Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
1988. május 7. Tavasz a skanzenban Megélénkül az élet a Sóstói Múzeumfaluban, látogatóktól hangosak a porták. Vannak, akik ismerősként fedezik fel újra a régi épületeket — épp ilyen volt a nagyszülői ház, mások meg, főleg a városban nőtt gyerekek az újdonságot csodálják meg a csűrben, a gó- réban, a galambdúcban. Megállunk, megpihen a szemünk egy-egy finoman faragott részleten, a kerítés tulipánmotívumán, egy kovácsoltvas pánton, míves precizitással készített kapuíven. Megbámuljuk az ismeretlen mester keze munkáját, aki művészit alkotott — egyszerűségében is. És jóleső érzéssel nyugtázzuk a múzeumi szakemberek múltmentő munkájának eredményét — íme, vannak, akik gondoskodnak arról, hogy népi építészetünk sajátos értékei az utókor számára fennmaradjanak. Eközben folytatódik az építkezés: most éppen a tirpák tanyát telepítik át. Azt követően ide kerül majd a nagygéci templom, és minden lesz itt, ami egy igazi faluban megtalálható: kocsma és tűzoltószertár, elkészül azután a kismesterek műhelye, akiket munka közben láthatunk majd, és tőlük apró emléktárgyakat vásárolhatunk — vásárfiát az ország egyik legszebb múzeumából. (Elek Emil képriportja) színesben álmodnék...” Képeit nézve egyik méltatóli kezdett, nagy szerepe volt i Balaton nyújtotta élmény- myagnak, a Balaton színgaz- lagsága, a színek és hangula- ok játéka meghatározó volt festőművészi pályájának kez- ietén. Azóta kiemelkedőt alkotott a festészet egyik „leg- égiesebb ágazatában”, az ak- varellfestészetben. Csák Máté a világot járó és azt megismerni akaró színes egyéniség: a hazán kívül járt Finnországban, Lengyelországban, Romániában, Egyiptomban, Szovjetunióban, Svájcban, Hollandiában, Kubában, Japánban. Utazásai során sok útirajzot, az élményekről ak- varellt készített. Japán, kubai, szovjet élményeiről itt több kiállított képen is megismerkedhetünk. Pár héttel ezelőtt néhány napot töltött Szabolcs-Szatmár megyében is, abban a megyében, ahol Krúdy Gyula a Szindbád megalkotója és írója született. Csák Máté, akárcsak Szindbád, a nagy utazó, útra kelt a megyében, melynek során az első élmények pillanatok alatt megfogalmazódtak benne, majd akvarelljeiben meseszerű, képszerű csodákká váltak. A mostani kiállításon kilenc olyan képe van, amelyek ihletője a szabolcsi táj, az itt szerzett élmények. ja megjegyezte: „Olyan mindez, mintha színesben álmodnék. Halványban, pasztellben, elmosódott színekben. Valami szép, valami megfoghatatlan kerít hatalmába.” Az emberi környezet, a táj, az épületek, a felhők, a fák, a víz, a kövek, a virágok egymást elhatároló körvonalai a színek különböző világítádbeli árnyalataiban kezdenek megszabadulni puszta természeti valóságuktól, a látványszerűség fokozásával a művész mindenkori pillanatnyi benyomásait, élményét, a tiszta látványt akarja visszaadni. A Kreml és környékének épületegyüttese például ugyan megőrzi az épületek szerkezetét, de a hagymakupolák színes aranyában, a lágy kontúrokban ott van a lírai többlet is, az architektúra költészete, a látvány, az élmény színes káprázata. Ugyanez elmondható az itt kiállított Szabolcs megyei ihletésű képeiről is: a híres nyírbátori templom és harangláb három kép alkotására is ihlette a művészt: a műemlékegyüttes képenként is más-más arculatát mutatja a sárgák, a barnák, a lilák, a rózsaszín leheletfinom árnyalataiban. Az ibrányi harangszóból a szabolcsi táj varázsát érezzük. De a többi itt kiállított Szabolcs megyei ihletésű kép (mint a nyíregyházi pályaudvar, a két ibrányi földosztó, az ibrányi templomházzal) is arra utal, hogy a művészt mélyen megragadták a megyében szerzett élmények, képeiben bemutatja, hogy ez a táj milyen érzéseket keltett benne, mit fedezett fel a tájban. Csák Máté hisz az ember méltóságában, amely — ahogy azt ő mondta — megkövetelné, hogy az emberek tudjanak látni, hallani, örülni és szeretni. A művész magáról írta: „Hiszek benne, hogy egyre kevesebb lesz az erőszak, és egyre több a szépség és az öröm. Bízom benne, hogy az ember viselni tudja méltóságát.” MŰTEREMLÁTOGATÓ Egri Erzsébetnél és Orr Lajosnál A Dunántúlról, pontosabban Veszprémből kerekedett fel családostól Egri Erzsébet festőművész és Orr Lajos szobrász, hogy a Nyírségben telepedjen meg. A fiatal művészházaspár életében a költözés merész elhatározás eredménye, hiszen a lakóhelyváltozás életük menetét is alaposan átformálta. Nemcsak a két, alapvetően más táj eltérő szelleme okozza ezt a különbséget, hanem a történelmi város után a tanyai környezet is, hiszen a fiatal művészek a Nyíregyháza melletti Antal-bokor egyik elhagyott iskolaépületét választották lakásul. Festő ecsetjére kívánkozik a május eleji vidék. Tágas, levegős a határ. Zöldellő vetés szőnyegzi a tájat, s virágzó cseresznyefák meny- asszonykontyai ékeskednek a tanyasi porták körül. A néhány házból álló Antal-boko- ri település parányi sziget a tengernyi rét közepén. Orr Lajosék lakása a település közepén található. A hatalmas udvaron a hatéves And- ráska és a hároméves Máté játszik, vigyázva kistestvérükre, az alig négyhetes Pé- terkére, aki babakocsiban alussza édesded álmát. Hamarosan előkerülő édesanyjuk, Egri Erzsébet magyarázata kézenfekvő: a három kisgyermek itt ideális körülmények között nő majd fel. Autóval egyébként alig egy negyedóra alatt be lehet érni a városba. Orr Lajosék számára nemcsak ez fontos, hanem a ház végén egy régi tanteremből kialakítandó műterem is, pontosabban kettő, mert mint mondják, két dudás nem fér meg egy csárdában, a szobrászat többnyire sok piszokkal jár, ami nem feltétlenül kívánkozik egy festő vásznára. Két műterem, a gondtalan alkotómunkának a lehetősége nagy vonzerő, ez bizony nem volt meg Veszprémben, elsősorban emiatt költözött ide a művészházaspár. A költözésnek azonban harmadik oka is volt: mindkettőjüket — még tavaly — az új nyíregyházi művészeti szakközépisolába hívták meg tanárnak, aminek örömmel tettek eleget. A tanárkodás nem új dolog a művészházaspár életében, hiszen hét évig, 1984-ig már tanítottak Budapesten a Török Pál utcai képzőművészeti iskolában. Ez nem sokkal azután kezdődött, amikor elvégezték a képzőművészeti főiskolát. A tanárkodás mellett természetesen alkotásra is jutott idő, a fiatal művészeknek az ország különböző városaiban több önálló és közös tárlatuk is volt már, és Orr Lajos néhány munkáját múzeumok és közintézmények is megvásárolták. Egyébként a művészeti alapnak mindketten tagjai. Mivel a műterem még nem készült el, a tágas nagy szobában beszélgetünk, nézegetjük a képeket, a parányi szobrocskákat, kisplasztikákat. Szorongó, komor világ jelenik meg Egri Erzsébet képein. Hiányoznak a derűs színek, s a festményeken gyakorta feltűnő hatalmas épületek mellett furcsa perspektívákban védtelen emberek róják céltalan útjukat. Az egyik legjellegzetesebb kép címe Szodoma. A pusztulásra A művészházaspár ítélt bibliai városka a megsemmisülés előtti pillanatokban. A mértani kubista formák afféle ijesztő színpadi díszletek, embertelenek. Sejtelmes színhangulat. A'hajnal pirkadó rózsaszínje lilába fordul, nem is hajnal, inkább napkelte, vihar előtti csönd ez. Az előkerülő néhány képen is hasonló röntgenlilák és Vésztjósló kékek, nyomasztó sötét folyosók. Az egyik képen például egy sötét lépcsőre vezeti fel az anya a gyermekét. Csodálkozva várom Egri Erzsébet magyarázatát. Egy háromgyermekes családanya valóban ennyire bizonytalannak látna jelent és jövőt? — Ezeket még a csernobili robbanás idején festettem, s talán ezért is ilyenek — magyarázkodik. Mostanában viszont már azzal az elhatározással kezdem el festeni a képeket, hogy vidámabbak lesznek. A múltkorában például homokozóban játszó gyermekeket szerettem volna megfesteni, s csoda tudja miért, ez a kép is komor lett — tűnődik el. — Az élet szebb ennél, re- ményteljesebb, lehetetlen nem észrevenni — veszi át a szót Orr Lajos, akiről egykettőre kiderül, jóval nyitottabb, derűsebb alkat, mint a felesége, aki inkább meditativ, töprengő. Azért is egészítjük ki jól egymást — mondják szinte egyszerre. Orr Lajos kisplasztikáit nézegetjük. Többnyire közösségi gondolatokat megformáló figurák ezek. Az egyik egy sárkányt röptetni akaró férfit ábrázol. A kifeszített karú férfi hátán a röppenni készülő hatalmas sárkány. Ami izgalmas a képen, a férfi alakja, aki már-már a sárkány tartozéka, előredőlve, maga is magasra szállna. Egy másik furcsa mű egy villany- körtét becsavaró férfit ábrázol felülnézetből. Komikus, groteszki figurává válik így az alak, s a nézőben mindenképpen másfajta hatást vált ki. Többször is megszemlélem Az újságíró emlékére című munkát, amelyen egy üres szék és asztal látható, amelyről az újságot Wippen fújja a szél. (Hát bizony nem ártana, ha legalább némelyik újságcikknek maradandóbb utóélete lenne — villan át rajtam.) A művészek sok képe még becsomagolva, s mivel nemrégiben költöztek, s a rövid „tárlatnézés” után inkább beszélgetünk. A táj lakói és az iskola került szóba. —r Eleinte úgy éreztük, hogy talán nem mindenki fogad szívesen minket Antal- bokorban. Kicsit nehezen barátkoztak meg velünk az itt élő emberek. A nálunk lévő telefon hozott minket össze a szomszédokkal, akik bizonyára azt gondolták, hogy akinek három gyermeke van, az nem lehet rossz ember. Ügy tapasztaljuk, a nyírségi emberek a dunántúliakhoz kéEjszakai vándorok pest később nyílnak meg. A családszeretet és a szülők tisztelete viszont sokkal mélyebb az itt élő emberekben — mondják közös véleményüket. Majd hozzáteszik — mostanában azt is megnézik, min dolgozunk... Kiderül, kettőjük közül most még csak Orr Lajos tanít, mivel a felesége nemrégiben szült. — Eleinte féltem a tanítástól, de még Budapesten rájöttem, hogy tulajdonképpen segíti a művészi munkámat. A gyermekek között töltött idő állandó szellemi frissességet kíván. Másrészt, mivel világosan és tisztán kell szóban is megfogalmazni sok mindent, alaposan át kell gondolnom a dolgokat. Búcsúzás előtt megnézzük a készülő műtermeket. Az egyiken már fent van a tető, a másik teteje talán a héten elkészül, a hétvégére várják az ácsokat. Remélik, nyár elejére készen lesz minden. Bodnár István Séta Sárkányröptető
