Kelet-Magyarország, 1988. október (45. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-29 / 259. szám

1988. október 29. O A megyei cigányságról Otthonra lelni a hazában Számítógép a történelemtanításban Kihívások ós lehetőségek A legkritikusabb helyzet­ben sem szabad elveszíte­nünk a reménykedést, a hi­tet, a bizalmat. És szegény­ségünkben is olykor moso­lyogni is jó, derűt kell csi­holnunk, Ha fájdalmasan is! Enélkül nem homo sapiens az ember! Ezt én megtanul­tam a saját bőrömön, a leg­nehezebb időszakban, a múltban, amikor a csendő­röket kijátszva szöktem el az iskolába Törökszentmik- lóson. Az Üj Márciusi Front dekla­rált céljai között, a 4. pont­ban ez olvasható: „A cigány­ság demokratikus integráci­ója a magyar társadalom jövőjének egyik alapkérdé­se.'’ Ezt valljuk magunk is. S azt is, hogy társadalmi megújulás nincs szellemi és erkölcsi megújulás nélkül. Ha viszont a magyar társa­dalom jövőjének egyik alap­kérdése a cigányság demok­ratikus integrációjának ki- teljesedése, akkor ezt az ügyet a magyar kommunis­táknak kell az elsők között felvállalni. Ezért vállalkoz­tunk ennek szolgálatára, amikor 1988. augusztus 23-án az ország második legna­gyobb etnikumú megyéjében, ahol csaknem 48—50 ezer cigány él, az elsők között megalakítottuk a Magyaror­szági Cigányok Kulturális Szövetsége Szabolcs-Szatmár Megyei Tagszövetségét, amelyhez segítséget adott a Hazafias Népfront megyei bizottsága. Jó és hasznos tanulságok­kal, módszerekkel szeretnénk szolgálni az ügy sikere érde­kében. Figyelnek bennünket, hogyan nyúlunk bizonyos kérdések megoldásához. Ki- taposatlan úton járunk. Ma­gunknak kell kikísérletez­nünk módszereinket, ’de úgy kockáztatnunk, hogy sokat és súlyosat nem tévedhe­tünk; hogy megnyerjük az ügynek a cigányságot. Erő­szak nélkül, felülről és alul­ról építkezve, kívül és be­lül egységre törekedve, kompromisszumokat kötve és végtelen türelmet tanúsít­va. Fájdalmasan nehéz csupán villanásnyi időben évszáza­dok adósságáról szólni, s vázolni valamennyi cigány réteg: a romungerek, a beá­sok, oláhcigányok, mesterem­berek, lóváriak, kereskedők, zenészek stb felgyülemlett gondjait, s azokat a mulasz­tásokat, amelyeket a cigány­sággal szemben elkövetett korábban a társadalom: a tiltások évszázadain keresz­tül a megaláztatásokig, a földosztásból való kihagyá­sig, a fekete személyazonos­sági igazolványokig vissza­menően egészen a gázkamrá­kig. Napjainkban jönnek haza a fekete vonatosok, akik pa­nelházak tízezreit építették Budapesten, Komlón, Duna- pentelén, Leninvárosban és a többi városokban, köztük igen sok cigány. Hozzájuk szinte csak a deviáns, a ne­gatív magatartásuk, viselke­désük oldaláról közelítet­tünk. De, hogy ezrek áldoz­ták fel családjukat, korán öregednek és pusztulnak el, gyakorta önhibájukon kívül, arról hallgatunk. Késő, de még mindig nem reménytelen, nem vesztett a helyzet. Noha sok—sok érték pusztult el, ment veszendő­be, a cigányság, e jelentős etnikum folklórjából, mes­terségek, zene, ének, kultúra, s talán éppen ezért is má­sokra mutogatásunk olykor bizony megkérdőjelezhető. Rá kell végre döbbentenünk a társadalmat: ha a cigány­ság felemelkedése, integrálá­sa ügyében nem fogunk ösz- sze, akkor a XXI. század legneuralgikusabb válság­góca alakulhat ki Magyar- országon. Dísztáviratban köszöntöt­tek és gratuláltak, amikor megválasztottak az MCKSZ Szabolcs-Szatmár Megyei Szövetség elnökének. Tudom, ez az ügynek szólt, nem csu­pán neken. De odaírták, hogy sok erőt kívánnak a szolgá­lathoz! Értettem. Kétségte­len, hogy ezt az ügyet csak elkötelezetten és megszál­lottként szabad vállalni és csinálni. Csupán két hónap telt el a megyei szövetség megalakulása óta. Ha ez ügy­be kopogtattam, ha ennek az érdekében szóltam, kértem, legtöbb helyen kinyíltak az ajtók és a szivek is! És ha első hallásra nem is voltunk azonos hullámhosszon az üzemek, vállalatok, intézmé­nyek igazgatóival, vezetőivel, a másodikra már azonos volt a dolgok megítélése, a rádöbbenés: itt tenni, cse­lekedni kell. S ezt éreztem, amikor elkötelezetten vállal­ták a sorainkba való belé­pést pártoló tagokként olyan vállalatok, mint a Szabolcs Húsipari Vállalat, a Felső­tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, a Nyírség Kon­zervipari Vállalat, a Fém­munkás nyíregyházi gyára, a Divat Ruházati Vállalat, a Nyíregyházi Bútoripari Szö­vetkezet, vagy a Tiszalöki Királyéri Vízgazdálkodási Társulat, a BETOMIX vagy az illetékhivatal, az OTP és a többiek. Reménykedünk, hogy ezek­nél a vállalatoknál, üzemek­nél egyenrangúan kezelik a cigánymunkásokat, sőt ennél sokkal többre vállalkoztak. Bázisvállalatokként segíte­nek abban, hogy megállítsuk ott a munkanélkülivé válá­sukat, s reménykedünk ab­ban, hogy a nyolc általános iskolát végzetteknek pálya­lehetőséget is biztosítanak ösztöndíjjal, szerződéssel stb. Mi az életünket köszönhet­jük ’45-nek, túlélésünket! Ez minden. Erre rá kell döbben­teni a cigányságot. Vállalni kell önmagunkat eredménye­inkkel és gyengéinkkel együtt. Különösen a cigány értelmiségnek. Csakhogy fél illegalitásban él egy ré­sze ma is, nem tud egymás­ról. A megújulást meghirdetett párt politikája, a kormány kibontakozási programja, szövetségünk és saját hatá­rozatainak alapján kívánunk részt venni a cigányság fel- emelkedését szolgáló teen­dőkben. Véleményem szerint a cigánykérdést komplex mó­don kell kezelni. Ez nem csu­pán oktatási, egézségügyi, népességpolitikai stb ügy, hanem társadalmi kérdés. Éppen ezért a politika rangján kell kezelni az egész intézményrendszerünkben! Ha ez a szocializmus, épí­tésének egyik vizsgakérdése, akkor nemzetiségi rangon il­lik és kötelességünk kezel­ni. Képviseletet kell kapni minden fórumon, egészen a Tisztelt Házig! Legalább tíz értelmes cigányembernek kellene lenni az Országgyű­lésben, éppen úgy, mint a szlovákoknak, németeknek, a románoknak és a többi nemzetiségieknek. Ha kell, részben központi listáról, de ha szükséges, alulról megvá­lasztva az Országgyűlésbe képviselőinket. Mert jelen­leg az országban élő mint­egy 500 ezer (!) cigánynak tudtommal egyetlen egy kép­viselője sincs a Tisztelt Ház­ban! Ettől függ állampolgá­rokként való elismertségünk, de ettől a nemzetközi megí­télésünk is! Fényévekben mérhető az a távolság, amelyet most gyorsan be kell futnunk, lé­keli dolgoznunk, hogy e te­kintetben is felzárkózzunk, európaiságból jól vizsgáz­zunk! A cigányság emberré válá­sának története — oly sok szenvedés után — megkez­dődött. Ehhez azonban mara­déktalanul érvényesíteni és érvényesíttetni kell az e m- beri jogokat velük szem­ben is! Ezért kiált ez az et­nikum, s ezért emeli fel sza­vát értelmisége. Elérhetjük-e, hogy e ha­zában egyszer felemelt fővel éljenek a cigányak? Remé­lem. Ha az én nemzedékem már nem is, talán a későbbi­ek igen. Ezért megtennünk semmit sem drága. Kettős tu­dattal élünk e hazában. Ci­gányokként magyar állam­polgárok. Csak nem min­degy, egyforma jogokat élve­ző állampolgárokként-e ? Végtére is azért született az ember, hogy valahol otthon legyen e hazában. Szeretnénk otthonra lelni benne. Mert nekünk is megdobban a szí­vünk, s könny szökik a sze­münkbe, ha a csodálatos to­rokszorító dallamokat, a Himnuszt halljuk. Farkas Kálmán "Elhangzott e héten Csehák Judit, a Politi­kai Bizottság tagja előtt, aki találkozott a megyénkben élő ci­gányság képviselőivel. Történelem és számítógép? Hagyományos humán tudo­mány és a modern technika egymásimellettisége? Néhány esztendővel ezelőtt még eret­nek gondolatnak számított volna, ha e két fogalmat bár­miképp is összekapcsolják. Ma már természetesnek vesz- szük, amikor arról hallunk, hogy a történelem oktatásá­ba bevonult a számítógép. Dr. Horányi István törté­nelemtanár, az Országos Pe­dagógiai Intézet tudományos munkatársa elméletben és gyakorlatban egyaránt foglal­kozik- azzal, miiképpen segít­heti a számítógép a történe­lemoktatást. Tőle kérdeztük meg: milyen az iskolák, a történelemtanárok fogadó- készsége, mi késztetheti a ha­gyományos iskolarendszert a „tormabontásra” ? — Az elmúlt évtizedekben számtalan oktatási, metodikai változásnak lehettünk tanúi. A jobbító szándék ellenére felmérések bizonyítják — manapság egy átlagos isko­lát végzett fiatal korántsem olyan képzett, mint három- négy évtizeddel ezelőtt. A hi­bákért a szülő, az iskola, a társadalom egymásra muto­gat. Ugyanakkor a közvéle­mény bizalma is hanyatlik az oktatás hagyományos kerete­ivel, tartalmával szemben. Nem hiszem, hogy sokat se­gíthetünk, ha állandóan az iskolákat szidjuk. Vélemé­nyem szerint a megoldás az lenne, ha korszerűsítenénk a tananyagokat, felemelnénk a normáikat, s nem utolsó sor­ban kialakulnának a tanítás új módszerei. —Ezek szerint a számító­gép helyét követeli, méghoz­zá nagyon sürgősen. Lehet, hogy már lépéshátrányban is vagyunk? Mi az újdonság az iskolákat ért kihívásokban? — Valóban, kicsit késésiben vagyunk, ám még minden pó­tolható. Érdekes, hogy nem csupán a technikai hiányos­ságok hátráltatták a számító­géppel segített oktatást, a hu­mán tárgyak oktatói sem is­merték fel jelentőségét. Négy esztendővel ezelőtti felmérés tanúsága szerint a történe­lemtanárok négy százaléka tartotta hazánkban alkalmas­nak a számítógépet tárgyiá oktatásában. Zárójelben meg­jegyzem: ez az esztendő, ami­kor az iparilag fejlett orszá­gokban a gép berobbant az élet minden területére. A történelemtanítást segítő programok is tükrözték az ellenállást. Abban az időben nálunk huszonegy program készült, egyet elfogadtak be­lőle, azt is csak a kísérleti is­kolákban használták. —■ Eddigi, gyakorlati ta­pasztalatai alapján: miként segítheti a számítógép a tör­ténelemoktatást? Milyen tu­dást közvetíthet, milyen kész­ségeket alakíthat ki? — A legfontosabb, hogy megbontja az eddigi oktatási módszert, amely a törzsanyag felmondására, elsajátítására koncentrál. Adatbázis segít­ségével elegendő információ­hoz juttatja a tanulókat. S ezek birtokában ki-ki egyé­nileg értékelhet akár egy tör­ténelmi folyamatot, akár egy- egy eseményt. Tehát gondol­kodásra késztet, ugyanakkor feltételezi a sokirányú látás­módot, kialakítja a szelektá­ló-, döntőképességet. A szi­tuációs programok például a képernyőre vetíthetik egy csata képét, lépésről lépésre követve az eseményeket Majd a gyereknek lehetősége van eljátszani másképpen a történteket. Mi lett volna ha ... Kérdéssel játékosan tanulhatja a történelmet. Biztos vagyok benne, hogy a számítógép sokkal nagyobb jelentőségű, mint gondolnánk. Talán éppen ez az örök fia­talságnak évszázadok óta kuta­tott titka: nem szabad abba­hagyni a játékot! Méghozzá az olyat, amelyben az ember rá­kényszeríti magát, hogy Járjon- keljen, utazgasson, s közben új ismereteket és — nem utolsósor­ban — új barátokat szerezzen. Ha valakinek kétségei lennének efelől, kérdezzen meg bárkit ama több ezer ember közül, akik évek óta részt vesznek a Tájak —Korok—Múzeumok mozgalom (illetve ma már egyesület) tár­sasjátékaiban. Az egyesület vezetői ugyanis megkérdezték a részvevőket. Nem is egyszer. Legutóbb pél­dául arról, hogy legyen-e új já­ték. Mert volt már jelvényszer­ző-verseny, aztán olyan, amely­ben egy-egy „mesterségben” céhlegényi meg mesteri fokoza­tot lehetett elnyerni, majd Ba­rangolás hazai tájakon címmel zajlott le országos vetélkedő. Korábban együtt volt a há­rom témakör: a tájak, a korok és a múzeumok, a Barangolás hazai tájakon már úgy indult, hogy külön-külön feladatlapo­kat kaptak a versenyzők. Vá­laszthattak: melyik tárgykör ér­Ugyanakkor a mai gyerekek szinte vele nőnek fel. A hu­mán tárgyak oktatásánál a funkcionális felhasználás elő­segíti az összefüggések lát­hatását. Mert nem az a fon­tos, hogy dátumokat magol­junk be! — Milyen az érdeklődés ma a történelmet oktatók kö­zött? Milyenek a lehetősé­gek? — Most körülbelül harminc . kazettás sorozat áll az álta­lános és középiskolák részé­re. Ezek közé tartozik az év- ezredek-sorozat, amely az eseményeket kronologikus sorrendben bemutatja, s egy- egy kort komplexen felrajzol. Nagy lépés lenne, ha minél több szimulációs program készülne. Az érdeklődésre egy jellemző példa: az országos tanulmányi versenyre két ta­nuló a pályamunka elkészí­tésénél számítógépet használt. Két várost térképeztek fel összehasonlító statisztikával. Szeptembertől az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemen speciális kollégium indul a számítógép alkalmazása a történelemoktatásban téma­körben. Éppen alakulóban egy kutatócsoport, amely mű­ködéséhez megpályázta a 'isszel nemzetközi konferencia lesz Budapesten e tárgykör­ben. dekli jobban — legjobban — őket. Közben az egyesület (amely számos más kör, egyesület, szö­vetség stb. hazánkban immár szinte kötelező szokásával el­lentétben mindössze egyetlen szobában, két munkaerőt fog­lalkoztat) időről időre elküldte a benevezők névsorát a többi versenyzőnek: hadd vegyék fel a kapcsolatot egymással. Jó lenne egyszer az „illetéke­seknek” azt is végiggondolniuk: mennyi kulturális értéket őriz­nek meg a feledéstől ezek az amatőr versenyzők! Meg azt is, hogy mennyibe kerülne, ha az ilyesfajta országjárásokat hi­vatalosan próbálnák szervezni és támogatni. Talán akkor na­gyobb nyilvánosságot is kap­hatna mindez. Mert bizony kis­sé megkeseredett néhány ver­senyző — s talán a rendező egyesületbeliek — szájaíze, ami­kor a beígért televíziós döntőt szinte teljes csendben, a máso­dik műsorban és főműsoridőn kívül sugározták. Talán éppen ezért is volt kí­váncsi az egyesület vezetősége: ugyan folytatnák-e a verseny­zést a korábbi résztvevők, ha valamilyen új címen ismét el­kezdenék a játékot? Szeptem­ber elején küldték el a leve­leket, s azóta egyre érkeznek a válaszok. A siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola csapata így ír: „Szeretnénk megköszönni azt a sok élményt, ismeretet, amit a játék során kaptunk, s mindenekelőtt a sok kedvcsi­náló ötletet”. (Igaz, ennek a Csapatnak külön oka Is volt az Í ijabb játékba benevezésre: a egutóbbi versenyt a televízió hyilvánossága előtt ők — tanu­lók és tanárok együtt — nyer­ték meg.) ' „A barangolást szívesen foly­tatnánk. Egyrészt van a me­gyénkben is még eddig nem sze­repelt nevezetesség, másrészt a szomszédos megyék valame­lyikében szívesen vennénk részt egy újabb társasjátékban” — ezt Szegedről írták, jórészt nyug­díjasokból álló csoport tagjai. A mai, sokszor emlegetett ne­héz gazdasági viszonyok között a részvétel nem egyszerű. De a barangolók optimisták. Minden levélíró kifejezi reményét, hogy a következő vetélkedőben is részt vehet. Szövődnek a kap­csolatok, „barangoló barátsá­gok”, mint például egy péti szo­cialista brigád és egy Tolna megyei, tengelici csapat között. S az is kicsendül valamennyi le­vélből, hogy szeretnének az em­berek újabb tájakat — és hob­bitársakat — megismerni. Foly­tatni a játékot, ameddig csak lehet. Már régen nem Is a „pecsé­tekért”, még csak nem is a dijakért folyik a játék. Sok­kal inkább kulturális értékel­nek jobb megismeréséért. Bi­zony, érdemes lenne ezt hatha­tósan támogatni. Például ked­vezményes vasúti és autóbusz- jegyekkel, netán még olcsó szál­láshelyekkel, is. Hogy ne csak rohanvást kelljen mé^tekinte- niük a résztvevőknek egy-egy távolabb fekvő várost, tájvé­delmi körzetet vagy múzeumot. Közelít a tél — Krutilla József tollrajza. Tájak, korok, múzeumok és a hazaszeretet KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom