Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-31 / 311. szám

XLV. évfolyam, 311. szám ÁRA: 2,20 FORINT 1988. december 31., szombat • • W J dvözlő lapot ír- U nék újévre, ugyanúgy, ahogy minden esztendő fordu­lóján tettem eddig, vi­szonozván mások ked­ves sorait. Most azonban az első betűnél megáll a toll a kezemben, mint­ha egy láthatatlan erő fékezné le, figyelmez­tetve, csínján bánjak a szavakkal. Üjra és újra nekirugaszkodom, de sehogy sem áll össze a szívem szerinti kíván­ság, mert minden szónál eltöprengek. Boldog új évet kíván­nék, de ahogy végiggon­dolom: ezzel a boldog- ■ sággal pontosabban mi­hez is szeretném juttat­ni szeretteimet — vá­lasz nélkül hagyom ma­gamat. Bonyolulttá vált helyzetünkben, viszo­nyainkban ugyanis új tartalmat és értelmet kaptak a korábban agyonkoptatott kifeje­zések. Némi szégyen­érzet kerít hatalmába, ha rágondolok: sok-sok : éven át megszokásból hányszor kívántam ki- : üresedett szavakkal ból- j dogságot szeretteimnek, s azoknak, akiket tiszte­lek. Akár ha felpántli­káztam volna, hivalkodó csillogással láttam volna el a legmeghittebb érzé­sek közvetítésére szol­gáló szavakat: boldog­ság, gazdagság, békes­ség. Persze, nekem is érkeztek ilyen szándék­kal írt szokványos jókí­vánságok, s nagyon hosszú időn át magam sem gondoltam végig ; ezek igazi lényegét. Sőt, néhány pillanatig örö- '■ met is éreztem, hogy . gondolnak rám, s mert i a felszínen a helyzet, j amiben éltem, éltünk j alapjában véve elfogad­ható volt, ezek a bol- j dogságüzenetek még ké- ; telyt sem ébresztettek bennem. Mit írjak hát most, mit üzenjek ezeken a kedves lapokon mind­azoknak, akik korábban megszokták, hogy az én üdvözletemmel is kopog a postás? Hiszen egy ilyen, nemzetet önma­gára ébresztő, sokakat megrázó, a tényekkel szembenézni kényszerí­tő esztendő, mint ami­lyen 1988 volt, minden történésével tiltakozik a szokványosság ellen. Mert akinek magas ugyan a bruttó, de bosz- szantóan alacsony a net­tó keresete, s úgy gon­dolja, hogy az új adófor­ma megkeseríti az éle­tét, annak felér egy sér­téssel, ha boldogságról beszélünk. Bántónak tűnhet ez a jókívánság annak a számára is, akik az ismert társadalmi- mozgalmi változások (forrongások) idején éb­redtek rá, hogy a ko­rábbi fények megkop­tak, rendíthetetlennek vélt státusok roggyan- tak össze, s május óta teljesen másfajta lég­körben egy másképpen berendezett ország for­málódik, ahol sok még a kétely, a kérdőjel, de legalább annyi a re­mény, a •bátorítás is. Hogyan kívánhatnék én most ilyen különösen nehéz politikai viszo­nyokban megnyugtató boldogságot annak, aki — bár jószándékú — de nem érti a körülötte zajló világot; aki meg­lopva és megcsalatva ér­zi önmagát, mert össze­omlott egy általa és ma­gában felépített kép el­vekről, eszmékről, hely­zetről, haladásról. Aztán mégiscsak új­ragondolom mindezt, hi­szen bennem is fájdal­masan kavarognak meg­válaszolatlan kérdések és erőtlen remények ál­lapotainkról. De vala­hol, a tudatom legmé­lyén mégis olt találom azt a kis feszültségoldó pontot, ami nem engedi, hogy csak a kétkedés, a kedvtelenség kerítsen hatalmába. Mert igaz, valamennyiünknek ne­hezebb, mint korábban volt; mindannyiunkat sújtanak a közismert gazdasági feszültségek; bőrünkön érezzük, ide­geinkben hordozzuk a megnehezült valóságot. Mégis élünk, megva­gyunk, lélegzünk és lá­tunk. S aki lát, csak rossz indulattal nem tudja észrevenni azt az egyre terebélyesedő erő­feszítést, amely sok szinten és sok formá­ban keresi a kivezető utat. Nem találtunk még rá erre az útra, legfel­jebb sejtjük, merre kel- : lene mennünk. Aztán az | is sürgető igény, hogy \ véget kell vetnünk a \ hosszúra nyúlt tanako­dásnak, meditálásnak és végre meg kell tennünk ] az első lépéseket azon ‘ a bizonyos úton. Mert , aki csak egyhelyben to- ! pörög, és szünet nélkül i évődik elkövetett hi- \ bák, rosszul megcélzott j irányok fölött, az nem \ tud szembesülni az új követelményekkel. Meg­méretni tehetségünket, j megmaradt erőnket csak akkor tudjuk, ha látha­tóvá válnak a tett ered- i ményei, s hogy ezeket miként ítéli meg a világ. WJ dvözletek milliói ÍJ hullottak postalá­dákba, s nincs okunk kételkedni, hogy a szavak jószándékot közvetítettek. Csak any- nyit kell hozzátennünk: a szándék még nem va­lóság, s a valóság csak akkor ajándékozhat meg apró örömökkel, kis boldogságérzetekkel, ha nem adjuk fel a küz­dést. citunfai Sándor A könyvárak emelkedése ellenére az 1987. évihez ké­pest hatszázalékos forgalom­növekedést könyvelhet e] az idén az Állami Könyvter­jesztő Vállalat. A kimutatások szerint 1988-ban összesen 1 milli­árd 790 millió forintért vá­sároltak könyveket, s ez mintegy 100 millió forinttal több, mint az előző évben. Ezért az összegért mi gköze- lítően 23 millió köte' könyv kelt el. Egy vásárlás során átlag­ban 160 forintot hagytak a ikönyvüzletekben, igaz, egy könyv átlagára 1988-ban 90 forint volt. Érdemes megem­líteni, hogy tíz esztendővel ezelőtt átlagosan még csu­pán 39 forintot kellett egy könyvért fizetni. Gyógyszer: Egyeseknek olcsóbb Sokkolta a közvéleményt a gyógyszerek árának küszö­bön álló emelése. Tegnap délben jó hírt közölt dr. Le­ltárt Gyula, a megyei gyógy­szertári központ igazgatója: január 2-ától egyelőre nem változnak az árak, viszont a napokban sajtótájékoztatót tart e témáról Csehák Judit szociális és egészségügyi mi­niszter és Szikszay Béla, az árhivatal elnöke. Ekkor köz­ük részletesen, hogy az egyes rétegekhez és betegségcso­portokhoz tartozók mennyi térítési díjat fizetnek majd a készítményekért. Már most egyértelmű, hogy az árválto­zás egyeseknek nem jelent majd áremelést. A megyében a gyógyszer- tárak két lépcsőben, az éves leltározással egy időben árazzák át a szereket, arra törekednek, hogy két szom­szédos patika egy időben ne zárjon be. A kisebb települé­seken az egyetlen gyógyszer- tár legfeljebb három napra zár be és utána zavartalanul fogadja a betegeket. Leányvállalat Két megye határán, két megye erdőiben nevelt fa feldolgozására alakul át ja­nuár elsejétől és viseli a Fel­ső-tiszai Erdő- és Fafeldol­gozó Gazdaság Hajdúhad- háztéglási Fafeldolgozó Le­ányvállalata nevet egy ed­dig is termelő, de a kapott önállósággal minden bizony­nyal eredményesebben gaz­dálkodó üzem. A mintegy négyszáz embert foglalkozta­tó leányvállalat közel száz­milliós vagyonnal indul, az anyavállalattól mintegy 26 ezer köbméter fát vesz át, valamint további nyolcezer vásárlásával, s ennek feldol­gozásával 162 millió forintos árbevétel elérésére törekszik másfél milliós ^nyereség mel­lett. Bezárt a bazár Éppen ma zárná kapuit a nyíregyházi ajándékudvar, ha nem pakoltak volna össze korábban a kereskedők. Ügy tűnik, nem igazán jött be mindenkinek az üzlet, ugyan­is a vásárlók érdeklődése eléggé hullámzó volt. Más­részt mintha éppen az álla­mi kereskedelem nem vette volna elég komolyan a vá­sárt, a kezdeti felbuzdulás után napokig tartották zárva fűthető pavilonjaikat. S mivel karácsony után sátrat is csak imitt-amott láttunk, eszünkbe jutott, mi van akkor, ha valaki szeret­né becserélni az ott vásárolt ajándékot.' Megnyugtattak bennünket, hogy a piaciro­da, a KIOSZ és a KISOSZ segítséget nyújt ebben. És még valami: Szilvesz­ter éjszakáján helyreáll Nyír­egyházán, a Tanácsköztársa­ság téren a megszokott for­galmi rend. ' 23 millió Váltezásokat. mielőbb! — Nem bátorítjuk elég­gé a sikert kereső veze­tőket, kollektívákat és ez nem tartható. A változás­hoz vezető út egyik ösvé­nye a korábbi hibákkal való bátor szembenézés és szakítás — olvashatjuk a Gyuricsku Kálmán me­gyei első .titkárral készí­tett beszélgetésben a 3. öl­(lofnj Határ a csillagos én ? Természetesen nyíregy­házi lakásárakról van szó. Egyik olvasónknak az ju­tott eszébe, hogy megkér­dezze: ha visszaadja la- kssít, k^p érte tnégyzöt"' méterenként 17 ezer . fo­rintot, ha venni akar, ak­kor 25 ezret kel! fizetnie? (Az illetékesekhez továb­bítottuk a kérdést, a rész­letek a Z. oldalon.) Mii remélt? Mi sikereit? Körkérdésünkre kilen­cen válaszoltak, köztük Zubor Ágnes színművész­nő is, aki így látja 1988- at: Nagyon szép szerepe­ket kaptam, sikerült a Jó­zsef Atilla-műsorom is. ÜJ és » végitől nagyobb lakásba költöztünk ... (További részletek a Z. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom