Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-25 / 124. szám

Ma hazánkba látogat a thaiföldi miniszterelnök Grósz Károlynak, a Minisztertanács elnökének meghí­vására ma hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Prem Tinszulanonda, a Thaiföldi Királyság miniszterelnöke. Díjkiosztások a vásáron Gondjainkkal szemben a társadalom jobb íeijesílményét lehel lelmalatni — hangsúlyozta Hámori Csaba a záhonyi ifjúmunkások kitüntetési ünnepségén Délelőtt tartották a vásári díjkiosztó ünnepséget, ame­lyen Kelemen Lajos, a Vá­sárdíj Bizottság elnöke nyúj­totta át a hét termék alko­tóinak a nagydíjat, összesen több mint százan nyújtották be gyártmányújdonságukat zsűrizésre, s mint ismeretes, ezúttal a szigorúbb követel­ményeknek kellett eleget tenniük a pályázóknak. Sza­bó Imre ipari államtitkár a nagydíjas termékeket készítő kollektíváknak alkotói díjat adott át. 'Ezen a találkozón részt vett BereCz Frigyes ipari miniszter is. Sor került az OKISZ-díjak átnyújtásá- ra is, a szervezet 25 szövet­kezeti gyártmányt jutalma­zott plakettel, további 21-et oklevéllel. A legintenzívebb üzleti munkát továbbra is a vásá­ron nagy számban megjelent kereskedelmi bankok végzik. Az Ipari Fejlesztési Bank ezúttal is több szerződést kö­tött, az Országos Kereskedel­mi és Hitel Bank megkezdte részvényeinek árusítását. A vásár szovjet kiállítói arról tájékoztattak, hogy ed­dig több mint 210 millió ru­bel értékben írtak alá ma­gyar partnereikkel kereske­delmi szerződéseket. Ezek többsége számítástechnikai cikkek vásárlására vonatko­zik. A Budavoxtól 36 millió rubelért, a Metrimpextől 12 millió rubelért rendeltek. Más jellegű szerződéseket is kötöttek, így a Komplex Külkereskedelmi Vállalat húsipari. gépeket adott el 8 Szombaton Beregi fiatalok találkozója A hagyományoknak meg­felelően az idén is megren­dezik a mezőgazdasági fia­talok beregi találkozóját. A KISZ vásárosnaményi vá­rosi bizottsága, a tiszakere- csenyi Dózsa Termelőszövet­kezet, illetve a tiszakerecse- nyá KISZ-bizottság által szer­vezett esemény házigazdája ezúttal Lónya és Tiszakere- cseny, időpontja pedig má­jus 28-a, szambáit. A találkozóra immár har­madszor kerül sör, az idei­nek is ugyanaz a célja, mint a korábbiaknak: lehetőséget adni a környék fiataljainak az ismerkedésre, tapaszta­latcserére, a termelőszövet­kezeti fiatalok barátságának elmélyítésére. Délelőtt kü­lönféle sportversenyekre ke­rül sor, majd délután tart­ják a szakmai vetélkedést. millió rubelért, a Ganz-Da- nubius pedig újabb úszóda­ruk szállítására vállalkozott. A BNV-n a legnagyobb érté­kű üzletet a Videotonnal ír­ták alá, összesen 34 millió rubel értékben, különféle számítógép-rendszerek és részegységek kölcsönös szál­lítására. MA A K-M Fehérgyarmaton 2. oldal Adózási dilemmák 3. oldal Képviseletet nyitón Nyíregyházái Innovációs Centrum Megnyitotta tegnap a Sza­bolcs-Szatrnár megyei kén- viseletét a miskolci Észak­magyarországi Innovációs Centrum (Park) Bt. Nyír­egyházán a Lenin tér 10. sz. alatt. Céljaik között szerepel iparfejlesztés és telepítés, munkahelyteremtés, számí­tástechnikai eszközök gyár­tása, forgalmazása, komp­lex számítástechnikai rend­szerek fejlesztése, újítások, szabadaknak menedzselése. A felvállalt feladatokat Szabolcs-Szatmár megyében is szeretnék megvalósítani, a foglalkoztatási gondok enyhítését saját eszközeik­kel elősegítem. A vállalatok­kal és a magánszemélyekkel való minél jobb kapcsolat érdekében hozták létre kép­viseletüket, mely azt ötlettől a megvalósításig segíti a vállalkozásokat és a gazda­sági folyamatok hatékony­Kedden délután ifjúmun­kás nagygyűlésen találkozott a záhonyi átrakókörzet ezer fiatalja abból az alkalomból, hogy immár hetedszer nyer­ték el a Magyar Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség Vörös Vándorzászlaját eredményes munkájuk elismeréseként. A vontatási főnökség csar­nokában összegyűltek előtt Rusznák András, az üzemi KISZ-bizottság titkára ismer­tette az ifjúsági szervezet eredményeit. A hétezer fős munkáskollektívában tevé­kenykedő 1300 KISZ-tag tu­dásának legjavát adta. több kulcsfontosságú területen a fiatalok jó munkáján múlott az eredmény. Javultak a mi­nőségi mutatók, a záhonyi üzemigazgatóság 430 millió forintos nyereséggel járult hozzá a MÁV eredményeihez. Az ifjúsági szervezet több kiemelkedő akcióval segíti a gazdasági munkát. A vasutas ifjúmunkás napok során szakmai és politikai rendez­vényeken bizonyítják ráter­mettségüket, külföldi tapasz­talatcseréken vesznek részt. Az átrakási csúcsok idején társadalmi munkát vállaltak, a 24 szerződéses közösségi munkavállalásból két és fél millió forintot fordítottak kö­zösségi célokra. A fiatalok megcsülését jel­zi, hogy a múlt évben a vál­lalati bérlakások közel há­romnegyedét. a kamatmentes kölcsönök kétharmadát fia­talok kapták. Elkészült a 18 lakásos ifjúsági lakótelep. Zárt láncú tv-hálózatot épí­tettek ki Záhonyban, amely­be bekötötték a vasutas'la­kótelepet is. A differenciált igényekhez alkalmazkodva a képzőművé­szeti kiállításoktól a rock­koncertekig terjed a kulturá­lis kínálat, nagy tömeget mozgatnak a sportrendezvé­nyek. Jól működő ifjúsági klub és Ifjú Gárda-szakasz dolgozik. Júliustól újabb települések kerülnek közvetlen megyei irányítás alá Vita a kétszintű igazgatásról Ülést tartott a megyei tanács vb A kétszintű helyi-területi igazgatás bevezetésének koncepciójáról, a MÄV Debreceni Igazgatóságának Szaboics-Szatmárban végzett áru- és személyszállítási tevékenységéről, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Szín­házban folyó munkáról, valamint a következő tanévi középfokú beiskolázás megyei helyzetéről, az azzal kap­csolatos tennivalókról tanácskozott keddi ülésén a Sza­bolcs-Szatmár Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Döntött a testület személyi ügyekben is, amelyek között volt kitüntetés, fegyelmi ügy és kinevezés is. Meglehetősen nagy vita ke­rekedett a végrehajtó bi­zottság ülésén, amikor a két­szintű helyi-területi igazgatás bevezetésének megyei prog­ramterve került a testület asztalára. Nem az volt a kér­dés, hogy szükséges-e áttérni a kétszintű igazgatásra, hi­szen az korábban eldőlt már — amikor 1984. január else­jétől megszűntek a járási hi­vatalok. Megyénkben akkor a kétszintű igazgatásra áttérés előkészítése keretében öt nagyközségi tanács közvetlen megyei irányításáról döntöt­tek, 103 községi — köztük nagyközségi — tanács irányí­tásában a városi tanácsok kaptak fontos szerepet. Azóta született központi bi­zottsági határozat, politikai bizottsági állásfoglalás és me­gyei szintű pártdöntés is a kétszintű igazgatásra való át­térés meggyorsításáról, így ebben az évben már újabb hat nagyközséget vontak köz­vetlen megyei irányítás alá. A közelmúltban az intéz­ményrendszer, az állami irá­nyítás reformja keretében felgyorsultak a közigazgatás, a tanácsi szervezet korszerű­sítésével összefüggő politikai és állami döntések, mint a kormányprogram végrehajtá­sához kapcsolódó intézkedé­sek. Ennek hatására négy megyében már ez év január elsejétől áttértek a közvetlen helyi-területi irányításra, és mivel a tapasztalatok kedve­zőek voltak, a többi megyé­ben is felgyorsulhat az átté­rés. Mit is jelent a kétszintű igazgatás? Azt, hogy a helyi tanácsoknak azonos le­gyen a jogállása, hatásköre és növekedjék önállósága. Cél, hogy a megyei és helyi taná­csok között közvetlen kapcso­lat alakuljon ki, csökkenjen a döntési szintek száma, ez­által gyorsabbá, megalapo­zottabbá válhat a döntésho­zatal. Az állampolgárok ügye­lt túlnyomó részt helyben in­tézik, ezáltal nyitottabb le­het az ügyintézés és foko­zódhat a lakosság ellenőrzé­se. Természetesen ehhez al­kalmassá kell tenni a közsé­gi tanácsok vezetését és ap­parátusát az önálló, felelős munkára, növelni kell a kis térségekben együttműködő községi tanácsok között a kapcsolati formákat és mód­szereket. A városi tanácsok­nak erőteljesebben kell ki­bontakoztatni a városok von­záskörzeti ellátó szerepét, a megyei tanács szakigazgatási szerveinek pedig fokozni az irányítás átfogó jellegét, na­gyobb segítséget kell nyújta­niuk a községi tanácsoknak és csökkenteni a helyi ügyek­be való indokolatlan beavat­kozást. Szabolcs-Szatmár megyé­ben 225 településen 114 he­lyi tanács működik. Mivel el-. (Folytatás a 4. oldalon) A KISZ KB első titkára átadja a Vörös Vándorzászlót. Feladatuknak tartják, hogy segítsék a továbbtanulókat, figyelemmel kísérjék a fiata­lok lakáshoz jutását, a pá­lyakezdők beilleszkedését, bő­vítsék a teljesítményérdekelt­ségű bérezést. Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságá­nak első titkára az ifjúsági szövetség nevében köszönte meg az átrakókörzet fiatalja­inak teljesítményét. — Bebizonyították azt, hogy ha az ország számos bi­zonytalansággal is van tele, lehet többet és jobbat nyúj­tani — mondta. — Másfél évvel ezelőtt a KISZ törté­nelmi sorsfordulóról beszélt és azt mondta: A jövőnk a tét! Ez nemcsak a fiataloké, az egész ország programja kell, hogy legyen. Sokasod­tak gondjaink, hiszen amit termeltünk, azt a világpiacon nem mindig lehetett jó áron eladni. Növekedett adóssá­gunk, gazdasági hatékonysá­gunk kicsinek bizonyult, túl sok eszközt és anyagot hasz­náltunk fel a termeléshez. A pártértekezlet után lát­szanak tennivalóink, ismerjük a követelményeket. A kor­mány szigorúbb lesz a gaz­dálkodó egységekkel szemben, nem maradhat meg a kifelé és felfelé mutogatás. Számol­ni kell azzal, hogy van el­lenség és ellenzék is ebben az országban, amely a zavarra számít. Ezzel szemben a nyílt társadalmi teljesítményt le­het felmutatni, azt az alkal­mazkodó képességet, amellyel bebizonyítjuk, hogy lépést tartunk a világ fejlődésével. Bizalom és hit is kell a jö- v.őben, hogy jobbra fordulja­nak dolgaink. Változtatni kell a pártban is — mondta Hámori Csaba. — A párt 1956 után kivezet­te az országot a válságból, most is az ország érdekeit szolgálja. Olyan döntéseket kell hozni, amelyek figyelem­be veszik az itt élők érdeke­it. A KISZ-nek is bátrabban kell kiállni a fiatalok mellett. Úgy kell dolgozni, hoay mi­nél több fiatal legyen velünk, aki tudja, hogy az ő javát akarjuk. — Mi egy jövőorientált társadalmat akarunk mind­annyiunk számára — szólt befejezésül. — Van esélyünk arra, hogy e nehéz időszakot viharok nélkül éljük túl. A köszöntő szavak után Hámori Csaba átadta a KISZ Központi Bizottságának ván­dorzászlaját Rusznák And­rásnak. Záhonyi látogatása során hétfőn az esti órákban Há­mori Csaba, valamint Varga Gyula, a megyei pártbizott­ság első titkára és Rusznák András a zárt láncú televí­zió fórumán adott választ a fiatalok kérdéseire, majd a helyi KISZ-vezetőkkel talál­koztak. Kedden délelőtt a Politikai Bizottság tagja Diczkó Lász­lónak, a megyei pártbizottság titkárának társaságában üzemlátogatáson vett részt. A .vasúti munkáról Mészáros András vezérigazgató-helyet­tes és Sipos István üzemigaz­gató adott tájékoztatást, majd az ifjúsági lakótelepen Tóth Béla számítástechnikai mű­szerész és családja meghívá­sára nézték meg az új ott­hont. Ugyancsak a délelőtti programhoz tartozott, hogy a megye KISZ-vezetőivel, kö­zöttük Jókay László megyei első titkárral fórumon cserélt véleményt Hámori Csaba if­júságpolitikai kérdésekről. L. B. XLV. évfolyam, 124. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1988. május 25., szerda Eperjeskén a konténeres átrakással ismerkedik Hámori Csaba. (Elek Emil felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom