Kelet-Magyarország, 1989. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-28 / 24. szám

KH HÉTVÉGI MELLÉKLET Kilencven éve született i Makói jegyzetek Páger Áltálról Páger Antal 90 évvel ez­előtt 1899. január 29-én Ma­kón, egy egyszerű, kis ház­ban látta meg a napvilágot. Édesapja Páger Sándor csiz­madiamesterként kezdte ke­resni kenyerét, majd hivatal- szolga lett az egykori pénz­ügyigazgatóságnál. Édesany­ja Czimbrik Rozália jegy­szedőként dolgozott a volt makói Hollósy Kornélia Szín­háznál, és gyakran elvitte magával Tóni íiát a színház­ba. Az ifjú Páger szinte min­den operettet kívülről tudott, s ezeket gyakran el is ját­szotta a volt Dessewffy té­ren. A makói Csanád vezér Főgimnáziumban 1918. júni­us 15-én érettségizett. „Én itt nőttem fel ebben a városban, a központtól távolabb, elég szegény körülmények között. Végigdolgoztam az egész gyermekkoromat, hogy le­gyen ruhám, tandíjam, hogy le tudjak érettségizni.” A gimnáziumban Hoffman Já­nos tanára inspirálására a legjobb rajzolók közé tarto­zott, későbbi életének alaku­lását ez a sajátos talentuma jelentősen meghatározta. Az érettségit követően ka­tonai szolgálatot teljesített az olasz fronton és kadétőrmes­terként szerelt le ........... még a katonaságnál is Téni vol­tam, ... Téninek hívtak, il­letve Téni bácsinak”. ' (Ke- resztelésekor Rappert Lajos szepességi szász pap nem tudta kimondani, hogy Tóni, csak úgy, hogy Téni, és ez a név rajta maradt.) Édesapja intette a színészi pályától, mivel nem tartotta kielégítő . egzisztenciának, csak édes­anyja ésf nővére, Rózsika vol­tak a csendes menedzselő cinkostársak, akik a maguk módján egyengették színészi szárnypróbálkozásait. Buda­pesten beiratkozott a tudo­mányegyetem jogi fakultásá­ra: „azért a jogra, mert ott a folyosón, ahol ácsorogtunk, mindenütt sokan álltak, csak egy ablak előtt nem állt sen­ki, s ennél a jogra lehetett beiratkozni. De bizony még a beiratkozás -költségét is a ba­rátok adták össze, mert ne­kem egy vasam sem volt, szegény apámtól nem vár­hattam. Ügy gondoltam, el­végzem a jogot is, talán még bíró lehetek.” A színészi pálya mind job­ban magával ragadta, egye­temi tanulmányait nem foly­tatta. 1919-ben 20 éves korá­ban a székesfehérvári szín­ház szerződtette. Az ott töl­tött három év szoktatta a szereptanuláshoz, a gyors, pár nap alatti elkészüléshez, a színpadhoz, a publikum­hoz, a partnerekhez. A sze­repkör mindig bővült, sike­re egyre nagyobb lett. Tehet­ségét és népszerűségét elis­merve a színházak verseng­tek érte. Játszott Kecskemé­ten, Pécsett, Nagyváradon és 1926-tól 4 évig Szegeden. A szegedi színháznál partnere volt Dajka Margit, Kiss Ma­nyi, Neményi Lili és Jávor Pál. „... az ország legjobb színháza akkor Szegeden volt. Nagyon jól éreztem ott magam, és az akkori viszo­nyok között, igen magas gá­zsim volt, autót, motort tud­tam venni, és hazajártam anyámhoz Makóra, aki ekkor az Iritz-féle ház mögött la­kott a Hunyady utcában ...” 1930-ban Budapestre ka­pott meghívást, ahol a Bel­városi Színház művészeként szerződtették. Sugárzó játék­készsége olyan átütő erejű és magától érthetődő volt, akár a természet körforgalma. Azon kivételes képességű színmű­vészek közé tartozott, akik­nek a publikum mindent el­hitt, amit játszott: orvospro­fesszort, mérnököt, ügyvédet, Páger Antal és felesége, Szilágyi Bea, a Fővárosi Operett­színház játékmestere. elesett csavargót, szolgát, pa­rasztembert. „Mezítlábas ko­rom óta bennem élő szociális érzékemmel oda merészeltem állni a társadalmi mélysé­gekben maradt paraszt és munkás, vagyis a fajtám mel­lé. Művészetemmel, izzó fel­kiáltójeleket akartam mutat­ni. Az volt az egyetlen poli­tikám, hogy kemény voná­sokkal megmutassam a lenn- hagyottakat, akik közül való vagyok. Hogy a kisemmizet­tek lássák bennem és alakí­tásaimban, hogy ök is vala­kik, hogy Övelük is, öben- nük is lehet hősöket állítani a magyar színpadra és film­re. Ez volt az én nagyravá- gyásom.” Páger 'új játékstílust te­remtett: Az idillikus- paraszt­ábrázolás helyett megalkotta a szociográfiai színészetet. Azt valósította meg művészi eszközeivel, amit Illyés Gyu­la a Puszták népével, vagy Kálmán Kata a fotóművé­szetben Tiborc fotóival. Szin­te maszk nélkül, pusztán át­éléssel különös légkört tu­dott abban a miliőben terem­teni, ahol dolgozott. 1945-ben alaptalan rágalmazások soro­zatát kapta, és elérkezett a nap, amikor önkéntes szám­űzetésbe, Argentínába emig­rált, mert másként nem vé­dekezhetett. Dél-Amerikában is hazáját’szerető, becsületes magyar ember maradt: „ ... hiszen a szülőföldet, és a hazát nem felejtjük el soha”. A magyar nyelv­nek és a magyar tájnak élt. Buenos Airesben nép­szerű, keresett festő-grafi­kusként dolgozott. Eleinte a Holt-Dunát, a Marost, a Ti­szát festette meg; a felesle­ges, oda nem illő dolgokat el­hagyta. Ez volt a nosztalgiá­ja. ötévi keserves munka után már művésznek számí­tott, volt önálló tárlata Sao Paulóban, ahol 45 képpel nyílt meg kiállítása, 150 ezer cruzeiróért vásárolta meg festményeit a műértő közön­ség. Általában 200—300 dol­lárért találtak gazdára ké­pei, míg egy-egy szénrajza 50 dollárért kelt el. Emigrációjából Gerzanits Elemér makói barátja taná­csára és a magyar kormány sürgető kérésére 1956. au­gusztusában hazatért. A sors különös kegyelmeként még több mint 30 évig szolgálhat­ta szeretett hazáját. Sajátsá­gos, rekedtes hangján elbűvö­lő könnyedséggel tudott min­den szerepében másképpen és mindig hitelt érdemlően meg­szólalni. El nem vitatható, hogy művészalkat volt a szó legszélesebb értelmében is. Beszédes példája, hogy a nyugati filmforgalmazó cégek az 1960-as évektől elsőbbsé­get kötöttek ki a Páger fő­szereplésével készült filmkó­piák megvételéhez. Azt adta nekünk művészetében, ami bensőjében nőtt fel, ért meg az elméjében és a szívében. Az élet óriási szeretete lako­zott benne. Szerette a tehet­séges fiatalokat, számon tar­totta őket. Figyelte pályáju­kat, sorsuk alakulását. Se­gítette őket jó szóval, igaz tanáccsal. Maga köré gyűj­tötte őket. Rájuk testálta a színészmesterség szigorú tisz­ta hitét. Felismerésével és patroná­ló támogatásával több makói munkásból lett idővel szí­nész. Befutott művészként is a kis örömök embere maradt. ....... a körém kiépült pom­pából talán az új cipőfűzőm­nek örültem legjobban, mert amikor megkötöttem a ci­pőmben, akkor a makói kis mezítlábas fiú jutott eszem­be”. Páger Antal valamennyi alakításában töretlen művé­szi erőről tett tanúbizonysá­got. „Egy színésznek nincs ko­ra, egy művésznek mindig meg kell újulnia. Én nagyon szemérmes vagyok ezzel a pá­lyával szemben, és nagy hó­dolattal és nagy alázattal csinálom ezt a pályát. Ke- _ gyetlen pálya ez, kegyetlenül kell bánni vele, néha önma­gunkkal is. Az élet minden formáját, és kegyetlenségét felhasználjuk, de ördöngös dolog, aki tudja csinálni. Ezer és ezer ember él ben­nünk. Az életnek ez a drámai része. A művész az, aki ké­pes kiszakítani az embere­ket a napi életritmusból, és képes átadni saját érzelmeit. Ez a mi harcunk, hogy azt akarjuk, hogy ez mindig a legjobban sikerüljön, de ez nem mindig lehetséges. A tv nagy konkurense lett a filmnek. A tv-film két nap alatt készül el, míg egy na­gyobb filmet három hónapig is készítenek. A tv kiragad­ja mindig a legfontosabb mo­mentumot, és azt felnagyítva tárja a néző elé, így minden fontos arcrezdülésemet lát­hatják és észrevehetik. A képernyőn játszani nagyon nehéz, mert „úgyszólván nem szabad csinálni semmit”. No de míg az ember eljut odáig, hogy ne csináljon semmit, ez a legnehezebb, mert geszti­kulálni, hangosan változato­san beszélni, ezt nem tűri el sem a film, sem a tv, ezért mindezek nélkül is olyan jel­lemzőnek kell lenni, hogy si­kerüljön visszaadni a megját­szott személy jellemét, arcát, lelkét.” Páger a magyar színház- és filmművészet óriása volt. Az emberi megértés, a szol­gálattal végzett munka érté­kes példája marad. 1986. de­cember 14-én ljunyt el Buda­pesten. Most hetven esztende­je, hogy a makói hivatalszol­ga gyermeke elindult a mély­ségek és magasságok felé. Halász Bálint Hobbi vagy művészet? Áz amatőr film Nemrég rendezték meg a XVIII. tájegységi amatőrfilm- és videoszemlét Nyíregyházán. A környező megyékből érke­zett filmesek három napon ke­resztül 46 alkotást vitattak meg. A zsűri tagjait, Fábián László kritikust, Mertz Lóránt operatőrt, Dékány Istvánt, a Magyar Amatőrfilm Szövetség főtitkárát és Hamar Péter film­esztétát a versenyprogram után arról kérdeztük, hogyan látják az amatőr filmes mozgalom je­lenlegi helyzetét. F. L.: — Az amatőr film egy sajátos médium által közvetí­tett vélemény a világról. Lé­nyege a gondolatiság. Ezen a ponton azonban bizonyos ag­gályaim vannak: az elmúlt húsz évhez képest nem látom^ hogy a mai művek lényegesen jelentékenyebb társadalmi ér­deklődést mutatnának, mint a hajdaniak, hogy fogékonyab­bak lennének a politika iránt... M. L.: — ... holott legha­marabb itt kellett volna jelent­keznie az effajta magatartás­nak. F. L.: — A filmet villám­gyors elavulás jellemzi. Élén­kebben kellene reagálni a má­ra. A video is a tegnapról szól. M. L.: — A video a formai útkeresés időszakában van: sa­ját eszközeit kutatja, miköz­ben fontosabb lenne a prog­resszivitás. A mostani fesztivá­lon ez meg sem jelent. F. L.: — Ehelyett a video művészetként akar föllépni. Hiányzik belőle a publicisz- tikus hevület. D. I.: — Nem szabad a vi­deo alkalmazási területeit le­szűkíteni ... M. L.: — Az emberek nem mernek még gondolkodni — hi­szen sokáig nem volt szabad. H. P.: — Igen ám, de a moz­galomban most is sok a hu­szonéves ... D. 1.: — A hatvanas évek­ben még akadtak műhelyek, például az Egyetemi Színpad, Győr. Most ellenben nincs pénz, támogatás hiányában a művelődési házak is lassan föl­számolódnak. F. L.: — Vagy nézzük a het­venes esztendőket. Megjelent a közművelődési törvény, ez a fából vaskarika. A vezetés úgy gondolta, ezzel az ügyet megoldotta. Megnyugtatta a lelkiismeretét; csakhogy a kul­túra így leszálló ágba került. Ez tudatos dolog volt. Innen azonban még mindig van „lej­jebb”. Az amatőrség akkor bizonyult erősnek, amikor op- pozíció volt. A klasszikus amatőr film kritikai és kont- rollszerepet játszott. Ez a múlt. A trecentónál rajtolt Giottónál még együtt volt a művelt nagyvilágból toborzódott mezőny: az ermitázsi győző gyors franciák a Louvre-ból sokan Amerikából kik a madridi Pradó teremjutását nyerték ... és én, kit városunknak Benczúr-emlékszobája edzett. A quattrocento kezdetén az élre állt egy angol tudtam nem bírja végig a Botticelli Vénusz szétrázta a mezőnyt. Sokan bambultak el a Primavéra mellett ki szúrástól kiállva kit meg bezárt a bámész amatőrök csoportja. Leonárdónál én is felzárkóztam az élhez a szép Medici Vénusz is biztatóan intett a Cinquecento termek legszomorúbb afférja Giorgione Salamonja egy németet kizárt, mert előzésem közben alattomosan begáncsolt. A michalengelók előtti szűk kanyarban aztán az élre vágtam a díszpáholyban Raffaello Stiglinces Madonnája madarát elengedte, hogy repülni segítsen Ehhez kéne mérni a mai ter­mést. Csakhogy mára pórul járt ez a műfaj: ,ma már senkit nem érdekel, miről beszélnek ezek az alkotások. D. I.: — A mozgalom védel­mében el kell mondanom, hogy sok profi filmes amatőrként kezdte: például a Gulyás-fivé­rek, Matkócsik és Tarr Béla, vagy az animáció területén Vajda Béla, Czakó. Tíz éve is még más volt a társadalmi sze­retje ... M. L.: ...és megbecsültsége is. Herskó János, a remek pe­dagógus, a mozgalom „pápá­ja", nyilvánosságot teremtett a műveknek. Jancsó is járt ama- tőrfilm-szemlékre. Egyáltalán: ők hidat vertek az amatőrség és a profizmus között. — Eddig a mozgalom általá­nos helyzetét sikerült fölvázol­ni. Nézzük meg közelebbről: mit tehet ma az „ember a fel­vevőgéppel”? D. I.: — Az anyagiak olda­láról tekintve: az állami me­cenatúra nulla, saját pénzből pedig aligha megy. A megél­hetés nyilván elvonja az erőt, az időt, az energiát. F. L.: — Ha pedig készül is valami (és főleg videóra), ak­kor arra a technikai elkényel­mesedés jellemző: a trükkök, a színezések, a művészieskedés. Holott egyenesen, köntörfala­zás nélkül kellene fogalmazni. M. L.: — Például fekete-fe­hérben, hisz az már önmagá­ban stilizációt jelent. H. P.: — No de „eladha- tók-e” ezek a filmek? D. I.: — A kábeltévé lenne az, ahol igazán meg kellene jelenniük: itt korlátozott a nyilvánosság, viszont mégis eljut a nézőhöz a gondolat. — Mit tehet, miben tud segí­teni a Magyar Amatőrfilm Szö­vetség a dolgozni vágyóknak? D. I.: — A szövetségnek mindössze négyszázezer forint­ja van arra, hogy kész forga­tókönyvek alapján, pályázat útján támogatást nyújtson. Vannak hordozható VHS-szett- jeink, ezek ingyenesen vehe­tők igénybe. Van VHS-stúdió az utómunkálatokhoz, vannak lámpáink, hangtechnikánk, kü­lönböző berendezéseink. Támo­gatjuk a fesztiválokat, a tábo­rokat. Az országot öt tájegy­ségre bontottuk: tájegységi szemléink műhelyjéllegűek, ahol nincs előválogatás. A ren­dezvények nyilvánosak. H. P.: — Archiválja-e a szö­vetség a jelesebb alkotásokat? D. L: — Háromszáz filmünk van, megkezdtük ezek videó- átírását. A hatvanas évekről már van is kazettánk: tízéves blokkokban gondolkodunk. Tiziáno úr képén az XJrbinói Vénusz szemérmét is feledve forró csókokat fújt rám. Csak lábam, mint a szívem lökődött mind előbbre mintha ... szárnyaim vittek — A legutolsó termek szinte összemosódva ezüst karikák tánca ... nem tudtam glóriák-e, vagy angyalok popói... A képtár megannyi képe keretjéből felugrált tombolva ünnepeltek: Adonis, Afrodité Luther és Gyula pápa Niobidák és Jézus a Szamáriai asszony egymás nyakába csüngött... Mondják, hogy Veronese s valami, Tintoretto s a nagy flamand Rubens is ott volt s barokkos biztatással pompásan ünnepeltek ... Kit érdekelt ez akkor, amikor önfeledten Madonnák kisdedükkel a glóriájukat dobálták s durrogtak a büfében a palackos petárdák a nagy magyar sikert köszöntve . . . — mikor negyvenöt perccel a zárórának előtte az XJFF1ZI régi képtárt rakéta-pályacsúccsal győztesként befutottam. F. L.: — A szövetség a ború előtt jól működött. I ám, de például 1951-ben rendelet volt rá — minden vevőt, filmnyersanyagot kellett szolgáltatni. A 6C években viszont vissza lehe vásárolni az Ofotérttől. E túl pedig hosszú ideig nem hetett nálunk 8 mm-es ny< anyagot kapni. Csehszlovál ból kellett „becsempészni” — A mostani szemlén 46 lyaműből 37 videotechniká készült. Ez a jövő útja? D. I.: — Nem lehet tu< A videokamerán minden tomata, még a hang is. C nyomni kell a gombot, val: majdcsak lesz belőle. A deo fegyelmezetlenségre sz tat, hiszen egy kazettán percnyi anyag van. Egyébk a VHS-produkciók közül ír is kiragyogtak a filmek. F. L.: — Öröm volt lé ezeket: itt még van kép, n úgy mint a VHS esetében. 1 runk népművészete lehe volna az amatőr film. F hogy a video lesz az. Csak a video úgy művészet, ah a pesti vicc ... D. I.: — Tudomásul 1 vennünk, hogy aki kam« vesz a kezébe, az nem m esztétizálni akar. A csal film funkcionális, privát kumentum. Háttérvaló! Bódy Gábor, aki maga is : rette a Super 8-as technil elkészítette a Privát történe című filmjét, korabeli ai tőr munkák felhasználásávs F. L.: — Furcsa helyzet profi film mintha félték lenne. Ám jó példa Nyug Berlin, amely Cannes utál második legnagyobb feszti Itt nincs megkülönbözte Super 8-as, videós amatőr m kák együtt kerülnek berni tásra a nagyokkal. S itt fin szírozzák az amatőrt. Ök t ják, hogy a művészek egy sze is innen indult. Érdéi tehát „befektetni”. Jó le tanulni tőlük. Karádi Z: tanyában mi Honnan és mi vesen tudták, karja, örökké ha feltűnt — hangos csúfol nagy ellenszenv, ez is rejti Talán a szülők oltották k síró csemetéiket így ijes mert odaadlak Kódernak” Széles szárú, bő munkái cot kötött, mely eltakart: igen tarka a toldozástól, alább erősebb” — mondc nagyon ritkán borötválko; kálla, mégis mindig úgy i „nem szeretem a puccos szemére vetették szőrössé; ta, mely úgy meredezett égette tarló. Sokszor kérd lehet ez a Kóder? ö is < öregszik, én amipta ismeri S én mint afféle érdekli kíváncsi lettem volna a tö került a tanyára. Kérdezg tam, hogy kinél lakik, azl istállóban, egy dikón alszil fel a házba, akad ott neki szokta meg. Szerette az amit a gazda egy levitái mely szántás közben oly; Néha horkantott — „ilyen nára gondol, a táncoló, vii a kérődző teheneket néztí tatta, valahogy ő is eléget sen tiltakozott, ha felemlít lajdonított szállóigét, hog „Kell? Nem? Teszem el!” A tél volt a legkedvese a puha finom hótakarót emelte volna fel a lábát, h S gyönyörködve lesett háti két a mély barázdákat a hó miatt szerette a telet, is. Hivatalos volt ő a tany: malackát sivítani hallott i vacsorára. Estefele * alig 1 etetett. Kifordította a sün tói fényes kucsmáját és delmesen megérkezett po: nem késett — ehhez val Nem ivott sokat, talán cs valamelyik sarkot válasz: hoz, bárhogy is invitált: gyerekzsivajtól is, akik a , pi rohangálástól kipirulva erővel. Kóstolót nem fog: lődésre mindig valamilyei inkább csak belülről mosc Kis tanya volt a miénk, része nádfedeles, bizony nia a napfénynek, ha be a ablakon. Lakott ott vasúti tér is. Nagy ember volt a Kulcsár Attila: Az uffizi-verseny

Next

/
Oldalképek
Tartalom