Kelet-Magyarország, 1988. augusztus (45. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-13 / 193. szám

Á Kedves Olvasó hetek óta értesülhet arról, milyen drámai a helyzet az újságpapírfronton. Mégsem lehet belenyu­godni abba a helyzetbe, amely mára a szovjet pa­pírt felhasználó napilapo­kat — köztük a Kelet- Magyarországot is — ter­jedelemkorlátozással, il­letve a napi árusításra ke­rülő példányszám bizo­nyos csökkenésével sújtja. Bármilyen fájó, mást nem tehetünk, mint hogy vég­rehajtsuk az illetékes kor­mányzati szervek dönté­sét. Ezek szerint további intézkedésig a napilapok hetente átlagosan négy ol­dallal csökkentett terje­delemben jelenhetnek meg. Más lehetőségünk nem lévén — hiszen a la­punkat előállító Nyírségi Nyomda papírkészlete is csupán máról-holnapra elég — a rendelkezésünk­re álló rövid idő alatt is megpróbáltuk kikérni az olvasó véleményét: mi­lyen módon takaríthatjuk meg a legkisebb zökkenő­vel az említett papír- mennyiséget? Űgy-e, hogy meghagyjuk a szombati 16 oldalt és hétfőn csupán 4 oldalas lapot adunk ki, vagy akként, hogy marad a hétfői 8 oldal és a szom­bati terjedelmünk csök­ken? Mindkét eshetőség fáj­dalmas, választani kellett. Mint azt a Tisztelt Olvasó a mai lap kézbevételekor tapasztalja, az utóbbi le­hetőség mellett döntöt­tünk. Abban a remény­ben, hogy ez a terjede­lem-csökkentési kényszer csupán átmeneti lesz, mert ütemesen érkeznek majd a második fél évre lekö­tött szovjet papírszállít­mányok, s mert az illeté­kes magyar kormányzati szervek megteszik végre azt a régen megérett lé­pést, hogy ilyen helyzet­ben kötelezzék a papírel­osztás illetékeseit: az ol­csó szovjet újságpapírt ki­zárólag napilapok előállí­tására lehessen felhasz- j nálni. Ebben a reményben kérjük nehéz szívvel meg­tett kényszerlépéseink megértését lapunk olva­sóitól. Az olvasótól, aki­nek hűségét, érdeklődését, biztató, elismerő, vagy ép­pen munkánkat bíráló szavait bátorításnak, a bi­zalom, a ragaszkodás jelé­nek fogtuk, s fogjuk fel. Ügy véljük, hogy ma, amikor a nyíltság, a nyil­vánosság, a demokratiz­mus, a közügyeinkbe való beleszólás igénye és le­hetősége rendkívül nagy feladatokat ró a tájékoz­tatásra, nem utolsósorban szerkesztőségünkre, nem lehet tartós e kényszerű lépés. Most amikor sok­sok más gondunk köze­pette, szándékainkkal el­lentétben az újságárak megnövekedésének újabb terhe is várható, szeret­nénk úgy átvészelni ezt a néhány hetet, legfeljebb hónapot, hogy legalább a lap tartalmában ne szegé- nyítsük az olvasót, hogy a számára legfontosabb ese­mények lényegi mondani­valójáról tudósítsunk, hogy lakosságunk vélemé­nyének is adjunk helyt egyúttal. Szeretnénk ál­landó rovatainkat meg­tartva úgy átrendezni a la-- pót, hogy abban a Tisz­telt Olvasó mindent meg­találjon, amit megszokott, megszeretett korábban. Amikor ezúton is megkö­szönjük százezres olvasó­táborunk megértését, vál­tozatlan ragaszkodását, kérjük további javaslatait is, hogyan szerkesszük la­punkat addig is, amíg visszakapjuk, — sőt remé­nyeink szerint még növel­hetjük is — korábbi ter­jedelmünket az olvasó és j az őt kiszolgáló újságíró 1 közös örömére. Kopka János Új konzervüzem gazdasági társulásban XLV. évfolyam, 193. szám ÄRA: 2,20 FORINT 1988. augusztus 13., szombat Konzervüzemet avattak tegnap Szamossályiban, az Üj Élet Termelőszövetke­zetben. Az új létesítményt — amely 8 millió forintba került — közösen hozta lét­re a termelőszövetkezet a kiskunfélegyházi Primőr Kisszövetkezettel gazdasági társulásként. Kilenc ország 360 atlétája a rajtnál Heg kezdődött Nyíregyházán az Ifjúsági Barátság Verseny Színpompás megnyitó a stadionban e Az utolsó pillanatban befutottak a kubaiak • Pénteki magyar öröm: Szabó bronzérme Az üzemben a termelő- szövetkezethez tartozó két helység — Szamossályi és Hermánszeg — háztáji gaz­daságainak zöldségeit dolgoz­zák fel. A teljes termelése évi 200 tonna lesz. A megyeszékhely vásárlói előtt nem ismeretlenek az úgynevezett hideg úton elő­állított tartósított zöldségek. A közelmúltban a Bács me­gyei cég által készített min­tából már próbaárusítást tar­tottak. Sóban, ecetben, fűsze­rezve eltett uborka, paradi­csom, paprika volt kapható Nyíregyházán. A Primőr ne­vű cég által szállított tech­nológiával és műanyag dobo­zokban mostantól kezdve im­már a szatmári asszonyok szája íze szerint ízesített zöldség hagyja el a Szamos­sályiban létesült konzervüze­met. Az új gazdasági társa­ság a nyereségen — és ter­mészetesen az esetleges veszteségen — 70—30 száza­lékos arányban osztozik. Hét és fél milliós árbevé­telre számol a szamossályi Üj Élet Termelőszövetkezet „Szeretettel köszöntjük ven­dégeinket” — hirdeti a fel­irat Nyíregyházán, a városi stadionban. Az 1988. évi atlé­tikai Ifjúsági Barátság Ver­seny résztvevőit köszöntő fel­iratot a szívélyes házigazdák maradéktalanul valóra is váltják. Amire a szabolcsi megyeszékhely oly régen ké­szül, amire a verseny vezér­kara hónapok óta hatalmas erőket mozgósít, végre kezde­tét vette. Pénteken a stadion­ban lezajlott a színpompás ünnepi megnyitó, melyre több száz néző volt kíváncsi. A pálya betonkaréjában égett a nyár, a nagy Zuhanyrózsá­ból ömlött a meleg, 30 Cel- sius-fok felett volt a hőmér­séklet. Pontosan 15 óra 30 perc­kor a nyíregyházi majorettek majd az Ifjú Gárda zeneka­ra bevonulásával kezdetét vette a megnyitó. A dísz­tribünön helyet foglalt Sze- merszki Miklós, a nyíregy­házi városi pártbizottság el­ső titkára, Gazda László, a megyei pártbizottság osztály- vezetője, valamint a megyei tömegszervezetek, a fegyve­res szervezetek képviselői. Megkezdődött a bevonulás, egymás után következtek a nemzetek csoportjai: Bulgá­ria, Kuba, Csehszlovákia, Ko­reai NDK, Magyarország, Mongólia, NDK, Lengyelor­szág, Szovjetunió. A Rákóczi- induló hangjaira az északi kapunál feltűntek a zászló­vivők. A stadion árbocaira, a Himnusz hangjai mellett kú­szott fel a magyar, az IBV és Nyíregyháza város lobogója. Gyúró Imre, az IBV szerve­ző bizottságának elnöke kö­szöntötte a pályán felsorako­zott csapatok képviselőit, majd Morvái Béla, az IBV állandó magyar tagja nyitot­ta meg a versenyt. Rövid be­szédében említette az ese­mény jelentőségét, kitért ar­ra is, miért esett a választás éppen a szabolcsi megyeszék­helyre, Nyíregyházára. Félezer színes léggömb emelkedett a levegőbe, a sta­dion gyepszőnyegén kiterítet­ték az IBV hatalmas zászló­ját, elvonultak a csapatok, kezdetét vette a vasárnap es­tig tartó viadal. A sportág utánpótlásának számos világnagysága eljött a nyíregyházi versenyre. A leg­utóbbi kanadai ifjúsági vi­lágbajnokság 6 arany-, 6 ezüst- és 4 bronzérmese is Jósavárosi napok gyűlési képviselő mond ün­nepi köszöntőt. Külföldi együttesek bemutatója kez­dődik el 5 órától, amikor is lengyel és szovjet ének- és táncegyüttesek lépnek föl. Az egész napos mulatságot 8 órá­tól kezdődő utcabál zárja. Másnap, augusztus 21-én délelőtt ismét gyermekfog­lalkozások lesznek, majd dél­után családi vetélkedőket és bolhapiacot rendeznek. Este fél 9-től szabadtéri vetítésen az István, a király című fil­met mutatják be. Számos sportrendezvényen is össze­mérhetik ügyességüket és erejüket a vállalkozók. ígérkezik az idei Ifjúsági Ba­rátság Verseny. A megyei és a városi vezetők anyagi és erkölcsi támogatásával ren­dezett sportesemény bizonyo­san jó hírét viszi a szocialis­ta országokba. De nemcsak a verseny előkészítése volt za­vartalan, ilyen az étkezés, az elhelyezés, a szabadidő hasz­nos eltöltése is. Azt hiszem, az ÁISH és a MASZ jól vá­lasztott, amikor az idei IBV színhelyéül Nyíregyházát je­lölte. (Folytatás a 12. oldalon) H Felvonják a zászlókat Alkotmányunk ünnepe al­kalmából Nyíregyházán az idén is megrendezik a jósa­városi napokat. A kétnapos program megnyitójaként az 1-es számú iskola melletti téren augusztus 20-án 9 órá­tól különböző gyermekműso­rok várják a legfiatalabbá- kat. Az Alfa együttes után Vajda György, majd a deb­receni Hangfogó együttes lép fel. Délután 2 órától koncer­tet hallgathatnak az érdek­lődők a beatkorszak dalaiból és verseiből. A Re-Só-ék ze­nés paródiaműsora követke­zik ezután. Háromnegyed öt­kor Pregun István ország­elindul a nyíregyházi IBV küzdelmeiben. túlnyomó többségük szovjetek és NDK-beliek. Alighogy elkezdődött a nemzetközi verseny, nyilat­kozatot kértünk Verb Mi- hálytól, az IBV szervező bi­zottság főtitkárától, a ver­seny eddigi tapasztalataival kapcsolatban. Ipari kiállítás és vásár nyílt Miskolcon A 12. Miskolci Ipari Kiállí­tást és Vásárt Dudla József, az MSZMP KB tagja, a Bor- sod-Ábaúj-Zemplém megyei pártbizottság első titkára nyitotta meg. Elmondotta, hogy az iparáról hajdan híres Borsod bemutatkozása a ko­rábbiaktól eltérő vonásokkal is gazdagodott. Ez az áruse­regszemle éppúgy szolgálja a tájékoztatást, mint a keres­kedelmi kapcsolatok erősíté­sét. Nem véletlen, hogy a miskolci kirakatban szerepel­nek a szovjet, a lengyel és a csehszlovák kiállítók is. Pénteken délelőtt nyílt meg a miskolci vásár. 140 vállalat állított standot, s a vásárlók utcájában 40 kézműves és ke­reskedő várja az érdeklődő­ket. A máskor hűvös jégpá­lyán az építőiparok remél­nek érdeklődőket. Amint az a saj’tótájékoztatón elhang­zott, a vásár rendezői a gaz­daságosság, a korszerűség és a piacképesség jegyében nyi­tottak kaput. Kiosztották a vásár díjait is, az élenjáró technika kapott elismerést, de szavazhat a közönség is. A vásár augusztus 21-ig tart nyitva. A szabolcsiakat két cég képviseli: a BEAG Elektro­akusztikai Gyár nyíregyházi Universil Gyára, s a KAL- LUX Cipőipari Szövetkezet nagykállói üzeme. A miskol­ci megnyitón jelen volt Bánóczi Gyula, a megyei ta­nács elnöke és Gyuricsku Kálmán, a megyei pártbi-. zottság titkára. — Köszönettel tartozunk Nyíregyházának azért a fá­radozásért, amelyet az IBV előkészítésében tettek. Ez az egyik legszebb stadion ha­zánkban, bárhol megállná a helyét. Az utóbbi évek leg­színvonalasabb versenyének A megnyitó ünnepélyes pillanata ebből a tevékenységből, ami nem kicsiny dolog, hiszen maga a közös gazdaság sem a nagyok közé tartozik 1500 hektárjával. A termelés fel­futásával nemcsak a már említett 35—40 dekás dobo­zokban hozzák forgalomba termelvényeiket, hanem a piac igényétől függően 18 ki­lós vödrökben, sőt 200 literes hordókban is. Harminc tag­nap ad állandó munkát a konzervüzem, kezük nyomán a közös gazdaság egy-másfél millió forintos nyereségre számít. Mivel a tartósítás áthúzódik tavaszra is, ez az összeg megoszlik az évben, ezáltal könnyebbé teszi a ter­melőszövetkezet pénzügyi gazdálkodását. A tegnapi avatáson részt vevők ubor­ka és paradicsom savanyítá­sának lehettek tanúi, később indulnak paprikával, majd céklával, káposztával. Szabolcsi termékek is bemutatkoznak

Next

/
Oldalképek
Tartalom