Kelet-Magyarország, 1988. november (45. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-24 / 280. szám

1988. november 24. Kelet-Magyarország 3 Javaslatok az új megyei pártbizottságnak Tisztázni a szereposztást! Menetrendszerű kamionok * Spaletta és sörasztal A MEGYEI P ARTE RTF.­KEZLETRE készített állás­foglalás-tervezetet, valamint az arról meghirdetett véle­ménynyilvánítási lehetőséget sokféleképpen lehet fogadni. Én úgy gondolom, napjaink­ban dől el, s valamennyiünk­től függ, hogy a pozitív irá­nyú változások milyen gyor­san következnek be megyénk­ben. Pártonkívüli fiatal ér­telmiségiként eltérő véle­ményt vallók az ideológiával és intézményrendszerrel fog­lalkozó részek több gondola­tával is, most azonban csak a „Gazdasági-társadalmi hely­zetünk, főbb törekvéseink” cí­mű fejezettel kívánok fog­lalkozni. Ez ugyanis a mun­kahelyem, a megyei tanács kompetenciájába is tartozik, így szinte hivatali kötelessé­gemnek érzem gondolataim közzétételét. Az első fejezeten elgon- dolkodva egy rajzfilmekből ismert jelenet jutott eszem­be. Egy szakadék fölé kerülő kis figúra rettenetesen föl­pörgeti lábait, hogy elkerülje a veszélyt, csak éppen talaj nincs a lába alatt. (A hason­latban nem a szakadékon van a hangsúly, hanem a talaj- nélküliségen.) Úgy érzem az állásfoglalás-tervezet készítői is felismerték a veszélyt, jó irányba és sebességfokozatba álltak be, megpróbálták meg­fogalmazni a helyes irány­hoz vezető célokat is, csak éppen nincs meg az a fix ta­laj, amiről konzekvensen fel­építhetnék gondolataikat. (Ebben a mondatban pedig a jó irányon van a hangsúly.) Nagyon pozitívnak tartom ugyanis, hogy az állásfogla­lás-tervezet végre a valóság­hoz hasonlóan, igen kritiku­san mutatja be a megye tár­sadalmi-gazdasági helyzetét, sőt a kialakult helyzetért ér­zett önkritikus felelősség megfogalmazása sem marad el. Arról viszont a készítők nem tehetnek, hogy az elmúlt 40 évben fixnek tartott ala­pokról bebizonyosodott, hogy nem alkalmasak egy új típu­sú, a hatékony működést ki- kényszerítő piacgazdálkodás megteremtésére. Az már megfogalmazódott, hogy a pártnak ki kell vonulnia a gazdaságból (csak a konkrét gazdasági döntésekből), de a kivonulás módja, mértéke, iránya még nem egyértelmű teljesen. Az MSZMP Közpon­ti Bizottsága és a kormány szintjén már kezdenek kör­vonalazódni az új szerepek, de véleményem szerint terü­leti és helyi szinten még nem fogalmazódott meg egyértel­műen, hogy a pártszervek mire vonatkozóan tűzhetnek ki célokat, milyen feladatokat vállalhatnak fel, illetve kell felvállalniuk, s ehhez milyen eszközökkel rendelkeznek. Amit tudunk, az túl általá­nos: új módszereket kell használni; szemléletet kell váltani stb. VÉLEMÉNYEM SZERINT ebből a talajnélküliségből fa­kad a többes szám első sze­mélyben történő — gyakori, de más-más tartalmú — fo­galmazás. E formai hibának tűnő problémát azért tartom lényeginek, mert szerintem' az a hagyományos alapszem­lélet egyenes következménye, továbbélése. Az anyag készí­tői többször fogalmaznak töb­bes szám első személyben, de nem egyértelmű, hogy amögé kiket, vagy milyen szerveket kell érteni. Az adott monda­tok tartalma szerint ugyanis ezalatt egyaránt lehet érteni a pártot (szerveit, apparátu­sát, tagságát), a megye la­kosságát, a gazdálkodó és ál­lami szervek vezetőit. Ez, mint látni fogjuk, a bizonyta­lan elvi gyökerek elhomályo- sítását eredményezi. Már a fejezet címe is ilyen ellentmondást hordoz magá­ban : „Gazdasági-társadalmi helyzetünk, főbb törekvése­ink". Itt a mondat alanyai (párt és a lakosság) közötti tisztázatlan viszonyt lehet tet- tenérni. Feltételezhető, hogy a „főbb törekvéseink” kifeje­zés mögött a pártértekezleten résztvevőket, esetleg a megye párttagjait lehet érteni, de akkor a „gazdasági-társadal­mi helyzetünk” is csak rájuk vonatkozik? Aligha! Akkor viszont az egész mondat a lakosságra vonatkozik? Az­az a párt állásfoglalásában megfogalmazott törekvések a megye minden lakosának tö­rekvését jelentik? Ebben az esetben viszont félő, hogy e mondat alkotóinak gondolko­dását — akaratuktól, szán­dékuktól függetlenül, pusz­tán a hagyományos szemlélet miatt — az a téves tudat ve­zérelte, hogy a párt és a la­kosság érdekei, céljai, törek­vései mindig, mindenben automatikusan egybeesnek. A többes szám első sze­mély használata a párt és a gazdálkodó szervezetek kom­petenciáját is egybemossa. Az alábbi idézetek például azt sejtetik, mintha a termék­szerkezet-váltás és műszaki fejlesztés a párt feladata vol­na: „ . .. nem tudtunk a kor­szerű követelményeknek meg­felelő termékszerkezetet ki­alakítani.” „A műszaki-tech­nikai és technológiai színvo­nalban meglévő1 "hátrányaink fokozódtak.” Azt hiszem, ezek a mondatok — bár megfelelő alanyok behelyet­tesítésével helyesek — a meg­hirdetett célokkal ellentéte­sek. A pártnak az államigazga­tási szervekhez, valamint a gazdaságpolitikához való vi­szonyát az állásfoglalás-ter­vezet — a talajnélküliségből * eredően — szintén elhomá­lyosítja a többes szám első személy használatával. „Alap­vető fordulat szükséges a gazdaságirányítási szemléle­tünkben.” Az alapirány, a szándék helyes, de a kiindu­lópont szerintem már megint a levegőben lóg. Szerintem a gazdaságirányítás ugyanis nem feladata a megyei párt­szerveknek, márcsak azért sem, mert eszközei sincsenek hozzá. A SZEREPOSZTÁSNAK az országoshoz hasonlóan kell alakulnia, azaz a párt elvi irányítást végez (megfogal­mazza az alapelveket); a megvalósítás felett kontroli- szerepet lát el; folyamatosan értékeli a helyzetet, felhívja a figyelmet a kialakuló negatív tendenciákra, új javaslatokat, ötleteket ad stb.); szükség esetén lépéseket tesz a ked­vező politikai légkör és a megfelelő személyi feltételek biztosítására. Azaz a konkrét gazdaságirányítás nem párt-, hanem állami feladat, amely­ből — az 1980-as évekbeli szerepcsökkenés ellenére — a megyei és helyi tanácsok­nak is jut egy pici, de nem elhanyagolható gazdaságbe­folyásol ó szerep. Az előzőekben megfogal­mazott gondolataimból nem az következik, hogy a párt (és annak állásfoglalása) ne foglalkozzék a megye társa­dalmi-gazdasági helyzetével, fejlődésével. Igenis foglalkoz­zék, legyen határozott gazda­ságpolitikája, csak azt más­képp érvényesítse. Az általá­nos megfogalmazás elkerülé­se érdekében a megye elma­radott térségeinek problema­tikáján keresztül szemlélte­tem az általam javasolt új szereposztást. A megyei ta­nács — mint a területfejlesz­tésért közvetlenül felelős pénzügyi eszközökkel is ren­delkező koordináló szerv minden bizonnyal örömmel veszi, ha a párt — a maga információs rendszerével — feltárja és elemzi a térsé­gek helyzetét, a kialakuló tendenciákat, és ezekre hatá­rozottan felhívja az érintett szervek figyelmét. Nyilváno­san közzéteszi a párt által ja­vasolt fejlesztési alapelveket, véleményezi és ötleteivel, ja­vaslataival látja el a témá­ban készülő megyei koncep­ciókat, illetve vizsgálja a végrehajtás várható politikai hatását. Az esetleges vitában (tehát nem kötelező érvényű­ek javaslatai) kialakult prog­ramok végrehajtását figye­lemmel kíséri, nyilvánosan felhívja a figyelmet o hely­telen döntésekre (azaz kont- rollszerepet lát el), s az elfo­gadott reális célok elérését saját eszközeivel (politikai, személyi feltételek biztosítáT sával) támogatja. A gazda­sági jellegű döntésekben (pl. támogatásnyújtásban) tehát nem vesz részt, csak a politi­kai szempontokat fogalmazza meg a döntéssel összefüggés­ben. Ezeket nem a mai, rész­ben informális csatornákon keresztül jelzi, hanem nyil­vánosan vállalja kifejtett ál­láspontja tartalmát. GONDOLATAIMAT vita­indító szándékkal, s nem a teljesség igényével teszem közzé. Biztos vagyok abban, hogy egy — a nyilvánosság előtt lezajló — vita jelentő­sen hozzájárulhat az olyan új alapok gyors és egyértel­mű megfogalmazásához, amelyről a már eldöntött he­lyes irányba megfelelő sebes­séggel el lehet rugaszkodni. Kovács István megyei tanács vb tervosztálya Még jó, hogy a nyugati ka­mionok eltalálnak a beregi csücsökbe, a tiszaadonyi fa­luvégre. Igaz, már kinn van a tábla, elölről kerítés, por­tásfülke is mutatja, hogy itt kell keresni a Pannónia Épí­tőipari Leányvállalat faipa­ri üzemét, azonban az alig egyéves múltra visszatekin­tő kis üzemet bizony keve­sen ismerik. Kapcsolatot sem könnyű vele teremteni, mert a falusi telefonnál órákat kell várni egy beszélgetésre, telexet pedig csak a néhány kilométerre lévő acéláru­gyárban lehet találni. Nagy tervekkel indult, s a hetente megforduló két- három kamion bizonyítja, hogy valóban tőkés exportra termel a mintegy 130 embert foglalkoztató üzem. A csar­nok már elkészült, kevered­nek a hagyományos és kor­szerű famegmunkáló gépek, két műszakban férfiak és nőik dolgoznak — javarészt betanított munkásként — a környékbeli fizetésekhez ké­pest mindenképpen megbe­csülendő, 5—10 ezer forintos fizetésért: > Egyszerre több féle termék ik€*t állífcbríaik, 'elő az üzemben. Daróczi István csoportveze­tő sorolja, hogy belföldi ren­delésre készül bútorléc és parketta, míg az exporttételek közül spalettaelem kerül Olaszországba, tapétázó asz­talt és sörasztalt szállítanak az NSZK-ba, a közelmúltban pedig Svédországba küldtek raklapmagasítókat. L. B. Már itt a hó Alma a fa alatt Elsősorban lének megy Végérvényesen beköszön­tött a tél. Leesett az első hó, most már komolyabbak a fagyok. Sajnos azonban még mindig nem tudtak végezni az almabetakaríitással a Ti- szalöki Állami Gazdaság tiszadadai almáskertjében. Bár a gazdaság ősszel ismét meghirdette a „Szedd ma­gad” mozgalmat, a kiváló mi­nőségű és, nagy mennyiségű termés egy része még most is a fák alatt található. A beta­karítás jelenlegi állásáról Kobzos Sándortól, az állami gazdaság termelési igazga­tójától érdeklődtünk: — A Tiszalöki Állami Gaz­daság az alma 95 százalékát takarította be, amely hat­ezer tonnának felel meg. A hátralévő öt százalék éppen a megváltozott időjárási kö­rülmények miatt lé- és szesz­ipari feldolgozásra kerül. Az értékesítés feltételei a gazdaság részére szeptember végéig elfogadhatóak vol­tak, azonban októbertől fo­lyamatosan csőikként a lehe­tőség, főként az ipari üze­mekben feldolgozásra kerülő gyümölcsnél. A feldolgozó üzemak ugyanis októbertől fogadták a jó minőségű szabolcsi al­mát, a szüret azonban már korábban megkezdődött, így a tervezettnél sokkal keve­sebbet tudtunk továbbíta­ni az iparnak. Ennek követ­keztében a gazdaság rendel­kezésére álló ládák csakha­mar megteltek gyümölccsel. Sajnos; épák’ ’ a'/sTlálHtáskóV'' kiürülő göngyölegétB ‘tútf-"7 tűk adni a szedőknek. A be­takarításban részt vettek a környező tanintézetek, a tiszadobi Ilku Pál Gyer­mekváros fiataljai, és alkal­mi munkások, valamint a gazdaság saját dolgozói. Az alkalmi munkások adóz­tatásával kapcsolatban el­mondta az igazgatóhelyettes, hogy csúcsmunkáknál más módon kellene megoldani az így kifizetett bérek adózta­tását, mert a jelenlegi rend­szer teljesítmény-visszafogó, ugyanakkor a létszámot is tudnák csökkenteni, amely betakarításnál nem elhanya­golható szempont. A hátra­lévő munkálatokat, ha ki­csit fázósan is — de han­gyaszorgalommal végzik a napokban a tiszadadai al­máskertben — fejezte be tá­jékoztatóját az igazgatóhe­lyettes. (tárnái) Élete a gyógyítás (----------------------­----------------------­Z siga bácsi a kórház­ban? Betegen fek­szik és már többször műteni kellett az elmúlt hó­napokban? Nem, az lehe­tetlen! Ki volna az örökif­jú, ha nem ő, aki még nyugdíjasként is a napi munkája után kibuszozott a^Sóstőra, hogy leússza a maga diktálta métereket, s akit újabban a Malom ut­cai fürdőben lehetett látni kitartó edzés közben, és aki egyénisége a város kul­turális, művészeti életének is, hiszen nélküle nemigen tartottak premiert a szín­házban, koncertet a hang- versenyteremben. Nem, ő csak orvosként lehetett a kórházban, mint ahogy an­nak idején magam is meg­ismertem dr. Illyés Zsig- mond főorvost. Ö operált meg. Túlságo­san fiatal voltam én még akkor ahhoz, hogy a műtét veszélyes vagy veszélyte­len voltát felmérhettem volna, de erre nem is igen hagyott időt. Annyira együtt érzett a beteggel, átható, szinte szuggesztív tekintetéből, meleg, barna szemeiből áradt a bátorítás. V_______________ Biztos lehetett a beteg, hogy jó kezekben van. Sok év telt el azután, amíg egy hi­vatalos helyen újra talál­koztunk, tíznél is több ta­lán. És emlékezett, nem­csak arra; melyik kórte­remben melyik volt az ágyam, hanem arra is hogy Krúdy t olvastam annak idején aJiórházban. (Mond­hatnák:'egy újságíróra em­lékeznek. Hol voltam még akkor ettől a pályától!) Azt hiszem, Zsiga bácsi számon tartotta minden egyes betegét. Negyvennégy éve orvos. Az eseményekben rendkívül gazdag pálya 1944-ben kez­dődött Budapesten, ott sze­rezte meg az orvosi diplo­máját az akkor 25 éves nagykárolyi fiatalember. Két év elteltével a me­gyénkbe került, Nábrádra — éltek azon a szatmári ré­szen rokonai — hét község tartozott a körzetébe, bi­ciklidé! tett meg naponta 60 kilométereket. Egy idó után máshová helyezték, majd 1949-ben került — immár szakvizsgával — Nyíregyházára a sebészetre, ahol 1957-től az osztály vezetője, (1958-ban megkap­ta az Érdemes Orvos cí­met) illetve 1957—64 között a kórház aligazgatója is. Sokszor felkínálták neki az igazgatói állást, de nem vállalta. Nem vállalhatta, mert akkor nem lehetett volna közvetlen közelében a betegeknek. Márpedig neki az élete a gyógyítás. Kérdésemre: vajon hány beteget műtött meg, elmo­solyodik, — ki tudná azt megszámolni? — de aztán utánaszámol: évente 2400 körül lehetett a műtétek átlagos száma, és a betegek harmadát ö operálta. Volt egy átmeneti idő­szak, amikor megvált a nyíregyházi kórháztól — személyes sérelmek miatt, amelyek váratlanul érték. — Budapesten ment nyug­díjba a BM alkalmazottja­ként rendőr alezredesi rangban, és azután Nyír­egyháza város vezetőinek többszöri hívására, kérésére visszajött a sebészetre, mert szükség volt rá. A másod­szori „nyugdíjazása” itt következett be 1984-ben, betegség miatt, de amint javult az állapota, újra folytatta a munkát, ren­delt hetente kétszer. Van Nyíregyházának né­hány jellegzetes személyi­sége; akik nélkül ezt a vá­rost sokan nem tudnánk el­képzelni. Ilyen Zsiga bácsi is. Sok az ismerőse, és eközben nem tudunk róla olyan dolgokat, mint pél­dául azt, hogy egy időszak­ban élénk közéleti tevé­kenységet folytatott a vá­rosért, amikor 1960 és ’72 között a városi pártbizott­ság tagja volt. Vagy azt, hogy kandidátus — 1974- ben szerezte meg a tudo­mányos fokozatot, de az sohasem jutott eszébe, , hogy az orvostudományok kandidátusának kijáró „Ta­nár úr” címen szólíttassa magát. Doktor úrnak tisz­telték a legtöbben, vagy főorvos úrnak, a fiatalab­bak meg Zsiga bácsinak. Z siga bácsi! Miféle do­log az, hogy még mindig bent fekszik a kórházban? Aki csakis mint orvos lehet odabent! Nem tetszett hallani, hogy várják a betegek a másik épületben, a rendelőintézet­ben, az orthopédián? És mennyien vannak, akik csak is önben bíznak, az ön erejétől kapnak, kap­nának hamar lábra! Meg különben is, bemutató lesz a hét végén a színházban. Meg lehet azt tartani, hogy Zsiga bácsi ne ülne ott a szálfatermetével, hófehér hajával, egy fejjel minden­ki fölött kimagasodva? Lát­ni a Zsiga bácsi ablakából is: igaz, lehullottak már a falevelek, de azért kisüt még a nap ... Barak só Erzsébet _____________________________y Képeinken; a tapétázó asztal elemeit állítják össze az üzem­ben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom