Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-25 / 151. szám
1988. június 25. O Tiszalök nem a múltjából akar megélni. Talán illetlenség is — mindenesetre szokatlan — ily sommás megállapítással kezdeni nagyközségeinkről szóló sorozatunk tiszalöki fejezetét, ám aligha leltünk volna találóbb kifejezést arra az igyekezetre, mely jó ideje már, hogy jellemzi e folyóparti település életét. A mai harmincon túliak minden bizonnyal emlékeznek még rá, micsoda sokkot okozott a hetvenes évek elején az a döntés, mely az országban megszüntetett jó néhány régi járási székhely titulust. Az érintettek legtöbbjében az emberek azt hitték, most már aztán előbb-utóbb összedől a világ, visszasüllyednek az elhanyagolt községek szintjére. Cseppet sem csodálkoz - nék, ha e sorokat olvasván az idegen abban a hiszem- ben lenne, hogy ugyanilyen letargikus állapotba kerültek a tiszalökiek is. Pedig mekkorát tévednek! Király Sándor tanácselnökkel, Csáki József vb-tit- kárral és Görbedi Miklós nyugdíjas pedagógussal, neves helytörténésszel beszélgetünk a nagyközségi tanács épületében, s mindhárman egyöntetűen állítják: mióta Lök megszűnt mint járási székhely, azóta indult látványos fejlődésnek. Mai arca az utóbbi másfél évtizedben formálódott ilyen nemessé. De milyen is a mai Tiszalök arca? Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy kevés település fejlődött oly harmonikus összhangban természetes környezetével, figyelembe véve a múlt megbecsülésre méltó hagyatékát is, mint Lök. A község évszázadok óta természetes központja volt a környező településeknek, Dobnak, Dadának, Eszlárnak, de a Tiszán túli Taktaköznek is. A kiegyezés után lett az al- sódadai járás székhelye, de a régi iratok szerint már az 1700-as évektől kezdve mezővárosi jogokkal bírt. Visszafelé nézve a történelemben, 1604 a következő fontos dátum. A Magyarország hadtörténete című mű első kötetében . azt olvashatjuk, hogy Bocskai- 1604. október 26-án Tisza- löknél szállt táborba, és itt tartózkodott egészen november 7-ig. Ezen idő alatt serege a mindenfelől hozzá csatlakozó hajdúkkal, jobbágyokkal, megyei katonákkal és török segélycsapatokkal hamarosan meghaladta a tízezer főt. Tulajdonképpen itt kezdett az egy főúr önvédelmi háborújaként induló fegyveres harc országos méretű mozgalommá szélesedni. Vagyis a Bocskai-féle szabadság- harc kiindulópontjaként bízvást .Tiszalököt tekinthetjük. Csontváry Gazdag áruválaszték található a múlt év végén nyitott ABC-áruházban. A krónikás a huszita harcok idejét tartja fontosnak megemlíteni a következőkben, már csak azért is, mert akkorra tehető a község mai helyre való költözése. A feljegyzések szerint a régi Lök a mai Újtelep szomszédságában, közvetlenül a Tisza-parton húzódott meg, de az állandó háborúskodások elpusztították, s lakói nek van ilyenkor, . hiszen sohasem tudják, hogy a nyolc-tízezer üdülőnek milyen lesz az étvágya, hogyan képzelik szomjuk oltását. Ha egy-két éve íródnak e sorok, bizony vastagon foghatott volna a ceruza: apró, öreg élelmiszerboltokban kellett sorban állniuk a vevőknek a kenyérért, a jobbnak, biztonságosabbnak vélték a mai helyet, ide húzódtak hát. Szilasteleke, Rázomfalu, Gyománteleke — régi dűlőneveket, egykor virágzó településeket emlegetünk. A századok viharában elpusztult mindahány, egyedül Lök állta az ostromot. Megsárgult, majd’ elporladt papírlapok zizegését halljuk, és nagyon csodálkozunk, hogy kint a főutcán teherautók dübörögnek, motorok berregnek, biciklisek csengetnek. Tiszalök mai hangjai ezek, melyek hamarosan bábeli zűrzavarig fokozódnak majd. Ugyan június derekát írjuk már, de az utcákon jobbára még csak a tősgyökeres helybélieket láthatjuk. De jöjjünk el két-három hét múltán, mikor kezdetét veszi az igazi üdülési szezon. A település hat és fél ezres lélekszáma ilyenkor jó tízezerre duzzad, de egy-egy különösen forró augusztusi hétvégen tizenötezer is van azoknak a száma, akik itt remélnek pihenést, s itt várnak tökéletes kiszolgálást. Az üdülőtelkek eladásából minden bizonnyal tisztes summa üti a község markát is, ám az ily módon befolyt összegek aligha képesek fedezni azokat a kiadásokat, melyekből ki kellene elégíteni az emberáradat egyébként jogos igényeit. A legtöbb gondjuk valószínűleg a kereskedőktejért. Ma már a tárgyi feltételekkel nincs baj, nemrég készült el egy gyönyörű, majd ezer négyzet- méter alapterületű ABC- áruház, mely harmonikusan illeszkedik a környező épületekhez is, növelve a főutca eredendő báját, amit még az a két többszintes, lapostetős háztömb se csúfít el, ahol több tucat család talált otthonra. A község központjának hangulatát persze nem e két szokásos stílusjegyeket magán hordó építmény adja, hanem azok a századfordulón felhúzott szecessziós épületek, melyeknek ápolására igen nagy figyelmet fordítanak a tulajdonosok. ABC-áruház, OTP-s és tanácsi lakások, mind olyan kifejezés, melyek arra vallanak, hogy a település erőteljesen megindult az urbanizáció útján. Melynek természetesen rengeteg káros következménye is van, szerencsére a lökiek a mai napig inkább csak áldásos hatásait érzik. Néhány városunkat nem számítva, megyénkben kevés település mondhatja el «magáról, hogy náluk szinte ismeretlen fogalom az ingázás — itt igen. Csak tételesen soroljuk fel a legfontosabb ipari és mezőgazdasági üzemeket: a faipari vállalat, a HÓDIKÖT, a hajójavító és -építő üzem, a Királyéri VízA Tisza és a Keleti-főcsatorna találkozásánál a kedvelt üdülőtelep tiszai szabadstrandjuk terve. Nagyközségeink talán legszebb parkjában támasztjuk hátunkat az öreg juharfák törzsének, gyönyörködünk a pompázó rózsatövekben, s alig hisszük, vannak bizony gondok azért itt is. Feltétlenül javítani kell a község peremén, s külterületein élők kereskedelmi ellátását, fokozni kell a közrendet, az egészségügyi központ mentőinek szüksége van egy fűtött garázsra, hogy télen is gond nélkül indulhassanak a betegekért, fokozni kell a már jó úton haladó együttműködést a tiszavas- váriakkal, hogy mind színvonalasabb legyen az egészségügyi ellátás, és hát szükség lenne egy korszerű művelődési központra is, hiszen a mai kultúrház, mely magtárnak épült még a múlt században, s a megroggyant mozi aligha képes kielégíteni a kultúrára is éhes tiszalökiek igényeit. A főutca elején, mindjárt a nagy ABC mellett kétszintes, de szerény épület bújik meg a fák mögött. Csak a figyelmes járókelő szeme akad meg a homlokzat feliratán: JÁRÁSI KÖNYVTÁR. Az alsó-da- dai járás már rég megszűnt, mindenféle bántó él nélkül persze, ám mégis mosolyog- tató a falon meghagyott titulus. De ne tegyük! Arra vall csupán mindez, hogy a lökiek büszkék múltjukra, s nem akarják, hogy a gyenge emlékezetűek elfeledkezzenek a ma is érvényes óhajról: szeretnék, ha egyszer Tiszalök is város lenne. Az eddig megtett út tiszteletreméltó, s biztató. Balogh Géza gazdálkodási Társulat, a FEFAG telepe, a vízierőmű, a termelőszövetkezet, az állami gazdaság. És újabb üzemek meghonosítását tervezik. A csökkent munkaképességűeknek hamarosan beindul a Start Kisszövetkezet kézimunka-igényes üzeme, s ha minden sikerül, másfélszázan találnak majd munkát abban a kis gyárban is, ahol különféle korrózióvédő és szigetelő- anyagokat gyártanának majd. Ha már az eredményeknél tartunk, ide kívánko- nak még az alábbiak is: szeptemberben indul az orosz tannyelvű gimnázium, jó ütemben halad a hetvenmillió forintos költséggel épülő új általános iskola kivitelezése, a község útjainak nyolcvan százaléka szilárd burkolatú, s ha papíron is, de már testet öltött az új, négyhektáros Egy öreg ház szépen rendben tartva a Damjanich utcában (Elek Emil felvételei) Falocsúfolé A századfordulót táján nem volt olyan település Szabolcsban sem, amelyre ne akasztottak volna legalább egy, általában csúfolódó jelzőt. Tiszalök sem volt kivétel, de figyeljük csak meg, hogyan emlegetik az alábbi versben: Tokaj város ginges-gangos Kerek Ladány, piszkos Tardos, Löki csinos, Bűd olajos, Szentmihály meg libakontyos (Görbedi Miklós gyűjtéséből) TISZALÖKI-w- y evesen tudják, K / hogy Tiszalökön KA töltötte életé■ 1 nek egy szaka■ szát Csontváry "*■ Kosztka Tivadar. A festőóriás 1871—73 között édesapja tiszalöki gyógyszertárában volt patikussegéd, önéletrajzában így ír erről: „Kb. 17 éves koromban egyszerre csak azon vettem magamat észre, hogy egy sejtelem fejlődött ki bennem, amely azt súgta nekem, hogy a kereskedelmi pályán nincs mit keresnem. Közbejött az önkéntesség kérdése is, mely a kereskedőknél három évet vett igénybe, de közbejött, hogy atyám a szerednyei állapotot megelégelte, gyógyszertárat vett és átköltözött Szabolcs megyébe. Ébben a gyógyszertárban töltöttem el a gyakornoki éveimet, a kereskedelmi tapasztalataimat itt értékesítettem. De értékesítettem a Kis-szebeni természettudományaimat is, mert azok a tapasztalatok. amelyeket ott szereztem, még ma is élnek ■ bennem. A Tisza- mentén a szikes talajon ott találtam kocsiszámra az illatos székfű virágot, ott találtam a fehérmály- vát, az ökörfarkkórót, a pipacsot, az ezerjófüvet, s ott volt a kőrisfákon a sok körisbogár ... Itt ösz- szegyűjtve lényegesen szaporítottam atyám gyógyszertárának jövedelmét.” Ím m • m \ TŰKOR \ ^KÍpr | KM HÉTVÉGI MELLÉKLET