Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
fl FINN FORMA Nemcsak Európa, a világ is nagy elismeréssel adózik északi rokonaink, a finnek formatervező művészetének. Ez az elismerés persze nagyon is hétköznapi módon mérhető: a finn tárgyak eladhatók, sikerük van, utá-1 nozzák őket, vagy legalábbis hatásuk van, stílust teremtettek. Magyarországi hatásuk nem csak a rokonság miatt szivárgott be, vannak ennek kézzel fogható, kitapintható egyéb gyökerei. A finn lét a világtörténelem során többféle hasonlóságot is felmutat. Északi rokonaink háromszor akkqra területen élnek, feleannyian mint mi. Az „ezer tó országában” ezernél jóval több tó, sziget van, a partok tagoltsága még a közel lakókat is messzire választja egymástól. Egyébként a világ legészakabbra fekvő országa. Népművészete, amely sértetlenül mentődött át az ipari sorozatgyártásba, azokban á közösségekben alakult, amelyekben, egy-egy tanyai település köré rendeződve nagy családjaik éltek, megtermelve és elfogyasztva termékeiket, az ésszerűség és célszerűség szellemében alkotva mindazt a tárgytömeget, amelyre szükségük volt. És megörökítve, megőrizve. Legfontosabb termékük, — ma is — a fa, a fából készült tárgyak garmadája. A huszadik század — és ez sem elhanyagolható tényező — meghozta az ország önállóságát is. Az önálló tanyai gazdaságokból egyre többen kerültek át a városokba, s magukkal vitték génjeikben, tenyerükben azt a gyakorlattá nemesült tudást, amit őseiktől örököltek. Sértet- lon volt ez a tapasztalat, s Gunnel Nyman: „Gyöngysor” váza (fúvott üveg, 1948) egységes. Ha a magunkéhoz hasonlítjuk: a tanyáról kikerült emberéhez — hasonló, de mégsem hasonlítható. Valle Rosemberg: Dzsemtálaló (ezüst, 1911) A finn formatervezés a múlt század végén, s azóta megrendezett világkiállításokon lépett ki Európa, s a nagyvilág elé. Ezek a sikeres bemutatkozások adtak mindig újabb lökést a finn formatervezésnek. A legkisebb finn használati tárgyat is két lépték határozza meg: a tájé és az emberé. A táj — és annak anyagai, elsősorban a fa — meghatározó tényezője építészetüknek. Az épület mindig ugyanazzal a szemlélettel, a táj, a különböző tájba illesztés igényével születik. A finnek sohase készítenek absztrakt épületet. Ha kall sziklára tervezik — mint a Marimekko gyárat — ha kell erdő közepére, anélkül, hogy egyetlen fát is megsértenének, vagy tó partjára, ahol az öböl adja a szauna „kifli- tóját”. A belső tér, annák bútorai, használati eszközei úgy készülnek, hogy lakóját a legjobban szolgálják. A legnagyobbak ezért tudták „hazaszelídíteni” a világ legfontosabb építészeti irányzatait is. Alvar Aalto például^ megteremtette a funkcionalizmus finn változatát, a táj és az ember léptékének, arányainak figyelembevételével. Nem véletlen, hogy nemcsak építészként, bútortervezőként is a legnagyobbak egyike, rétegelt hajlított fából készült bútorait ma is gyártják. De tervezett virágvázát — a Hullám elnevezésűt például —, amely az emberi szemnek szép, a virágnak meg a legkellemesebb elrendezést biztosítja. Az üveg készítéséhez is rendelkeznek a finnek a két legfontosabb dologgal: alapanyaggal és — északon élvén — ' modellel. Tapio Wirkkala, Kaj Franck terveiben, Timo Sarpaneva üvegeiben ott a jeges kristályvilág, az átlátszó, gyöngyözően, jégcsaposan megfagyott természet épp úgy, mint az illeszkedés az emberi kézhez, a használathoz. A textilek a hideggel birkózó emberek életében különös testközeli szerephez jutnak; a csíkosán szőtt raanu, a hosszú szőrű ryijy (rüjünek ejtik), vagy a textildarabkákból varázslatos mintákkal összevarrt patch-work takarók ma részben tovább élnek, részben megváltozott formában divatosak. Az Iparművészeti Múzeumban vendégszerepei most egy finn kiállítás A finn forma címmel. Okos elrendezésben az oldalt futó sorban láthatjuk a legnagyobbakat: Aalto, Franck, Sarpaneva, Wirkkala, és a Finnországban élő japán textiltervező Ishimoto, valamint a textiltervező Dora Jung munkáit is. És a múzeum középső terében kinyílik a világ. A fiatal nyomottanyag-tervező Inka Kiváló virágoskertje: kevés minta, rengeteg, különböző karakterű színösszeállítás tanúskodik a finn forma egyszerűségében is határtalan lehetőségeiről, arról a jókedvről, amelyet a természettel való ilyen magas fokú azonosulás teremt meg számukra. Torday Alii Jegyzet a kultúráról Ki viszi át..? Pillantás az ezredfordulóig Napjaink egyik legjellemzőbb ellentmondása a kibontakozással kapcsolatban a kulturális élet területén így jelentkezik: miközben minden illetékes helyen, fórumon elhangzik; nincs előbbrejutás jobban tájékozott, műveltebb emberek nélkül, ugyanakkor az embereknek ma már egyre kevesebb az a pénzük, amit műveltségük gyarapítására fordíthatnak. Bármennyire illetlen, vagy a kultúrpolitikának nem tetsző is a kérdés, nem lehet tovább megkerülni, fel kell tenni: mi lesz, ha egyre többen legyintenek, mondván, ugyan, a kultúra kit érdekel, amikor nincs meg a tejre való? Vagy így is föltehető a kérdés: — a költővel szólva ki viszi át a kultúrát a jobb napokra, amikor majd utólag döbbenünk rá újabb mulasztásainkra, hogy a művelődésre bizony szükségünk lett volna? Vajon mi a helyzet Szabolcs-Szat- márban? — ezzel foglalkozott legutóbbi ülésén a megyei közművelődési bizottság. Végletek jellemzik napjainkban a megye kulturális életét: néhány intézmény maximálisan igényes programokat kínál, és keresi a közönség kegyeit — ma már nem mindig átütő sikerrel —; a hivatalos szervek már az ezredfordulóra pillantanak, amikor a közművelődési terveket készítik, és eközben számos településen semmi sem történik, mivel nemhogy a kultúrára, de még vízre, járdára sem telik a közös kasz- szából, szép lassan bealkonyul a kultúrának, leszoknak az emberek a művelődésről. Érdekes, mondják erre az idősebbek: valamikor a legkisebb helyeken, még a tanya- világban is volt idejük és igényük az embereknek a közösségi művelődési formákra — még a szegény embereknek is —, a tanító a tanórák után színjátszó csoportot szervezett, járták a színdarabokkal a környéket, gazdakörök működtek, ahol élénk volt az ismeretterjesztő tevékenység. Odalett volna minden, mint a múlt „öröksége”? A szakemberek úgy látják: ma már nagyon fontos alaptényezők a kulturális intézmények állapota, felszereltsége; milyen a környezet, melyben a művelődés lehetőségét kínálják. Ebből a szempontból kiemelték a nyíregyházi színház, a levéltár és a múzeumi hálózat, valamint néhány város művelődési központjai és könyvtára tevékenységét, színvonalas programjaik miatt. Rangos rendezvények honosodtak meg itt az elmúlt években. A sóstói éremművészeti és kisplasztikái alkotótábor nemzetközi hírű lett — hatása a kiállításokon a nagyközönség számára is mérhető. (Megyénkben egyébként 22 főhivatású képzőművész él.) Nyírbátor zenei rendezvényeire ma már a világ minden tájáról jönnek a muzsikusok. Jelentősen megerősödtek megyénkben az itteni országos népművészeti kiállítások hatására is a tárgyalkotó népművészet különböző műfajai — ez egy-két megszállott lelkes szervező munkájának köszönhető. Néhány együttesünk kiemelkedően magas színvonalú munkát végez, pl. a néptánc- és a kórusmozgalom lendült fel, csoportjainkat bármely ország fesztiváljain szívesen látják. Ami némely csoport esetében valóságos világ csodája, ismerve azt, milyen áldatlan körülmények között készülnek szerepléseikre, hogyan „koldulják össze” az útiköltséget. Vészhelyzetbe került a közművelődés a települések többségén az intézményi hátteret tekintve: négy-öt városi művelődési központot, könyvtárat kivéve lerobbant a hálózat, egy sereg kistelepülés maradt kulturális alapellátás nélkül, művelődési háza, mozija, könyvtára életveszélyessé vált, bezárták, terjed az „állóvíz”. Ilyen körülmények között még tovább rontja a helyzetet, hogy a jó szakemberek elmenekülnek a megyéből, ma 248 szakalkalmazott helyett csak 100 megfelelő végzettségűt találunk a művelődési otthonokban — ami nem véletlen. És ma már nem lehet beszélni a közművelődésről úgy, hogy közben ne legyen szó a népművelő, a könyvtáros, a pedagógus, a jó szervező munkájának tisztességes megfizetéséről. Egy új közösségromboló jelenség is kíséri napjainkban a kultúra fokozatos háttérbe szorulását: egyre-másra szűnnek meg a falvakban azok a népi (népművészeti, népzenei) együttesek, melyek még pár éve is meghatározták egy-egy település kulturális arculatát, őrizték a helyi szokásokat — múltat a jövendőnek. Ruhájukra, működtetér sükre, utaztatásukra nincs pénze a tanácsnak, szétszélednek. Most azt ajánlja a közművelődési bizottság a megyei tanácsnak — a testület foglalkozik hamarosan ezzel a témával —, úgy intézkedjenek, hogy a kistelepüléseken fogjanak jobban össze, csoportosítsák a pénzeket, keressék az együttműködés módszereit. A közművelődés 2000-ig kidolgozott programjában jó néhány település számára az integrációt, illetve az általános művelődési központ létrehozását javasolják: vegyék egy tető alá az iskolával a könyvkölcsönző helyet, a művelődési ház klubját, a sportszer tárat stb. Az anyagi erők egyesítésében talán van még tartalék. Némi reményre is alapot adnak az ezredfordulóig szóló közművelődési tervek. Várható, hogy végre megépül a művelődési központ Nyírbátorban, illetve rendbe teszik a fehérgyarmati művelődési házat, ahol korszerű könyvtárat alakítanak ki. Néhány nagyobb településen az iskolaépület bővítése hozhat megoldást, de mindenütt azt szeretnék elérni, hogy a kulturális alapszolgáltatásokról egyetlen település lakóinak se kelljen lemondaniuk. A kultúrához — tekintet nélkül arra, hogy az ember hol és mily korban él — mindenkinek egyformán joga van ... Baraksó Erzsébet G. Nagy llián: Talán Talán elmúlt az idő hogy minden vers helyett egy másik verset kellene írnod Az igazság titkosírásait tovább nem rejtjelezheted Talán elmúlt a cenzorok kora s kimondható hogy aki verseket tilt magát a népet tiltja Hiába minden ámítás jelentések titkos iratok hogy mi zajlik zárt ajtók mögött a kocsmákban megtudhatod Már gyermekeinkre támad a csalás szemükben a hit remeg Talán eljött az idő hogy a hazával hazárdírozók végre veszítsenek Szombati galéria Tar János: Kikötő (tus) Tóth László: Nem egészen huszonnégy... Nem egészen huszonnégy óra múlva elutazom készülődnöm kellene már csomagolni az útra de csak fekszem heverészek lustán mintha már visszajöttem volna s most pihenném ki fáradalmait annak az útnak amelyről meglehet nincs és nem is lesz visszatérés KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Sarai Sttiaaa — Jakiai Salevaara: SLO-Intercom (rövidtávolságú kommunikációs lasntawr 2*77—7»)