Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-07 / 6. szám
BÜRGET LAJOS: Valahol mindig este yan „Valahol mindig este van. Árva a bölcső ... Hol vagy, hol vagy, Áron? Menekül a nép lápon, vadcsapáson, mert minden veszve van ... (Székely Dezső: Örökké este van) summázza. Tisztázatlan státuszuk, újra és újra a hatóságokkal hozza össze őket, melyek maguk is tanácstalanok sok esetben. Ha kézhez kapják a tartózkodási enge„Tizenegy felé járhatott, amikor Szatmárnémetiből elindultunk. Sötét volt, a hold elfogyott és az egyetlen felhőpamacs elfedte a sarló nyolcadát. A fagy csak a föld tetejét fogta még, alatta mély volt a sár. Ketten indultunk a testvéremmel. Hosszú út állt már mögöttünk. Csíkszeredáról jöttünk, hogy kimeneküljünk Erdélyből. Mentünk a sárban félve és rettegve, mert azt tudtuk, ha elkapnak, akkor rossz vége lesz mindennek. Még az is jobb ilyenkor, ha belelőnek az emberbe. Ismerősök mondták meg, merre a legrövidebb, s merre nem lesznek katonák. Szilveszter' volt. Azt reméltük, ilyenkor kapnak egy kis cuj- kát is, nem figyelnek. Gázoltunk át csatornán és árkon, vizes volt a cipőnk, a nadrágunk. Kettő felé járt, amikor falut értünk. Magyar falut. Megálltunk, sírtunk. Sikerült.” A két székely azóta már. Békés megyei rokonainál van. Az egyikük erdőmun- ,kás, a másikuk földműves. A családok ott maradtak. Csíkba. Hogy miért indultak útnak? — Nem élet az ott uram. A hideget és az éhsé- g.et igl.le^-t, v.isflpi, A megalázást . .nem. ., (AGYAR VÖRÖSKERESZT Budapest V., Arany János u. 31. leresűszolgálat Ja H-1367, Pf. 121. IUNGAR IAN RED CROSS Telt*: 22 «943 racing Service CSALÁDEGYESÍTÉSI kérelem REQUEST FOR FAMILY REUNIFICATION Date: —' Re: a áttelepüld személy er»n to be reunited TeSL .........................iLavQjx.&Ada,.............................. ather'Tfull name .........................................flpfJCS. ...................................... ínyja leánykori neve ./ ,/ . , , lother's name at birth ................................fr-.QTJjU. . W........................................... Ute and placegfbírth .................'tupj.. ...Ja ~h/.............................................. nap mint nap meg kell tagadni magyarságomat. Az öngyilkosság peremére jutottam ..." délyt és a munkavállalási lehetőséget regisztráló okmányt, akkor is sok bizonytalansági tényező kíséri sorsukat. A múlt év végén is jöttek. Karácsonykor is, az újévre virradóra. Ekkor huszon- gyen. Szatmáriak, márama- rosiak, csíkbéliek. Jött asz- siony, három gyermekkel, másodszori próbálkozás után ért ide. És jöttek a fiatalok. Ezen a határszakaszon eddig mintegy hatszáza n érkeztek Erdélyből menekülők. Zömük fiatal, harminc év körüli, vagy annál is fiatalabb. Érkeznek reményekkel, hittel, kétségbeesetten, többnyire információk nélkül. Mit tudnak rólunk? Mii-e számítanak? Innen átjáróktól hallottuk, hogy itt van minden, meleg is, áru is, meg aztán itt az ember lehet magyar. — Káshatár menti forgalomban jártam itt. Nagyon hamar látszott, hogy ez más ország, más világ. Odaát is dolgoztam, kerestem, de a pénzért nem kaptam jóformán semmit. És ezután döntöttünk a családdal: itt próbálunk szerencsét. — Hallott maga a totális elhárításról? Nos, mindenki figyel mindenkit, s maga sosem tudja, ki figyeli, ki árulja be, ki jelenti fel. Tanító voltam "odaát egy kis faluba, de tudtam, idő kérdése és Jdtelepítenek a Regátba. Akkor inkább a menekülés. — Hogy mire számítottunk? Munkára, megélhetésre. Mi dolgozni akarunk itt Magyarországon, nem élős- ködni a befogadókon. Három szakmám van, találtam is helyet. Amióta itt vagyok, június óta, megtanultam nem félni. — Nem tudtam, mi vár ránk. De a gyermekeim miatt jöttem. Odaát várt rájuk a román iskola, elveszik tőlük az otthon tanult anyanyelvet. Mindegy, hogy mit dolgozom, csak nekik biztosítsam a jövőt. — Tudtuk, hogy itt sincs paradicsom. De szabadok lehetünk, abban biztosak voltunk. Elég volt a megalkuvásból is. Jól kerestem, tisztes állásom volt. Még azt is mondhatom, jól éltünk. Talán jobban, mint pillanatnyilag itt. De szégyelltem, hogy Hogy miért nincsenek nevek a nyilatkozatok mellett? Nos, csupán azért, mert minden felszabadultság ellenére a többség fél. Félti az otthon maradt hozzátartozókat, gyermekeket, családtagokat, ismerősöket. A totális elhárítás ugyanis működik, s még az idemenekülők között is fel-felbukkan egy ottani beépített. A totális személyi kultuszös önkény gátlástalanul'nyúlna a menekültek után, s nem kíméletes az otthon maradókkal szemben. Az, hogy a terjedő történetek' a valóságot is túlszárnyalják, onnan ered: az eljövök túlontúl is jól ismerik az ottani szokásokat. Így születnek új rém-népmesék, melyekben a valóság #s a képzelet keveréke egy, a huszadik században alig elképzelhető rendszer képét vetíti az ott élő elé. — Csónakkal indultunk, majd úszva érkeztünk a Szamoson Csengerbe. Késő nyár volt, a víz még kellemesen meleg. Hallottuk, hogy ha elkapnak, végünk. Mégis, miért vállaltuk? Fiatalok vagyunk. Most fejeztük be a szakmunkásképzőt. Láttuk, hogy az előző évben végzettek javát már elvitték, Bukarestbe, meg a Regátba. Helyükbe onnan jöttek, olyanok, akik gyűlöltek minket, mert ott kellett hagyni otthonukat. A románcuknak se jobb, odaát minden ember csak eszköze a politikának. Én szilágysági vagyok, s ha már menni kell, akkor inkább ide, Magyarországra. Betanítottként dolgozom egyelőre, de segítenek, szeretnek. Nem bántam meg, - hogy eljöttem. — Azt mondom — így egy áttelepült ügyvéd — a magyar hatóságok, rendőrség, tanács, igen rugalmasan, gyorsan és hatékonyan segítettek. Rendkívüli volt az a készség, amit a vállalatok, intézmények, termelőszövetkezetek tanúsítottak. Az, hogy a megyében, tudomásom' szerint, most 6—700 menekült kapott már munkát, talált szállásra, lakásra, azt mutatja, hogy a szolidaritás őszinte. Tudom, mert kapcsolatom van másokkal is. itt a helyzet jobb, mint Budapesten, ahol "bizony sok erdélyit kihaszháltak, sok helyen szemükre vetik, hogy pont akkor tudtak jönni, amikor Magyarországon se könnyű. Érdekes, de itt, Szabolcsban, ahol a helyzet, ismereteim szerint rosszabb mint másutt, az emberek ilyet sosem mondtak. Talán mások. De az is lehet, hogy a szomszédság, a családi kapcsolatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy fogadtatásunk meleg volt, s mindennap érezzük, hogy elfogadtak minket. És ez a legtöbb. Mi nem sajnálatot vártunk és várunk. Csak azt, hogy lássák: dolgozni akarunk, becsületesen. Azt hiszem, sokaik nevében mondhatom: nem szeretnénk örökre itt maradni. Nekünk mindenünk ott van. Erdélyben. A hazánk ahol az elsősegélyt kapják, ahol felöltöztetik az egy szál ruhában érkezőket, ahol megkezdik a családegyesítési ügyek intézését. A mozgalom csak a társadalomtól érkezett pénzekkel gazdálkodik. Megyénkben eddig több mint 800 ezer forintot fizettek ki. A Vöröskereszt központjához befutott befizetéseken kívül más, saját forrásokkal is rendelkeztek. Chicagóból 50 ezer forint érkezett ottani magyaroktól, akik korábban már komoly ruhaküldeménnyel is segítettek. A Ki mit tud? megyei gálájának 23 ezer forintos bevételét a megyei művelődési központ idetelepült kulturális szakemberek támogatására fizette be. A Magyar Demokrata Fórum baktai szervezete egy műsoros est hatezer forintos bevételét utalta át a menekültek segítésére. De szinte felso- rolhatatlan, hogy hány személy, intézmény, vállalat, egyházi szerv segített ruhával, szőnyeggel, bútorral, hű- • tőszekrénnyel, televízióval. A megyei központi segítéssel egy időben mindenütt, ahol menekültek vannak, a községi, üzemi vöröskereszt alapszervezetek nyújtottak azonnal segítséget. Eddig mintegy ezer ember ruhagöndját oldQtták meg, mégpedig folyamatosan, hiszen a nyáron érkezettek téli problémáit is rendezni kellett. De nyújtottak ingyenes jogi tájékoztatást, és kezdeményeztek egy újféle családegyesítési akciót. Áttelepült ügyvéd fogalmazta meg a románnyelvű beadványt, amit közvetlenül az ottani szerveknek küldtek meg. És egy örömhír: az első siker megszületett, az év elejére egy család teljessé vált, két kisgyermek végre találkozott szüleivel — Újfe- hértón. De közben folyik a magyar és román vöröskereszt közötti családegyesítési kísérlet is, eddig sajnos mérsékelt eredménnyel. A menekültek szinte kivétel nélkül a Magyar Vöröskereszt megyei szervezeténél is megjelentek. Ez az a hely, Pedig nem könnyű az ideérkezőnek. Nem ismerik az itteni életet, szokásokat. Komoly gondot okoz számukra a hivatalos nyelv, gond minden okmány kitöltése. Magyar szókincsükből hiányoznak nálunk használatos fordulatók, fogalmak. A vegyes nyelvi kultúra, mely igencsak hiányos, elrontotta a helyesírásukat, ami különösen az iskolába kerülő gyermekek esetében okoz gondot. Más, "hamis történelmet, irodalmat tanultak, ami növeli bizonytalanságukat. Természetszerűen hozták magukkal az ottani életforma évtizedek alatt kialakult reflexeit, sokminden nem érthető, nehezen tolerálható számukra. Teljesen járatlanok a magyar jogban. Csak a legutóbb, éppen megyei kezdeményezésre indult akció után kaptak kézhez olyan kimerítő tájékoztatást, ami lehetőségeiket, teendőiket kött meg, mert nem akart visszamennii a Bukaresttől a tengerig készülő csatornán végzett rabszolgamunkára. Nemegy közülük többször is próbálkozott, más embercsempészt fizetett meg, hogy átsegítse a határon. Az életünkről szóló hírek, melyek sok csatornán jutottak el hozzájuk, sokakat csábított útra. A fiatalok más életre vágynak. Az értelmiségiek pontosan megfogalmazzák: elviselhetetlen az a nyomás, ami magyarságuk miatt nehezedik rájuk. Van, aki kérdezi, mennyiben politikaiak ezek az okok? Nem tudom elképzelni, hogy valaha is elmosódjanak bennem azok a képek, melyek gyermekkoromat beárnyékolják. Nem tudom feledni édesapám örökké komor arcát, anyám korán megvénült vonásait, az éhséget, a magyar szóért viselt csúfságolást. Ne- kenj Erdélyhez, ahhoz, amiről itt olvasok, nincsen közöm. Az én számomra arról ami a határon túl maradt, csak a bánat jut eszembe. — Tőlem kérdezték — magyarázza a tanár — vajoh nem szégyellem-e, hogy megfutamodtam, elhagytam a rám bízottakat. Mondták ismerőseim, hogy mint értelmiséginek maradnom kgllett volna, hiszen ki áll a tett és a gondolat mellé, ha eljövünk. Lehet, hogy igaza van annak, aki ezt kérdezi. Csak éppen nem élte meg az ottani élet egy percét sem. Gyenge voltam, nem bírtam. Itt van a közelben lelkészbarátom is. ő is elhagyta nyáját. Áruló lennék? Nem hiszem. Nekünk itt van missziónk. Nekünk innen kell hirdetni, hogy jogaink vannak Erdélyben, szabadon kell kimondani, hogy történelmi okmányban vállalt köAz ember sorba-rendbe szedi az érkezettek érveit. Jöttek, mert jobb megélhetésre, vágytak; útra keltek, mert féltették gyermekeik jövőjét, A menekülést választották, mert .nem tudták elviselni a nemzetiséget sújtó megkülönböztetést, a megalázottságot. Elhagytak otthont, munkát, családot, hogy kiszabaduljanak egy gyanakvással teli légkörből. Van, akiit a kaland hajtott, a más iránti érdeklődés, a hallott jobb utáni vágy. Egy ács azt fogalmazta meg: elegem volt, hogy mindig rajtam tapostak. Sokan azt sem tudták mi vár rájuk, de egyben biztosak voltak: csak jobb lehet, ami jön. Volt, katona, aki szabadságáról szöEgyértelmű a válasz, ezt egy lidetelepült orvos, fogalmazta meg: — Lehet, hogy nem minden idemenekülő fogalmazza meg, de az igazság az, hogy egy ország egészének politikai abszurditása indít útnak tízezreket. Lehet, úgy tűnik, hogy sok döntés mögött egzisztenciális okok húzódnak meg. De ezeket az Okokat nem az emberek hozták és hozzák létre. A félelem, a bizonytalanság, a nyílt üldözés, a magyarellenesség, a kompromisszum fogalmát meghaladó megalkuvás mindenki számára valóság. Még azt is elhiszem, hogy aki ide érkezik, nem fog meggazdagodni; lehet, hogy úgy fog élni, mint odaát. De lesz vala-! mi, ami mindennél többet ér: a biztonság. A menekültsors kegyetlen, még akkor is, ha az érkezőt szolidaritás, szeretet, megértés veszi is körül. Mert a beilleszkedés komoly erőfeszítést kíván. A mindennapos bizonyítás is. Egy Nyíregyháza közelében, már mondhatni úgy, hogy befutott menekült mondja, mégpedig saját házéban : — Nekünk bizonyítani kell, hogy tudunk és akarunk dolgozni. Nekünk világossá kell tennünk, hogy hálásak vagyunk azért, mert befogadtak. De ugyanakkor azt is, nem rajtunk múlott az, hogy elhagytuk ottani hazánkat. Mi nem a könnyebbséget kerestük. Csak az életet, a nyugalmat, a biztonságot. Gyermekeim általános iskolások, hamar beleszofctak az itteni életbe. Már nem csoda nekik, hia teleihatják magukat tejjel. Nekem viszont van már házam, mégse érzem az állandóságot. Mert két hazám van, s mégsincs egy se. — Akik idejöttünk — mondja egy fiatalember Ér- mihélyfalváról —, aligha megyünk vissza. Itt fogunk családot alapítani, itt találunk munkát, boldogulást. telezettséget vesz semmibe a mai hatalom Romániában. Tudom, lesz idő, amikor nyugodtan, újra hazamehetünk. Vállalón^ hogy szembe nézzek azokkal, akik maradtak. Ha, lesz a^kpr még valaki azok kŐzüí;" akiket otthagytunk ... Valahol hibázunk, amikor a menekültek somsát globálisain nézzük. Az egyéni, emberi sorsok kibontásakor derül ki, hogy mindegyik élet egy- egy drámát hordoz. Jöttek tegnap, és jönni fognak holnap is. Lehet, hogy kevés lesz a munkásszállás, az albérlet, a felajánlott otthon. Valószínű, hogy táborok kellenek, ahol tetőt, biztonságot kínálunk nekik. Nem tudom feledni a látványt, azt a fiatal nőt, aki valahonnan a mára- marosi hegyekből jött ide három gyermekével. A legkisebb négy hónapos. Jöttt várakozással, reménnyel és hittel telve. Bírálatául egy rendszernek. Ült, csendesen, riadtan, várakozón, bizakodón. Szemében még ott bujkált a félelem is, a hivatal előszobájában úgy gubbasztott, mint a riadt madár. Aztán megtudta: lesz munkája, aztán közölték vele, kap segélyt. És végül odatettek elé egy gyermekkocsit. Hogy a legkisebbnek is legyen nyugalma, saját kis fészke. Saját nehézségeink és gondjaink egy pillanat alatt apróvá zsugorodtak. Mert nekünk itt van otthonunk, munkánk, biztonságunk, melegünk, ételünk, ismerősünk, családunk — van hazánk. De egy pillanat alatt hatalmassá nőtt felölősségünk. Az önvád a hosszú ideig tétova politika miatt, a későn felismert cselekvés szükségessége miatt. Az iide menekülők sorsát fel- vállarai történelmi kötelességünk, ha már másra nem futja lehetőségeinkből. A sorsközösség vállalása ma is törvény, hiszen ide is illik Székely Dezső már idézett versének következő négy sora: Valahol mindig este van. Isten és ember mindent besötétít. Csak a vérebek szembogara fénylik. Örökké este van. K|| HÉTVÉGI MELLÉKLET 1989. január 7.
