Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-28 / 127. szám
2 Kelet-Magyarország 1988. május 28. Idény előtt fogadókban, strandokon Csobogó a Cserhágó Hotel parkjában. Vasárnaptól: új autóbusz-menetrend Vonatindiláshoz igazított járatok Mi kell még a pihenéshez? Kétágyas, tiszta, szolidan berendezett szoba (két pótágy is befér), konyha hűtővel, tűzhellyel, fürdőszoba. Nem szállodában, még csak nem is motelban járunk, hanem egy gátőnházban, Tiszatele- ken. Mi köze a gátőnháznak az idegenforgalomhoz? Nemrégiben talán miég valóban semmi nem volt, erre az esztendőre azonban a Felső-Ti- sza-vidéki Vízügyi Igazgatóság — a Caroline utazási irodával karöltve — ide is várja a turistákat. Az Utazás ’83 kiállításon terjesztett prospektus olyan részeket is ajánl a turistáknak, amelyek eddig kiestek a fősodorból. Utunk első állomásán, Tiszateleken szállást, sátorozási lehetőséget, horgászhelyet, természetes strandot, vízitúrát sorol fel a füzetecske. A környék szép, rendezett, a gátőr, Nagy József készségesen vezet végig birodalmának ezen a részén. — Kétszázötven forintba kerül a szállás, plusz 15 százalék az ÁFA. Közel a bolt, főtt ételt pedig itt, mellettünk a halászcsárdában kaphatnak a vendégek. A környék valóban meghitt, csendes, s bár az árat kicsit soknak talál juk, a gátőrház két szobája jó lehetőséget biztosít • a pihenésre. Első fecskeként három fővárosi fiatalember már eltöltött itt egy hetet. A nagyhalászi áfész halászcsárdájában még elég nagy a felfordulás, a szerződéses üzlet új vezetője, Fehér Géza azonban azt ígéri, főidényre minden eddiginél színvonalasabb körülmények fogadják a betérőiket. Üj bútorok, kerthelyiség, viszonylag olcsó halételek az étlapon. Dotnbrád a következő úti- cél. A Tisza-iparton sürgölődnek az emberek, csinosítják az üdülőket, kaszálják a gyepet. Nyitva a csárda is, csák a vendég hiányzik — nekünk meg egy kávé, de az sincs. Rossz a gép, mondja a felszolgáló. (A falu presszójában a géppel nincsen baj, de a kávé... És bizony, maga a hely sem tartozik a tu- r ista csalogató intézmények ■közé.) Visszatérve a folyópartra: szép táj, az utak azonban sajnos a tengelytörő jelzőt érdemlik ki. Kisvárda, váralja. A Nyír- tourist Strand fogadójában Takács Istvánné ügyeletes portás fogad. Jut ideje a tájékoztatásra, még nem jött el az igazi szezonkezdet. — A három, kétágyas, első osztályú bungalóban most is vannak vendégek, és három szobát is kiadtunk. A fogadóban harmincán, a bungalókban összesen huszonha- tan láikháthtak egyszerre — mondja, s veszi a kulcsot, megmutatni a szobákat. Lux uskorülm én yek ről szó sincs, de a célnak megfelelnek az egyszerűen berendezett szobák. Az árak? Belföldi vendégnek 200-tól 360 forintig (plusz az ÁFA), egy éjszakára. Előnye a fogadónak, hogy tényleg csak egy ugrás az étterem és a strand. (Még egy apró észrevétel: a társalgó bútorai, berendezései nem tiltakoznának, ha megreparálná valaki őket.) Gergelyiugornyán a napfény, a jó levegő Labdázásra, bográcsos főzésre csalogatott ki egy munkahelyi közösséget. Rajtuk kívül még két ifjú hölgyet látunk, aki pihenni jött (bátran kiíeküsz- nek a parti fövenyre, nem is nap-, inkább szélifürdőzésre). Mindenki más dolgozik. Leginkább szembetűnően a tetőfedők, akik egy új, farostlemezből készülő csinos kis étteremre rakják a palát. A büfés fiatalember is inkább csak a megpihenő munkásokat látja el kávéval, üdítővel, (...). Most előre szusz- szanhat, gyűjti az erőt a nyárra. Szent borzadállyal meséli, hogy előző nap egy férfi meg a kislánya már belemerészkedett a hideg Tiszába. Tivadar még csendesebb, mint Ugomya, a faházak környékén azonban dolgoznak egy-két helyen. A parti lépcsőre is ráférne kis munka, mert most inkább csak a karfa jelzi: a megkövesedett iszap alatt rejtőznek a lépcsőfokok. Látszik, jártak már erre kirándulók — nyomukban csomagolópapír, eldobott nejlonzacskó. Szatmár központjában, Fehérgyarmaton sok kiránduló betér majd ebédelni a Szamos szálló éttermébe. Mi is így tettünk. A hodályépíté- szet jeles terméke az étterem, de ügyes berendezéssel oldják a ridegséget. A felszolgáló kicsit később érkezik az illőnél, de megbocsátjuk, mert kedves, közvetlen. Az ételre sincs panasz, így végül nem ■elégedetlenkedünk. Nem állítjuk, hogy a Szamosnál jöbb nincsen, rosszabb viszont — sajnos — sok akad. Hiányérzet: aki messzi idegenből errefelé vetődik, bizonyára szívesen kóstolna helyi specialitásokat, az étlapon szórtban csak egy,' á gyarmati máj szerepel. Csenger előtt csúnyácska, de roppant hasznos alumínium épület jelzi, az úttörőtábor mellett kempinget alakítanak ki. Az alubódé; vizesblokk, amely a sátorozók kényelmét hivatott szolgálni. Megtudjuk, hogy a tábor gondnokságán jelentkezhetnek a vendégek, s hatvan forintért megválthatják egy éjszakára a sátorhelyet. Nyírlugos az utolsó állomáshelyünk erre a napra. Az állami gazdaság Cserhágó szállójába nézünk be. Kellemes meglepetés a pavilon- külső után a benti kép: az elegáns recepció, a tágas társalgó. Példásan gondozott a környék. Egy lovas bukkan elő, a műanyag teniszpályán két fiatalember üti a labdát. Ügy tűnik, a Cserhágó programfüzetében foglaltakat megtalálja a helyszínen is a vendég. A körút tapasztalatait dialektikusán ekképp fogalmazhatjuk meg: láttunk jót és rosszat egyaránt, szembetűnő a javulás, de akad még tennivaló bőven. Legalábbis akkor, ha igazán komolyan gondoljuk, hogy jöjjön a vendég a keleti csücsökbe. Ki ne gondolna arra: ha nyugdíjas lesz, mennyi pénzből, hogyan fog élni? Az Állami Biztosító újdonságként CSÉB évgyűrű címmel nyugdíjkiegészítő biztosításra is ad lehetőséget. — Célunk: a készülő "új nyugdíjitörvénnyel összhangban a CSÉB biztosítással rendelkező ügyfelek nyugdíjas években! anyagi biztonságát elősegíteni — fogalmaz Kállai Tibor, az ÁB Szabolcs-Szatmár megyei Igazgatóságának osztályvezetője. — Az új biztosítás lényege, hogy a havi díjat a fizetésének meghatározott százalékában az ügyfél állapíthatja meg. Cserébe az Állami Biztosító az ügyfele nyugdíjba menetelétől sokféle szolgáltatást nyújt. Tehát az ügyfélnek az évek alatt az ÁB-nál bizonyos tőkéje halmozódik fel, melyet nyugdíjba menetelekor akár egy összegben, akár az élete végéig a tőkéjével arányos havi járadék formájában, vagy a kettő kombinációjában veheti fel. A befizetett díj 20 százaléka az éves jövedelemadóból levonható. Ha az illető a nyugdíjazás előtt meghal akkor a járandóságát az örököse veheti fél. Az ÁB a nála elhelyezett tókét a hosszú lejáratú betétek átlagkamatával növeli. Nyilván az jár a legjobban, aki minél fiatalabb korától, minél nagyobb ösz- szeget fizet be. Erre egy példa: ha valaki 25 éves korától havi 100 forintról indul (később az összeg a jövedelmétől függően valamelyest növekszik) az nyugdíjas karától élete végéig havi 4 ezer forint járadékot kap. Ha ugyanezt valaki hasonló feltételiek mellett 40 éves korától teszi, akkor éleVasúti menetrendváltozással egy időben május 29-étől 0 órától érvénybe lép az új autóbusz-menetrend, amely néhol jelentős változásokat mutat. A helyi tanácsok, iskolák, munkahelyek igényeit például a kórházlátogatási időpontokat is figyelembe véve készítették el az új menetrendet, amely nagymértékben kapcsolódik a vonatindulásokhoz is. Csökkenteni a zsúfoltságot A Volán számos új járat indításával könnyíti meg egyes települések elérését, s Jó hélyen, biztonságban tudni a gyereket, meglegyen az ebédje, uzsonnája, de ne is unatkozzon — mindez sok szülő számára okoz gondot, amikor szóba kerül a nyári vakáció. Ebben szeretne segíteni a nyíregyházi úttörőház a játszókörök szervezésével, megoldásit kínálva azoknak is, akik számára a nyárnak csak egy része jelent problémát. A június 20-án induló és augusztus 27-ével befejeződő, egyenként kéthetes turnusok bármelyikére lehet jelentkezni, s akár több turnusban is. Valamennyi csote végéig havi 780 forint járadékban részesül. A dolgozó által vállalt havi összeget a vállalat vonja le a fizetésből, s utalja át a biztosítónak. Június 1-től több nagy vállalatnál nyílik erre lehetőség, de az ÁB belátható időn belül minden munkáltatót felkér az ez irányú együttműködésre. A kocsordi bisztróban egy nyári délután Máté Kálmán fejbevágta egy hamutállal utcabelijét, Ityim Zsigmon- dot. lityim anyja tudomást szerzett erről, és amikor ösz- ■ -ol ’ ’ J'kozott F . ; al> ne- h..aimadit. Fenyegetés volt rá a váltasz. Néhány nappal később az idős asszony öltéves unokájával kettesben tartózkodott otthon, amikor éjfél körül Máté Kálmán rájuk törte az ajtót. Kezében egy ásót tartott és azt ordította, hogy „ad ki azonnal a fiad!’’ Feltúrta a megvetett ágyat, széthasított egy függönyt, összeborogatta a bútorokat, majd betörte az egyik ablakot. A nagymama és az unoka átmenekült a szomszédhoz, értesítették a rendőrséget. Az eső elől menekült be Ityim Zsigmond és felesége a történtek után két nappal a bisztróba. Ott sörözött Máté Kálmán, aki félt tőle, hogy Ityimék feljelentik magánlaksértés miatt, ezért odament a házaspárhoz, és kérte, hogy beleüljenek ki. az előzetes forgalomszámlálás alapján néhány helyen kihasználatlan járatokat is megszüntetnek. Munkanapokon új járatot indítanak például Nyíregyházáról Beszte- recre reggel 9 órakor, majd vissza 10 óra 5 perckor. Nyírbátorból hat órakor is indul ezután autóbusz, amely Nyíregyházára érkezésekor megáll a kórház előtt is. Visszafelé 12 és 16 óra 10 perckor is indul járat. A reggeli zsúfoltság csökkentése érdekében munkanapokon 6 óra 12 perckor is közlekedik ezentúl autóbusz Tiszavasváriból Nyíregyházára. Az iskolába járás megkönnyítése érdekében Sza- moskérről Tunyogmatolcsra portban szakképzett pedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel (szombat és vasárnap kivételével) naponta 8-tól általában 16 óráig, illetve amíg a szülő a gyerekért nem jön. A játszökö- rökben minden általános iskolást várnak. A gyerekek érdeklődési körétől függően jelentkezhetnek a csoportok valamelyikébe. Az angol, az orosz és a német nyelvi körben a kezdők játékos formában ismerkedhetnek a nyelvvel, a haladók csoportjában pedig a gyakorlásra lesz alkalom. Egy másik körben Mátyás királlyal és korával foglalkoznak majd a résztvevők. Lesz továbbá egy bábos, valamint egy táncra, tornára lehetőséget nyújtó csoport. A játszókörök — hacsak az idő engedi — a szabadban tartják majd a foglalkozásokat. Kirándulás úszás, fagylaltozás, játék, vetélkedő, videovetítés is szerepel a programban. Az ezer (nyellvi csoportoknál 1200) forintos térítési díj valamennyi program költségét, továbbá a meleg ebéd és az uzsonna árát is magában foglalja. Jelentkezni május 31-ig lehet az úttörőházban (Dózsa György u. 25.). Részletes felvilágosítást is itt, valamint a 10-357, illetve 13-724-es telefonon kaphatnak az érdeklődők. Ityim Zsigmond nem volt hajlandó elállni a feljelentéstől, ezért szóváltás támadt közöttük. Máté kezében egy kés, Ityim kezében egy borotva villant meg, s ezzel fenyegették egymást. A bisztró vendégei és dolgozói hiába próbálták megakadályozni a galibát, a két férfi egymásnak támadt. Az asszony a férje oldalán avatkozott be, üvegekkel, poharakkal, hamultálakkal dobálta Mátét. Sérülés nem történt, csak a vendégek menekültek el rémülten, és néhány ablak, valamint az ajtó is betört. A bíróság Máté Kálmánt magánlaksértés és garázdaság bűntette miatt, mint különös visszaesőt egy év két hónapi börtönbüntetésre ítélte. Ityim Zsigmond társ- tettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt 10 hónapot kapott, a felesége pedig egy év próbaidőre felfüggesztett hat hónapi szabadságvesztést. Az ítélet jogerős. B. A. 16 óra 48-kor, vissza 17 órakor indul autóbusz. Ugyancsak új tanulószállító autóbuszokat indítanak Nemes- borzova—Fehérgyarmat, Sza- mosangyalos—Csenger, Vá- sárosnamény és Varsánygyü- re között. „Telkes járat” Szombaton 7 óra 20 perckor „Telkes járatot” indítanak Nyíregyházáról Császár- szállásra. Javult Nyíregyháza hétvégi megközelítése is. Így például Baktalórántházáról 10 óra 37 perckor indul az autóbusz Nyíregyházára a vasárnapi napokon. Úgy tűnik Kisvárda régi gondja is megoldódik. A vonatokhoz igazodó autóbusz-menetrenddel. A Záhonyból induló Hajdú expresszt, amely 5,48-kor van Kisvárdán, a környék településéről érkező autóbuszok ezentúl kényelmesen elérik. Hármas jelzéssel pedig a kisvárdai fürdőre indul új járat az állomásról. Nyíregyházán a 6 óra 20 perckor induló Hajdú expresszhez igazították a környező településekről érkező autóbuszokat, míg Rakamazon, az 5 óra 01 perckor induló gyorsvonatot érhetik el a szomszédos hat községből. Kihasználatlanság miatt megszűnik a Mátészalkáról 4.45- kor Nyírcsaholyba, az onnan 5 óra 10 perckor visz- szainduló és a Kisváráéról 21.30- kor Újkenézre közlekedő járat. Szombati napokon megszűnik a Pócspetriből hajnali 3 óra 40-kor és a Máriapócsról 4 óra 30-kor induló járat. Nem közlekednek szombati napokon a Balkánjából 5 óra 48-kor Nyírbátorba, és az onnan 14 órakor Bal- kányba közlekedő autóbuszok. Bővülő hálózat Vonalmeghosszabbítás és Paszabcsúcs bekapcsolása miatt összesen 10,7 kilométerrel bővül az autóbusz-vonalhálózat. Megállóhelyekből 14-gyel lett több. A részletes menetrendet a jövő hét elejétől — a megyeit 30 forintért, a nyíregyházit 12 forintért — vásárolhatják meg az érdeklődők. Nyíregyházán is több új járatot indítanak Rozsrétszőlő- ből 6 óra 50-kor, a 2-es autóbusz a buszállomásról 11 óra 05-kor, a Csárda utcától 11.30- kor is indul. A délután és a kora esti órákban gyakrabban fog járni a 6-os számú autóbusz, örökösföldről 4.45- kor indul reggeli 'járat, amely eléri az 5,15-ös fonyó- di vonatot. Sűrűbben — 8 percenként — közlekedik a délutáni órákban a Sóstóra menő 8-as autóbusz. Megváltozik az útvonal Hétfő reggeltől Nyíregyházán a Derkovits utcai gázvezeték építése miatt megváltozik néhány autóbusz útvonala. A 17-es számú járat a Tiszavasvári úti felüljáró után a Fészek, a Legyező, a Szélsőbokor és az ív utcán közlekedik, míg a 19-es, 21- es, 23-as jelzésű autóbuszok forgalma a Fészek utcára lesz átterelve. A környéken lakók, illetve dolgozók készüljenek fel a hosszabb menetidőre, ezért időben induljanak el. Kertész S. Étterem épfii Ugornyán. (Jávor László felv.) (papp) Havi járadék a nyugdíjasoknak Évgyűrű-biztosítás Nyári játszókörök Kéthetes turnusok a vakációban (cselényi) A tárgyalóteremből Megvillant a borotva Jöhet a T. vendég BÁB, TÁNC, TORNA