Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-21 / 120. szám
1988. május 21. Kelet-Magyarország 5 Vita a Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletén Létkérdésünk az érdekeltség kiteljesítése Kovács Géza szabolcs-siitaíri küldött (elszélalása Arról a tájáról jöttem az országnak, ahoil a gazdasági elmaradottság ma is állandóan nyomasztó jelenség. Igazán nem ‘büszkeséggel, de bűntudat nélkül teszek eleget a Szabolcs-Szatmár megyei pártbizottság megbízásának, amikor az országos pártértekezlet elé tárom a helyzetünket. Tisztelt Pártértekezlet! Mindenképpen sajátos és helyi eszközökkel nem kezelhető gondtömeg a foglalkoztatás. Az ezzel kapcsolatos állásfoglalásokat jól ismerjük. Tudjuk, hogy a telje» foglalkoztatástól eljutottunk az átmeneti foglalkoztatási problémák meglétéig. A veszteséges tevékenység felszámolását célzó központi bizottsági határozatok, kormánydöntések jogosultságát nem vonom kétségbe, sót nagy jelentőségűnek, már régen indokoltnak tartom. Tudom, hogy az ezzel óhatatlanul járó elhelyezkedési gondok kezelésére is számos intézkedés történt és várható. Mégis szóvá teszem, hogy ezek nem oldják meg a halmozottan hátrányos helyzetű területek foglalkoztatási problémáit, hiszen ahol a munkához jutás feltételei sem teremtődtek meg, nem beszélhetünk a szerkezet váltásáról. Szabolcs-Szatmár megyében a korábbi negatív tendenciák mára elviselhetetlen mértékben felfokozódtak. A megye lakossága mind türelmetlenebbül ítéli meg és kéri számon a megyei vezetésnek a kormányzati szervekkel együtt megtett — és mindeddig vajmi kevés eredményt hozó — intézkedéseit. Egyre határozottabban fogalmazódik meg az igény, hogy az emberek életét alapvetően befolyásoló foglalkoztatási gondok megoldására hosz- szabb és garantált gazdaság- fejlesztési stratégiát kell kidolgozni. Ilyen lehet például, hogy az ország leginkább elmaradott határ menti térségeiben végbemenő gazdasági fejlesztések kedvezményben részesüljenek. Ezek egyáltalán nem csökkentik a költségvetési bevételeket, sőt kevesebb pénzt kell fordítania az államnak a foglalkoztatás hatványozottan jelentkező problémái megoldására. Én a normativitás elkötelezett híve vagyok. Ezzel együtt vallom, hogy a sajátos módon jelentkező gondok kezelésére a központi irányításnak külön sajátos és mobilizálható eszközökkel kell rendelkeznie. Tisztelt Pártértekezlet! A politikai célok elérésének mindig igen kemény gazdasági feltételei vannak, a gazdaság pedig nagy és közvetlen politikai jelentőséggel bír. A gazdaság pártirányításánál egyre erőteljesebben érvényesül a napi politikai hangulat, a személyes ambíció és a szubjektum. Mára kiderült, hogy téves alapállás a mindent irányítani akarás, hiszen így mesterségesen akarjuk háttérbe szorítani a gazdasági törvényszerűségeket, mellőzni a társadalom ösztönös és tudatos igényeit, szándékait. A pártmunka jelenlegi gyakorlata szerint a felsőbb szervek akaratát továbbítják az alapszervezetek a végrehajtás szintjéig. Ez a módszer nem teszi lehetővé a párttagság és az állampolgár teljes körű kibontakozását. Sokszor és sókan teszik fel manapság a tömör, de lényegi kérdést: hogyan tovább? Ügy vélem, hogy a párt- szervek mindenekelőtt a gazdasági kérdések politikai ösz- szefüggésével, annak hatásaival foglalkozzanak — és minden szinten. A pártdemokráciának egészen annyira keli kiteljesedni, hogy az -az egypártrendszer körülményei között is betölthesse a társadalmi kontroll nélkülözhetetlen szerepét. A párt akkor igazán élcsapat, ha hatalmát, tekintélyét nem a jogosítványokban keresi, ha a hatalmat másokkal megosztja és kidolgozza a végrehajtás ellenőrzésének legmegfelelőbb mechanizmusát, ha vállalkozik a folyamatos párbeszédre, a vitára, az új típusú érdekek összhangjának megteremtésére. Nem véletlenül szólok nagy súllyal az érdekekről. Az érdekeltség kiteljesítése létkérdésünk. Mindennél fontosabb egy olyan érdekeltségi forma megszületése, amely az eszközök üzemeltetésétől a jelenleginél jóval hatékonyabb, a tulajdonosra jellemző teljesítményt képes kiváltani. Nem tartom ezt illúziónak az állami tulajdon esetében sem, hiszen nem csupán a mezőgazdaságban és a szövetkezeti forma esetében. hanem az állami tulajdont üzemeltetőknél is alkalmazható. ahogy azt számos példa mutatja. A gépek, berendezések minél kisebb kollektívák kezébe, akár névleges tulajdonába kerüljenek, s annak hasznát is ők lássák. A termelő kollektíva érdekelt a hatékony üzemeltetésben, a közös vagyon gyarapításában. hiszen a nyereség a vagyon arányában kerül szétosztásra. A gazdaság mai irányítási módszere megöli a kezdeményezést, a gondolkodást, az érdekeltséget, a felelősséget. A vesztesek nélküli csaták illúziója — különösen á gazdálkodásban — langyossá tesz mindient, hiszen a gondatlanok, a vétkesek, a pazarlók, a közömbösek nem veszíthetnek, miközben az állam, a társadalom — végső soron a politika — vesztesége óriási. Éppen ideje minden vállalkozó szervezet és személy tudomására hozni, hogy mind a régi, mind az új gazdálkodási forma nem csupán a jót, a meggazdagodást hozhatja nekik. Érezzék, tudják azt is, hogy a helytelen döntés és a rossz munka súlyos következményekkel járhat. Ezért a társadalmi igazságosság és az értéktörvény érvényesülése mellett szükség van a társadalmi elvárásokat nem teljesítők bukására is. Nem becsülöm le a tegnapot és annak számos eredményét, de tudomásul kell venni, hogy sok minden, ami az extenzív időszakban jó, illetve elfogadható volt, ma már visz- szahúz, gúzsba köt. Teljesen természetes az igény, hogy a reform a társadalom egész területén, a pártirányításban is érvényesüljön. Ki kell dolgozni egy olyan koncepciót, amelyben megtalálják helyüket az ágazatok, s ehhez szervesen kapcsolódhatnak a gazdasági egységek. Központi koncepció nélkül elképzelhetetlennek tartom a jó gazdaságot. A gazdálkodóknak folyamatosan érezniük kell, hogy van-e rájuk szüksége a társadalomnak, vagy. nincs. A veszteséggel.dévekénykedő üzemek dolgozói se azt érezzék. hogy őket csak megtűrik. Arra kell törekedni, hogy ők is találják meg a helyüket a gazdasági szférában, ezt pedig a piacmechanizmusnak és a gazdaság törvényszerűségeinek kell biztosítani. Kevesebb határozatra van szükség. Meg kell szüntetni azt a kétarcú gyakorlatot, melyben egyfelől megfogalmazzuk a célt. de nyomban szervezeteket hozunk létre az irányításra. Régi tapasztalatunk, hogy a szervezetek nemhogy segítenék, hanem akadályozzák a végrehajtást. És mindezt nem olcsón teszik! Pénzben ki nem fejezhető viszont az a kár, amelyet törekvéseikkel okoznak. Talán megfelelő példa erre, hogy a „gyermek” születésének pillanatában, azaz a mezőgazdaság szocialista átszervezésekor — amikor azok működtetésének feltételei alig-alig voltak meg — csak hat állami szerv vett részt a „bábáskodásban”. Napjainkban pedig — amikor a ..gyerek” felnőtté vált, 24 állami szerv és 6 jogosítvánnyal rendelkező vállalat keseríti a mezőgazdasági szövetkezetek életét, fékezi az eredményesebb munkát, fokozza terheit. A hatóságok nagy része helyi illetőségű dolgokkal foglalkozik. (Energiafelügyelet, közlekedési felügyelet.) Természetes és sürgető az igény: vagy szűnjenek meg, vagy alakuljanak át szolgáltató vállalatokká. A pártirányítás fejlesztésétől tehát azt várom, hogy az ne emeljen terelő falakat! A pártnak fel kell készítenie tagjait, hogy a régebben felépített korlátokat is bontson. Például, hogy nemcsak az állami tulajdon szocialista, hogy a gyanakvást hárítsuk el a kétkedőktől, akik ellenzik a külföldi vaigy magántőke termelésbe vonását; hogy nemcsak az a hatékony, ami nagy, hogy nemcsak az a jól szervezett, amely már monopóliummá emelkedett; hogy engedjünk teret a valódi vállalkozói közösségeknek, melynek természetes velejárója a jövedelemkülönbségek megléte is. Csak a jobb munkát bénító intézmények, továbbá a tudati korlátok bontásával, új tilalomfák nélkül tudom elképzelni az ország helyzetének javítását. II pártegység Igazi próbája a cselekvés Gyenes András, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke a pártértekezletet megelőző vitákról elmondta: azok hozzájárultak helyzetünk tisztázásához, a tennivalók számbavételéhez és kifejezésre juttatták a cselekvőkészséget és a ten- niakarást. — Ezeket a vitákat alapjában a józanság, a felelősség- érzet és az elkötelezettség jellemezte. Arról nem vitáztak, hogy szocializmus épül- jön-e hazánkban, de arról igen, hogy a szocializmus miként épüljön, milyen legyen. Azt nem vitatták, hogy a párt vezesse-e a szocialista építőmunkát, de arról vitatkoztak, hogy a párt miként vezetheti azt a legeredményesebben. Nem vitatták szövetségi hovatartozásunkat, de vitatkoztak arról, hogyan lehetne a kapcsolatainkat gyümölcsözőbbé tenni.' A következőkben a párt megújulásáról szólt, arról, hogy vezető szerepének betöltéséhez szükség van eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egységére. A pártegység igazi próbája a cselekvés, a határozatok végrehajtása, mert akkor derül ki, hogy csakugyan egységre jutottunk-e. Az egység erősödésének ma különösen fontos követelménye a párt- szervek és -szervezetek önállóságának növelése és ezzel párhuzamosan a kommunisták önálló gondolkodása, felelősségvállalása és cselekvése. Természetesen a nézetek és tettek sokféleségével a párton belül is számolnunk kell, hiszen egy sok száz ezres létszámú szervezetet nem lehet úgy tekinteni, mintha annak tagjai beprogramozott automaták lennének. De arra szükség van, hogy az alapkérdésekben, a párt politikájának elfogadásában, annak hirdetésében, képviseletében és védelmezésében egyetértés legyen, és nem utolsósorban a közös elvek és akarat alapján egy irányba hatóan cselekedjünk. — Az állásfoglalás-tervezet megerősíti, hogy a demokratikus centralizmus pártunknak továbbra is fontos működési elve. Helyeseljük a Központi Bizottságnak azt a véleményét, hogy ennek az elvnek korszerű értelmezése és gyakorlati alkalmazása még további munkát igényel. Ez azért szükséges, mert az utóbbi időben gyakran találkozunk a demokratikus centralizmus eltérő magyarázásával, sőt félremagyarázásával is. Hallani olyan véleményeket, hogy „nálunk az a baj, hogy túlságosan nagy a demokrácia”, s akik ezt mondják, ebben látják minden lazaság okát. Mások arról pa- naszkokdnak, hogy túlzott a centralizmus. Vannak, akik a demokratikus centralizmust a „kemény kéz” eszközének vélik, ami szerintük egyet jelent a központi szervek akaratának tűzzel-vassal történő érvényesítésével. Megint mások szerint a demokratizmus a helyi döntésekre, a centralizmus pedig a központi határozatokra vonatkozik. Ezeken a csapásokon haladva egyesek eljutnak odáig, hogy „nincs is már szükség a pártban a demokratikus centralizmusra”, mert úgymond „elavult, anakronisztikus”, a szektás, dogmatikus idők csökevénye. Az ilyen nézetek természetesen elfogadhatatlanok, mert anarchiához vezetnének. A továbbiakban a többségi döntés elvének érvényesítéséről, a kisebbségi vélemény fenntartásának lehetőségéről beszélt: — Indokolt — ' mondotta a többi között —, hogy a kisebbség véleményét gondosan mérlegeljük, de azt sem kell kizárni, hogy a kisebbségben maradtak újólag átgondolva álláspontjukat, eljussanak annak korrigálásához. — A Központi Ellenőrző Bizottságnak az a tapasztalata, hogy pártunk tagságának döntő többsége eleget tesz önként vállalt kötelezettségeinek, gyakorolja jogait és nehezebb körülmények között is becsülettel teljesíti kötelességét. Az egész pártra árnyékot vet azonban annak a kisebb hányadnak a magatartása, amely lazítja, sőt megsérti a párt fegyelmét. Sajnos, róluk sokkal többet beszélnek, mint azokról, akik fegyelmezetten élnek és dolgoznak. Ha a számokat nézzük — mármint azt, hogy hány párttagot vonunk felelősségre — ez a taglétszámnak kis töredéke, 0,6—0,8 százaléka, számszerűleg mintegy évi 6000 fő körül mozog. Miközben látjuk és méltányoljuk a jó példákat, azt sem hallgathatjuk el, hogy lazult a pártfegyelem, ami megmutatkozik eszmei, politikai megnyilvánulásokban és etikai kérdésekben is. Nőtt azoknak a száma, akik nem vállalják a párt politikája melletti nyílt kiállást, a politika védelmét, cselekvő támogatását. Akadtak olyan párttagok is, akik a pártpolitikájával szembehelyezkedtek, a párt ügyeit illetéktelen körökben vitatták. Sajnos, az erkölcsi lazulás a párttagok egy részét is érinti. Körükben is előfordul munka nélküli jövedelem- szerzés, spekuláció, ügyeskedés, megvesztegethetőség, a közös vagyon tékozlása, jogtalan előnyök igénylése és elfogadása. A párttagság és a közvélemény különösen elítéli, ha ezekben vezető beosztású személyek a vétkesek. Akik ilyen cselekményeket követnek el, azok az anyagi kár mellett súlyos politikai kárt is okoznak. A Központi Ellenőrző Bizottság álláspontja, hogy a jövőben az eddiginél is következetesebben és szigorúbban kell eljárni mindazokkal szemben, akik visszaélésekkel rontják a közmorált, sértik a pártfegyelmet. A számonkérés elodázása, a vétkesek mentegetése, az elnézés és a megalkuvás nem tűrhető el. Előtérbe kerül a művelt, kezdeményező ember Pál Lénárd, a Központi Bizottság titkára felszólalásában hangoztatta: az új gondolkodásmód nélkülözhetetlen a szocializmus vonzó, humanista céljainak megvalósításához, nem jöhet létre parancsra, nem lehet csupán néhány ember alkotása, nem alakulhat ki máról holnapra. Az új gondolkodásmódot a társadalom valamennyi rétegében meglévő szellemi erő alkotó kibontakoztatása alakíthatja ki és teheti hatékonnyá. Ebből kiindulva szólt arról: ma mindenütt előtérbe kerül a művelt, kezdeményező, szuverén gondolkodású, innovációra,’ együttműködésre képes, kockázatot vállaló személyiség. El kell ismerni, a hazai társadalmi légkör hosz- szú időn át nem kedvezett ennek a típusnak sem a gazdaságban, sem a politikában. Ma jobb ugyan a helyzet, de az elmaradás nagy, és sok mulasztást kell pótolni. Látni kell, a mai értelmiség arculatát a humán értelmiség mellett döntő módon határozza meg az anyagi javak termelésében közvetlenül részt vevő műszaki és agrárértelmiség, továbbá a fizikai munkát is végző ipari és mezőgazdasági munkásértélmi- ség. Az emberi tényező formálásában meghatározó szerepe van az iskolai oktató-nevelő munkának, amelynek színvonalától, hatásosságától függ mindaz, ami a későbbi életvitel, életstílus kialakításában döntő szerepet játszik. A felsőoktatás kiemelkedően fontos társadalmi, gazdasági funkciója ma mindenki számára világos. A magyar oktatási intézmények munkáját a nemzetközi közvélemény több területen kedvezően minősíti. A természettudományok tanításának eredményességére vonatkozó nemzetközi vizsgálatok szerint a magyar közép- iskolások az élmezőnyben foglalnak helyet. Jó a vélemény az agrár-felsőoktatásról, az orvosképzésről. Mindez azonban nem nyugtathat meg bennünket. Tapasztaljuk, hogy nem javult kielégítő mértékben az oktatás eredményessége, romlott felszereltsége, elmaradtak az előirányzott fejlesztések, de késlekedtek a szervezeti és tartalmi korszerűsítést szolgáló — az anyagi feltételektől kevésbé függő — intézkedések is — mondotta. Az oktatást — a népgazdaság szelektív fejlesztése szempontjából — „húzóágazatnak” kell tekinteni, és minél hamarabb ennek megfelelően kell biztosítani ellátottságát is. A gazdaság szerkezetváltásának kényszere sürgeti a szerkezetváltást az oktatásban is. Az iskolarend- sier fejlesztése mellett nagy figyelmet kell fordítani az átképzésre és a továbbképzésre, a tanfolyami szakoktatásra. A gazdasági eredményektől nyilván nem ■ függetlenül, de minél előbb növelni kell a felsőoktatás korszerűsítésére fordítható összegeket, és fokozatosan emelni kell a hallgatói létszámot is. A fejlesztés megvalósításához természetesen nélkülözhetetlen a pénz, de önmagában nem elegendő. A pénz mellett, vele egyenrangú fontos tényező a felsőoktatási intézmények belső fejlesztésére irányuló tevékenység. A tudományos kutatásokról szólva kifejtette: a jövőben megkülönböztetett figyelmet kell fordítani az alapkutatásokra, amelyek — sajnálatos módon — az utóbbi időben visszaszorultak. Ezen a területen sok kiváló magyar kutató működik, érdekünk és kötelességünk munkájuk támogatása. A továbbiakban hangsúlyozta: a kultúrpolitika reformja elképzelhetetlen a kultúra demokratizálása nélkül, amelynek alapvető célja, hogy a művelődési lehetőségek, a kulturális értékek legszélesebb körben jussanak el a társadalom minden csoportjához, rétegéhez, valamennyi állampolgárhoz. Szakítani kell azzal a szemlélettel és gyakorlattal, amely szerint az államigazgatás önmagában elég bölcs ahhoz, hogy képviselje a társadalom és valamennyi közössége érdekeit. Ki kell alakítani az oktatási és művelődési intézmények demokratikus irányításának új formáját és testületi kereteit. Fontos feladatként jelölte meg a párt új kultúrpolitikai koncepciójának kidolgozását, amelynek az új helyzethez igazodóan foglalkoznia kell a művelődés társadalmi szerepével, feltételeivel és intézményeivel; és új felfogásban meg kell határoznia a tudományos kutatás, az oktatás, a művészet egymással is összefüggő fejlődési folyamatainak politikai kezelésére vonatkozó főbb elveket. ★ A vitában felszólaltak még: Panker Mihály, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár géplakatosa. fődarusa; Szabó Ta- másné, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank kiskun- halasi fiókjának vezetője; Rajki Sándorné, a Gagarin Hőerőmű pártbizottságának titkára; Barta György, a Budapesti Műszaki Egyetem pártbizottságának titkára; Bleier Katalin, a Kontakta Alkatrészgyár szentesi gyárának szakmunkása; Menyhárt Lajos, az MSZMP Debrecen Városi Bizottságának első titkára; Dudla József, az MSZMP Borsod-AbaújZempién Megyei Bizottságának első titkára; Karvdlits Ferenc, az MSZMP Zala Megyei Bizottságának első titkára; Fejesné Jenei Csilla, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója; Kázsmér János, a Videoton Elektronikai Vállalat vezéri gazgatója; Antalóczy Albert, az MSZMP Komárom megyei Bizottságának első titkára; Leto- vai Ildikó, a Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottságának titkára; Pataki Attila, a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat pártbizottságának titkára és Szabó István, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára. Az értekezlet első munkanapján az elnöki tisztet Lázár György, Csehák Judit, Magyar Kálmán és Szabó István töltötte be. ★ A pártértekezlet ma folytatja munkáját.
