Kelet-Magyarország, 1988. december (45. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-17 / 300. szám

1988. december 17. az íróbázaspár Véres napkelte Nagy család, kiemelkedő szellemi tevékenység. Ma­napság ritkán párosítjuk a két fogalmat. Az irodalomba­rátok előtt viszont nem cseng ismeretlenül az íróházaspár, Levendel Júlia és Horgas Béla neve. Műveik egy egész könyvespolcot betöltenek. Emlékeztetőül csak néhányat említsünk: Levendel Júliá­nak az így írt sorozatban könyve jelent meg például Karinthy Frigyesről, Csehov- ról és Kosztolányiról. Tan­könyvíró, több tucatnyi kul­túrtörténeti dokumentumjá­tékát a rádióban hallhattuk. Horgas Béla is többműfajű szerző. Költő, de versek mel­lett novelláikat is ír. Bizonyá­ra sokan vették már kézbe Mammutfogat, Címkergető című novelláskötetét, vagy a Naptár, Agyagszárnyak című venseskönyvét. A szerzőpár a műit héten Nyíregyházán az Irodalmi presszó vendége volt. Ebből az alkalomból beszélgettünk velük. Legelőször is arról ér­deklődtünk, hogy miképpen egyeztethető össze a sok és sokféle szellemi munka a nagy családdal, négy gyér- mekikel. — A család hihetetlenül nagy erőt ad az emberinek — mondja mosolyogva Levendel Júlia. — Na, persze a szo­kásosnál is több munkát. Ámbár mostanában már könnyebb a dolgunk, hiszen nagyobbik fiunk 25 éves, a legkisebb lányunk pedig 14. A férjemmel kötött szövet­ségben pedig szerelem, hit és közös munka — mindez együtt van. Az irodalom és az élet sohasem vált ketté egyikőnk életében sem, az írás életünk nélkülözhetetlen része. Horgas Béla: — A házas­ság csak forma; műiden az embereken áll vagy bukik. Mi nagyon sokat változtat­tunk egymáson az elmúlt év­tizedek alatt. Szerencsém volt, hogy Júliára találtam. Egyébként kicsit bolondos család a miénk. A legna­gyobb fiam díszlettervező, az egyiik lányom zenész, a má­sik gimnazista, húszéves fiiam pedig tanárképzőre jár. A néhány éve megjelenő Magyar Családi Kalendárium és a korábban betiltott, de az idén tulajdonképpen az első spontán kezdeményezésre megjelent folyóirat, a Liget az önök szerkesztésében ké­szül. — A Magyar Családi Ka­lendáriumot a Hazafias Nép­front családvédelmi taná­csának felkérésére szerkesz­tettük először három évvel ezelőtt. Régebben a Biblia mellett sok helyen a kalendá­rium volt az egyetlen olvas­mány, tehát régi, ősi műfaj ez — mondja Horgas Béla. — Levendel Júlia Horgas Béla Mi Igyekeztünk olyan íráso­kat közzé tenni, amelyek igazán szépek, értékesek és azok maradnak tíz év múlva is. A kalendárium 89-es ki­adása egyébként a napokban kerül az újságárusokhoz. Jó szívvel ajánlom őket. LeVendel - Júlia veszi át a szót: i' i'.- :i — A Liget megjelenésével régi vágyunk teljesült, hi­szen már több mint húsz éve terveztünk folyóirat-szer­kesztést. Sajnos, erre csak most, a pártértekezlet^ után ikerülhetett sor, pedig' már két évvel ezelőtt elkészült az első szám, amelyet aztán be- itiltottak. Ezért aztán bizo­nyára kicsit csalódtak is azok, akik a most szeptem­berben napvilágot látott első számot kézbe vehették, hi­szen semmi „szenzáció” nem található benne — tárja ?zét karját Horgas Béla. — Nem tagadom, a folyóiratba be­szűrődik a politika is, de egyáltalán nem politizálás a célunk, csak annyiban, 'amennyiben ez az irodalom­hoz, a lélekhez, a teljes em­berhez hozzátartozik. — A folyóiratban az olvas­ható, hogy a Liget szintén a Hazafias Népfront család­védelmi tanácsának a kiad­ványa. Meglepő viszont, hogy Íjíehértói fűzetek Helyesen teszik a szer­kesztők, amikor bevezető­jükben először is azt tisztáz­zák: miként lehetséges, hogy az újfehértói helytörténeti sorozat legutóbbi, második füzete után most mindjárt a nyolcadikat veheti kézbe az olvasó? A magyarázat a so­rozat elindításakor megfo­galmazott szándékban rej­lik: „A hét füzetre tervezett történeti rész után — esetleg köabevetőleg is — Űjfehér- tót bemutató egyéb írások kapnak helyet... ” Míg tehát az 1—7. füzet szaros időrendben hailad, ad­dig a 8—14. füzet önálló té­maköröket dolgoz fel. Ebben a második sorozatban szó lesz például a feudalizmus kultúrájáról; bemutatják a község neves szülötteit; köz­readnak legendákat, históri­ákat; foglalkoznak a mező- gazdaság történetével, a po­litikai mozgalmakkal is. A legutóbb megjelent fü­zetben rési könvvek. úiságok híradásaiból válogatott a szerző, Sípos Ferenc. Gyűj­tőmunkája során azonban kiderült, hogy a községről szóló, nyomtatásban megje­lent anyag olyan gazdag, hogy legalább még egy fü- ‘ zetre futja majd belőle. Ez­úttal például Jósa András három írásának egy-egy részlete kapott helyet a vá­logatásban, mindhárom az Űjfehértóhoz tartozó Mics- kepusztán talált honfogla­láskori temető leleteiről kö­zöl igen érdekes fejtegetése- ket.A laikus olvasó is ha­szonnal forgathatja a 18. századi összeírásoknak a községre vonatkozó adatait. Ezekből kiderül, hogy — is­mét csak egy példa — az 1780-as években két és fél ezer lakója volt a község­nek; a férfiak többsége zsel­lér, de csaknem annyi a ne­mesek száma is — polgár viszont egy sem akadt ak­koriban Üjfehértón... egyszerre irodalmi és ökoló­giai folyóirat. Tudtommal Magyarországon olyan lap eddig még nem jelent meg, amelyik az irodalmat az öko­lógiával párosítja... — Sőt, tudtunkkal még se­hol a világon — mondják. Majd Levendel Júlia foly­tatja: -— Kiadványunkban a szó és a természet világát szeretnénk összekapcsolni. A lélek- és a természetvédel­met. Ez egyfajta egészséges szemléletmód. Szeretnénk, ha az irodalom mellett tudomá­nyosan megalapozott, iro- dalmilag értékes írások, esz- szék is rendszeresen megje­lennének a Ligetben. Az iro­dalomnak is jót tesz ez a társulás. Az emberiség alap­vető problémája ma, hogy a természetet védeni kell. A lelki szennyeződéstől viszont éppúgy félni kell, mint a természet károsodásától. Ta­lán erre utal a Liget cím is. A liget olyan hely, ahol jól érzi magát az ember, ahol beszélgetni, elidőzni lehet. Az ökológia számunkra nemcsak tudomány, hanem az érzé­kenység formálója is, amely áthatja gondolkodásunkat. Ősrégi tudás, hogy minden együtt, egységben működik. — A szerzőiket is a szemlé­letbeli rokonság hozza össze, így kerül egymás mellé a mai magyar irodalom két egé­szen különböző alkatú alak­ja, Fekete Gyula és Mándy Iván. A különböző generá­ciók jól megférnek egymás /mellett — fűzd hozzá Horgas Béla. A szerkesztőpáros elmond­ja, hogy a szerkesztőség a lakásukban van, és barátaik­kal, a szerzőkkel együtt oly­annyira együtt készítik a fo­lyóiratot, hogy még a postá­zást is ők intézik. A kiadvány megjelenése a népfrontnak és az MTA Soros Alapítványa támogatásának köszönhető. Furcsa mód az Alkohol- mentes Rehabilitációs Bizott­ság a kiadója. A folyóirat egyébként nem kapható az újságárusoknál, csak előfi­zetni lehet rá. (Budapest, 1122 Gaál József út 70.) A szerzőpáros munkabírá­sára mi sem jellemzőbb, mint hogy az írást sem hagy­ták abba. A napokban je­lent meg a könyvesboltok ki- ralkatában Levendel Júliának Vörösmarty Mihályról, Hor­gas Bélának pedig Csokonai Vitéz Mihályról szóló köny­ve. A közeljövőben kerülhet az olvasók kezébe a Magvető Kiadó gondozásában Leven­del Júlia Szabad vagy című nagyregénye, amely az el­múlt negyven év eseményeit dolgozza fel. Horgas Béla pedig verseskötetének kiadá­sát várja. Bodnár István MINDENNA­PI NYUGTA­LANSÁGA­INK KÖZE­PETTE gyógy­írt jelent, hogy a korábban tabuként kezelt szavak ki- mondhatókká váltak. Köz­tük a zsidó is, amely körül ma sem hiányzik az indulat és érzelmi túlfűtöttség, az el­fogultság és az ismeretek hiányából fakadó felületes véleményalkotás. A zsidókér­dés irányába a figyelmet Száraz György munkája, az Egy előítélet ^nyomában te­relte, majd/a Gondolat Ki­adó 1984-es cikkgyűjtemé­nye (Zsidókérdés, asszimilá­ció, antiszemitizmus) jelez­te, hogy a hosszú hallgatás után elérkezett az ideje a problémakör nyilvános újra­gondolásának. Ma a kapuk szélesre tárásának jeleként értékelhetjük a Magyar Zsi­dó Kulturális Egyesület megalakulását, majd leg­újabban a Magyar—Izraeli Baráti Társaság szervezését. E körülmények egyáltalán nem mellékesek, ha Jancsó Miklós 1984-ben készített, nálunk országosan most be­mutatott a Hajnal című film­jéről szólunk, mert egy mű megítélését jelentősen befo­lyásolja az a társadalmi kö­zeg, amelyben megjelenik. A zsidóság sorskérdései iránti élénkülő figyelem bizonyo­san kedvez az Elie Wiesel- regényből készült film fogad­tatásának, ugyanakkor meg kell küzdenie ennek a mun­kának azzal az ellenáram­lattal, amely a gondolati Igé­nyességet tükröző filmeket ma elsodorja nemcsak ná­lunk, hanem mindenütt a világon. Hiába az egykor Máramarosszigetről depor­tált, később világhírnévre szert tett írónő, hiába az a különleges, bár számunkra aligha hízelgő helyzet, hogy Jancsó külföldön forgatott filmjei közül egy végre itt- hqn is látható, a Hajnal alig néhány előadásban, csak a Kortárs Filmklubok hálóza­tában érhető el. NEM TELJESEN ISME­RETLEN SZAMUNKRA az a világ s az a történelmi idő, ahová Jancsó elvezet ben­nünket, hiszen a második világháború utáni, de az Iz­rael állam megalakulása előtti Szentföld társadalmi viszonyai Kardos G. György regénytrilógiája nyomán fel­tárultak előttünk. Főhősét Elishának hívják, 20 év kö­rüli fiatalember, aki túléli Buchenwaldot, családja vi­szont ottvész. Franciaország­ba kerül, ahol az angolok Palesztinái fennhatósága el­len harcoló zsidó szervezet képviselője keresi fel, s hív­ja a fiatalembert maguk közé. A film első harmada ala­posan meglepi a Jancsó- életműben járatos nézőt. Ed­dig egyetlen olyan művével sem találkozhatott, amely­ben ennyire egy abszolút fő­hős körül szervezte volna meg a cselekményt, ráadá­sul hosszú ideig a jellegze­tes képi stilizáció nyomaival sem szembesülünk, minden önmagát jelenti. Az első olyan képelem, amely a rea­lisztikuson túllép, az a gyer­tyasor, amely Elisha mellett ég, holott nyári meleg van s nappali világosság. A gyer­tyák később is sokfajta va­riációban vannak jelen, s ezek a lángok idézik meg a haláltáborokban elpusztul­tak lelkét, akik Elisha tra­gikus választási kényszer- helyzetében motiválják dön­tését. A Hajnal Palesztinában játszódó jelenetei már erő­teljesebben stilizáltak, bár a rendező hagyományos eszkö­zei közül elég kevés kap sze­repet, és igazi drámai töltés­sel csak akkor telítődik a film, amikor Elisha megtud­ja, halálra ítélt bajtársa ki­végzésekor a szervezet nevé­ben neki kell agyonlőnie vá­laszul az elfogott angol tisz­tet. A történések színhelye leszűkül, a harc a főhős lel­kében dúl tovább. A „Ne ölj!” parancsa, elpusztított sorstársainak emléke, a kö­telesség kényszere, a cél nagysága (Izrael állam meg­teremtése) feleselnek benne, helyenként a lelki tartalma­kat megidéző képsorok feje­zik ezt ki. DE EZ MAS OLYAN TE­REP, a pszichológia világa, ahol Jancsó végképp nincs otthon. A belső monológok a mű kezdetétől jelen vannak, néha több idősík jelzéseként is, de ezek a verbális ele­mek, amelyeknek képi jel­zés nem felel meg, pusztán az arc látványához kötőd­nek, filmszerűtlen megoldá­sok, nehézkesek, ellene dol­goznak a mozgókép hordozta meghatározatlan tárgyiasság- nak, meghatározottságot ad­nak egy, a fiimi közegtől bi­zonyos értelemben idegen művészet, nevezetesen az irodalom eszközeivel, s így leegyszerűsítik a helyzetet. Hogy a Hajnal nem válik igazán hatásos filmmé, témá­jának fontossága, alkotójá­nak jól érzékelhető szándé­ka ellenére sem, az minden bizonnyal erre a filmdrama­turgiai végiggondolatlanság- ra vezethető vissza. A Hajnal — ha nem is ve­tekedhet a jancsói életmű csúcsaival — mégis fontos tett annak a türelemnek a. megteremtése érdekében, amely nélkül nincs, nem le­het nemzeti közmegegyezés. Korábbi filmjeinek zsidó­motívumai némiképp meg­előlegezték ezt a folytatást, s nagy kár, hogy három, ösz- szefüggő kisfilmje, a Jelen­lét, amely az olaszliszkai és a bodrogkeresztúri zsidó hagyományokat rendkívüli Uraisággal mutatja meg, szé­les körben sosem volt hozzá­férhető. Hamar Péter CARMEN. Színes olasz operafilm. Rendezte: Francesco Rosi. Főszereplők: Julia Migenes-Johnson, Placido Do­mingo, Ruggero Raimondi. Czakó Gábor, Banga Ferenc A magyar könyvkiadás ta­lán legnépszerűbb műve, a gyerekek kedvenc könyve Illyés Gyula: Hetvenhét ma­gyar népmeséje. ízes, élő nyelven örökítette meg a népmesék színes világát, for­dulatait, népünk gondolatvi­lágát. Czakó Gábor nem vé­letlenül hívja segítségül a mestert, aki a magyar iro­dalomba emelte a népmesé­ket, idézi a címmel is an­nak szellemét. Csípősen kigúnyolja, paro­dizálja az elmúlt négy évti­zed magyar társadalmának visszásságait. Azt a fajta tár­sadalomirányítást, amely nem vette kellően figyelembe az objektív törvényszerűsé­gei szerint működő társada­lom és gazdaság valóságát. Mindezt teszi népmeséi — Hetvenhét magyar rémmese rémmesei köntösben, nagy­szerűen alkalmazva a műfaj­ra jellemző jegyeket, fordu­latokat. Pl.: ahol a történe­tek játszódnak: Feledemvá- ron, Gyanúslakán, Neke- resden, Ebkérdezden, Neve­letlenfalván stb. Akikkel tör­ténik: közepesen fejlett or­szág népével, a szakszerve­zeti bizalmi Okos Katával, az osztott földből beadást tel­jesíteni nem tudó özvegyasz- szonnyal, a tüzérezredesből lett juhásszal, Rákosi Má­tyással, a politikai elítélttel, a katedrára „kinevezett” Bö- ző professzorral, a sunyi és pöffeszkedő emberekkel. Valamennyi történet, anek­dota mitikus, ugyanakkor mosolyt fakasztó, a fonáksá­gokat szatirizálja, kritizálja. A jelenben, itt-ott félreér­telmezett „magyar glasz- noszty” jegyében, a negatív szenzációk, krízisjelentések, leleplezések sokasága zúdul ránk. Mert ma lehet írni a negatívumokról, a csődökről, a meghamisított múltról. Hát írnak is, általa kedvünket szegve például eképpen: „A megvalósult állami és egyéb köztulajdonok nem jobb el­lentétei az egoista magántu­lajdonnak...; az a szocializ­mus, amit ki lehet egészíteni demokratizmussal, nem szo­cializmus.” Valóban, a helyzet nehéz, sok minden változásért kiált. De mennyivel szimpatiku- sabb az emberek ajkán vic­cé formálódott nehéz társa­dalmi problémákat, történe­teket mitikusan is bemutat­ni. A bürokraták világáról, a kádermunka fogyatékossá­gairól, az emberi gyengesé­gekről, a jelen társadalmi fe­szültségeiről, hibáiról egy­aránt lerántja a leplet. Ügy, hogy a (rém) meséket olvas­ván jót nevetünk, csüggedé- sünk, kedvtelenségünk derű­vel oldódik. Nem bénít, nem dermeszt és kiskorúsít, mint napjainkban oly gyakran fe­jünkhöz vágott süvöltő, sis­tergő szavak a múltról, s ie­lenről. Inkább azt sugallja; tennünk is kell valamit el­lenük. A kötet lapjainak egyik oldalán találhatók a mesék, s átellenben Banga Ferenc illusztrációi. Figurái szinte a szöveggel egyenér­tékűek, belesimulnak a tör­ténetek hangulatába. Hogy érdemes elolvasni, álljon itt a kötet hetvenhe- tedik, s egyik legrövidebb rémmeséje: Búcsúzás „— Hát akkor szevasztok. —1 Máris mégy? — Sajnos, museáj. Ne ha­ragudjatok. — Dehogy haragszunk. Csak azt nem tudjuk még, hogy távozásod betölti-e majd azt az űrt, amely az ittlétedtől támadt.” Elolvasását jó szívvel aján­lom a humor minden kedve­lőjének. Fazekas Tibor KU) HÉTVÉGI MELLÉKLET —i ! film

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom