Kelet-Magyarország, 1989. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-18 / 42. szám
Erdőháti civédás, avagy: válasz válás után Csendélet templommal és kútostorral. Fordítva verette lovára a patkót Maróthy Kálmán honvéd ezredes, úgy járta kényszerből a nádast. Nyomát hiába lelték, őt magát nem találták Hay- nau bakái: a szabadságharc rozsályi hőse nem dugta a neki szánt hurokba a nyakát. Manapság könnyebb lenne a zsandár dolga: a bujdosó csak az ország belseje felé húzódhatna, amarra útját állnák a határ őrzői. Hasonlóképpen járt Erdőhát népe is, fordítani kellett szekere rúdián. Hajdan a szatmárnémeti vásárba vitte terményét a rozsályi gazda, oda hajtotta az eladásra szánt jószágot. Onnan került öltő ruha, asztalára edény. A történelmi vihar elfújta ezt a lehetőséget. A XV. századi iratokban Kys- és Nagyrosálként említett helység azonban nem roppant össze, sőt a korábbi kis jelző helyett most csak a nagy maradt, a szóösszetétel pedig úgy változott: Rozsály nagyközség. A szépséghibája csak az, hogy nem az élet formálta, alakította központtá, hanem tanácsi határozatok, s ezt nem is vette jó néven környezetében mindenki. Gacsályban tettek is ellene, január elsejétől függetlenítették magukat, így Ro- zsálynak a maga 870 lakosával társul a 891 lelkes Tisztaberek, a 473 lelkes Zajta, a 905 lelkes Méhtelek, a 261 lelkes Garbolc, a 304 lelkes Nagyhódos, és a 93 lelkes Kishódos maradt. A válás természetes, mégis fájdalmas volt. A ga- csályiak ugyanis sok olyasmit is Rozsálynak róttak fel, amiről ők igazán nem tehettek. Jött is a levél szerkesztőségünkhöz a párt- és tanácsi vezetőktől, az együtt maradó hét község azt /kívánta: mondják el ők is a válás előzményeit, mert hogy igdzságtalan vádakkal illették őket: — Nem ellenségeskedni akarunk, nekünk ezután .is itt kell élni egymás mellett — mondja Bodnár Barna, a nagyközségi pártbizottság titkára —, de nem szeretnénk, ha úgy ismernének bennünket a Válás az Erdőháton című írás után, mint aki bekebelezett, majd kisemmizett egy községet. A tanácselnök szobájának falán egy okirat tanúsítja, hogy a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács 1973. április 15-én Rozsályt Zajtával, Méhtelekkel, Kis- és Nagyhódossal, Garbolccal és Tisztaberekkel közös tanácsú nagyközséggé nyilvánította. Gacsály csak 1977-ben csatlakozott hozzájuk. — A kényszerházasságot nem a nagyközségi közös tanács kezdeményezte. Akkoriban úgy emlékszem, hogy a Kelet-Magyarország sem ágált a tanácsok összevonása ellen — folytatja a párttitkár, aztán arról beszél, hogy az emberek visz- szanézve a múltra, hajlamosak az időpontok eltéveszté- sére, a nekik tetsző események megszépítésére. Dátumokkal cáfolja, hogy Gö- csályból a rozsályiak viETék el az orvost, az állatorvost és a gyógyszertárat. Azt mondja: Gacsályból az állatorvos 1974-ben jött el, mert nem kapott szolgálati lakást. 1972T-hen Rozsályban építették meg a gyógyszer- tárat, mert a gacsályi tanács nem adott területet a számára. Az 1970-es árvíz után az akkori gacsályi tsz- vezetők nem adtak telket az áttelepülni szándékozók számára. Belső hatalmi harc volt a faluban, ennek lett áldozata Beke Sándor bácsi is. Azért kellett neki elmenni a községből, mert a tsz szakemberei fellázadtak és az ö intézkedéseit kifogásolták. Rozsály elsősorban földrajzi fekvése miatt lett központ. A gacsályiak természetes érzése volt, hogy sérelmezték a központi státus elvesztését. A tanácsban létszámarányosan képviseltették magukat a községek. Az 1985-ös választás után a 31 fős testületnek hét község között öt gacsályi lakos volt a tagja. A társközségek tanácstagjai szerint a fejlesztéseknél többször előnyt élvezett Gacsály, mert ők úgymond sértődé- kenyek. Legutóbb 1988-ban Garbolc kapott 380 ezer forintot, lemondtak a 300 ezer forintról, mert Gacsályban építettek egy kövesutat. Ismét előkerül az újságban megjelent riport, amelyről azt mondja Bodnár Barna: a falugyűlésről csak azokat a részleteket emelte ki, amelyek a közös tanács munkáját támadták, pedig sokszor hiányos információk miatt ezek az emberek valótlan dolgokat állítottak. Rossz színben tüntették fel a tanácsot, de leginkább Rozsályt. Mert nemcsak Gacsály létszáma csökken. A gacsályi emberek büszkeségét mindvégig sértette, hogy nem ott lett a körzetközpont, és a sértődött emberek túlzott érzékenységgel keresték a hibát a tanács munkájában. Az is az igazsághoz tartozik, hogy lehetett is hibát találni bén- ne, de azért eredményeket is tudott felmutatni. — Már a hatodik községünkben van öregek otthona, a volt járás egész területén alig van egy pár. Tábort építünk Nagyhódoson. Az utolsó tanácsülésen, ahol a költségvetés szétválasztását szavazta meg a testület, egy kivétellel el se jöttek a gacsályi tanácstagok. Sérelmezték, hogy a szétválást követő iskolai szénszükségletet nem finanszírozta a községi tanács. Gondolom: a válást követően nem a volt férj ruházza a fiatalasszonyt. A volt gacsályi tanácsházát a csengeri költségvetési üzemmel akarta a rozsályi tanács felújíttatni. A helyi tsz vállalta, hogy ők ezt a munkát 150 ezer forintért elvégzik, aztán a végén magasabb összegű számlát nyújtottak be. Sajnos, a mai szűkös időben egyik tanács sem engedheti meg magának, hogy ne jól gazdálkodjon a közösség pénzével. Ennek ellenére úgy látom, hogy az immáron két tanács között nincsenek a munkát akadályozó ellentétek, a hivatalban lévő vezetők kölcsönösen felajánlották a segítséget — tette még hozzá a párttitkár. Ari Sándor tanácselnökkel is szót váltottunk. Azt mondja: a tanácsüléseken a tanácstagok sosem aszerint szavaztak, hogy ki hová való, hanem hogy mit sürgősebb vagy fontosabb megoldani. — Azt jogosan sérelmezték a gacsályiak, hogy nem kapták meg a fejkvótát, de amikor a VII. ötéves tervet vittük a tanács elé, Gacsály olyan infrastruktúrával rendelkezett, hogy a többi községet kellett hozzájuk felzárkóztatni. Volt öregek napközi otthona, óvodája, Rozsályban fontosabb volt az óvoda. Méhteleken tornatermet kellett építeni az iskolához. Előfordult, hogy Méhtelekről autóbusszal szállították a gyerekeket Gacsályba a tanács buszával, hogy meglegyen a két csoport, mert csak így lehetett működtetni az óvodát. Ha van valami Gacsályban, akkor azt nem kell megépíteni, Kishódoson nem kell iskolát vagy óvodát felújítani, mert nincs. Olyan helyen kell fejleszteni, ahol erre igény mutatkozik. A VII. ötéves tervben elkölthető 22 millió forintból ' Gacsály körülbelül másfél milliót kapott, gyakorlatilag ez motiválta az érzelmi okokon túl, hogy el akartak válni. Egyébként minden döntésünket megvitatta a végrehajtó bizottság, amelyiknek volt egy gacsályi tagja is, csak sokszor hiányzott. Arra hivatkozott, hogy ő anyagbeszerző és menni kell, tehát a döntések előkészítésében — amelyeket a tanács hozott — csak ritkán vett részt. Ennek ellenére nem született olyan döntés vb-üléseken, amely a gacsályiak érdekeit sértette volna. A leválás kezdeményezésekor nem is rótták fel a tanácsnak, hogy ilyen döntések miatt akarnak önállóvá válni. Egyébként garanciát jelent a társközségek számára kedvezőtlen döntések ellen az elöljáróság. Ha ugyanis ők úgy érzik, hogy a falu számára hátrányos döntés születik, kérhetik, hogy még egyszer tárgyalja meg a testület. Ezt jelenteni kell a megyei tanács elnökének, aki egy megfelelő szakembert küld ki. Ez felér a vétójoggal. Bodnár Barna még hozzáfűzi: — A nagyközségi pártbizottság úgy foglalt állást, hogy amennyiben a nagyközségi státust veszélyezteti Gacsály leválása, akkor nem javasoljuk. Utólag, amikor rájöttünk, hogy ez nem veszélyezteti a nagyközségi státust, akkor nem akadályoztuk meg. Nekünk abban nem döntési, csak véleményezési jogunk volt. Tehát nem homokba dugtuk a fejünket, mint ahogy az újságban volt, hanem a hét község érdekeit helyeztük egy érdek elé. A legjobban Varga Jenő ismeri a társközségek életét. Nem csoda, 1951-ben kezdte a tanácsi munkát, adminisztrátorként. — 1954 óta vagyok tanácstitkár, és átéltem azóta minden átszervezést. 1966- ban kezdődött, 1970-ben folytatódott. A közös tanácsok létrehozásával az volt a cél, hogy a döntési hatáskörök minél közelebb kerüljenek az emberekhez, ne kelljen mindenért a járási tanácshoz, majd a járási hivatalhoz menni. A közös tanácsok szervezésének is az volt a célja, hogy az ügyeket hozzáértőbb emberek intézzék, mert minden kistelepülésen mgoldhatat- lan lett volna képzett szakembereket találni. — 1973-ban lett Rozsály nagyközség. Igaz, nem egyszer erős nyomás nehezedett a falvakra, ezért volt nagy az ellenállás a társközségekké szervezés ellen. Hogy miért lett Rozsály a központ, amikor itt sem volt meg a megfelelő szakembergárda? Csak rá kell nézni a térképre, abban rejlik a magyarázat. Ha Rozsályt Kishódosnak nevezték volna, akkor most Kishódoson lenne a nagyközségi közös tanács, mert ez van a nyolc község központjában. Valóban volt 1971-ben egy olyan elképzelés, hogy Gacsály lesz a központ, mert ez a település volt az Erdőhát központja. De akkor csak arról volt szó, hogy Gacsály Császlóval lesz közös tanácsban, aztán Császlót Jánkmajtishoz kapcsolták. Gacsály nem a központban, hanem szélen fekszik, mint ahogy Kishódos meg Tisztaberek. Ezért nem érijük, miért Rozsálynak róják fel, hogy ide csatolták őket. — Amikor a gyógyszertárat Rozsályban felépítették, akkor még nem volt közös tanács Gacsállyal, és ha a gacsályiak nagyon visszagondolnak, saját maguk nem tudták megoldani a problémájukat, mert nem tudtak helyet adni. Már az árvíz után is felmerült a gyógyszertárépítés gondolata, de Gacsályban nem tudtak helyet adni. 1971-ben eljött a gyógyszertári központ igazgatója Rozsályba, a helyi vezetés megragadta ezt a lehetőséget, a gyógyszertárközpont pedig az alkalmat, így Rozsályban építette fel a gyógyszertárat. De ezt támogatta a többi település is, nekik az volt a fontos, hogy közelebb legyen a gyógyszertár. Most a községek többségének közelebb van, mintha Gacsályban lett volna. A sértő tehát, hogy nem 1977 óta történt, miért bántják most a gacsályiak ezért a rozsá- lyiakat? Azt sem hagyták szó nélkül, hogy 1977 óta nem épült Gacsályban semmi. — Ez nem igaz — mondja a titkár. — Már 1978-ban betonút lett a Szabadság utca. Igaz, hogy ebben a lakosság is végzett társadalmi munkát, de azért ez nemcsak annyiból állt, oda a tanács vett kavicsot és cementet. Az utolsó év, 1988 is útépítéssel fejeződött be, elkészült az Ady utca, de már menet közben is két ízben próbáltunk rajta javítani. Buszfordulót csináltattunk, a szociális otthon kapott több százezer forint támogatást, megoldottuk a közvilágítást, a Dózsa utcának a régi csengersimai úttól megkezdve több mint két kilométer hosszan belvízelvezető árokburkolást csináltunk, a belvíz ölte meg addig Gacsályt. Volt rá eset, hogy szivattyúval kellett kivonulni, mert házakat veszélyeztetett a víz. — Amikor már tudták, hogy Rozsályhoz fognak tartozni, három szolgálati lakás fürdőszobájának kialakítását kezdték el. Mivel pénzük nem volt hozzá, azt nekünk kellett az egyesülés után kifizetni, vagyis a szűkös pénzünkből kigazdálkodni. A kultúrház tető- szerkezetét teljesen ki kellett cserélni. Aztán "több mint 500 ezer forintért javíttattuk meg az öregek otthonát 1988-ban. Lakást alakítottunk ki 250 ezer forintért, hogy egy kezdő pedagógusházaspárnak legyen hol lakni. — A nagy sérelem az volt, hoigy a fejkvótából az öt év alatt nem kapják meg a rájuk eső részt, de már az első évben megoldottuk az iskola központi fűtését. A közös tanács mindig a szükségességi sorrendet vette alapul. Ha le kellett cserélni az iskola tetőszerkezetét, akkor az volt a fontos, amikor romlott a középületek állaga, sok felújítási munkát végeztettünk el. — Azt is mondta valaki: a pártházat lebontatta a tanács Gacsályban és elvitte. Azt nem lebontattuk, hanem összedőlés fenyegette az épületet és nem Rozsály vitte el, hanem a helyi termelőszövetkezet bontotta, a bontás fejében az anyagot felhasználta. A község csúfja volt a gyógyszertár romja is, azt is nekünk kellett eltakaríttatni. Amikor a vízműtársulatot Császló és Gacsály megalakította, akkor 1977 után mindjárt egy 300 ezer forintos hitelt nem tudtak visszafizetni. És a tanácsnak kellett kisegíteni. Jó lett volna, ha ezeket is megemlítették volna, akkor reálisabb lett volna Gacsály bemutatása. Ari Sándor tanácselnök végezetül arról beszél: mivel, hogyan segítik ezután az önálló szomszédot. — A kapcsolatunk, reméljük, jó lesz, mi segítjük őket. A műszaki ügyintézőnk látja el Gacsályban is az ilyen feladatokat, s még azt se kértük, hogy bérét közösen fizessük, csak azt, hogy az átjárással kapcsolatos költségeket térítsék meg. Mi is megsértődhettünk volna, mert ők a jánk- majtisi műszakissal akartak közösködni. Közösen kell megoldani az egészségügyet, mert az orvosi körzetet másképpen nem lehetett kialakítani. Ez vonatkozik az állatorvosi körzetre, de így van a védőnői körzet kialakítása is. Társulási formában kellene ellátnunk az intézmények ellenőrzését, közösen kell megteremteni egy újabb körzeti megbízott letelepítésének gondjait. A többi társközség nem akart és most sem akar kiválni. Nekik ez a házasság megfelel. És azt szeretnénk, ha Gacsállyal a felbontott házasság után jó szomszédok lehetnénk. Balogh József Délelőtti sétáltatás a friss levegőn. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1989. február 18.
