Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-24 / 280. szám
2 Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Élet 1988. november 24. Megérte megtartani Városi galéria Hol és milyen? Áldozatok emlékére A nagy történelmi eseményeket, kataklizmákat követően mindig közigényként merül fel a hősök és áldozatok emlékének megörökítése. Ezt bizonyítják azok a köztéri szobrok, emlékművek, emlékoszlopok, sztélék, melyek országszerte idézik a 48-as szabadságharc, majd az első világháború elesettjeinek emlékét. A második világháborút követően a sorozatos aktuálpolitikai meggondolások egyszerűen lehetetlenné tették, hogy a nagy világégés áldozatainak méltó emlékmű készüljön, jóllehet Magyarország, népességének számához viszonyítva, Európában a legnagyobb emberáldozatot hozta 1939 és 1945 között. Mind feszítőbb lett az igény, hogy városokban és falvakban állítsanak emléket a frontokon elesetteknek, a bombázások során meghaltaknak, az elhur- coltaknak, a harcok véletlen áldozatainak. Úgy tűnik, hogy az idő meg-, ha nem túlérett, s igazán ideje a mulasztások pótlásának. Jövő őszre készüljön »/ Nem olyan régen Szabolcs-Szatmár megye tanácsa vezetőinek részéről vetődött fel egy megyei emlékmű emelésének gondolata.^ Lényegében nem történt más, mint az első világháborút követően, amikor szintén megyei emlékműben gondolkodtak. Akkor ez meg is valósult, mégpedig Nyíregyházán. Kisfa- ludi Stróbl Zsigmond nyerte a pályázatot, melyen rajta kívül Horvay János és Gö- römbey Imre vett részt. A megyei tanács előtti téren álló alkotás valóban monumentális. Az eredeti változatban a hős, igazi népmeséi figura, még egy medvével küzdött, ám a medvébe, mint szimbólumba mást is bele lehetett volna magyarázni, így sárkány- nyá változtatta a művész. A két mellékcsoport szorosan összetartozó gondolatot fejez ki, az egyik az áldozatvállalás, amint az apa elindul a háborúba, majd maga az áldozat, amikor az idős apa mellől elesik a fia. A szobor alakjai paraszti figurák; szép arcok, mozdulatok teszik felemelővé a művet. Ezt a szobrot, melyet eredetileg a Széchenyi utca elej'én akartak .felállítani, 1928. október 21-én leplezték le mai helyén. Az a mostani terv, hogy újfent megyei emlékmű készüljön, elvetélt. A beérkezett pályázatok közül csupán egy volt, amely egyáltalán a továbbfejlesztésre alkalmasnak minősült volna. De ellenkezés alakult ki a megyei megoldással szemben is, hiszen ez elveszi a kezdeményezést azoktól a városoktól, falvaktól, ahol szándék mutatkozik az áldozatok emlékének megörökítésére. Sajnos az egész kezdeményezés elég rossz alapállásból indult, hiszen pénz nem volt, és egy olyan koncepció, hogy az emlékmű társadalmi munkában készüljön, eleve nem kecsegtetett sikerrel. Az ügy azonban nem került le a napirendről. Nyíregyházi városi és társadalmi erők sürgetik, hogy történjék végre valami. Időközben az elhurcolt zsidók emlékére a temetőnél elkészült az a kapu, mely idézi a több ezer áldozatot. A jelenlegi elképzelés, hogy a jövő őszre készüljön el egy pályázat útján megalkotásra kerülő emlékmű, amely minden, Nyíregyházán elpusztult, illetve minden, a frontokon elesett nyíregyházi előtt tiszteleg. Gondoljunk arra, hogy milyen sokan estek el a Donnál. Még a szovjet parancsnokság is hősinek mondta azt a kötelességteljesítést, amit a katonák vert helyzetben tanúsítottak. De Európa más részein is voltak katonaáldozatok. Nyíregyháza bombázásakor is sokan haltak meg. Kevesen tudják, de a városban az utcai harcok során és később is voltak polgári áldozatok. Az elhurcolt zsidók száma sok-sok ezer volt. Sok ma is élő hozzátartozónak egyszerűen nincsen lehetősége, hogy a megemlékezés és a kegyelet virágait egykorvolt szeretteinek letegye valahová. Másrészt az is követelmény, hogy az utókor méltóan emlékezzék azokra, kik saját hibájukon kívül váltak a háború és az önkény áldozataivá. Sajnos az elmúlt évtizedekben is voltak olyanok, akik méltatlan körülmények között távoztak az élők sorából. Kell egy társadalmi szoborbizottság A városi tanács nemcsak felkarolja, de szerény anyagi lehetőségei mértékében pénzzel is támogatni akarja az emlékművet. Az is igaz ugyanakkor, hogy kevés lenne egy, a hivatal általi kezdeményezés. Sokkal fontosabb lenne, ha a lakosság, a különböző társadalmi és politikai szervezetek, egyesületek is felvállalnák egy mulasztás pótlását. Sürgető például olyan társadalmi szoborbizottság felállítása, mely szervezője lenne az akciónak. Egy ilyen szoborkuratórium lehetAz első világháborús emlékmű. Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotása a Tanácsköztársaság téren. ne az, amely kiírná a pályázatot, részt venne a művek bírálatában, mozgósítana arra, hogy mind többen vegyenek részt az előkészítésben és a munkák menedzselésében. Létre kellene hozni egy olyan szoboralapítványt, amely megfelelő biztosítékkal kezelné a befolyó pénzeket, adományokat, a munkákra tett felajánlásokat regisztrálná, olyan gyűjtéseket szervezne, melyek a szükséges pénzt megszerzik az emlékműhöz. Mert a legfontosabb az: a város idős és fiatal lakossága érezze a magáénak a létesítendő emléket, ne legyen olyan látszat, hogy ez valami adomány, az atyáskodó hatalom ajándéka. A dolgot bonyolítja, hogy a legolcsóbb megoldás is több millió forintba kerül. Egy igényes mű megalkotása komoly művészi feladat, kivitelezése, felállítása nem egyszerű munka. Mert az eldőlt, a gondolatot támogatók abban megegyeztek: nem lehet valami gyenge, dilettáns művel jelentkezni, itt csak a professzionális művészi megoldás lehet a végső. Ez méltó az áldozatok emlékéhez. Ha csak arra gondolunk, hogy az első háború után milyen kvalitásos alkotót bíztak meg, s milyen gonddal készíttették el a szobrot, már ez is figyelmeztet: legalább olyan igényes művel kell megkésve tisztelegni a meghaltak emléke előtt. Nyíregyházán már több idős és fiatal jelezte: készek részt venni egy létesítendő szoborbizottság munkájában, amit talán leginkább a városszépítő egyesület koordinálhatna és segíthetne. Gyors döntés szükséges, hiszen ha egy éven belül látni szeretnénk a művet, nem lehet vesztegetni a heteket és hónapokat. A következő gond, hogy időben meghatározzák, hová is helyeznék az emlékművet. Az az eredeti elképzelés, hogy a köztemetőbe, sokaknál nem arat sikert. Nem sírról van ugyanis szó, hanem olyan köztéri alkotásról, mely kegyeleti hely és emlékmű egyben. Igen fontos lenne, hogy a város lakosságának véleményét kérjék ki, ki hol látná a legszívesebben a megalkotandó emlékművet. Az eddigi javaslatok között szerepel az állomás környéke, mások az új lakótelepek egyikére gondolnak, de hangzott el olyan elképzelés is, hogy a Tanácsköztársaság téren, az ott nem éppen sikeres diszkót helyére, az első világháborús emlékművel szemben állítanák fel. Lényegében a legjobb az lesz, ha olyan közvéleménykutató ládákat helyeznek el, ahová mindenki bedobhatja elképzelését, és olyan kutatást végeznek egy-egy községben, mely a különböző korosztályok, foglalkozásúak álláspontját összegzi. Nem lenne ugyanis jó, ha hatósági kijelölés történne, sokkal inkább sajátjának érzik majd az emberek az emlékművet, ha egész születésének, felállításának folyamatában maguk is részt vesznek. Pályázatot kiírni, közszemlére kitenni A nyáron megfogalmazódott megyei elképzelés így változik nyíregyházivá. Mindenképpen új pályázatot kell kiírni, a lehetőség szerint országosat, és a beérkezett művek terveit közszemlére érdemes bocsátani, hogy a szakértő zsűri mellett a lakosság is kifejezhesse véleményét. A legsürgősebb a hely kijelölése, hiszen a művészek csak a tér, a környezet ismeretében tudnak megfelelő elképzeléseket megfogalmazni. Körültekintően kell eljárnunk, hiszen a több évtizedes késés furdalhatja lelkiismeretünket, s csak úgy tehetünk jóvá ebből valamit, ha szándékunk és véleményünk az áldozatokról méltó formában fogalmazódik meg. Ha valamikor, akkor most újra szükség van a város polgárainak felelősségvállalására, áldozatkészségére. Szeretnők, ha lapunk oldalain mielőbb hírül adhatnánk, hogy útjára indult a kezdeményezés, és a közösségi elhatározás megszüli méltó tettét. Bürget Lajos Hatvan év óta ismét régi pompájában ragyog a Bagolyvár. A megyeszékhely szépen bővülő kulturális negyede valóságos ékszerdobozt kapott az újjávarázsolt épülettel. A szecessziós jegyeket hordozó, keleties formaelemekkel díszített kék és mogyoró színekben ragyogó kis kastély, a maga nemében Nyíregyházán páratlan építészeti alkotás Kulcsár Attila tervezőmérnök munkája alapján kelt új életre. (Aki kívül-belül megszemléli az új városi képtárat, azoknak ad majd igazat, akik amellett kardoskodtak, hogy nem lebontani, hanem újjávarázsolni kell a régi épületet.) Nem volt könnyű dolguk a kivitelezőknek, hiszen a Bagolyvárat garázda elemek alaposan tönkre tették, olyannyira, hogy az épület padlóján állítólag még tüzet is raktak. Ezért az ajtóktól az ablakokig, a pincétől a padlásig szinte mindent újjá kellett építeni, nem beszélve a belső díszítésekről, amelyekből már csak mutatóban maradt néhány. Ráadásul a régi lakóházi jellegen is változtatni kellett: a válaszfalak helyett nagy tereket alakítottak ki, olyanokat, amelyek alkalmasak kiállítótermeknek. A tervezők előzőleg több hasonló funkciójú intézményt is megnéztek. Tapasztalatcsere címén jártak a budai Várban elhelyezett Nemzeti Galériában, a Soproni Éremművészeti Biennálé termében, sőt a szombathelyi új galériába is ellátogattak. A látogató meggyőződhet arról, hogy a tervezők és a kivitelezők tökéletes munkát végeztek (leszámítva a többször is meghiúsult műszaki átadást...) Az előcsarnokba belépő vendég útja rendhagyó módon nem a földszinti nagyterembe vezet, hanem az első emeletre. (Az előcsarnokot utólag építették az épülethez azért, hogy a csarnok a körút felől legyen nyitott. A főkapu vezetne a földszintre, ez azonban gazdasági bejárat lett.) Az első emeleten időszaki kiállításokat rendeznek majd azért, hogy a város és a megye műértő és -kedvelő közönsége rendszeresen láthasson új és új tárlatokat. Ezekben a napokban rendezik be az első tárlatot, amelynek anyagát a hajdúböszörményi művésztelep utóbbi két-három évének terméséből válogatták. Mintegy negyven kép látható majd néhány nap múlva, méltó módon bemutatva a 25. jubileumát ünneplő telep munkáját és alkotásait. Az alkotótábor egyébként az egyetlen olyan magyarországi festőtelep, amelyet az UNESCO is nyilvántart. A telepre látogató festők elsősorban az alföldi festőiskolához kötődnek. Az alkotók a táj megjelenítése mellett — gyakorta szociológiai elkötelezettséggel — az itt élő nép életének a megörökítésére is vállalkoznak. Nem idegen tőlük az emberi sorsok, gondok megfogalmazása sem. A telep természetesen nyitott, mindenféle törekvésnek helyt ad, beleértve a legmodernebbeket. Eddig 170—180 festő alkotott itt; köztük néhány szabolcsi kötődésű is vissza-visszatérő vendége a böszörményi alkotótábornak. Sok festő külföldről érkezik ide, elsősorban Kö- zép-Európából, különösen sokan Lengyelországból. Mint említettük, mintegy negyven kép látható a művésztelep munkáiból. A legtöbb természetesen az alföldi festészetet reprezentálja. Madarász Gyula jellegzetes, Tanya című képe akár szimbóluma is lehetne ennek a festőiskolának. Több kép is hasonló témakört dolgoz fel. Két teremben láthatók tehát a böszörményi festőtelep műveiből válogatott képek, amelyek néhány hétig tekinthetők meg. A harmadik kisebb fogadóteremben pedig néhány Pál Gyula-kép található, ő egyébként gyakran volt vendége a böszörményi tábornak. A sajátos, komor világú, de a magyar festészet élvonalába — sajnos csak halála után sorolt — Pál Gyula-képek városi képtárba kerülésének külön története vari. A városi tanács 15 képet vásárolt a közelmúltban az örökösöktől, akik aztán további kilenc képet ajándékoztak a képtárnak. A hagyatékot méltóképpen reprezentáló festményeket itt őrzik ezután, hogy alkalmanként kiállíthatok legyenek. A galéria elsősorban a kortárs művészet bemutatását tűzte ki céljául, és nem titkolt terve, hogy főleg érmek és kisplasztikák kiállítását kell vállalnia, hiszen a sóstói művésztelep alkotói olyan páratlan, ezer darabból álló kollekciót hagytak a városnak, amelyet bármelyik európai múzeum megirigyelhetne. Az érmek és a plasztikák a képtár második emeletére, a tetőtérbe kerültek. A termek kialakítói itt eleve olyan, tükrös szerkezetű és rejtett világítással bemutatható vitrineket terveztek, amelyekben a Sóstón született alkotások teljes egészében megtekinthetők, tehát az érmek mindkét oldalát láthatja majd a látogató. A válogatás után mintegy 250 mű került ide: érmek és plasztikák. Az anyag annak is látványos bizonyítéka, hogy a Győrfi Sándor által újból kikísérletezett, ún. viaszve- szejtéses eljárás mennyire tágította a műfaj határait, szinte parttalanná téve az éremművészek addig bizony korlátok közé szorított lehetőségeit. Tárlatlátogatásra ösztönző cikkünknek nem célja valamennyi alkotás bemutatása, csupán ízelítőül említünk most néhányat. Kezdjük talán a Szabolcsban élő alkotókkal. Nem hiányzik senki a sorból. Több érme, illetve plasztikája látható Balogh Gézának, Nagy Lajosnak, Orr Lajosnak, Sebestyén Sándornak és Tóth Sándornak. Az ő alkotásaik azt is bizonyítják, hogy a sóstói alkotótelep fellendítette a városi és a megyei képzőművészeti életet, lehetővé téve többek között a pályakezdő alkotók művészetének kiteljesedését. A teljesség igénye nélkül mindenképpen szólni kell Ligeti Erika lírai ihletésű alkotásairól, amelyeknek a címe is — mint például Gyermekkor édes, A reményhez stb. — elárulja a művész ars poétikáját. A telep vezetőjétől, Győrfi Sándortól is több érem és plasztika is látható. A mesteri, fantáziadús megmunkálás azt is jelzi, hogy jó kezekben van a sóstói telep vezetése. Túlzás nélkül állítható, a tárlat kitekintést ad szinte egész Európa művészetére, amelyre sajátos módon a sóstói iskola is — éppen az új öntési eljárás miatt — hatással volt. Ismeretes, hogy a nyaranta megrendezett művésztelepen rendszeresen fordulnak meg külföldi alkotók is. Így lengyel, bolgár, szovjet, svéd, norvég, cseh és NDK-s, angol, finn művészek is dolgoztak már itt. Volt a tábornak amerikai, mongol, vietnami művészvendége is. Természetesen a városnak adományozott alkotásaikból gazdag anyag látható. Ez a kiállítás állandó lesz, ám az anyagot bizonyára gyakran cserélik majd a választék bősége miatt, nem beszélve az évről évre születő új alkotásokról. Mint említettük, a tervezők elképzelése szerint befejezésképpen, távozáskor juthat a földszintre a képtárlátogató. Itt a nagy teremben a Jósa András Múzeum szabolcsi képtárának értékes gyűjtményéből látható majd bemutató. Elképzelések szerint (ha rendeződik a szomszédos, úgynevezett kereskedői ház sorsa) a képtár udvarát is rendbehozzák: ott szabadtéri szoborkiállítás lenne. A látogatók figyelme bizonyára kiterjed a berendezésre és äz esztétikai élményeket nyújtó díszek megcsodálására is. A belsőépítész Kulcsár Attila volt, a rézmunkák Ab- ranjam David keze munkáját dicsérik. A napokban az ablak helyére került üvegmozaikot Mezősi Eszter álmodta meg és készítette el. A Nyíregyházi Élet szeptemberi számában a képtár megnyitásának időpontját október 31-re ígérték. Ez a műszaki hibák miatt meghiúsult. A pontos dátum még bizonytalan, de ha az utolsó hiányosságokat is rendbehozzák, az ezt követő néhány napon belül nyit a képtár. Bodnár István Az ékszerdoboz egy szeletkéje. Nemsokára az egész város közönsége birtokába veheti a szép új létesítményt, a Galériát.
