Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-06 / 187. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. augusztus 6. Dombrádi ÍJj iparágnak tekintik a községi vezetők az idegenforgalmat. A Tisza-partján élénk az élet, őket igazolja. J ó kedvem űz- kerget a dombrádi utcákon. A kora reggeli hűvösségben illatoznak a virágok, a Tisza felől fújó szél borzolja a fákat, itt- ott a napra kerül szellőzni a dagadó ágynemű. Az állomásra befut — a fut talán túlzás — bedöcög a kisvonat, a piaci asztalokon megjelenik az áru. A főutcán robog az úthenger, a kenyerestől útra kel a friss, illatos áru. Aligha van izgalmasabb, mint egy ébredő község, amikor tetten érhető az egész napi szorgalom első üteme. A templomban véget ér a kis- mise, a boltok is lassan kinyitnak, a gazdaasszonyok már végeztek a csarnokolással. Akadnak, akik a kilencet várva toporognak a bolt meg a presszó előtt, de bizony ők az elenyésző kisebbség. A zöm már a határban, a kertekben van, másokat elvitt a reggeli busz. kit Halászba, kit Várdába, másokat Demecserbe. Mert a szorgalom itt a mindennapok kísérője, e rétközi tájon boldogulni mindig csak azok tudtak, akik nem kímélték magukat. Van is látszata az igyekezetnek. Ebben a kilenc- százhúsz esztendős nagyközségben évente félszáz új épületet emelnek az emberek. Korszerű a patikája, az orvosi rendelője, jól működik a költségvetési üzeme, a termelőszövetkezet eredményes jó ideje már, gőzerővel épül a házasságkötő, lassan kész az új fodrászat, már alapozzák a kötöttárugyár leendő épületeit, a kisiparosok egy része a mesterek házában működik, két bank is van a községben, a víz vezetéken jut el a legtávolabbi házakhoz is. Jó az áruellátás, kedvező feltételekkel adnak telket az építkezőknek, kielégítő a közlekedés. Vagyis mint a felsorolásból kitűnik, valahová eljutottak, valamit elértek a dombrádiak, bár azt mondani, hogy ezzel aztán minden rehdben is van, túlzás lenne. És itt, ezen a ponton jött a legnagyobb és legkellemesebb meglepetésem. Valami olyan friss szellemmel találkoztam, ami meggyőzött arról: az itt lakóknak nemcsak múltjuk, de bizonyára annál jobb jövőjük van. — Az igaz, hogy évi 48 millióból gazdálkodunk Bombrádon, Üjdombrá- don, Tiszakanyáron és Kis- tiszaháton — így az elnök, Solymosi László. — De ma már tudjuk, valami új kell, nem lehet belenyugodni abba, ami van. Vegyük sorba. Ma a legnagyobb munkaadó a tsz. Hamarosan lesz üzemünk, a finomkötöttárugyár. így aztán új munkahely teremtődik, ha az adók itt csapódnak le, akkor a pénzügyi lehetőségek is változnak. Tervezzük az idegenforgalom felfuttatását, ami ipar, s nekünk a Tisza adott, most jelöljük ki a kemping helyét. Szeretnénk a tanácson elérni, hogy az, amit a köz hivatalnak nevez, a falu jó menedzsere legyen, alakítója a jó hangulatnak, ami viszont alapja annak, hogy az emberek bátran vállalkozzanak. De ezt várjuk a termelőszövetkezettől, az áfésztól is. Ma már tudjuk, hogy egy település hangulatának alakítása lényeg, egy demokratikus közvélemény a továbblépés alapja. — A falugyűlést például videóra vettük — folytatja a tanácstitkár. Harcsa Bertalan —, és amikor eljött az ideje, visszajátsz- szuk. A kérdező is hitelesen hallja magát, a választ, s az intézkedést azonnal lehet ellenőrizni. Mert tény, hogy ma már minden korábbinál jobban kell figyelni a lakosokra. Ott van például a világháborús szobor ügye. Ott áll az épülő házasságkötő előtt. Ügy véljük, nem méltó a hely. A köz azonban ragaszkodik. Lehet, hogy népszavazásra bocsátjuk, azzal, hogy egészítsük ki a második világ- háborús áldozatok neveivel, s tegyük emlékparkba. Nem is hiszi, lényegesek ezek az elemek, hiszen csak akkor mehetünk valamire, ha az emberek érzik, hogy otthonukról, sorsukról, érdekeikről érdemben dönthetnek. — Igaz, ha azt mondjuk, Dombrádnak 4700 lakója van, akkor talán nem is lehet tetten érni a lokál- patriotizmust — veszi át a szót Szabó Endre tanár. — Ez azonban nem igaz. Keressük a faluszeretetet kis dolgokban. Mert láthatta, Dombrád szép, virágos, és mindig szebb. Igaz, más volt az idős emberek falu- szeretete, de nagyot tévednénk, ha nem mondanánk meg: a fiatalok is ragaszkodnak Dombrádhoz. Nem szavak kellenek, azt kell látni, hogy büszkék a községre, s vetődjenek bárhová, visszajönnek. — Az is biztos, hogy ma, ilyen méretű településen is, mint a miénk, minden tetten érhető, ami az országban másutt — folytatja a beszélgetést a nagyközségi pártbizottság titkára, Háda Sándor. — Vannak eredmények, van okunk arra, hogy büszkék legyünk sok mindenre, de bizony érezhető nagyon a változások iránti igény. Az anyagi helyzet nehezedése mindenkiben felveti a jobb boldogulás igényét. Bizony, sokkal jobban kellene nekünk vezetőknek bátorítani azokat, akik valami újba akarnak vágni. De bátorítás kellene a tsz részéről, megújulás az áfésznél is. Mert az emberek azt követik szívesen, ami sikeres, ehhez pedig példa kell. — Példát adunk, ha kell, — mondja a takarékszövetkezetnél Kocsis Istvánná főkönyvelő. — Mi már vállalkozunk, forgatjuk a 31 milliós betétállományt, lízingelünk, váltót számítolunk le, szóval itt, ebben a községben is kapcsolódunk a megújuló magyar banki és gazdasági változáshoz. Biztos, hogy hatunk ezzel, bár a lehetőségek nagyobbak, mint amennyire vállalkoznak. Tudja az ég, talán a biztonságra törekvés hat jobban, mások pedig latolgatnak, vajon a gazdasági garanciák mennyit érnek. Egy tény, itt két bank van, mi már érezzük a konkurenciát, s hisszük, Indulásra kész a kisvonat, mely a Rétközt szeli át,-zépen lassan döcög Nyíregyházáig. (A szerző felvételei) Épül a házasságkötő terem. Előtte a szobor, mely sok vita forrása manapsag. hogy sokkal nagyobb lesz a gazdasági élénkség, mint korábban. — Érdekes a szituáció — folytatja Háda Sándor —, a község lakóiból mintegy kétezeregyszáz 35 éven aluli. Vagyis olyan nemzedék, mely mindig azt tanulta, hogy a vállalkozás a spekulálás, hogy nem hat a pénz és a piac, megélt bizonytalan időket a gazdaságban és a politikában, így hát el kell jutnia oda, hogy elhiggye, a gazdasági megújulás valóság, hogy neki nemcsak lehet, de szinte kell újítani saját életén, magatartásán, mentalitásán. Természetesen áll ez a tsz- ben dolgozóra, az iparba eljáróra, a faluban szolgáltatóra, a kistermelőre egyaránt. Ügy érzem, hogy a mi dolgunk, hogy a bizalmat és biztonságot jelentő politikát meggyőzően magyarázzuk, s egyben menedzserek is legyünk. — A gazdasági kérdések előtérbe kerülése jó,, fontos, és nálunk is érződik — ezt Csáki Menyhért könyvtáros mondja. — Érdekesen változik a kért olvasmányok jellege, a közgazdasági, termelési, kistermelési műveket keresik, sajnos néha hiába. Mintegy ezerháromszáz olvasónk van, mind többen olvasnak itt benn, hiszen már drága a folyóirat és az újság is. Pénzünk kevés van könyvre, vadásszuk az árleszállítást, hogy megtöbbszörözzük az állományt. Egy tény, hogy a gazdasági helyzet nem vetette vissza az olvasást, legfeljebb az igény más. Pihentetésnek a lektűr, pénzkeresethez a szakirodalom. — Ha már az igénynél tartunk — idézem a művelődési ház vezetőjét, Vincze Menyhértet —, akkor ez nálunk is mérhető. Hiába jött a nyíregyházi színház az előadásával, lekenték, nem tetszett, nem is kérjük őket. A szuperprodukcióra nincsen, pénz, de a szoli- dabból is a jobb kell. Most jön Csongrádi Kata, utána Koós János. Így is hetven forint egy jegy. Nem kell a nóta, a bóvli rock, és nem kell semmi, amit nem szombatra vagy vasárnapra kínálnak. Nekünk pénzt kell csinálni, most próbálkozunk a bérbeadással. De megoldjuk, nemcsak azért, mert bevételi terv van, hanem, mert valami újat akarunk. Szakítani a korábbi szokványossal. Az olyan mellett vagyunk, mint az évek óta működő ifiklub, ami szuper. A közösségeket akarjuk szervezni, segíteni, ösztönözni az önszerveződéseket. Mert úgy hiszem, a vitával, beszéddel, emberi szóval alakuló művelődés lehet a többlet. — Gondolom, hogy észrevette — magyaráz a tanácselnök —, hogy sok szó esik a fiatalokról. Ez nálunk igen fontos kérdés. Megtartani az itt születőket — cél. Vannak kajakosaink, harminc hajónk, áldozunk sportra, klubra, tánccsoportra, teremtünk munkahelyet. Tudja, milyen nagy szó: nem fogy a község! Évek óta gyarapodunk, legrosszabb esetben stagnálunk. — Hitem — így a tanácstitkár, Harcsa Bertalan — ma a községi vezetőknek, s ebbe mindenkit beleértek, a legnagyobb dolga, hogy a településen belül létrehozza a közmegegyezést. Nézze, mi adtunk pénzt a református egyháznak, amikor javították az orgonát. Kapunk helyébe kiváló orgonahangversenyeket, s a nemzeti célokért velünk működő egyházat. Mi átadjuk, ha kell a régi kastélyt, hogy jöjjön ide vállalat, és megmeneküljön a műemlék. Olyan módon vesszük fel a termelő gondját, hogy érezze, az átvétel miatti nehézség a mi problémánk is: úgy kísérjük figyelemmel az ellátást, hogy az ne legyen feszültségek forrása. Úgy közelítünk a nem kis gondot jelentő cigánykérdéshez, hogy a tolerancia legyen a jellemző, de ne az általános szónoklat szintjén keressük a megoldást, hanem a munka révén. Ahhoz, hogy egv ilyen nagyközség prosperáljon, kell a jó közhangulat, a közös döntések rendszere, a bizalom, a vezetői példa. Mert mi minden keverhet bajt? Hónapokig téma volt, hogy áthelyezték a bútorboltot. Ma Lakatos Béla boltvezető már arról szól: van áru, olcsó is, katalógusból lehet választani, közvetlenül a gyárból szállítanak. Ágoston Miklósné a ruha- és cipőboltban már korántsem ennyire derűs. Küzd a hiánycikkel, de megy utána, mert már önálló, versenyben áll a butikkal, az olcsóbolttal, az R-modell üzleteivel. Kesereg, hogy rossz a nagyker, az ipart sem dicséri. De a szomszéd, Balogh Tamásné a barabási tsz rongyosboltjában vidám, neki konjunktúrát jelent a másutt jelentkező hiány, a boltok forgótőkehiánya, a magas ár. Az ő forgalma nagy, s a hat hasonló üzlet levezeti a feszültségeket. A tsz húsboltjában alig van vevő, nem kell tolongani, itt mindig van friss hús, felvágott. — Nem vagyok álmodozó ember — mondja Háda Sándor —, de annyi biztos, hogy szép jövőt látok a községnek. A januárban már termelő gyár, a korszerűsödő és vállalkozó tsz, az idegenforgalmi ipar fellendülése, az emberek kezdeményezése csupa olyan kilátás, ami beleillik a mi megújulásunkba, kibontakozásunkba. Mert van ilyen. Nincsen globális fellendülés, minden azon múlik, hogy egy-egy gyár, nagyközség, település mit tud hozzátenni a nagy folyamathoz. Mi többnyire fiatalok vagyunk. Nem csupán az életkorra értem. Mi vállalni akarjuk a döntést, annak a felelősségét, de mindig azokkal, akik megbíznak minket, akik megbíznak bennünk. Nincsenek kis és nagy ügyek. Életek vannak, kinek-kinek - a kicsi ügy talán az élete. Ezért á pártmunkásnak, a tanácsi embernek, a gazdasági vezetőnek nem taktikáznia kell, hanem bizalmat teremteni, és érthetővé tenni, hogy nekünk, itt Domb- rádon, ebben a történelmi községben igenis tennivalónk van az országért, a jövőért. Hiszek a fontosságunkban. Ehhez akarjuk maradéktalanul megnyerni a lakosságot. Dudálva pustol el a kisvonat. Már lemenőben a Nap. A Tisza felől sorban jönnek az autók, magyarok, külföldiek. A kertekben, a határban még dolgoznak. A napnak nincsen vége. Bürget Lajos A megmentett és megszépült műemlék kastély a Tisza partján a debreceni finomkötöttáru-gyár üdülője. /TÜKOFh HM
