Kelet-Magyarország, 1988. július (45. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-13 / 166. szám
1988. július 13. Kelet-Magyarország 3 Tizenötödször Nyíregyházán MŰSZER MÉRI A TARLÓT „Megválásainak a bátar koncepciók...” Vélemények a nyári akadémiáról Tizenötödik alkalommal került sor ezen a nyáron Nyíregyházán a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság egyhetes akadémiájára. A rendszeresen feltűnő arcok mellett sok volt az új, a létszám pedig jóval meghaladta a szokásosat. Az érdeklődés egyes előadásokon olyan nagy volt, hogy még az ajtón kívül is egymás lábujjait taposták a résztvevők. Ugyanennek bizonyítéka az ellenkezője: régies gondolatokat felvezető előadókat a vita során egyszerűen a perifériára szorítottak. A konferencia végeztével az SZVT három vezetőjétől kértünk interjút. TÖRÖK ISTVÁN, a Központi Statisztikai Hivatal Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat nyíregyházi számítóközpontjának igazgatója, az SZVT megyei titkára mindenekelőtt visszatekintett az elmúlt másfél évtizedre. —r A változó társadalom, az átalakuló gazdaság igényeinek megfelelően, vagy hozzánk illően azt megelőzve, háromszor újult meg 15 év alatt a Szervezéstudományi Nyári Akadémia. 1974- ben hatvan-nyolcvan fő részvételével valamiféle általános vezetési módszertan volt a témánk, amelynek célja az élenjáró ismeretek gyakorlati alkalmazása volt. Később, úgy az évtized vége felé .mind nagyobb érdeklődés nyilvánult meg, ezzel együtt az érdeklődési horizont is szélesbedett. Az előadások körét — válogatás céljából szűkíteni volt célszerű. Pályázatokat hirdettünk meg tehát, hogy a valóban előremutató kezdeményezésekről hangozzanak el előadások, és semmi más ne fogyassza az amúgy nem hosszú egy hetet, öt évvel ezelőtt csatlakozott az eddig csak, vagy nagyobbrészt, vállalati szférát ismerők tábora az államigazgatási szakemberekhez, vagy inkább ők az előbbiekhez. Ennek a szektornak az átalakulása, megújulása hozta őket hozzánk, mert elképzelhetetlen a modern államigazgatás a korszerű vezetési és szervezési ismeretek alkalmazása híján. Ma pedig? Soha ekkora kihívás ... Talán két hét is kevés lenne. Az érdeklődés hőfoka már-már türelmetlenségnek nevezhető. Egy-két évvel, vagy többel mindig előtte járunk a történéseknek. Elég azt elmondanom, hogy Nyers Rezső tavalyi megnyitónkon még „egyszerű” tudományos tanácsadóként mondta el mindazt, amit ma a Politikai Bizottság tagjaként hangoztathat. Az idén Varga Béla, a pénzügyminiszter helyettese említett „ eretnek” gondolatokat. A teremben senki sem kételkedett benne, és közéjük számítom magamat is, hogy megvalósulnak a bátor koncepciók. Egy kicsit talán általunk is. BERZSENYI SÁNDOR okleveles gépészmérnök, az SZVT országos szervezetének ügyvezető főtitkárhelyettese az akadémia azon résztvevőinek véleményét tolmácsolta, és ezzel ő maga is teljesen azonosul, akik szerint a magyar gazdaságban a közvetlen jövő is kiszámíthatatlan, és ez minősíti a közép- és hosszú távú elképzeléseket is. Mi a módosítás, a módosítgatás mechanizmusai’ A valóságot jól érzékelő emberek, a gazdasági egységekkel közvetlen kapcsolatban lévők, kidolgoznak egy szabályozót. A jóváhagyás előtt olyanok kezébe kerül, akik az előbb mondott tulajdonságokkal nem nagyon rendelkezhek. Ök — biztos, ami biztos — beépítenek egy-egy kis féket, ami által lendületét veszti az egész intézkedés. Amikor aztán emiatt értelmét és hasznát veszti a frissiben meghozott szabályozó, a fékeket elkezdik jobb esetben kiiktatni, vagy valami szalonképesebbel helyettesíteni. Példa: egyedül ebben az évben 16 törvényi módosítás szüle- - tett. Hiányzik az optimumkeresés. Igazodni kellene a béreknek az árakhoz, mégpedig egy teljes reform keretében. Én magam nem siratnám meg a szabályozók eltűntét, de türelmetlen ember sem vagyok. Az az álláspontom, hogy a mindent- kézben-tartást, eleminként is el lehetne kezdeni felszámolni, Addig azonban semmi jóra nem számíthatunk, amíg a kibontakozáshoz vezető energiákat teljesilményori- entált bérezéssel fel nem számoljuk. Egyet lehet érteni Tálas Barna kutatóval, aki azt a szokatlan, de nagyon is valóságos alapokon nyugvó nyilatkozatot tette: az egyen- lősdi a legra ináltabb kizsákmányolás. A jól teljesítőktől sajátítják el munkájuk ellenértékének egy részét, és azoknak adják oda, akik azért semmit sem tettek. KABDEBÓ FERENC, a Szolgáltatási Fejlesztő és Tanácsadó Vállalat igazgatója, az SZVT szervezési szakosztálya oktatási munkabizottságának vezetője úgy ítélte meg, hogy a munkaerő hatékony felhasználásának szervezése kulcskérdése a reform továbbvitelének és kiteljesedésének. A munkavállalók, a tőke és a termelőeszközök egészséges mobilitásának megteremtése gyakori téma volt abban a szekcióban, ‘amely ezzel foglalkozott. Vállalkozói típusú szervezési formák azért nem keletkezhetnek kellő számban, mert az említett dolgok hiánya akadályozza megjelenésüket. Idézte 7nótái András szavait, mi szerint: ..most még abban az utolsó pillanatban vagyunk, amikor van egy esélyünk felkavaszkodni annak a gyorsuló vonatnak az utolsó kocsijára, amit a világ műszaki, technikai, elektronikai és informatikai forradalma jelent.” A központi bérszabályozás megöli a kezdeményezést. Nincs az a logika, ami indokolná, hogy 30 százalékkal több munkást foglalkoztassunk a népgazdasági termelés jelenlegi szintjén a szükségesnél. Amíg ezek az emberek kenyeret kapnak így is, semmi sem ösztökéli őket az olyan munkahelyre való áramlásra, ahol pluszértéket hozhatnának létre. Ezek a munkahelyek pedig nem képesek létrejönni addig, amíg a pénz arra 'megy el, hogy ezt a harminc százalékot jelenlegi helyén megfizessék. Ördögi kör. Véleményem szerint a munkaerő-áramlást nem irányítani kellene, hanem szabad utat kellene nyitni az effajta piacnak is. Ésik Sándor Közben a nagykörök egyre szűkülnek, a tábla egyre vékonyodik. A pótkocsis traktorok, IFÁ-k folyamatosan szállítják a búzát, némelyik a szárítóba, mások egyenesen a gabonaforgalmiba. A szalmacsíkhoz nem nyúl senki, a bálázógépeket hiába keresem a .láthatáron. — Eladtuk a szalmát a Hajdúnánási ÁG-nak és termelőszövetkezetnek — mondja Csontos István. — Saját gépeikkel jönnek, lebálázzák a szalmát és elviszik. Állat- állományuknak a takarmányt csak így tudják megvásárolni. A lajtoskocsi mellett egyelőre unatkozik az ügyeletes szerelő, dolgavégezetlenül üldögél, de tudja, hogy addig jó, míg pihenhet. Addig a kombájnok folyamatosan haladnak, nincs veszteség kiállás miatt. Újabb és újabb körök — fogy a hatalmas tábla. A kombájnosok és a szállítók keményen dolgoznak. Hajtja őket a beléjük rögződött paraszti hagyomány, amely szerint a búza aratása, a kenyér sütése maga az élet. Máthé Csaba meleg és az erős szél, ami szárítja a búzát. A második kör elején az egyik kombájn tetején kigyullad a sárga lámpa és elkezd körbe forogni. Szakái Ferenc traktorvezető már ugrik is fel az ülésre, és igyekszik a búzával telt kombájn felé. — össze kell válogatni a pótkocsikat — áll meg egy percre a visszaúton —, hogy ne legyen szemveszteség, mert akár egy fél mázsa is elcsoroghat útközben. Régen még a szekérderékba is ponyvát fektettünk, most a pótkocsik oldalfalát béleljük nejlonnal. — Aratáskor mi a megszokott napirendje? — Négykor kelek, a reggeli, a szalonna és a kenyér az állandó, majd indulok a műhelybe. Naponta 12—13-at fordulok, utána körülbelül este 9—9,30-ra érek haza. Feleségem legtöbbször habart savanyú meggylevessel vár, az a legjobb ilyenkor. Napközben egyébként nem elég a kombájnok viliogójára figyelni, a fiatal traktorosokra is ügyelni kell. Nehezen szokják a rendet, néha vagánykodnak, de azért beleszoknak a munkába. Meg kell nekik magyarázni, hogy sokszor járó motorral vár a traktoros, mert ha gyorsan kell indulni és a fék a levegőt elereszti, akkor csak értelmetlen kapkodás van. — Az aratás végét hogy ünneplik? — Aki részt vesz a munkában, körülbelül 80—90-en, annak aratási bankettet rendez a téesz. Akkor már lecsúszhat a féldeci és a sör, mellé ízletes birkapörköltet kínálnak. 4 fiam — azzal az átlátszó ürüggyel, hogy elég jó bizonyítványt hozott haza — elkezdett nyúzni. A nyúzás célja egy BMX-kerékpár volt. Egyik este vacsora előtt sikerült egy csúcstalálkozót összehozni a gyerekkel, ahol kölcsönösen kicseréltük nézeteinket. A magam részéről három pontot terjesztettem elő a BMX-kérdésben: először is, a bicaj baromi drága; másodszor, még így is hiánycikk; harmadszor, ez a bringa csak mutatványokra szolgál, nem rendes kerekezésre, a nyereg is keskeny, azon nem lehet ülni, csak kunsztokat csinálni. A kérdéskört egy negyedik ponttal is kiegészítettem: ha netán nyaralni megyünk, nem fér be a BMX a kocsiba, mert nem összecsukható. A fiam megfontoltan bólogatott, majd könnyezni kezdett. További eszmecserére már nem volt lehető- ség, mert megfőtt a vacsora, és kezdődött a Tv-hír- adó. A gyerek másnap egy módosító javaslattal állt elő. A kompromisszum lényege: vegyek neki a BMX helyett egy kempingbiciklit. Újfent elgondolkodtam, majd leszögeztem a tárgyalási téziseket: először, a kempingbicaj is jó drága, s az is eléggé hiánycikk, ha nem is annyira, mint a BMX; ugyan ez a fajta gép összehajtható, és befér a kocsiba, de kiskerekű jószág, komoly túrázásra nem való. Mégpedig egy kerékpár testedzésre és kirándulásra szolgál, nem bohóckodásra és artistamutatványokra. Az ellenvetésekre a fiú helyben nem tudott repli- kázni, de másnapra felkészült, s előadta, hogy kér egy versenybicajt, majd így érvelt: a versenybiciklinek komoly, nagy kereke van, kiválóan alkalmas testedzésre. Erre bólintanom kellett, de megmagyaráztam, hogy egy nagy kerekű versenybringa pláne nem fér be a kocsiba, nem is beszélve arról, hogy csak országúti kerekezésre szolgál, s nem hegyen-völgyön való túrázásra. Mellesleg egy versenygép legalább olyan drága, mint egy BMX, s ugyanúgy hiánycikk. S eljött a negyedik este. A felek nézetei közeledni látszottak egymáshoz. A fiam egy normális túrake- rékpár kérésével hozakodott elő. Ez nem drága, közölte velem, kapható a sarkon is, ugyan nem összecsukható, de fel lehet tenni a tető- csomagtartóra. S mindezek mellett strapabíró. 4 kérésre már-már rábólintottam, de eszembe jutott, hogy nincsen tetőcsomagtartónk. Ha azt is kell vennünk, árban ott tartunk, mintha BMX-re szántuk volna el magunkat. A gyerek agya lázasan kattogott a megoldáson, majd felderült a képe. — Most jut eszembe, apu, nekünk nincs is kocsink! — Erről van szó — mondtam komolyan —, előbb a kocsira és a tető- csomagtartóra kell összegyűjtenünk a pénzt. Már van rá félretéve négyezer forintom. — Pont annyi egy kempingbicaj — visított fel a fiú. Végül megvettük. Nem az autót, hanem a biciklit. M. L. — A 29/hektáros kisöccsét vasárnap már learattuk — mutat hétfőn délelőtt az út mellett aranyló kalászosra Csontos István, a tiszavasvári Zöld Mező Termelőszövetkezet elnöke. — Tegnap átlagban 6 tonnát takarítottunk be, most óvatos becslések alapján 6—7 tonnát várunk hektáronként. A kombájnok csak most kezdték a nyári munkát, a vihar azonban július elején már aratott. A széleken földre birkózta a búzát, belül szabálytalan alakú mértani alakzatokat formált. A szél most is nekigyürkőzött, hátha újabb területet sikerül földre dönteni, de a kalászos még csak meg sem hajlott. Az öt kombájn egyenletesen vágta, csépelte a terményt, a sorközökben csak a tarló árválkodott. A hatodik, a már „középiskolás korba” lépett, 14 éves John Deer egyelőre defekt miatt maradt a műhelyben, később a bevált masina szintén bekapcsolódik az aratásba. Hagyományosan gépszemlével kezdődött az aratás. Az anyagbeszerzők szinte az utolsó pillanatban vásárolták meg az ország minden zugából az alkatrészeket. Csak egy-két alkatrészből „spájzolt be” a téesz, a hiányzókat a környező, tiszalöki, ti- szadobi vagy nagycserkeszi szövetkezetekkel csereberélik. Reggel az elnök meglepve látta, hogy egy tízéves korú gyerek is ott sündörög a dominátorok között. Korábban a nagyobbacska fiúk, lányok markot jöttek szedni, de most munkájukat a bálázó elvégzi. Az elnök el is feledkezett róla. Ahogy elhaladtak mellettünk, egymást követve a kombájnok, az egyik fülkéjében viszontláthattuk a fiút. Bakos István fia az utánpótlás leglelkesebb tagja, estig kíséri apját a kakasülőn. A gépkonvojt suhanó madarak követték elhullajtott magvakat kutatva, majd két gólya szállt le finom békacsemege reményében. A közelgő gépdübörgésre felrebbentek, de különösen nem zavartatták magukat. Még akkor sem, amikor Gubják Tibor gépkolosszusa odakanyarodott mellénk és a hatalmas tömeg megpihent néhány percre. — Én csak jósolgatok, de amit Tibor mond, azt el kell hinni — biztatja az elnök munkatársát. — Még nem értem el a nagy kör kiindulópontját és már tele van az öttonnás tartály — magyarázza. — Meglesz a 6,5—7 tonna hektáronként. Kalászemelőt szereltünk fel — teszi hozzá -j, egy szálat sem hagyunk lé- vágatlanul. A rekordok könyvében is szerepelhetne a nyugdíj felé közeledő kombájnos, hiszen az utóbbi 22 év alatt 65 ezer tonna búzát takarított be. Két évtizeddel ezelőtt aratópálinkával kezdtek, meséli, most tilos a „stampó”. Akkor a „koporsóban” negyven fokos melegben és szinte elviselhetetlen porban arattak. Most légkondicionált a kombájn, a műszer mutatja a tarló magasságát. A gép korszerűbb lett, a munkaidő azonban változatlan, reggel 6-tól este 9-ig aratnak. A félórás pihenőben a téesz másféladagos ingyenes meleg ebédjét kapják be, majd ismét nyeregbe szállnak. — Ha ezen az ingyen ebéden múlna a téesz nyeresége, régen rossz lenne nekünk — indokolja a téesz kezdeményezését az elnök. — Csak még ma esne egy kicsit az eső — emeli fel kezét az ég felé —, mert a kukorica és a cukorrépa meghálálná. Utána maradjon a harmincfokos A pótkocsik a búzát egyből a gabonaforgalmiba szállítják.
