Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-14 / 114. szám
Tóth Sándor Munkácsy-díjas művész éremtervei ^wrr Behízelgő holinőságok A Dl „Zenés játék két részben” — hirdeti a színlap, s a címet is látva már előre tudhatjuk, hogy szórakoztató, habkönnyű, minden ízében játékos produkciót fogunk kapni. Erre a rendező személye: Schlanger András is garancia. Ő a jókedv, az ötletek nagymestere, s ezt színpadi rendezéseiben is sikerrel tudja megvalósítani. Henderson zenés játékának története egycsapásra felfogható, semmi elvont komolyság nincs benne. Egy valamikori amerikai felsőoktatási intézmény hallgatóinak életét, tanulását és főleg órákon kívüli tevékenységét mutatja be. Természetesen minden gondolat, cselekedet a szerelem, a féltékenység, a férjhezmenés és a rugby körül forog. A tanulás, a diploma szinte mellékes. A magánéleti boldogság vagy boldogtalanság a meghatározó. A közösségi szereplés; a mérkőzéseken való aktív részvétel, illetve a szurkolás. A tanárokat is magával ragadja ez a fiatalos lendület, és hajlandóak emlékezni saját ifjúságukra, amikor még ők is elkövették mindenféle ostobaságot. Nyilvánvalóan steril történet ez, nem is törekszik mély társadalomábrázolásra, hiszen az együttes jókedvet, vidámságot, felszabadult éneklést tartotta fontosnak. árnyaltabb alakításra itt ebben a történetkében nincs alkalom. Becsülettel, jó ízléssel hoznak egy-egy jellemet, pár alapvető gesztusra, alakjukból testalkatukból következő mozgásokra alapítva szerepüket. A jelmezek (Mialkovszky Erzsébet) is segítik a színészeket. Ennyi különböző, szép ruhát az egész évadban összesen nem láthattunk. A kis színpadon egy emelvényen ül fenn a zenekar, és a díszlet (Makai Péter) egy szabadtéri szórakozóhely képét mutatja, ahol pár eszközzel, tárggyal fel tudják idézni a színváltozásokat. Általában sokan vannak egyszerre a színpadon, a táncosok jó mozgással, ügyes koreográfiával (Majoros István) oldják meg az inkább ötletes, óm a tőlük nem túl nagy teljesítményeket kívánó feladatokat. Az előadás poénjai természetszerűleg a színészekre alapozódnak. Láthattunk belőle jó néhány kacagtatót (így például a vekkeróra-jelenet vagy a meccs gólja). A fiatal és még fiatalabb színészek nagyon élvezik a sziporkázó játék lehetőségeit, de megmaradnak a darab keretein belül, hiszen Orosz Helga hiú, számító, bájos alakja mögül felsejlik a leendő hárpia feleség is. Szálai Kriszta ügyesen, sokszínűén alakítja az okos, de szerelmes, a szegény, ám érzelmekben gazdag Hamupipőke szerepét. Az álmok királyfija Juhász György, a nem túl szorgalmas, de tisztességes rugby-sztár. Mátrai Tamás a „tartalék”, aki rendkívül jól táncol, énekel, bravúrosan oldja meg feladatát. Az idős diák szerepében Gados Béla, aki kiválóan hozza a mackós alkatából következő kicsit bumfordi, de aranyos, derűs jellemet. Magyar Éva temperamentumos egyéniség, figyelemre méltó tánca, mozgása. De mindenki: Gábos Katalin, Molnár Erika, Matolcsi Marianna, Petneházy Attila, Horváth László Attila, Tóth Károly, Vajda János kidolgozottal!, nagyon harmonikusan játszanak. A tanárok alakjának megformálói Kocsis Antal és Simor Ottó. Jókedvű vidámságuknak, a kicsinységeken felülemelkedő bölcs magatartásuknak örülhettünk. Szigeti András a tréner eléggé korlátolt gondolkodású és szókincsű figuráját nyújtotta igen jól. A zenekar és néhány énekes Kazár Pál irányításával példásan segítette a közös munkát. Mit is takart a közérdekű munkaszodgálatos megjelölés? Jógf osztottságot és kényszermunkát, minthogy a hazájukban felekezeti, nemzetiségi vagy politikai okokból üldözött emberekkel: civil ruhában, megbélyegezve (sárga csillaggal vagy nemzetiszínű, sárga illetve fehér karszalaggal megjelölve), katonai felügyelet mellett, alantas vagy életveszélyes munkát végeztettek. Ezek tények. Viszont az is igaz, hogy a magyar hadsereg tisztikarában $em volt mindenki embertetlen, vagy fasiszta. Ilyen ritka kivétel, „fényjel” volt Reviczky Imre ezredes a nagybányai X. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj 1943. május 1-én kinevezett parancsnoka. Fiiia, Reviczky Ádám 1985- ben megjelenít könyvének a címe: „Vesztes háborúk — megnyert csaták” is érzékeltetik, hogy Reviczky Imre a számújukra vesztes II. világháború után is csatákat, békeharcot nyert meg Erdélyben az egykori beosztottak, az ezerszámra megmentett magyar, román szerb mun- kaszolgáliatosak szívében- lellkében. Négy erdélyi di- adailút volt ez a békeharc, amelyeket e kitűnő katona és „jámbor ember” 1946. április és július hónapjaiban, valamint az 1947. és 1956. évek nyarán teljesített. Nyíregyház«. 1147. »MfllWhW 25 A Munkaszolgálatotok Orsz Nyíregyházi Főcsopt A hamvas történet egy fergetegesen megrendezett tapsrenddel ér véget, s a csillagos májusi éjszaka képével az emlékezetünkben hazafelé elgondolkodhatunk az igazi csillagokat nézve: talán az életben nem minden oldódik meg ilyen egyszerűen és simán, mint itt ezen a színpadon. De jól szórakoztunk, nevettünk és ez sem kevés! Margócsy Klára Egyik megmentettje és tevékenységének legjobb ismerője, Solt Sándor (1899—1986) „Visszaemlékezések” c. jegyzetfüzeié (Megyei Levéltár, Nyíregyháza) szerint a szervezés így kezdődött: „1946 tavaszán egy küldöttség kereste fel és meghívta az egész Reviczky-családot egy erdélyi körútra. Nagyvárad, Kolozsvár, Zilah, Nagybánya, Dés, Érmihályfa'lva voltak ú|tj:ai állomásai. A román kormány engedélyezte, hogy magyar honvédségi egyenruhába tegye meg az utat. Egy valóságos diadalát volt ez. Még a ragyogó egyenruhát is Váradon varrták volt szabó munkaszolgálatosai.’' A meghívást a nagyváradi gya- Ioghadosztály parancsnoka levélben továbbította a debreceni kerületi parancsnokhoz, s Kővári Marcel vezérőrnagy 1946. április 19—30. között érvényes „Nyílt parancsba volt az útiokmány. így 1946 húsvétján Reviczky alezredes Nagyváradon tartózkodott 1 hétig. A találkozó első szónoka Csehi Gyula egykori munkaszolgálatos volt, aki magyar és román nyelven üdvözölte és a tolmács szerepét is vállalta. A nagyváradi Népakarat c. napilap az eseményről így számolt be 1946. ápr. 25-én: „Kevesen voltak olyanok, mint Reviczky alezredes, akik felelős poszton önzetlenül állottak a legelese- tebbék mellé, akik mellett úgy harsogott el a szennyes folyam, hogy rájuk nem freccsent a piszok egy csepp- je sem. Akik bár nem voltak szervezett tagjai az ellenállásnak, mégis jobban és többet tettek, mint sokan, akik ma learatják az odatarto- zás gyümölcsét...” Ekkor Erdélynek minden városából százával érkeztek Nagyváradra a volt mun- kaszoigálatosok, hogy találkozhassanak a szeretett emberrel. A város nevében Ritiu Alexandra prefektus köszöntötte az ünnepelt magyar tisztet, s a románság nevében ConstantinesCu tábornok. a nagyváradi helyőrség parancsnoka a nagy katonát megillető tisztelettel fogadta magyar bajtár- sát. Ugyencsak elismerőleg írt a nagyváradi Űj Élet c. napilap 1946. ápr. 25-i száma, egyebek között ekként: „Reviczky Imre alezredes semmit sem változott. Ma is éppen olyan szerény, szolgálatkész és következetesen demokrata, mint a fasizmus legnehezebb esztendejében volt.” Még a bukaresti rádió is méltatta Reviczky érdemeit 1946. május 20-i adásában. A második út kapcsán Kolozsvárott rendezett ünnepségről így írt a Világosság c. kolozsvári napilap 1946. júPillanatok a nyolcvanéves Marosán György életéből ló szemed van, öcskös... Ifjú éveiben állt a munkásjogokért küzdők soraiba. A szocialista eszme harcosa lett, a mozgalom résztvevőinek sokat próbált, győzelmeket, sikereket és csapásokat egyként erős lélekkel, megingás nélkül átélt, kiemelkedő vezetőjévé vált. Sok egyéb írásán kívül két eddig megjelent önéletrajzi kötetében, a Tüzes kemence és Az úton végig kell menni című korrajzában több mint ezerkétszáz oldalon mondta el életútját, az első lépésektől a magyarországi két munkáspárt egyesüléséig. Az alábbi pillanatképek, amelyek a Tüzes kemence című kötetből valók, apró epizódok indulásának idejéből, mégis kiérezni belőlük, milyen erők és hatások alakították egyéniségét, jellemét, személyiségét. Szeretettel köszöntjük őt születésének nyolcvanadik évfordulóján és jó egészséget, hosszú alkotó életet kívánunk neki. Rohant az idő: még néhány hét és felszabadulok — segéd leszek, sütőmunkás! Minél jobban közeledett a napja, annál több segítséget, annál több irányú szakmai és mozgalmi támogatást kaptam. Az üzem bizalmijával rendszeresebbé váltak a megbeszélések azzal a rendeltetéssel, hogy előkészítsenek a hiba nélküli, dicséretes fel- szabadulásra, meg arra is, hogy a szakszervezet tagjává váljak. Úgy gondolom, nincs nagyobb eredmény annál, mint hogy az ember szakmunkássá, önálló keresővé és ezzel egyidőben szervezett munkássá lehet. Meggyőződésem szerint a jobb, emberibb és tartalmasabb élet egyetlen feltétele is! A bizalmi sokszor mondta: „A munkásélet nehéz, harcos és küzdelmes élet. Alkotó, a világot megváltani segítő élet vár rád . .. Sose félj szembenézni a nehézségekkel és légy hű bármi is történne veled azokhoz, akik melléd álltak, neveltek és megvédtek téged!” Arra is figyelmeztetett, hogy ha felszabadulok, nem fogok Steiner Viktor pékségében maradni. Más, fontos helyre segítenek majd. Már megbeszélte i a miserrel és a h elf érrel is, a két munkavezetővel, akik ugyancsak segítségemre lesznek. Ezért nem féltek szakmai tudásuk legjavát átadni nekem. A tanoncszerző- dés értelmében 1923. május 15-én kell felszabadulnom. A munkások azt mondták: megszabadulok a legnehezebbtől. Április elején erőt vett rajtam az izgalom. Április közepe táján olyan munkahetem következik, amikor már minden létező munkafolyamatot végigcsinálok. Az egyik este a miser meglepett: — Na, Gyurka, ma te leszel a miser! Te fogod vezetni a pékséget. Mutasd meg, mit tudsz! Zavarba jöttem. Mondtam neki: — Ne tessék bolondozni velem! — Márpedig úgy lesz öcskös, ahogy megmondtam! Egy éve, hogy mellette dolgozom, ismerem minden mozdulatát. Komolyra fordul a beszéd. El kell hinnem, hogy ezen a napon enyém a miser posztja. Nekikezdek a munkának. Van már elég gyakorlatom, a felelősség súlya mégis nyom. Olyan az, mintha vizsgáznék a miser, de legfőképp atyai barátom, a bizalmi előtt. Az egyik teknőbe beková- szolok, a másiknál, ahol már beérett ,a kovász, előkészítem a dagasztást. A miser minden anyagot leméret velem. Olykor megkérdi, hogy mennyit használok el ebből vagy abból. Válaszomat jóváhagyja és ezzel biztonságot ad. — A kenyérbe mérd ki a sót — mondja. A sómérés kézzel történik Az arravaló szakajtóba ki mérem a sót: 2,5 kg. Mielőtt beletenném a kenyérbe, ellenőriz — amit még nem csinált —, leméri a mérlegen, 2,45 kg-ot mér. — Nem baj öcskös! Arra vigyázz, hogy ennél kevesebb, de tíz dekánál több sose legyen. A szükséges két és fél kiló sónál nem játszik komolyabb szerepet öt-tíz deka különbözet. De ennél több vagy kevesebb már igen. A zsemlye tésztája nagyon kényes tészta: se kemény, se lágy nem lehet. A zsemlye minősége lényegében ezen múlik. A közben megérkezett szaktársak körülállták és figyelték munkámat, de szólni senki sem szólt. A melKM HÉTVÉGI MELLÉKLET Tadísításo Reviczky ezre