb és újabb áruigények révén. A kishatármenti forgalom javíthatja az infrastruktúrát, a kereskedelmi hálózatot. Jó lertne — mondta a résztvevők egyike — ha nem a pesti, vagy megyén kívüli „héják” fölöznék le a növekvő szovjet turizmus hasznát. A kishatármenti forgalomhoz lehetne még kapcsolni idegenforgalmi szálláshely-teremtő lehetőségeket, ami ugyancsak növelhetné a lakosság foglalkoztatását, jövedelmét. E témakörhöz sorolták a nyugati turizmus élénkítésének helyi lehetőségeit is, például a Sóstógyógyfürdőn építendő gyógyszállót, a Budapest és Nyíregyháza között tervezett repülőjáratot, amelyet össze lehetne hangolni a tiszadobi vadászrezervátum és a megye tájkörzeteinek várhatóan ugyancsak növekvő idegenforgalmával. A lakáshelyzeten, a lakáshoz jutás többféle megoldási módozatán ugyancsak eltöprengtek a beszélgetés résztvevői. Egyikük azt mondta, hogy e téma szintén a társadalom legszélesebb nyilvánossága elé való, A március 17-iki megbeszélés rendhagyónak számít a város életében. Közösen kell tenni Nyíregyháza színeiért. ellenkező esetben suttogások és gyanúsítga- tások kísérik az intézkedéseket. Kisebbfajta vita kerekedett az ócskapiac és a bazár helyéről (amelyeket az állatvásárra készülnek kitelepíteni), amely messze lesz, s ahová nehezen akarnak kimenni mind az árusok, mind a vásárlók. Ugyancsak hosszú közös töprengés követte a szociálpolitikai helyzetről szóló tájékoztatót. „Nem jó gyakorlat az, ha csupán kiosztják a több ezer forintos segélyt és éppen olyan rétegnek, amelynél nem érik el a kívánt nevelő, munkára szoktató hatást” — mondta a TDDSZ képviselője és javasolta, hogy a szociális segélyt kapcsolják össze a munkával, mondjuk a város zöldfelületének gyarapításával, parkosítással, a zöld védelmével, a kátyúk feltöltésével. Vagy szerinte nem lenne szabad csupán közpénzen parkírozót építeni, ehhez is a lakosság hozzájárulását kell kérni, amely ilyenekhez szívesen ad akár pénzt, akár társadalmi munkát. A Párbeszéd egyesület képviselője a vállalkozások létesítésére bátorította a tanácsot; illetve, hogy lépjen be a különböző gazdasági társaságokba, magánvállalkozásokba, kft.-kbe, „mindenbe, amiről úgy tűnik, hogy haszon származik ...” A terjedelmi korlátok okán dióhéjban szólunk a többi felvetésről, szándékosan kerülve a városi vezetők közbülső véleményét, válaszait. (Azokra a későbbiekben még sort kerítünk.) Voltak, akik a helyi környezet- védelemmel kapcsolatos információkból szeretnének minél többet kapni. Kérdésük az volt: hogyan lehet ehhez hozzájutni? „Az információ nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az emberek maguk között megtárgyalják a dolgot és környezetükben nagyobb rendet tegyenek — mondta a FIDESZ képviselője, majd azt panaszolta: nem jó, ha a Romániából érkező menekültek Nyíregyházára tervezett tábora a nemsokára megüresedő szovjet laktanyában lesz. „Engem irritál, mivel a szomszédban lakom. Ez is • úgy történik, mint sok minden más, a nyilvánosság megkerülésével. Szeretnék tudni az emberek, hogy miért lesz ott, mert ez érinti a lakosságot ...” A Guszevben és a Titel utcában járt tanárképzős fiatalok élményei alapján ugyanő tette szóvá, hogy a miskolci cigánygettó meg sem közelíti az ott tapasztaltakat. Milyen konkrét lépések történtek-ebben az ügyben — kérdezte — és sürgette a nyilvánosságot. Kifogásolta még, hogy van a városban egy laktanya, amely Vorosilov nevét viseli, s hogy a többpártrendszer körülményei között miért van még mindig a város állami épületeinek tetején a vörös csillag. Szarka Endréné a Vöröskereszt képviseletében ajánlotta fel 35 aktivista segítségét a város szociális térképének előkészítéséhez, ők szívesen végigjárják az idős embereket, megállapítják hogyan lehet segíteni a rászorultakon. Megdöbbenését fejezte ki a FIDESZ-képviselőnek a menekülttáborral kapcsolatos véleménye miatt. Mint mondta: az idemenekülteknek nincs sok lehetőségük arra, hogy valahol a fejüket lehajtsák. Inkább őket kellene védeni — mondta — néhány itt lakó visszaélésétől, akik szállásért és egy tál ételért szabályosan kizsákmányolják a nálunk menedéket keresőket. Ezt követően az országgyűlési képviselők tájékoztatták a kerekasztal-beszélgetés résztvevőit munkájukról, de ez már jóval túlmutat Nyíregyháza határain. Arra mégis jó volt a négyórás párbeszéd, hogy tájékozódjanak a résztvevők, amely alapja egy városi koalíciós együttműködésnek. Mint Hamvas László, az MDF vezetőségi tagja mondta: „Ehhez meg kell ismerni egymást, türelemmel el kell viselni egymás véleményét ... Az én számomra az a legrosszabb várospolitika, hogy nem érzem magam benne igazán otthon ... Ennek ellenére örülök annak, hogy sor került erre a beszélgetésre ...” < A város vezetői azzal zárták a tárgyalást, hogy az egység megteremtése éveket jelenthet, hiánya pedig behozhatatlan hátrányt. „Ki kell tudnunk választani azt a néhány területet, amiben egységesnek kell lennünk, hogy megalkossuk azt a Nyíregyházát, amelyben mindenki otthon érzi magát. Gutenberg csodálkozna... Nyomdák Nyíregyházán Napjainkban, amikor kézbe vesszük az újságokat, könyveket, nemigen gondolunk arra a tudományos-technikai fejlődésre, amelynek mindezek köszönhetők. Pedig soksok évszázad telt el az emberiség történelmében, mire a papírt feltalálták, közel ezer év kellett ahhoz, hogy ez a kínai találmány eljusson Európába, s még akkor is jó ideig az írott szót csak kézzel tudták sokszorosítani, ami bizony elég fáradságos és hosszan tartó munka volt. Ezt a lassú és sok időt igénybe vevő munkát forradalmasította szinte az egyik pillanatról a másikra a nyomtatás. Az első európai nyomdászt, aki mozgatható fém betűkkel és egy kizárólag nyomtatáshoz alkalmazott prés segítségével útjára indította a könyvnyomtatást, valamennyien jól ismerjük: Johannes Gutenberg volt. Nyíregyházán az első nyomdát Dobay Sándor alapította 1870-ben. Ezt megelőzően már 1868-ban megjelent a városban az első hírlap „Nyír”, majd egy év múlva „Tiszavi- dék” néven, de mivel helyben nem volt nyomda, nyíregyházi keltezéssel Debrecenben nyomtatták, később pedig már a Dobay- féle nyomdában készült. Létrejött egy másik nyomda is Nyíregyházán 1874-ben, amelynek Mauer Károly volt a tulajdonosa. Hét év múlva, 1881-ben két nyomdász kisiparos, Jóba Elek és Piringer János közösen vetették meg az alapját a Jóba—Piringer nyomdának. A nyomda gyors ütemben fejlődött, az új vállalkozás ügyes vezetéssel és megfeszített munkával nemcsak a városban lett népszerű, hanem csakhamar érdekkörébe vonta az egész vármegyét. Közben Dobay Sándor elköltözött a városból, nyomdája megszűnt, azonban 1884-ben kivált a társulásból Piringer János, nyomdát állított, mely 1887-ig működött, sőt még lapot is alapított „Szabolcsi Szabadsajtó” címmel. Lukács Ödön Nyíregyháza története című, 1886-ban megjelent monográfiájában már négy nyomdát említ, ugyanis Mikecz József is létrehozott egy nyomdát, amelyen kinyomtatta a tiszaeszlári per alkalmából általa szerkesztett „Ébredjünk” elnevezésű antiszemita lapot. A Jóba-nyomdát Jóba Elek vezette 1906- ban bekövetkezett haláláig, majd a felesége irányította tovább László fia segítségével. 1908-ban Jóba Elekné is meghalt, ezután Jóba László vette át a vezetést, 1910-ben pedig fivére, Jóba Elek; Ő 1911-ben Weisz Manó személyében kiváló szakembert állított a nyomda élére, s szintén fontos szerepet töltött be Urbán Ferenc művezető is, aki Weisz igazgató helyettese volt. Mindketten nagy érdemeket szereztek a nyomda gyors ütemű fejlesztésében, mely Nyíregyháza egyik legnagyobb üzeme lett, s közel 40 munkásnak adott megélhetési lehetőséget. A Jóba-féle nyomda 1933-ban szűnt meg, s addig tekintélyes helyet foglalt el a Tiszántúl nyomdaiparában. Az 1910-es években kezdte meg működését több kis nyomda is. Fűződik nyomdaalapítás Borbély Sándor, Tóth Sándor, Burger Béla, Klafter Ignác és Nagler Jenő nevéhez. 1926-ban jött létre Orosz Károly nyomdája, amelyet később Merkúrnak kereszteltek el. A nagy gazdasági világválság hanyatlást idézett elő a nyomdaiparban is, majd a helyzetet tovább súlyosbította a 30-as évek végén az Imrédy és Teleki kormányok által kiadott zsidótörvények. A törvények értelmében Burger Béla, Klafter Ignác és Nagler Jenő nyomdáit kisajátították. Venkovits Károly 1936-ban lett nyomdatulajdonos. Üzeme még a felszabadulás után is működött, ott nyomták a kisgazda párt lapját. A felszabadulás után Murczkó Károly és Bernáth György nyomdászok a kommunista párt részére foglalták le előbb az Orosz-féle, majd a Burger-féle nyomdát. A párt nyomdája 1946-ban hat kisebb nyomda egyesüléséből alakult ki végül. A Dózsa György utca 5. sz. alá telepítették, mert ott volt a város legnagyobb nyomdája, a Burger nyomda. A romokból előkapart betűkkel, a gépeket kézzel hajtva itt állították elő a felszabadulást követő első időkben a Kelet-Magyarország elődjét, a „Magyar Nép”-et. A nyomdát ebben az időben Világosság Nyomdának nevezték. Az államosítás során 1948-ban Dózsa Kft. néven a többi kis nyomdát is egyesítették. A nyomdák történetének felidézésekor szót kell ejteni a nyomdászok életéről, szervezkedéseiről, harcairól. A századfordulón a munkások petróleumfüstös, egészségtelen pincehelyiségekben dolgoztak. A magasnyomású gépeket emberi erővel működtették. Nagyon sok fiatal nyomdász halt meg akkoriban főleg tüdőbajban. A Nyíregyházi .Nyomdász Szakszervezet Schmidt Mihály elnökletével 1903 tavaszán alakult meg. Valamennyi nyomdász tagja lett a szakszervezetnek, szervezeten kívüli nyomdász nem is dolgozhatott a városban. A nyomdászok széles látókörű politikai egyéniségek voltak. A Tanácsköztársaság idején például az öttagú direktóriumban három nyomdász tevékenykedett: Fazekas János, Kazimir Károly és Schmidt Mihály. A gazdasági válság idején 1930-ban 44 nyomdai munkást tartottak számon, de csak 12 dolgozott. A legnagyobb a Jóba-féle nyomda volt, ott készült á „Nyírvidék” és a „Tiszavidék” című napilap. Ez utóbbi hamarosan megszűnt, még nagyobb lett a munkanélküliség. A nyomda nemsokára fizetésképtelen lett, csődbe jutott, s 1933-ban megszűnt. A 30-as évek végén a szakszervezet következetesen kiállt a nyomdászok érdekei mellett. 1939-ben a Klafter nyomdában Murczkó Károly vezetésével sztrájkot is szerveztek. A Venkovits nyomdában szintén sztrájkot tartottak 1940-ben, mert a nyomdatulajdonos az akkori szellemnek megfelelően nem alkalmazott zsidó munkást. A II. világháború idején a szakszervezet működését nehezítette a rendőri ellenőrzés, a katonai szolgálatra való behívás. A Kelet-magyarországi Nyomdaipari Egyesülés nyíregyházi, mátészalkai és kisvárdai egységéből alakult meg 1952. április "elsején a mai vállalat jogelődje, a Szabolcs- Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat. Abban az évben néhány nyomdagéppel és 29 munkással indult meg a termelőmunka. 1969-ben született egy határozat, mely kimondta, hogy a IV. ötéves terv időszakában a Nyírségi Nyomdát fejleszteni kell. Az új üzem építését a növekvő igények, s a meglevő korszerűtlen körülmények indokolták Akkor még mindig a Dózsa György utca o. sz. alatt volt a központi üzem lakóépületek közé ékelődve, s a szűk terület minden további fejlesztést lehetetlenné tett. Az új nyomdaüzem helyeként a városi tanács az Árok utca és az Űjszőlő utca sarkán lévő 10 828 négyzetméteres területet jelölte ki. Az Árok utca 13. sz. alatt egyébként működött abban az időben a nyomdának egy dobozüzeme. Á korszerű, a dolgozók szociális, kulturális igényeit kielégítő új nyomdaépu- let építése 1975-ben fejeződött be. Jelentősen nőtt a termelőterület, s a géppark műszaki állaga is nagymértékben javult. Ma már a tankönyvek, a folyóiratok, kereskedelmi nyomtatványok mellett a bélyegzőtől kezdve a csomagolópapíron keresztül a névjegykártyáig és az esküvői meghívóig mindent gyártanak. A technika fejlődése azonban nem áll rpeg. Ahogy valamikor a középkor derekán Gutenberg találmánya forradalmasította a nyomtatást, most Gutenberg csodálkozna: olyan jelentőségű lesz a Nyírségi Nyomda életében, hogy bevezetik a számítógépes szövegszerkesztést és fényszedést, amellyel fehér ingben, akár ünneplőben dolgozhat a nyomdász. Megérkeznek a gépek Ausztriából, s most mondható el először, hogy Nyíregyházán a nyomdaiparban csúcstechnológiával készülnek majd egyes termékek. És bizonyosan hamarosan eljön az idő, amikor a nyomdából egyszerűen száműzik az egészségre káros ólmot, amely itt e pillanatban mind az újság, mind a könyvnyomtatás nélkülözhetetlen eszköze. M. Magyar Liasló NydenahaMIk éve alakult a város könyvnyomdászainak egyesülete. As Igea késel! Jövő már a fehér Inges, ólommentes nyomdászaté. Kelet-Magyarorsság — Nyíregyházi Élet
