Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-14 / 114. szám
Vissza a faluba Á szirom a sóstóhegyiekért dobog Á nyughatatlan ember Lábossá Gusztáv tanár a közelmúltban vehette át „A városért” emlékérmet, melyet több évtizedes, a sóstóhegyi városrészben végzett aktív közé leti munkájáért kapott. A hhoz, amit bizonygatni szeretnék, némi bátorság kívántatik: megfordulóban egy világirányzat, ezt szeretném bizonygatni. Rohamosan váro- siasodunk, és ez a világirányzat aligha fordul meg egyhamar, nem ezt bizonygatom. A városról formált elképzelések, azok vannak megfordulóban. A város ideálképe változik. A falusiasság, mint településszerkezeti, városképi, hangulati jellegzetesség, ez van felértékelődőben. A menekülés a városba, ez a lelki hajtóerő van lanyhulóban, és a visszavágyódás a faluba, ez a lelki éhségérzet van fölerősödőben. A régi várostól mint mesterséges képződménytől vagyunk elidegenedőben, és a falura mint természetibb képződményre vágyakozunk. „Vissza a faluba” helyett azt is mondhatnám, hogy „vissza a természetbe”, és ez nem rousseau-i ábránd, hanem az embernek, mint természeti lénynek önvédelmi reflexe most, mely annál erősebben működik, minél globálisabb a természetpusztulás veszélye. Vegyük távoli példának New Yorkot. Annak is legjellegzetesebb magját, a felhőkarcolókkal teli Manhat- tan-félszigetet. A madártávlati képeken, mint egy gigászi tűpárna, sűrűn telitűzdelve hatalmas zsákvarrötűkkel. Amerika jelképe, a felhőket ostromló ember apoteózisa, a huszadik századi városépítészet etalonja, előleg a huszonegyedik századból. így tudjuk, de az építészetkritika ránkpirít most: rosszul tudjuk így. Ez a gigászi tűpárna, zsúfoltságával és sza? kadékmély sikátoraival, korántsem a modern város példája, ellenkezőleg: a középkori gótikus városé. Ugyanaz nagyban és betonban, ami falak közé szorított, zsúfolt sikátoros középkori város volt kicsiben és kőben-téglá- ban. Manhattan: a huszadik századi városépítészet zsákutcája — így a kritika. Nem is jó benne lakni, költözzünk ki a falusias peremvárosokba — így a városlakó. És már hallani, hogy New York nem is Amerika, a „földszintes Amerika” az igazi: fehér családi házak, kertek, sövénykerítések, madárdal, kutyaugatás. Jövök közelebb hozzánk. A Népszabadság belgiumi tudósítója írta, hogy Brüsszeltől délre egyetemi város épült az elmúlt évtizedekben: Lou- vain-la-Neuve. vagyis Űj-Lő- ven. Az egyetem egyik professzora mutatója meg a várost a tudósítónak, mondván: „A sűrűn lakott Belgiumban 1666, Charleroi alapítása óta ez az első új város. Elhelyezésével, funkciójával, képe kialakításával példát akarunk mutatni, milyen is lehetne a XXI. század városa.” 1 Á tudósító körülnéz ebben a huszonegyedik századi városban, megvalósulásában annak, amit ma városideálnak tartanak az egyetem tanárai, és mindent lát, csak belgiumi Manhattant nem: „Sehol betonóriást, komor, ijesztő betonkockát nem látni, minden áttekinthető, szemmel átfogható, emberméretű, emberközeli. És minden ember- központú is — írja a tudósító. — A barátságos épületek éppúgy, mint a kedvesen kanyargó, lépcsőkkel, terekkel tagolt, apró tavakkal, kis parkokkal, pihenőkkel változatossá tett, más-más színűré kövezett utcák. Csupa sétálóutca. A gépkocsiknak csak a város peremén vagy a felszín alá vezetett parkolóban van helyük.” Summázva pedig azt írja Üj-Lővenről: „Enyhén dombos, erdős, nagyon barátságos, szép tájban épült. És bár minden szempontból — a beépített anyagokat, a felszerelést, a funkciókat tekintve — a lehető legmodernebb, megtartotta táji, túlzás nélkül mondhatni: falusias jellegét.” Huszonegyedik századi város, amelynek mintajellegét épp falusiassága adja, remélem, beszédes példa ez amellett, amit bizonygatni szeretnék. Ha még közelebb jövök, egészen hazáig, lépteim elbizonytalanodnak: fő gondunk, hogy tető kerüljön mindnyájunk feje fölé, s nem az, hogy miként teremthetnénk ideális városokat. De ebben az egyvárosú, vízfejszékhelyű, falusias országban is kezd becse lenni a településtörténeti hagyománynak, és lakóhelyként kezd Budapest Vonzása csökkenni. A „főváros—vidék” mérleget nem húzza egyfelé a főváros súlya, billegni kezdett a nyelv: a vidék sokat emlegetett és még mindig súlyos infrastrukturális hátrányait ellen- súlyozgatni látszanak a vidék nyújtotta előnyök. Hogy így van, bizonyítsa két példa. Az egyik: ha átszaladok valamely hazai kisvároson, mondjuk Kunszentmártonon vagy Szarvason, mindig feltűnik e települések rendben tartottsága. Néhány középület és bérház a városmagban, falusias házak-utcák a peremen. A családi házakat a magántulajdonosok tartják rendben, a városmag házait a köztulajdonosok, s tehetik, mert kevésre kell gondot for- dítaniok. Ha viszont végigsétálok Pesten, mondjuk az Akácfa utcában, vagy ha bebarangolom az öreg Erzsébet-, Teréz-, Józsefvárost, az elhanyagoltság riasztó sokaságával találkozom. Egész városnegyedek a lezüllöttség állapotában, sok-sok Kunszent- mártonra vagy Szarvasra való ember él olyan környezetben, állítólag irigyelni való fővárosiként, amilyentől egy önérzetes kunszentmártoni vagy szarvasi polgár A Magyar Tudományos Akadémia székházában április 27. és 29. kpzött rendezték meg az első magyar ökológuskongresszust. E környezettannal foglalkozó tudomány hazánkban közel ötvenéves múlttal rendelkezik, de a hetvenes évekig csak szerveződésének idejét élte. A vele szemben támasztott fokozódó igények hatására jelen tervidőszakunkban először, a kiemelt kutatási témák egyikét képezi. A nyolc szekcióban lezajlott háromnapos tanácskozáson a növény- és állatvilág állapotának megítélése mellett mezőgazdasági, erdészeti és környezetvédelmi kérdések elemzését is felölelte a bemutatott 213 tanulmány. Mint ahogy Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter üdvözlő szavai után Láng István, az MTA főtitkára megnyitójában kifejtette; majd az utókor ítéli meg azt, hogy ez a kongresszus egy új minőségi szakaszt 8 jelent-e az ökológia hazai j történetébeh. borzadva menekülne. Az öreg negyedek bérházait ugyanis a köztulajdonosnak kéne rendben tartania, de nem teheti, mert túl sokra kell gondot fordítania, s szegény lévén, alig telik neki valamire. A másik példát friss falusi élmény kínálja. Megérkezem szombat délelőtt, s míg ott vagyok, vasárnap délutánig, egyik csodálkozásból ki, másikba be. Kezdődik a helyi étteremmel. Van egy bár vagy presz- szó részlege, most alakították újjá. Fugázott téglaburkolat, vörösrezek, hangulatvilágítás; az éttermi részben da- maszttal terített asztalok, lakodalom lesz este — minden szombat este lakodalom van —, most éppen négyszáz vendéggel. Aztán egy lakás. Szövetkezeti házban van, három szobás, nagy távlatú kilátás a szabad rónára, most tapétázzák, fiatal házaspár költözik bele, átmeneti lakhely lesz, aki ad magára valamit, előbb-utóbb saját házat épít. Tehát egy saját ház. Most épül, természetesen kétszintes, fölül támgerendák a kiugró tetőzet alatt, mint a románkori várkastélyokon. És egy másik saját ház. Most készült el, egybenyíló földszint, padlófűtés, faburkolatok, az emeleten hálófülkék, pingpongterem. A harmadik házat már belakták, körülbelül harmincán ülünk nappalijában az asztalok körül vasárnap délben, kis névnapi ösz- szejövetel, szerény traktával: leves, rántott csirkecomb, sültek, torták, italok. Hazafelé a kocsiban számvetés: nagyvonalúbb életkeret és életvitel ez, mint a miénk, szegény pestieké, akik szűk helyen élünk, lakástalanságukba beléreménytelenült fiataljainkkal a nyakunkon. És nem azért, mert a pénzünk kevesebb, azért, mert a vidéki házépítők szerencséje több: olcsóbb a telek, az építőanyag, kéznél a baráti munkasegítség. A vidéken élésnek pillanatnyilag ez a legnagyobb előnye. Tető a fejünk fölé, fiatalok sokaságának vágya ez. S mert falun teljesíthetőbb, nincs is jobb példa ennél arra, amit bizonygatni szerettem volna. Faragó Vilmos A tanácskozásról elmondható, hogy szakmai körökben várakozáson felüli érdeklődést váltott ki, és szembetűnően demokratikus volt. Magánkutatóknak, középiskolai tanároknak, a kutatóintézetek képviselőinek egyaránt lehetőség nyílt elért eredményeik bemutatására. Szűkebb pátriánkat érintő kérdésekre térve, először is az tűnt fel, hogy mindössze egyetlen Szabolcs- Szatmár megyei kutató eredményei kerültek bemutatásra, azt a látszatot keltve, mintha itt nem lennének komoly anyagi és szellemi hátteret képviselő bázisai e tudománynak. Egy ilyen komoly szakmai közvélemény előtti megméretés (a konzultációs lehetőségekről nem is beszélve) pedig bizonyára hasznára vált volna kutatógárdáinknak. Hogy mégsem képezett fehér foltot az Észak-TiszánNyíregyházán, a Luther- házban lakik, de ha idegen keresi, jobban teszi, ha Sóstóhegyen érdeklődik utána. Kék Zsigulija többnyire az iskola előtt áll, de szabad óráiban „kint van a területen”, intézi a település megannyi ügyes-bajos dolgát. Nem volt könnyű időpontot egyeztetni vele. Mint a Hazafias Népfront sóstóhegyi bizottsága titkára — 55 éves kora ellenére — fiatalokat meghazudtoló hévvel munkálkodik a település fejlődéséért. — Honnan ez a közügyek iránti különös fogékonyság? — Édesapám volt ilyen. Ami pedig engem illet, bizony fiatalon kerültem a sóstóhegyi iskolához tanítani. Az évek során egyre inkább megszerettem az itt élő embereket. Értük dolgozom. Pályám kezdetén még jobban együtt élt az iskola a lakóközösséggel. Színdarabokat tanítottunk, tanultunk, ahol együtt játszott gyerek, szülő, nevelő. Minden évben szüreti bált rendeztünk. Akkor még elmondhattuk, hogy ez a vidék Nyíregyháza szőlőskertje. Kezdetben magam is csodálkoztam, honnan jön az a sok gyerek reggelente az iskolába, ugyanis házakat csak szétszórva láttunk a szőlők között. Volt olyan tanévünk, amikor az ötszázat is meghaladta a tanulólétszám. Nem csupán a gyerekek gyalogoltak kilométereket a szőlőtáblák közötti, glediciákkal övezett dűlőutakon a vasútállomás szomszédságában lévő iskoláig, hanem mi, a városból kijáró nevelők is. Elevenen élnek emlékezetemben azok a telek, amikor a hófúvásoktól. . járatlan utakon végre megérkezve a sóstói villamostól, első dolgunk az volt, hogy a vaskályhából kikapart parázs fölött megszárítsuk átnedvesedett csizmáinkat. Az idő tájt mindössze néhány utca (Aranykalász, Ha- dobás, Nyírség, Úttörő) és a tanyaszerűen szétszórt házak, régi kúriák jelentették Sóstóhegyet. A Kemecse alatti Körmendi-tanyától a Sóstói erdőig terjedő több kilométeres sugarú körben ma már a térképen 70 utca jelzi a Nyíregyházához tartozó település fejlődését. Lakossága nyolcezerre szaporodott. Ez egészen más jellegű gondokat vet fel. De maradjunk a kronológiánál! — Nyíregyházi, mondhattuk az elsősorban a „külső" kutatóknak köszönhető. A témák és az eredmények között a teljesség igénye nélkül tallózva, elsőként két olyan előadásra kell felhívnom a figyelmet, mely megyei természeti értékeinkhez kapcsolódik és komoly nemzetközi visszhangra is számíthat. Az egyik Simon Tibor elemzése, amely többek között a csarodai és a bátorligeti rezervátumra is kiterjedt. Célja a hazai növényvilág természetvédelmi értékeinek számbavétele volt. Eredményeiből kiderült, hogy hazánk természetes növénytakaróját képező fajok aránya csak 59%, míg a többi 41%-ot a leromlást jelző fajok teszik ki. Ez nemzetközi összehasonlításban a közepesnél valamivel rosszabb állapotnak felel meg. J Dévai György és tíz munkatársa azokról a több éven nám belvárosi létére mi késztette arra, hogy küzdjön Sóstóhegy fejlődéséért? — Pedagógusként immár ez a harminckettedik tanévem. Leszámítva a pályakezdés pár évét, azóta itt dolgozom. A nap 24 órájából szinte többet töltök Sóstóhegyen, mint odahaza. Különösen így volt ez a kezdeti időszakban. A tanítás után jutott időm arra, hogy részt vállaljak a kultúrház társadalmi munkában való felújításában. Azt követően nyárfákat ültettünk a kultúrház udvarára, fásítottuk a Keme- mecsei út melletti sportpálya környékét, az iskola telkét. Az élet úgy hozta, hogy megszűnt a falusi futballcsapat, majd a pálya az enyészeté lett. Talán néhány év és a fürdőtől terjeszkedő vi- kendtelkek ezt is bekebelezik. A nagy területen szétszórt település legnagyobb gondja mindig is a közlekedés volt, a városba való bejutás. Ez a kétségtelen fejlődés ellenére ma is nyomasztó gond maradt. A valaha oly istenített vasútvonal nemcsak kettészeli a települést, de a sokszorosára növekedett záhonyi teherforgalom miatt éppen elég borsot is tör az ottlakók orra alá. — Mit lehetne tenni? — Egycsapásra megoldódna ez a hovatovább tarthatatlan, sorompók diktálta kiszolgáltatottság, ha megépülne az a bizonyos mintegy egy kilométernyi’átkötő út az Úttörő és. Korányi frigyes utcák között. Azt azért talán nem kell megvárnunk, míg a Jósaváros szélén megkezdett családiházas építkezés a városból kifelé haladva eléri a sóstóhegyi kertvárost... — Nekem úgy tűnik, mintha nyughatatlan lenne, alig végeznek az egyik feladattal, máris a következő kivitelezésén töri a fejét. — Mindig is a feltételek jobbá tétele vezérelt, és ezért vállalom, ha nyughatatlannak mondanak. Ezt tettem akkor is, amikor 1960 táján a politechnika — akkor új — tantárgy beindításának feltételeit megteremtő műhelyt építettünk a termelőszövetkezet és a lakosság segítségével. Persze nem szégyelltem megfogni a malteroskanál át tartó elméleti és gyakorlati erőfeszítésekről számolt be, mely a csarodai lápok eredeti állapotának vissza- álllítására irányult. Hazánk és egyben Európa legdélebbi jégkárból fennmaradt dagadólápjainak vízháztartása 1980-tól fokozatosan romlott. Az elgyomosodás- sal és beerdősüléssel fenyegető folyamat 1985-re már szinte megállíthatatlannak tűnt. Az elvégzett vizsgálatok eredményeit a térségben gazdálkodást folytató közösségek együttműködésével úgy sikerült hasznosítani, hogy az eredeti élővilág felújulására utaló jellemvonások már egyértelműek. Kiss Ildikó előadásából megtudtuk, hogy a vidra épp a Tiszántúl északi részén a legritkább, tehát itt fokozott védelemre szorul. Ügy mint a borz, melynek egyedszáma országos méretekben nő, de épp itt van fogyóban. Ellenkezőleg a vadmacskával, mely a Tisza mentén egyre nagyobb számban fordul elő (Sze- methy László). nyelét sem. Később a gyakorlókertben fűthető üvegházat csináltunk a kollégákkal és a gyerekekkel közösen. Érdekeltek a korszerű módszerek, új ötletek, s amit annak találtam, nem restelltem harcolni a megvalósításáért. így készült el a földrajzi gyakorlótér és meteorológiai állomás, melynek mérési adatait azon túl, hogy oktatási célra használtuk fel, ugyanakkor tartottuk a kapcsolatot az Országos Meteorológiai Intézettel. A földrajz szaktantermet, kis mérete ellenére sikerült úgy megtervezni, berendezni, hogy minden akkor lehetséges, korszerűnek számító szemlélető eszköz kéznél volt. Most a közeli években pedig az iskolabővítés és korszerűsítés adott újabb erőt, lelkesedést számomra. Sikerült olyan katalógust összeállítanom, melyből nyomon követhető volt, ki mit ajánlott fel, mikor tud jönni dolgozni és így tovább. Ha szakemberre volt szükségünk, tudtam, kit, mikor lehet megkérni az általa megígért segítség teljesítésére. — Milyen tervei, elképzelései vannak, melyek megvalósítása folyik most? — Igazán -csak felsorolásszerűen. Nemrég végeztünk az utcák tereprendezésével, megépült eddig több mint 5000 négyzetméter betonjárda. Szeretőnk játszóteret kialakítani, létesíteni egy emlékparkot, ami Szabó Lőrinc nevét kapná. ■ 0'TL»'r3f,«fT —, j —. Miért éppen ő lepne ( a keresztapa? „a — 1945 telén néhány hónapig Sóstóhegyen tartózkodott, kötődött a tájhoz. Itt írta a „Tücsökzene” több versét. Ezt a bizonyos emlékparkot a Szabó Lőrinc utca kiszélesedő részére tervezzük. Beszélgetésünk alatt Radnóti néhány sora motoszkált az agyamban, látva, hallgatva, ismerve a tanár úr kifogyhatatlan szeretetét Sóstóhegy iránt: „Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,...” Varga László Gyula a szabolcsi dohánytermesztés és a bőrrák összefüggésének lehetőségét ecsetelte orvosföldrajzi munkájában. A szabolcsi almatermelő területek molykártevőinek biológiai szabályozására vonatkozó megfigyeléseit Balázs Klára ismertette. Eredményei a gyakorlatban közvetlenül hasznosíthatók. A Nyírség elpusztult, ősi homoki növényvilágának újabb maradványaira Penészlek környékén Nagy Miklós és Papp Mária bukkant rá. Véleményük szerint az állattartás felhagyása után kizárólag gyomok népesítik be a legelőket. Figyelmet érdemlő volt Tóth Albert kisújszállási tanár előadása is, melyben a kunhalmok által szigetszerűen megőrzött ősi növényvilágot elemezte. Megyénkben is léteznek ilyen objektumok, sőt az 1600 éves Ördögárok ép részei is fellelhetők. Természetrajzi értékeik feltárása a jövő ambiciózus kutatóira vár. Szathmáry László Ökológia felsőfokon Í988. május 14. KU HÉTVÉGI MELLÉKLET
