Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-30 / 310. szám

.-ii<m/arorDag 1988. december 30 Januártól Szpari-totózó — Mikor nyit a Szpari-totózó? — kérdeztük Bártfai Valériától, a Mávtours nyíregyházi iroda vezetőjétől. — Rendkívül sokan kérdezték ugyanezt a napokban — kaptuk Sportaktíva A Szabolcs-Szatmár Megyei Ta­nács V. B. ifjúsági és sportosz­tálya ifjúsági és sportaktívát tart december 30-án. pénteken 14 órától a szakszervezetek háza nagytermében. A tanácskozás keretében az 1988. évi ifjúsági és sportmunka értékelésére keni’ sor, majd átadják a díjakat Sza­bolcs-Szatmár 1988. év legered­ményesebb sportolói számára. Befejezésül kitüntetést, jutalmat adnak át azoknak, akik kiemel­kedő munkát végeztek a múló év folyamán. Röplabda Az NB II keleti csoportjának őszi végeredménye: a választ —. ami azt jelenti, fi­gyelemmel kísérik a totóiroda megnyitását az emberek. Ami az előkészületeket illeti, minden ké­szen áll a vendégek fogadására, előreláthatóan semmi akadálya annak, hogy január 2-án. az új esztendő első munkanapján dél­előtt szeretettel köszöntsük az első fogadót a sávház alatti me­netjegyiroda első ablakánál. — Hogyan született az ötlet? — Az AlSH országosan össze­sen tizenkét sportegyesület szá­mára kísérletképpen adta ezt a lehetőséget, így kerül sor a nyíregyházi iroda megnyitására, ennek üzemeltetője az NYVSSC. Hétfőtől péntekig minden nap 8 és 16,30 óra között várjuk a fogadókat. — Milyen szolgáltatáisok lesz­nek? — Ezt már Takács Árpád­tól kérdeztem. a kisablaknál hétfőtől már ő várja a ..kun­csaftokat”. — Ugyanolyanok, mint a többi totó-lottó kirendeltségben, tehát szelvényeket árusítunk, kifize­tünk. Természetesen kollektív szelvényeket is átveszünk, a na­gyobb összeggel pályázók külön jutalmat kapnak. A nyíregyházi Szpari-totózó te­hát nyitásra kész. Hogy kik szá­mára hoz szerencsét, az már nem az iroda dolgozóin múlik. Férfiak: 1. Hejőcsaba 10 10 — 30- 9 20 2. Nyírbátor 10 8 2 26-10 18 3. Kunhegyes 10 8 2 24-11 18 4- D. Kinizsi 10 7 3 23-12 17 5. S.-újhely 10 5 5 21-18 15 6. Borsodi B. 10 5 5 19-17 15 7. Ny. M. FSE 10 4 6 16-19 14 8. Nyh. Sp. 10 4 6 18-23 13 9. Borsodi Ép. 10 3 7 16-23 14 10. MEAFC 10 1 9 4-27 11 11, Rozsály 10 - 10 2-30 10 Nők: 1. Nyírbátor 9 9 - 27- 7 18 2. Debreceni Sí 9 8 1 25- 3 17 3. DUSE 9 7 2 23-11 16 4. Mezőkövesd 9 6 3 20-11 15 5. Ny.-házi TK 9 5 4 20-14 14 6. Kunhegyes 9 4 5 16-16 13 7. Gyoraaendrőd 9 2 7 9-21 11 8. Nyh. Sp. 9 2 7 7-23 11 9. Rakamaz 9 2 7 7-22 10 1«. Tiszavasvári 9 - 9 1-27 9 Ez a labda, ezt kell az ellenfél kapujába berúgni — kezdi taktikai értekezletét a játékos-kapitány az I. Kelet-Ma- gyarország Kupa döntőnek is beillő KM-vegyes—Asztalos SE összecsapás előtt. A megvalósítás az ellentélnek sike­rűi jobban, a győzelmet, ezzel a kupát a katonafiatalok nyerték. (Suri) Évzáró Évzáró közgyűlést tartott szerdán a Nyíregyházi Pire- mon SC. amelyen értékelték a klub idei munkáját és szól- tak a jövő évi tervekről. Gál János ügyvezető elnök beszá­molójában kiemelte az ülő- röplabda-szakosztályt. amely ebben az évben az MNK- győzelem mellé a bajnoki aranyérmet is begyűjtötte. Az őszi bajnoki fordulók után pedig jelentős előnnyel áll a táblázat élén a Piremon. A csapatból Szekér László ed­zővel. aki a válogatott szö­vetségi kapitánya, kilencen szerepeltek, a címeres meze­sek között. A jövő évi tervekről szólva az elnök elmondta. hogy szeretnék megismételni a ku­pa és a bajnoki győzelmet. Májusban ismét megrende­zik a Piremon Kupát, amely az ideinél is rangosabb lesz. ugyanis a finn. a norvég, az angol válogatott mellett a ju­goszláv bajnok. Hrabri Zag­reb is jelezte részvételét. 1990-ben pedig ismét nemzet­közi viadalt rendeznek Nyír­egyházán, az Európa KUpát. A közgyűlésen megemlé­keztek a nemrég elhunyt Laczkó Lajos sokszoros vá­logatottról. a Piremon ülő­röplabda-csapatának tagjáról. a víz URnep—játékos versenyekkel A világ sportja HAGEN: A nemzetközi férfi ko­sárlabdatornán a Baja az ötödik helyért vívott mér­kőzésen 111:79 (74:36) airányú vereséget szenve - dett a nyugatnémet SSV Hagen együttesétől. ★ THIONVILLE: A férfi kézilabdator­na döntőjében a Tatabá­nyai Bányász 31:23 arány­ban vereséget szenvedett Franciaországtól. A 3. helyért a svájci Amicitia Zürich 24:13-re verte Lu­xemburg válogatottját. «DIABes» Gyerekzsivajtól volt hangos az uszoda, kicsik és nagyik, szülők és gyerekek ülték körül a medencét a 9-es számú iskolá­ban. Nemrég tartotta fenyőünne­pét az NYVSSC úszószakosztá­lya. Az ünnepély első részében Sziklai László, a klub elnökhe­lyettese mondott köszönetét az elvégzett munkáért, kiemelte a legjobb eredményeket elért versenyzőket. Ezután következett a műsor, ami csak a szereplők számára nem volt meglepetés. Először a legkisebbek Dallos Sándorné vezetésével léptek a mikrofon elé. majd Varga Sán­dor tanítványai mutatkoztak be új oldalukról, éneküket furulya­szóval kísérték, verset szavaltak és prózát mondtak. A jutalmazás sem maradt el. könyvet kaptak a legjobbak, majd Szűcs Csaba edző magára vállalva a Mikulás szerepkörét, minden egyes résztvevőnek egy- egy csomagot adott át. Gyors átöltözés és következett az est fénypontja, a váltóversenyek. Hamar kialakították az öt csa­patot, kijelölték a versenybíró­ságot. Csabai Judit vállalta az indító szerepét. Szabó Tünde pe­dig célbíró lett. A versenyszá­mok között szerepelt gyorsváltó, labdavezetés úszás közben és ve­gyesváltó is. Pezsgett a víz. melyből a né­zőknek is jutott, de ezzel senki nem törődött, hangosan biztatták egymást kicsik és nagyok. Jól si­kerültek a váltások és a ver­senyzők úgy küzdöttek, mint az országos versenyeken. A győzte­sek megkapták jól megérdemelt jutalmukat, érmek helyett cso­koládét, cukrot. A legkisebbek meséskönyvet kaptak Az esemény zárásaként edző- szülők focimérkőzés következett a tornateremben, ahol nem ke­rült szóba a bunda, nem hiány­zott senkinek sem, hogy nem volt szövetségi kapitány, a játék volt a lényeg. (szilágyi) Rrofi BAKERSFIELD: Immár 14. al­kalommal győzött visszatérése óta kiütéssel George Foreman volt nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok. Legutóbb már az első menetben háromszor padló­ra küldte ellenfelét, David Jacot, ezért a mérközésvezetö véget ve­tett az egyoldalú küzdelemnek. Befejeződött az általános Isko­lák első ízben kiírt megyei sakk­csapatbajnoksága. Sajnálatos, hogy Vásárosnamény, Fehér- gyarmat. Nyírbátor és Txszavas- vári vonzáskörzetéből nem ne­veztek a versenyre. A döntőben nem jelent meg Öfehértó és Kál- lósemjén, a nagykállói 1-es és 2- es iskola csapatai pedig nem teljes létszámmal képviselték magukat. A végeredmény: 1. Kisvárda, l-es iskola (Lakatos Krisztián, Oláh Zsolt, Tudja Gábor, Bar- kóczi Mária) 18. 2. Záhony (Kán­tor Kálmán. Kovács János. Csa­tári Endre, Bátyi Tünde) 16,5, 3. Nyíregyháza, 15-ös iskola (Davl- dovics László, Rostás Zoltán, Kristóf Gábor,, Kristóf Kriszti­na) 14,5, 4. Nagyecsed 12,5, 5. Nagykálló, 2-es 10,5, 6. Búj 7,5, 7. Nagykálló, 1-es 4,5 ponttal. A legeredményesebb verseny­zők: Lakatos Krisztián, Rostás Zoltán és Bátyi Tünde, mind­hárman 6—6 pontot szereztek. KOSSUTH RADIO 8,20: Tudomány és gyakorlat — ism. — 8,50: Nótacsokor. — 9,39: Ég, ég, fényes ég . .. Óvo­dások műsora. — 10,05: Száz alakba ... Petőfi Sándor ver­sei — ism. — 10,10: Nagy mes­terek — világhírű előadóművé­szek. — 11,10: Magyar írás. A Rádió irodalmi hetilapja. — 12,45: Van új a Nap alatt. Tu­dományos híradó. — 13,00: Klasszikusok délidőben. Figaro házassága. Részletek Mozart operájából. — 14,10: Fiókszer­kesztőség. — 15,30: Kóruspódi­um. — 16,05: Észkerék. Tudo­mányos ismeretterjesztő ma­gazin fiataloknak. Az év ,,leg”- jei. — 17,00: Emlékeink jelene. — 17,25: Új Zenei Újság. — 19,15: Rádiószínház. Karácsonyi komédia. Kopányi György hangjátéka. — 19,43: Népdal­kórusok. hangszerkettősök. — 20,15: Reiner Frigyes öröksé­ge VI/2. rész. Reiner Wagner előadásai. - 21,15: Kilátó. A Rádió világirodalmi hetilapja. — 22,00: Hírvilág. — 22,30: PAF-műsor. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Slágermúzeum. — 8,50: Külpolitikai figyelő. — 9,05— 12,00: Napközben (élő). — 12,10: Népi muzsika. — Közben: 12,25: Édes anyanyelvűnk. — 12,30: A népzene folytatása. — 13,05: Pophullám. — 14,00—16,55: Pén­tektől péntekig (élő). — 17,05: Kölyökrádió. — 17,30: ötödik sebesség. — 18,30: Garázs. — 19,05: Csak fiataloknak! Kom­játhy György műsora (ism.) — 20,00: Egészségünkért! — 20,10: Operettkedvelőknek. — 21,05: Cigánydalok. — 21,30: Cigány­félóra. — 22,00: Afro-latin ze­nés turmix. Szilveszteri külön­kiadás. — 23,10: ..Az elveszett ifjúság siratása.” Villon-balla- dák zenében és prózában. — 23,50—0,14: Részletek a finn — észt — magyar dzsesszműhely Szekszárdon rendezett hang­versenyéből. BARTÓK RÁDIÓ 9,08: Barokk zene. — 10,10: Csak fiataloknak! Komjáthy György műsora. — 11.05: .El­hull a virág, eliramlik az élet . . .” Petőfi Sándor versei (ism.) — 11.10: Harsonaegyüt­tesek felvételeiből. — 11.30: Be­mutatjuk új kóruslemezünket. Duruflé: Requiem. — 12,08: Beethoven: A-dúr szonáta. Op. 69. — 12,39: Tokody Ilona és Takács Klára operakettősöket énekel. — 13,05: Kisasszony­nap. Gaál István novellája. — 13,32: Dzsessz. — 13,52: Béke­történet. Kende István írása. ,,A béke a tulajdon oltalmazó- ja.” — 14,09: Az Oslói Filhar­monikus Zenekar hangverse­nye a Joint Nordic hangver­senysorozaton. — 15,22: Három magyar kantáta. — 15,43: Béke­történet 3. — 16.00: Verdi ösz- szes operája 12. rész. Jérusa- lem. Négyfelvonásos opera. — Közben: 17,30: Bodnár György: A ,,mese” lélekvándorlása. Do­mokos Mátyás könyvszemléje (ism.) — 17,40-: Az operaközve­títés folytatása. — 18,35: Bach: C-dúr szvit. — 19,05: Teljesít­mények nyomában. Politikai vitaműsor. — 19,12: Judiának örökösei. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (élő). A Budapest Fúvósegyüt­tes sziLveszteri hangversenye. Közben: Kb. 20,30: Tanyai ké­pek a vásznon. A törökszent­miklósi parasztfestővel. Amb­rus Józsefnéval beszélget • Bá­lint Erika. — Kb. 20,50: A hangverseny-közvetítés foly­tatása. — Kb. 21,45: Opera­áriák. — 22,00: Diszkotéka. Le­mezbarátok órája (ism.) — 23,00: Liszt: Amit a hegyen hallani — szimfonikus költe­mény. nyíregyházi rádió 17.00— 18,30: Jó évvégi hétvé­gét! Szerkesztő: Váradi József. (SZOMBAT) 8.00— 10,00: Célfötó. Az év leg­jobb szabolcs-szatmári sportolói — Szólabda — Műsorelőzetes. Szerkesztő: Gajdos László. NYÍREGYHÁZA, VTV-MOZICS ATORNA 10,30: Gálvölgyi János paró­diaműsora. MAGYAR TV 8,55: Tévétorna nyugdíjasok­nak. — 9,00: Képújság. — 9,05— 9,55: Szünidei matiné: Ha nagy leszek . . . (ism.) — 9.30: Benji. Amerikai filmsorozat. 8. rész: 1988. december 30., péntek Gyerekszerelem (ism.) — 9,55: Egy sikertelen hadjárat törté­nete. Amerikai tévéfilm (ism.) — 11,20: Delta. Tudományos híradó, (ism.) — 11,45: Mozga­tó. Tévétorna mozgáskorláto­zottaknak. — 11,55: Képújság. — 16.50: Hírek. — 16,55: Veze­tés télen. Az Országos Közle­kedésbiztonsági Tanács filmje. — 17,05: Négy nap tévéműso­ra. — 17,15: Péntek délután. — Kb. 17,15: Évgyűrűk. Nyugdíja­sok műsora. — Kb. 17,45: Téka. Közhasznú információk. — 17,55: Reklám. — Kb. 18,00: Ab­lak. Közéleti szolgáltató mű­sor. — 19,00: Reklám. — 19,05: Tévétorna. — 19.10: Esti mese. — 19.25: Reklám. — 19.30: Hír­adó. — 20,00: Reklám. — 20,10: Vészi Endre: A sárga telefon. — 21,40: A hét műtárgya. Po- hárkészlet a XVIII. századból (ism.) (Iparművészeti Múze­um). — 21,45: Reklám. — 21,50: Zenei pillanatkép. Trebitsch Gyuláról. Helyszín: A Hungá­ria kávéház. — 22,35: Szép ma­gyar tánc. Dél-alföldi táncok (ism.) — 22,40: Kettőt egy csi^ pásra. Angol tévéfilm. — 23.45: Híradó 3. 2. MŰSOR 17,00: Sulirodalom. Kínai kancsó. Tévéfilm Kosztolányi Dezső elbeszéléséből (ism.) — 17,50: Képújság. — 17.55: Hí­rek szerbhorvát nyelven. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. — 18,00: Tizenkét hónap az er­dőn. December (ism.) — 18,25: Videó-világ. Video-narko. — 19,00: Ablak. Természetbarátok félórája. (Az 1. műsor folyta­tása.) — 19.30: Szász takácsok. NDK kisfilm (ism.) — 20,00: Bubik. királyok, dámák.... Bridzs-magazin. — 20,30: Képes nóták. Videoklip-összeállítás. — 21.05: Híradó 2. — 21,20: Ana- tolij Szolonyicin-sorozat. Hu­szonhat nap Dosztojevszkij életéből. Szovjet film (ism.) — 22,40: Képújság. SZLOVÁK TV 1. műsor: 9,00: Az utolsó sárkány (tévésorozat befejező rész). — 9,30: Japán animációs film (ism.) — 10,50: Kék fény (ism.) — 11,35—12,05: Egy csa­lád története (ism.) — 15,25: Egy írógép története (tévéjá­ték). — 16,20: Dokumentum­film. — 16,45: Interszignál (nem­zetközi publicisztika). — 17.15: A nap percei. — 17,25: Hörcsög hálóingben (tévésorozat). ~ 18,20: Esti mese. — 18.30—19,10: Mezőgazdasági m'agazin. — 19,30: Híradó. — 20,00: Minden­ki szereti a cirkuszt. — 20,50: Az első oldalon (amerikai film). — 22,35: Sporthíradó. — 22,55: Kabaréműsorokból. — 23,35: Karnevál (brazil doku­mentumfilm). 2. műsor: 15,45: Átok (len­gyel-bolgár film). — 17,25: Nemzetközi síugró verseny (felvételről). — 18,35: Szovjet mesefilm. — 19,00: Torna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Hír­adó. — 20,00: Fiatalok tévé­klubja. — 21,00: Szilveszter (té­véopera). — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhíradó. — 22.15: A pozsonyi Lyra műsorából. — 22,35: Angol filmvigjáték (ism.) SZOVJET TV 13,30: Hírek. — 13,45: Doku­mentumfilm. — 14,15: A novo- lipecki kohászok kórusának műsora. — 14,45: Hírek. — 14,50: Mi okból és miért? — 15,20: Rajzfilm. — 15,30: A bio­vitamin koncentrátumok gyár­tása és alkalmazása. — 16,15: Gyermek művészegyüttesek koncertje. — 16,45: Világhír­adó. — 17,15: Rajzfilm. —17,30: Interszignál. — 18,00: Esztrád- műsor. — Közben: — 19,00: Híradó. — 21,10: Nézőpont. — 23,30: A víg özvegy (1—2. rész). — 2,00: Hírek. — 2,05: A neve­tés körül. SKY CHANNEL 8,30: Üzleti hírek. — 7,00: Reggeli magazinműsor. — 8,00: Gyermekműsor. — 10,00: Slá­gerlista. — 11,00: Soulzene. — 12,00: Slágerlista. — 13.00: Egy másik világ. — 14,00: Interjúk a filmipar csillagaival. —14,30: Thaiföldi panoráma. — 15,00: Elefántkölyök. — 15,30: Hajó­töröttek. — 16.00: Rockshow.— 17,00: Gyermekműsor. — 18,00: Mininő. — 18,30: Jeannie-ről álmodom. — 19,00: Kísértet-ka- pitány. — 19,28: Allatálca. Fantasztikus bűnügyi filmsoro­zat. — 20,30: Divatkörkép. — 21,00: A macska árnyéka. Kri­mi. — 23,35: Amerikai futball. — 23,35: Párizs—Dakar rally. — 23,50: Rockshow. — 1,00: Benny Goodman zenekara. — 2.D0: Jazz. — 3,45: Hajnali zene. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: HUPIKÉK TÖR- PIKÉK ÉS TÖRPICUR (belga) Ea.: 16 óra. A VELENCEI Nö (ol.) Ea.: 18 és 20 óra. Videoház: REFORMGONDO­LATOK (m.) Ea.: 18 óra. ERŐ­SZAKOS RENDÖRÖK (video, ol.) Ea.: 9,30, 11,30, 14, 16 és 20 óra. Béke mozi: A TIZENÖT ÉVES KAPITÁNY (SZ.) Ea.: 16 óra. EZEREGYÉJSZAKA VI­RÁGAI. Ea.: 18 és 20,19 óra. Móricz mozi: PAT GARRET ÉS BILLY. A KÖLYÖK (USA) || Kelőt­Magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hlrdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest,XIII. Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,- Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,- Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza. Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. I sf ' Doppingolták Károly herceg lovát Doppingolták Károly walesi herceg egyetlen ver­senylovát, az „Ördög könyöke” névre hallgató négyéves heréi tét. A paripa december 5-én a worcesteri pályán nyert egy kisebb — mindössze 680 fontos összdíjazású — akadályversenyt, a viadal utáni vizsgálat azonban bebi­zonyította, a telivér eredményét tiltott szerek segítségé­vel érte el. A brit Jockey Klub jelentése szerint a trónörökös .lova valószínűleg a zabbal együtt ropogtatta el a dop­pingszereket, amelyek eredetét nem hozták nyüvántJS- ságra. Károly herceget értesítették a kellemetlen eset­ről, aki természetesen mit sem tudott a visszaélésekről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom